Levelek 1945-ből a népjóléti miniszterhez

„Nincs senkim, aki kiállna érdekeim mellett."

Révai József: „Kérem, hogy Makón nevezzék ki az ottani kórház személyzeti osztályára főorvosnak dr. Nyitrait és nem dr. Szászt. Ez a makói pártszervezet kérése, és a kérést én is támogatom." A népjóléti miniszter válasza: „Dr. Szászt az ottani főispán a minisztérium előzetes jóváhagyásával már kinevezte, de ennek megerősítése még nem történt meg. Így megvan a lehetősége, hogy ne dr. Szászt, hanem dr. Nyitrait nevezzék ki makói kórházi főorvossá."

Közügyek

A magánjellegű kérvények mellett a levélírók a közérdekű ügyekben is szót emeltek. Ries István igazságügy-miniszter a közlekedési vállalati járadékosok ügyében a „közérdeket érintő" sérelmes rendelet hatályon kívül helyezésére kérte a minisztert. A miniszter szűkszavúan megjegyzi: „akiknek nincsen nyugdíjuk, azok a szó szoros értelmében éhen halhatnak". A látszólag egyszerű ügy pikantériáját az adja, hogy az írt a miniszternek a járadékosok ügyében, akinek e kérdés szabályozása a hatáskörébe tartozott. (Lásd a 14. a-b. számú forrásokat!)

Törő József nemzetgyűlési képviselő az önálló iparosok öregségi, rokkantsági, baleseti, betegségi és szociális igényeinek kielégítéséről kért tájékoztatást. A miniszter a vezetése alatt álló Népjóléti Minisztérium társadalombiztosítási osztályához irányította a képviselőt.(Lásd a 19. a-b. számú forrásokat!)

A Magyar Kommunista Párt tápiószentmártoni szervezetének egyik vezetője a rokkantak és baleseti járadékosok szomorú sorsára hívta fel a figyelmet. Véleménye szerint ezek a rászorultak a „régi reaktiós világban [...] csak koldus filléreket kaptak az O. T. I. igen tisztelt vezetőségétől. Közli, hogy egy rokkant havi 600 pengőt kapott 1945 utolsó hónapjaiban, amikor egy kilogramm só 3000, egy tojás szintén 3000 pengőbe került. A pártszervezet „propaganda vezetője" „e fájós pontok" rendezését kéri. (Lásd a 20. számú forrást!)

A népjóléti miniszter postájába nemcsak állást kérő, lakás- és segély kiutalását igénylő levelek garmadája érkezett, hanem feljelentő levelek is előfordultak. Molnár László ügyvéd levelében

minisztériumi osztálytanácsos múltjával foglalkozik. Az ügyvéd szerint a népjóléti miniszter „elméleti tudós, nem nagyon ért a rendőri munkához", ezért javasolja, hogy tanácsait megfogadva leplezze le az osztálytanácsost, mivel „ez a ravasz úr reakciós barátai segítségével könnyen kisiklik kezei közül". Levelének végén a döntést a miniszterre bízza, egyben felhívja figyelmét: „vigyázzon", mert a feljelentett személy „az Ön veszte s Pártunk irgalmatlan meghurcoltatásának okozója lehet". A megrágalmazott miniszteri osztálytanácsos személye és a múlt rendszerben végzett tevékenysége nem volt ismeretlen a Népjóléti Minisztérium illetékesei előtt, mivel a rágalmazó „levelében megjelölt személyek kihallgatása a lefolytatott vizsgálat során megtörtént". A miniszter kérte az ügyvédet, hogy „a rendelkezésre álló bizonyítékokat mielőbb juttassa el hozzám". A feljelentésnek ekkor nem lehetett következménye, mivel Balogh Pál 1949-ig, nyugdíjazásáig a Népjóléti Minisztériumban dolgozott. (Lásd a 17. a-b. számú forrásokat!)

A háború befejezése után néhány hónappal készültek az első összegzések a háborús károkról, anyagi veszteségekről. Ehhez kapcsolódik

levele, melyben Molnár Erik népjóléti miniszter segítségét kérte annak megoldásában, hogy a Kecskemétről szállított, jól felszerelt, ezerágyas hadikórházat hozzák haza, mivel itt nemcsak „városi érdekről, hanem nemzeti értékről" van szó. A miniszter válaszlevelében jelezte, hogy a hadikórház hazahozatala ügyében már megtették az első lépéseket, a kecskeméti kórház ágyszámának felemelése érdekében azonban nem tud intézkedni, mert mikor ágyakat ajánlottak fel a kórháznak, akkor a kórházigazgató kijelentette: „Különb ágyak vannak a kórház padlásán, mint amit a minisztérium bocsátana rendelkezésünkre." A kitelepített kórház hazahozatala 1945 novemberében kezdődött. (Lásd a 18. a-b. számú forrásokat!)

A szegénység, a tömegnyomor, az egészségtelen lakásviszonyok a betegségek terjedését segítette elő. Ezt növelte a gyógyszerek, kötszerek hiánya, melyek pótlása szinte megoldhatatlan nehézségekbe ütközött, különösen azoké a gyógyszereké, amelyeket külföldről hoztak be. E gyógyszerek közé tartozott a penicillin és az inzulin.

, a elnöke 1945. december 27-én keltezett levelében beszámolt a miniszternek arról, hogy londoni tartózkodásának idején penicillin és inzulin beszerzéssel próbálkozott, de mindkét esetben kudarcot vallott, mivel nem kapta meg a kihozatali engedélyt. Ha sikerült volna személyi poggyászként elhoznia az inzulint, akkor az kb. 20 000 beteg félévi inzulin adagját jelentette volna. Szabó Zoltán egy kisebb adag inzulint behozott, a népjóléti miniszter erre reagálva örömmel nyugtázta a kísérletet, hiszen „az ország mai nehéz gyógyszer ellátásában minden segítség komoly könnyítést jelent". (Lásd a 21. a-b. számú forrásokat!)

A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt Budapesti Központjának orvos szervezete 1945. július 13-án az orvos és betegbiztosítás témakörében előadás tartására kérte fel Molnár Eriket azzal a szándékkal, hogy megjelenése és felszólalása elősegítheti a közvetlen kapcsolat kialakítását a párt orvos szervezetével. Minderre azért volt szükség, mert több száz olyan orvos volt az országban, akik hadifogság, deportálás, németek, nyilasok általi elhurcolás, a hadműveletek pusztítása, fosztogatás és a szomszédos államokból való kiutasítás következtében nem tudta hivatását folytatni, mert nem volt lakása, nem volt orvosi felszerelése. Emiatt „sok száz orvos tudása, évtizedes gyakorlata, munkakedve kihasználatlan, és ki van zárva a nemzeti újjáépítő munkából". Az újjáépítésből, véleménye szerint „minden osztálynak és rétegnek ki kell vennie a részét", s ebből az orvosok sem maradhatnak ki. Egy kamatmentes, kis részletekben visszafizetendő kölcsönalap létrehozását javasolták mindazok számára, akik „gazdaságilag tönkrementek, de szellemiekben és szaktudásukban meg nem fogyatkoztak" és munkájuk közérdek. Ennek megvalósítása érdekében részletes tervet dolgoztak ki, melyet a miniszter figyelmébe ajánlottak. A miniszter az előadást elvállalta azzal, hogy aktuális orvos-politikai kérdések is megtárgyalásra kerülnek, így az orvosok véleményét általános egészségügyi kérdésekben is megismerheti. (Lásd a 4. a-e. számú forrásokat!)

 

Forrásközlésünk korántsem teljes körűen öleli fel a második világháború után kialakult népjóléti és szociális helyzet nehézségeit. Célunk az volt, hogy az olvasó közvetlenül is megtapasztalja, hogy milyen kérdések foglalkoztatták az embereket, és ezek nyomán milyen intézkedéseket foganatosítottak egy-egy ügy elintézése kapcsán. További célunk volt, hogy feltérképezzük és megismerjük azt a különleges helyzetet, melybe az emberek életkörülményeik folytán kerültek közvetlenül a második világháború befejezése után. Elsősorban azokat a leveleket és a levelekre adott válaszokat közöljük, melyek közérdeklődésre tarthatnak számot. A levelekre adott válaszok többségét a miniszter nevében titkára írta, ezek a levelek másolatban maradtak fenn.

A miniszterhez írott levelek közös tulajdonsága, hogy írójuk a társadalomban elfoglalt pozíciótól függetlenül kiszolgáltatott helyzetben volt. Az esetek többségében azonban nem a szereplők a fontosak, hanem maga a jelenség, amely elválaszthatatlan a kortól, a háttér, amely többet mond mindenféle elemzésnél, magyarázkodásnál. A levelek tartalma adalékul szolgálhat arra, hogy az embereket elsősorban mi foglalkoztatta, milyen gondjaik voltak, milyen problémákkal, nehézségekkel kellett szembenézniük ahhoz, hogy életüket újrakezdhessék. Ebben számítottak a népjóléti miniszter megértésére és segítségére. Így a levelek elsősorban a lakhatás körülményei, az újjáépítés, a megélhetést biztosító munkahely, az életkörülmények változása, a segélyhez való jutás, a rokkantak és baleseti járadékosok ügyében íródtak. A magánügyek mellett néhány közérdeklődésre számot tartó kérdés is előtérbe került, mint például a rokkantak és baleseti járadékosok ügye, vagy a Kecskemétről Ingolstadtba szállított hadikórház hazatelepítése. Néhány esetben az emberek nemcsak önmagukkal, hanem mások múltjával is foglalkoztak, ennek kézzelfogható bizonyítéka az a feljelentő levél, mely rávilágít az emberek egymás közötti kapcsolatára is.

A levelek olvasása közben szembesülünk a társadalom egészét érintő politika arculatával, a hatalom mechanizmusával, a hatalom és az állampolgár viszonyával, ugyanakkor bepillantást nyerhetünk egyéni sorsokba, tragédiákba is. A levélírók kérelmei nem egyediek, hiszen több ezren lehettek azok, hogy hasonló helyzetben voltak, csak ők nem ragadtak tollat.

Képet kapunk arról is, hogy a társadalmi változások mennyire tükröződnek vissza ezekből a levelekből, s alapvetően kimutatható, hogy milyen politikai háttérrel rendelkeztek a levélírók.

A leveleket szöveghűen közöljük, a gépelési és helyesírási hibákat javítottuk. Az esetleges szöveg kiegészítéseket szögletes zárójelben [...] jelöltük. Az értelemzavaró hibákat [!] jellel jeleztük. Az összetartozó leveleknél, a beadó és a válaszadó levelét a, b jellel különböztettük meg. Az aláhúzott szöveget dőlt betűvel írtuk.

Ezen a napon történt március 01.

1915

Megindult Budapesten a menetrend szerinti autóbusz-közlekedésTovább

1917

Babits Mihályt perbe fogják „Fortissimo” c. háborúellenes verse miatt, és elkobozzák a Nyugat e számát.Tovább

1920

A nemzetgyűlés az államfõi hatalom kérdésének végleges rendezéséig Magyarország kormányzójává  választotta nagybányai Horthy Miklóst, a...Tovább

1920

Horthy Miklóst a Nemzetgyűlés a Magyar Királyság kormányzójává (ideiglenes
államfővé) választottákTovább

1920

Pozsonyban, az egykori Városi Színház épületében elkezdi működését a Szlovák Nemzeti Színház.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő