Levelek 1945-ből a népjóléti miniszterhez

„Nincs senkim, aki kiállna érdekeim mellett."

Révai József: „Kérem, hogy Makón nevezzék ki az ottani kórház személyzeti osztályára főorvosnak dr. Nyitrait és nem dr. Szászt. Ez a makói pártszervezet kérése, és a kérést én is támogatom." A népjóléti miniszter válasza: „Dr. Szászt az ottani főispán a minisztérium előzetes jóváhagyásával már kinevezte, de ennek megerősítése még nem történt meg. Így megvan a lehetősége, hogy ne dr. Szászt, hanem dr. Nyitrait nevezzék ki makói kórházi főorvossá."

Lakásügyek

A második világháború során az ország területét ért légitámadások és háborús pusztítások emberéletben, épületben, állatállományban, mezőgazdaságban, iparban, vagyis az élet szinte minden területét érintve óriási pusztítást végzett. Az emberek nyomora, elesettsége már a háború befejezése előtt is ijesztő méreteket öltött. A munkanélküliség, a rossz kereseti viszonyok pedig csak tetézték a bajt, a lakosság jelentős része a létminimum alatt tengődött. Az elégtelen táplálkozás, az egészségtelen lakásviszonyok, a hiányos ruházat pedig nagymértékben hozzájárult a járványok terjedéséhez. A háború okozta károk és az infláció tovább súlyosbították a helyzetet.

A háború befejezése után a romok eltakarítása, a házak, középületek újjáépítése, lakhatóvá tétele jelentette a legfőbb feladatot. A krónikus lakáshiány súlyos problémaként nehezedett nemcsak a kormányra, de a családokra is. A tulajdonosoknak nem volt pénzük, hogy a romba dőlt lakóházakat újjáépítsék, tatarozzák, a szükséges építőanyagot beszerezzék. Még a falusi házak falának tisztántartásához használt mészhez sem lehetett hozzájutni. E kritikus helyzetben az embereknek lakáshelyzetük megoldása érdekében hathatós támogatásra volt szükségük. Sokan a népjóléti miniszterhez fordulva kértek segítséget mostoha lakáskörülményeik megváltoztatása érdekében. Így tett a Kecskeméten lakó Bakkar Tibor is, aki nem saját magának, hanem a Népszava egyik munkatársának érdekében ragadott tollat. Az ostrom alatt együtt volt egy újságíróval, akinek lakását találat érte. Az ostrom ideje alatt két hónapig egy pincében húzták meg magukat, és az újságíró „az utolsó darab kenyerét is megosztotta" vele. A levélíró úgy érzi, kötelessége segíteni akkor, amikor „ő van nagy nyomorúságban". A tönkrement épületet úgy akarták helyreállítani, hogy csak a főfalakat húzzák fel, mivel csak arra volt pénz. Ha nem állítják helyre a közfalakat, akkor a lakás lakhatatlanná válik, és az újságíró családjával együtt az utcára kerül. A beadvány írója e falak felhúzásához kér segítséget, s nem hiába. Ígéretet kapott a minisztertől, hogy a lakások rendbehozatalára kiutalásra kerülő nyolc millió pengőből a kért házon is három napon belül elvégzik a helyreállítási munkákat. (Lásd a 15. a-b. számú forrásokat!)

A lakások helyreállításának sürgős teendőire hívta fel a népjóléti miniszter figyelmét 1945. július 8-án

egyetemi tanár is. Véleménye szerint az újjáépítés legsürgősebb teendői közé tartozik a megrongált hajlékok, középületek rendbetétele és az, hogy a tömegek számára még a tél beállta előtt meleg téli szállást biztosítsanak. E cél megvalósítása érdekében javasolta, hogy Budapest után a vidéki városokban is elegendő mennyiségű táblaüveget szerezzenek be azért, hogy kettős ablakokkal lássák el a lakott helyiségeket, a műhelyeket és az üzleteket. A levélíró egyedi ötlete az olajjal fűthető „népkályha" készítése és sorozatgyártása volt. (Lásd a 3. számú forrást!)

Kecskemét alpolgármesterét, a későbbi népjóléti minisztert, szinte mindenki jól ismerte. Az ott lakók többsége a kedvező elbírálás érdekében bizalommal fordult a miniszterhez ügyes-bajos dolgaik elintézésénél. Sokan saját sorsuk jobbá fordulását remélték ettől. Így tett Csonti Szabó László váci lakos is, aki időközben elkerült szülővárosából, Kecskemétről. 1945. július 20-án írt levelében jogvédelmet kér a véleménye szerint igazságtalan önkénnyel szemben, mely lakásügyében érte. Vácott, 1940-ben megvásárolt egy zsidó gyógyszertárat, és annak tőszomszédságában egy elhagyottá vált lakást igényelt a lakáshivataltól. Ugyanerre a lakásra később a város polgármestere is beadta kérelmét, így ő elesett a kiszemelt lakástól. Kiutat nem találva, a miniszter „magas pártfogásába" helyezte magát, hogy a számára sérelmes véghatározatot segítse megváltoztatni. Kérelmében előadta, hogy „Nincs senkim, aki kiállna érdekeim mellett. Szüntelenül haza vágyom, hiányzik a családom, 80 éves öreg Édesanyám, [...] hiányzanak az ismerős arcok, a környezet, s érzem, hogy ebbe a gyökértelenségbe én itt belepusztulok." Legszívesebben ismét hazatelepülne szülővárosába, Kecskemétre, mivel „nemhogy gyökeret ereszteni, de még megszokni", [...] „megkapaszkodni" sem tudott, „mindig elgáncsolt az elmúlt rendszer, s így vállalnom kellett, ha élni akartam - az önkéntes száműzetés keserves kenyerét, amely már 17 éve tart." A kérelmet eredeti formájában közöljük, hogy korabeli hangulatát visszaadjuk. A válaszlevél nem került elő, amiben feltételezhetően az is szerepet játszott, hogy a levélíró a zsidótörvények haszonélvezőjeként juthatott gyógyszertárhoz. (Lásd az 5. számú forrást!)

Nemcsak a lakások, hanem a középületek is súlyos károkat szenvedtek. Problémát okozott országos viszonylatban a tönkrement és használhatatlan gyógyszertárak rekonstruálása, melyek veszélyeztették a patikusok megélhetését, így a népjóléti miniszterhez fordultak azok helyreállítása érdekében. A minisztérium tárgyalásokat folytatott a pénzügyminisztériummal azért, hogy az ilyen gyógyszertárak helyreállításához szükséges hitelkeretet előteremtsék. Ennek apropóján Székely György kecskeméti gyógyszerész, aki „Auschwitz és Dachau poklaiból" hazavergődve 1945. november 20-án kelt levelében a „mostoha sorsra jutott gyógyszerészet" talpra állítása érdekében praktikus tanácsait kívánta a miniszter tudomására hozni. Válaszában a miniszter azt kérte, hogy a gyógyszerészek helyzetének javítására vonatkozó elgondolásait írásban nyújtsa be. Hogy ez megtörtént-e, arra vonatkozóan nincsenek adataink. (Lásd a 8. a-d. számú forrásokat!)

A magánszemélyek mellett a közélet akkori szereplői is hallatták hangjukat.

nemzetgyűlési képviselő és az 1937-ben Nobel-díjat kapott is szót emelt , az korábbi igazgatójának lakásügyében. Szent-Györgyi professzor kérését azzal nyomatékosította, hogy „nagyon rossz benyomást tenne, ha egy ilyen neves embert családjával minden kényszerítő körülmény nélkül kitesznek a lakásából". Johan Béla lakásügyére természetesen „kielégítő megoldást" találtak. (Lásd a 12. a-d. számú forrásokat!)

 

Ezen a napon történt március 01.

1915

Megindult Budapesten a menetrend szerinti autóbusz-közlekedésTovább

1917

Babits Mihályt perbe fogják „Fortissimo” c. háborúellenes verse miatt, és elkobozzák a Nyugat e számát.Tovább

1920

A nemzetgyűlés az államfõi hatalom kérdésének végleges rendezéséig Magyarország kormányzójává  választotta nagybányai Horthy Miklóst, a...Tovább

1920

Horthy Miklóst a Nemzetgyűlés a Magyar Királyság kormányzójává (ideiglenes
államfővé) választottákTovább

1920

Pozsonyban, az egykori Városi Színház épületében elkezdi működését a Szlovák Nemzeti Színház.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő