Levelek 1945-ből a népjóléti miniszterhez

„Nincs senkim, aki kiállna érdekeim mellett."

Révai József: „Kérem, hogy Makón nevezzék ki az ottani kórház személyzeti osztályára főorvosnak dr. Nyitrait és nem dr. Szászt. Ez a makói pártszervezet kérése, és a kérést én is támogatom." A népjóléti miniszter válasza: „Dr. Szászt az ottani főispán a minisztérium előzetes jóváhagyásával már kinevezte, de ennek megerősítése még nem történt meg. Így megvan a lehetősége, hogy ne dr. Szászt, hanem dr. Nyitrait nevezzék ki makói kórházi főorvossá."

Álláskérelmek

A minisztérium székházának keresése és a lakáshiány mellett a miniszterhez írott levelek szerzői nagy számban az állás és a biztos megélhetést adó munkahely érdekében emelték fel szavukat.

A munkanélküliség óriási méreteket öltött, és napról-napra nehezebb helyzetet teremtett az egész országban. Nemcsak a lakosság, de a kormány pénztárcája is üres volt, így a munkanélküliség leküzdésére irányuló törekvések úgyszólván megoldhatatlan feladat elé állították az ország vezetését. Dolgozni akaró emberek ezrei kerestek munkát, hogy megélhetésüket biztosítsák, családjukat eltartsák. A legnehezebb helyzetbe a bérből és fizetésből élők kerültek, akik az éhségtől menekülve még legszükségesebb ruhadarabjaiktól is megváltak, hogy azt élelmiszerre cseréljék. Az ellátási gondok, a feketézés és az élelmiszerek magas ára általában jellemzője volt az ország akkori helyzetének. A pengő leértékelése miatt százezrek kényszerültek arra, hogy közvetlen cserekereskedelem révén, „batyuzással", vidékre utazva jussanak élelmiszerhez. Voltak, akik családtagjukat, rokonukat, ismerősüket, barátaikat, sógort, komát igyekeztek munkához juttatni, mások nem saját érdekükben, hanem másokért emeltek szót. A levélírás célja minden esetben a közhivatal elnyerése volt.

Egyesek, a személyes ismeretségre hivatkozva, tegező formában írt levelükben úgy érezhették, hogy számukra talán jobban kinyílik annak az ajtaja, akinek „felvitte az Isten a dolgát". Így gondolkodott Hajnóczy Sándorné is, aki 1945 októberében keltezett kézírásos levelében a Molnár család „régi barátjaként" a kecskeméti ismerősök hogylétéről tájékoztatta a minisztert, s mintegy mellékesként, férjének egy bankban állást kért arra való hivatkozással, hogy „ha jó

élne, hozzáfordultam volna, a mostani nehéz helyzetünkben, tudom, meghallgatott volna." A személyes, közvetlen[kedő] hangvétel ellenére a válasz elutasító volt, mivel „nincs lehetőség arra, hogy magánvállalatoknál személyi kérdésekben interveniáljak" - írta a miniszter. (Lásd a 13. a-b. számú forrásokat!)

Az állami szociálpolitika feladatairól és a szociálpolitikai szervekről az 1945 augusztusában megjelent 6300/1945. M. E. sz. kormányrendelet és ennek végrehajtásáról az 1945 novemberében kiadott 4700/1945. N. M. rendelet intézkedett. A rendelet kiadásával új és szervezett formát öltött az állami szociálpolitika, ugyanis állami feladatként jelölte meg a „dolgozó néposztályok" szociális helyzetének javítását, emelését. Erre a rendeletre hivatkozva adott be álláskérelmet

, Debrecen város polgármestere, aki állásra szerette volna elhelyezni Csáky Sándor városi tanácsost, aki korábban „a szociális igazgatás terén igen eredményes munkásságot fejtett ki", és mindig „a munkásság érdekeinek bátor szószólója volt". A kiszemelt állást azonban már betöltötték, így a miniszter egy másik, az „egyik tiszántúli vármegye kinevezésére terjesztette" elő felvételét. (Lásd a 9. a-c. számú forrásokat!)

, a népszerű író egyik ismerősét a budapesti. állami gyermekvédelmi osztályhoz próbálta elhelyezni 1945. augusztus 27-én írt levelében. (Lásd a 7. a-b. számú forrásokat!) A Magyar Kommunista Párt újpesti szervezete pedig egy „elvtársunkat" egyenest a Népjóléti Minisztérium lakásügyi osztályán szerette volna látni előadói beosztásban. A levél időpontjában zajlott a lakásügyi főosztály átszervezése, így „ennek megtörténte után módot fogok keresni arra, hogy [...] elvtársat a lakásügyi főosztályra, szolgálattételre berendeljem" - szólt a hivatalos miniszteri válasz. (Lásd a 10. a-b. számú forrásokat!)

,  aki ekkor képviselősége mellett a Magyar Kommunista Párt Politikai Bizottságának a tagja és a Szabad Nép főszerkesztője volt, egy makói tiszti főorvosi kinevezés ügyében járt el a miniszternél. A válaszlevél rendkívül lakonikus volt, egyúttal utalt a kommunista nómenklatúrán belüli rangsorra is: a kinevezés megtörtént. (Lásd a 16. a-b. számú forrásokat!)

 

Ezen a napon történt szeptember 24.

1949

Halálra ítélik Rajk László volt belügyminisztert, Szőnyi Tibort és Szalai Andrást.Tovább

1989

Az SZDSZ bejelentette, hogy aláírások gyűjtésével népszavazás kiírását kezdeményezi négy kérdésben: a köztársasági elnök megválasztásának...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő