Levelek 1945-ből a népjóléti miniszterhez

„Nincs senkim, aki kiállna érdekeim mellett."

Révai József: „Kérem, hogy Makón nevezzék ki az ottani kórház személyzeti osztályára főorvosnak dr. Nyitrait és nem dr. Szászt. Ez a makói pártszervezet kérése, és a kérést én is támogatom." A népjóléti miniszter válasza: „Dr. Szászt az ottani főispán a minisztérium előzetes jóváhagyásával már kinevezte, de ennek megerősítése még nem történt meg. Így megvan a lehetősége, hogy ne dr. Szászt, hanem dr. Nyitrait nevezzék ki makói kórházi főorvossá."

17.

a.

Molnár László ügyvéd feljelentő levele a népjóléti miniszterhez

Budapest, 1945. október 31.

 

ELVTÁRS,

 

az alább írtakat nagy demokratikus napilapunkban nyílt levélnek szántam. Hogy mégsem az lett belőle, azt a közeli munkatársaival és barátaival többször folytatott eszmecsere alapján Önről kialakult véleményemnek és az Ön iránt érzett nagyrabecsülésemnek tulajdoníthatja.

Október utolsó hetében hivatalos ügyeim Pestre szólítottak. A Hadigondozó Hivatalban is dolgom volt. Ott legnagyobb meglepetésemre és megdöbbenésemre egyik vezető pozícióban dr. Balogh Pál miniszteri tanácsost találtam. Elállt a lélekzetem, [!] s önkéntelenül felvetődött bennem a kérdés: mit keres a kommunista miniszter minisztériumában ez a szélsőjobboldali gondolkodású, fasiszta érzelmi ember?

A másik, még nagyobb meglepetésem az volt, amikor megtudtam, hogy dr. Parády Jenő, a Hadigondozó Hivatal főnöke, ez a komoly, nagy tudású, demokratikus gondolkodású hadigondozási szakértő megtűri maga mellett Balogh Pált, holott talán ő tudja legjobban, hogy ez az ember ki volt.

Szédülten támolyogtam ki a Hivatalból, s azonnal Önt kerestem, elvtárs. Három alkalommal, azzal utasítottak el minisztériumából, hogy beteg. Lakásán pedig nem akartam zavarni. Pesten tovább nem maradhatok, így hát írásban teszem fel kérdéseimet. Talán jobb is így, legalább nem én, hanem megbízhatónak vélt belső emberei, munkatársai adhatják meg azokra a választ. Remélem, őszintén.

1.        Tudja-e Ön elvtárs, hogy Balogh Pál az elmúlt rezsimek alatt előbb a honvédelmi minisztériumban, majd legutóbb a felszabadulásig a propagandaügyi minisztériumban teljesített szolgálatot, s e helyeken hűségesen kiszolgálta a fasisztákat s az országvesztő Szálasit is?

2.        Tudja-e Ön elvtárs, hogy a propagandaügyi minisztériumban Balogh Pál a legutolsó pillanatig Lator Gézával és Alföldivel együtt szerkesztették a hírhedt

, amelyik egyik okozója volt országunk pusztulásának? Lator és Alföldi ülnek, Balogh Pál pedig tovább hinti a konkolyt!

3.        Tudja-e Ön elvtárs, hogy Balogh Pál az

és a aktív tagja volt?

4.        Tudja-e Ön elvtárs, hogy minisztériumának igazoló bizottsága nem volt illetékes Balogh Pál igazolására?

5.        Végül mi keresni valója van Balogh Pálnak az új magyar népi demokráciában?

Ha mindezt nem tudja, kérdezze meg azokat, akik e jó madarat ismerik. Parády Jenőt, Kenézi Vilmost, Meleghegyi Sándort és Cser Jánost, továbbá hallgattassa ki a letartóztatásban lévő Antal István volt minisztert, Latort és Alföldit. Esetleg még Imrédyt is.

Ön azonban elvtárs elméleti tudós, nem nagyon ért a rendőri munkához. Azért fogadja meg jó tanácsomat. A közmondás szerint: „Nem lehet dobbal verebet fogni." Így hát ne ajtóstól rontson Balogh Pálra, mert ez a ravasz úr reakciós barátai segítségével könnyen kisiklik kezei közül. Legyen bölcs és okos. Rajtaütésszerűen hívassa magához nevezetteket s tegye fel határozottan az előbbi kérdéseket. Biztosan tudom, hogy a válasz megdöbbentő lesz.

Vigyázzon elvtárs, Balogh Pált más is ismeri, s nem mindenki lesz olyan tapintatos, mint én. Balogh Pál könnyen az Ön veszte s Pártunk irgalmatlan meghurcoltatásának okozója lehet. Ennek pedig ma nem tehetjük ki a pártot.

Ezek után az Ön dolga, hogy mit hisz el, milyen kihallgatásokat eszközöl, és milyen intézkedéseket tesz. Talán a sors akarta, hogy ne személyesen adjam elő mondanivalómat, de ha szükség lesz rám, akkor jelentkezem. Jelentkezem, de csak akkor, ha nem intézkedne, és csak akkor is valamelyik nagy lapunkban nyílt levéllel, mert bármennyire nagyra becsülöm is, de a pártomat jobban féltem és szeretem.

Világ proletárjai egyesüljetek!

 

Budapest, 1945. október 31.

 

Szabadság!

Dr. Molnár László

ügyvéd

 

Jelzet: MNL OL XIX-C-1-n-101-1945. - Az államigazgatás felsőbb szervei; Egészségügy, Népjólét; Népjóléti Minisztérium; Molnár Erik miniszter iratai.

 

 

b.

A népjóléti miniszter titkárának levéltervezete

Budapest, 1945. november 8.

 

Levél-tervezet a Miniszter Úr részére

 

Dr. Molnár László úrnak,

ügyvéd

 

 

A f. év október 31-én kelt és Balogh Pál miniszteri osztálytanácsos múltjával foglalkozó levelében foglaltakra válaszolva az alábbiakról értesítem Elvtársamat.

A levelében megjelölt személyek kihallgatása a lefolytatott vizsgálat során megtörtént, azonban nem volt megállapítható, hogy Balogh Pál az „Országépítés" szerkesztésében részt vett, hasonlóképpen nem lehetett megállapítani azt sem, hogy nevezett a Magyar Megújulás Pártjának és a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetségének tagja lett volna. Ezek kétségtelen megállapítása érdekében az eljárás folyik, felkérjük az Elvtársat, hogy a rendelkezésére álló bizonyítékokat mielőbb juttassa el hozzám.

Budapest, 1945. november hó 8-án.

 

Szabadság!

min. titkára [kézírással]

 

Jelzet: MNL OL XIX-C-1-n-102-1945. - Az államigazgatás felsőbb szervei; Egészségügy, Népjólét; Népjóléti Minisztérium; Molnár Erik miniszter iratai.

 

  


Ezen a napon történt szeptember 24.

1949

Halálra ítélik Rajk László volt belügyminisztert, Szőnyi Tibort és Szalai Andrást.Tovább

1989

Az SZDSZ bejelentette, hogy aláírások gyűjtésével népszavazás kiírását kezdeményezi négy kérdésben: a köztársasági elnök megválasztásának...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő