Megjelenik a Bibó-emlékkönyv, melyet Bibó István 1945-1948 között írt meg.Tovább
Levelek 1945-ből a népjóléti miniszterhez
„Nincs senkim, aki kiállna érdekeim mellett."
Révai József: „Kérem, hogy Makón nevezzék ki az ottani kórház személyzeti osztályára főorvosnak dr. Nyitrait és nem dr. Szászt. Ez a makói pártszervezet kérése, és a kérést én is támogatom." A népjóléti miniszter válasza: „Dr. Szászt az ottani főispán a minisztérium előzetes jóváhagyásával már kinevezte, de ennek megerősítése még nem történt meg. Így megvan a lehetősége, hogy ne dr. Szászt, hanem dr. Nyitrait nevezzék ki makói kórházi főorvossá."
Álláskérelmek
A minisztérium székházának keresése és a lakáshiány mellett a miniszterhez írott levelek szerzői nagy számban az állás és a biztos megélhetést adó munkahely érdekében emelték fel szavukat.
A munkanélküliség óriási méreteket öltött, és napról-napra nehezebb helyzetet teremtett az egész országban. Nemcsak a lakosság, de a kormány pénztárcája is üres volt, így a munkanélküliség leküzdésére irányuló törekvések úgyszólván megoldhatatlan feladat elé állították az ország vezetését. Dolgozni akaró emberek ezrei kerestek munkát, hogy megélhetésüket biztosítsák, családjukat eltartsák. A legnehezebb helyzetbe a bérből és fizetésből élők kerültek, akik az éhségtől menekülve még legszükségesebb ruhadarabjaiktól is megváltak, hogy azt élelmiszerre cseréljék. Az ellátási gondok, a feketézés és az élelmiszerek magas ára általában jellemzője volt az ország akkori helyzetének. A pengő leértékelése miatt százezrek kényszerültek arra, hogy közvetlen cserekereskedelem révén, „batyuzással", vidékre utazva jussanak élelmiszerhez. Voltak, akik családtagjukat, rokonukat, ismerősüket, barátaikat, sógort, komát igyekeztek munkához juttatni, mások nem saját érdekükben, hanem másokért emeltek szót. A levélírás célja minden esetben a közhivatal elnyerése volt.
Egyesek, a személyes ismeretségre hivatkozva, tegező formában írt levelükben úgy érezhették, hogy számukra talán jobban kinyílik annak az ajtaja, akinek „felvitte az Isten a dolgát". Így gondolkodott Hajnóczy Sándorné is, aki 1945 októberében keltezett kézírásos levelében a Molnár család „régi barátjaként" a kecskeméti ismerősök hogylétéről tájékoztatta a minisztert, s mintegy mellékesként, férjének egy bankban állást kért arra való hivatkozással, hogy „ha jó
élne, hozzáfordultam volna, a mostani nehéz helyzetünkben, tudom, meghallgatott volna." A személyes, közvetlen[kedő] hangvétel ellenére a válasz elutasító volt, mivel „nincs lehetőség arra, hogy magánvállalatoknál személyi kérdésekben interveniáljak" - írta a miniszter. (Lásd a 13. a-b. számú forrásokat!)Az állami szociálpolitika feladatairól és a szociálpolitikai szervekről az 1945 augusztusában megjelent 6300/1945. M. E. sz. kormányrendelet és ennek végrehajtásáról az 1945 novemberében kiadott 4700/1945. N. M. rendelet intézkedett. A rendelet kiadásával új és szervezett formát öltött az állami szociálpolitika, ugyanis állami feladatként jelölte meg a „dolgozó néposztályok" szociális helyzetének javítását, emelését. Erre a rendeletre hivatkozva adott be álláskérelmet
, Debrecen város polgármestere, aki állásra szerette volna elhelyezni Csáky Sándor városi tanácsost, aki korábban „a szociális igazgatás terén igen eredményes munkásságot fejtett ki", és mindig „a munkásság érdekeinek bátor szószólója volt". A kiszemelt állást azonban már betöltötték, így a miniszter egy másik, az „egyik tiszántúli vármegye kinevezésére terjesztette" elő felvételét. (Lásd a 9. a-c. számú forrásokat!), a népszerű író egyik ismerősét a budapesti. állami gyermekvédelmi osztályhoz próbálta elhelyezni 1945. augusztus 27-én írt levelében. (Lásd a 7. a-b. számú forrásokat!) A Magyar Kommunista Párt újpesti szervezete pedig egy „elvtársunkat" egyenest a Népjóléti Minisztérium lakásügyi osztályán szerette volna látni előadói beosztásban. A levél időpontjában zajlott a lakásügyi főosztály átszervezése, így „ennek megtörténte után módot fogok keresni arra, hogy [...] elvtársat a lakásügyi főosztályra, szolgálattételre berendeljem" - szólt a hivatalos miniszteri válasz. (Lásd a 10. a-b. számú forrásokat!)
,
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt november 28.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
A lapunk idei ötödik számában négy forrásismertetés olvasható, amelyek közül kettő a második világháború utáni Magyarország külországokkal való kapcsolataiba enged betekintést. A két másik forrásismertetés fő témája ugyan eltér az előzőekétől, azonban ez utóbbiakban is megjelenik – a személyek szintjén – a külfölddel, a külországokkal való kapcsolat.
Időrendben az első Bacsa Máté (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) két részes forrásismertetésének a második fele. Ezúttal olyan iratokat mutat be a szerző, amelyek a magyar–csehszlovák lakosságcsere Nógrád-Hont vármegye nyugati felére vonatkoznak: a kirendelt magyar összekötők jelentéseit, akik arról írtak, hogy a településeken miként zajlott a szlovákság körében a csehszlovák agitáció az átköltözés érdekében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Mindszenty József és Zágon József halálának 50. évfordulója kapcsán a Szent István Alapítvány levéltárából mutat be egy iratot. Amelyhez kapcsolódóan bemutatja az azt őrző gyűjteményt is. Az ismertetett dokumentum egy Zágon Józseffel lezajlott beszélgetés összefoglalója, amelyet Tomek Vince, a piarista rend generálisa jegyzett le; kifejtve többek között, hogy miként állt Mindszenty személyének, valamint utódlásának kérdése a nemzetközi térben.
Horváth Jákob (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) forrásismertetésének második részében a Mikroelektronikai Vállalat létrehozásának előzményeihez kapcsolódóan mutat be egy iratanyagot, amelyet az Államibiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára őriz. Az állambiztonság a saját módszereivel igyekezett hozzájárulni ahhoz, hogy csökkenjen Magyarország technológiai lemaradása: ehhez lett volna szükséges rávenni az együttműködésre az Egyesült Államokba emigrált Haraszti Tegze Péter villamosmérnököt, azonban ez a próbálkozás kudarcba fulladt.
Idén október 3-án avatták fel a néhai brit miniszterelnök, Margaret Thatcher emlékművét Budapesten. Ennek apropóján Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) idézte fel a Vaslady 1984-es magyarországi látogatását. Az esemény kiemelkedő fontosságú volt nemcsak az év, hanem az évtized számára hazánkban: Thatcher volt ugyanis az első brit kormányfő, aki hivatali ideje során látogatott Magyarországra – a fogadó fél ennek megfelelően igyekezett vendégül látni.
Az idei ötödik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. november 14.
Miklós Dániel
főszerkesztő