„Színház az egész...”

Egy ál-ávós és a kulákok, az ÁVH tekintélye és a dolgozó parasztok nyugalma

„Ahogy bementek lakására, arról érdeklődtek, hogy kulák-e, a beszolgáltatásnak eleget tett-e, és az adója ki van-e fizetve, […] bementek a konyhába, ahol arról tanakodtak, hogy őtet elvigyék-e, de azt melyik áv. szds-nak mondta magát, azt mondotta, hogy most nem viszik el. Utána enni és innivalót követeltek. […] A két ismeretlen pedig evett, ivott, kb. 1 órai ott tartózkodás után eltávoztak, mindketten kerékpárral. Elmondja továbbá, hogy az egyik ismeretlen férfi személyében a sóstóhegyi újságárust ismerte fel, vagyis ahhoz hasonló férfi volt, a másik férfit nem tudja, hogy ki volt.”

Bevezetés

V. I. nyíregyházi gazda 1950. október 18-án este, magát ávós századosnak kiadva, több tanyára bement, ahol házkutatást tartott, s enni- és innivalót követelt. A nyomozás két nap múlva, az egyik sértett panaszbejelentését követően indult meg; V. I.-t december 3-án fogták el és tartóztatták le. A gyanúsított és a tanúk kihallgatására még abban a hónapban sor került, majd 1951 januárjában a vádirat is elkészült. A nyíregyházi járásbíróság 1951. február 3-án V. I.-t magánlaksértésben és zsarolásban találta bűnösnek, amiért 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte, valamint 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Az ÁVH működéséről, az elkövetett visszaélésekről nem folytattak le hivatalos vizsgálatokat, így a hatóság működésének mindennapjairól elsősorban visszaemlékezések és szépirodalmi feldolgozások tájékoztatnak, "hivatalos" dokumentumok már kevésbé. A V. I. ügyében keletkezett - és alább közölt - iratok, ha nem is egy "igazi" államvédelmis, hanemegy magát annak kiadó személy cselekedeteit dokumentálják, mégis bepillantást engednek az ÁVH működésének mindennapjaiba, a társadalommal való kapcsolatába, illetve társadalmi megítélésébe, különösen, ami a hatóságnak a gazdákhoz, kulákokhoz való viszonyát illeti. Ugyanis akkor, amikor V. I. magát ávós századosnak kiadta, viselkedésében minden bizonnyal létező, közismert, alighanem saját maga is tapasztalt mintákat követett. Valószínű, hogy nem a képzelete szülte a késő este ittas állapotban a háziakra rátörő, káromkodva, fenyegetőzve ingyen ételt, italt, sőt nőt is követelő ávós szerepét. Alakításának "hitelességét" jelzi, hogy a sértettek is államvédelmi tisztként kezelték, egyikük még a padlásra is felszaladt és elbújt az ál-államvédelmis elől. ám, még ha cselekménye kirívónak is tekinthető, a sértettek reagálása, az ál-ávóshoz való viszonyulásuk azt mégis jelzi, hogy mennyire rettegett volt az ÁVH: sokat sejtető ugyanis, hogy ávósként V. I. mit kívánt elérni, és mit tűrtek neki, mint ávósnak, az emberek.

Az ügy dokumentumai mindamellett az "igazi" államvédelem működéséről is képet adnak. így bemutatják, hogy az ÁVH helyi, megyei szerveinek az önállósága meglehetősen szűk volt, folyamatosan jelenteniük kellett az országos központba, ahonnan a konkrét ügyben is utasításokat, útmutatásokat kaptak. Az iratokban, mindenekelőtt V. I. egymást követő kihallgatásaiban végigkövethetjük, hogy a szerv miként aknázta ki a cselekményben rejlő lehetőségeket, hogyan alakult ki a koncepció: egy ittas állapotban elkövetett garázdaságból az ÁVH-t és a szovjet hadsereget lejárató tudatos, előre kitervelt bűncselekmény. Az sem véletlen, hogy az államügyészség és végül a bíróság is úgy ítélte meg, hogy V. I. ittas állapota nem volt olyan mértékű, hogy cselekedetei következményét ne tudta volna felismerni. (Ezek szerint V. igen jól bírta az italt, mivel vallomása szerint már Nyíregyházán különböző kocsmákban megközelítőleg 2,5 liter bort megivott, és ehhez jött a tanyákon elfogyasztott legkevesebb 2 liter bor.)

A koncepció alakulását mutatja egy másik tényező is. V. I. a legtöbb esetben nem magyarul, hanem szlovákul beszélt, melynek indítékaként a második kihallgatása alkalmával azt hozta elő, hogy magát orosznak kiadva próbált nagyobb félelmet gerjeszteni. Figyelemre méltó azonban, hogy senkit sem tudott megtéveszteni, mivel a tanúk valamennyien és egybehangzóan azt állították, hogy szlovákul beszélt. Csak a nyomozást végző ÁVH "hagyta magát" félrevezetni és súlyosbító tényezőként használta fel V. I. ellen. Az államügyészség szerint már egyértelmű, hogy V. I. orosznak próbálta magát kiadni. Az ítélet viszont felemásra sikeredett: a bíróság a tanúk és a vádlott előadásából először megállapítja, hogy V. több helyen szlovákul beszélt, majd a vádirat nyomán azt is, hogy oroszul! Mindenesetre V. I. - állítólagos - szándéka (ti. államvédelmi tisztnek és orosznak akarta magát kiadni), arra utal, hogy az emberek az ÁVH és a szovjet hadsereg szoros kapcsolatát, együttműködését érzékelték, és ezt csak megerősítették a vádiratban és az ítéletben megfogalmazottak. (Tudniillik az ÁVH, az államügyészség és a bíróság nem az "oroszul" beszélés tényét sérelmezte, hanem azt, hogy lejáratja az orosz hadsereget?)

Az ehhez hasonló iratfajták, így a közölt dokumentumok is, nemcsak a politika- és intézménytörténet, hanem más jellegű feldolgozások számára is kiváló forrásanyagul szolgálnak. A vallomások az ötvenes évek tanyai lakosságának eszközeiről, berendezési és használati tárgyairól, az általuk viselt ruhákról is beszámolnak, az evési és italozási szokásaikról nem is beszélve. A helytörténészek számára is értékes forrást jelentenek ezek a dokumentumok. így például megtudható belőlük, hogy a Nyíregyháza határában élő tirpák gazdák - és nem is csak az idősek - még a 20. század közepén is beszéltek szlovákul, s hogy ez mennyire nem volt ritka, azt jelzi, hogy a környező falvak magyar gazdái is azonnal felismerték ezt a nyelvet, és természetesnek vették a használatát. Kiolvasható belőlük a helymeghatározás, a névhasználat konzervativizmusa is: a kocsmát a volt tulajdonos után határozzák meg ("a volt Cseh András borpincéje"), és a helyiek számára a Dózsa György utca még mindig Vay ádám utca.

A dokumentumok az állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található V-32431 sz. dossziéban lelhetők fel (ÁSZTL 3.3. V-32431). A személyneveket minden esetben monogrammal helyettesítettük, egyébként az iratokat szöveghűen, az eredeti szöveg írásmódját megőrizve közöljük, csupán a nyilvánvaló elütéseket, tévesztéseket javítottuk. (A szöveg- és a szövegképhűség érdekében meghagytuk a rövid i és ü betűket is, noha valószínűleg az írógépeken is hiányoztak ezek hosszú megfelelői.) A szövegek ugyanis önmagukban is kordokumentumok, beszédesen illusztrálják a vidéki állam- és rendvédelem írásbeliségének állapotát: (nem is olyan) kis túlzással azt is mondhatjuk róluk, hogy korjelző prózák. Megmutatják az ÁVH, a rendőrség és általában kommunista államapparátus hivatali nyelvezetét, szóhasználatát, az irodalmi és a beszélt magyar nyelvtől egyaránt idegen, kicsavart fogalmazásmódját, komikus (vagy inkább tragikomikus) mondatszerkesztését. Különösen bántóak a nagy számú durva helyesírási hibák, amelyekből következtethetünk az ezeknél a szerveknél foglalkoztatott személyek nyelvi (& eacute;s általános) képzési színvonalára. Ráadásul a szövegközlésből nem derül ki, mert a neveket monogram helyettesíti, hogy a Magyar Népköztársaság szervének munkatársai saját polgárainak a nevét a legkülönbözőbb változatokban írták le, és csak a legritkább esetben tudták a helyes variánst eltalálni.

Az utóbbi években megnőtt az érdeklődés az államszocializmus speciális erőszakszerveinek története iránt. Számos visszaemlékezés látott napvilágot és irodalmi feldolgozások is születtek, főleg az ötvenes évekkel kapcsolatban. A témával kapcsolatos történettudományos kutatások is már több éve megkezdődtek, és több tanulmány is született, különösen az állambiztonsági szervek intézménytörténetére vonatkozóan. Remélhetőleg ez a forrásközlés is új adalékokkal járul hozzá - egy szokatlan epizódon keresztül - az ÁVH illetve a Rákosi-korszak történetének feltárásához, megismeréséhez.

V. I. nyíregyházi gazda 1950. október 18-án este, magát ávós századosnak kiadva, több tanyára bement, ahol házkutatást tartott, s enni- és innivalót követelt. A nyomozás két nap múlva, az egyik sértett panaszbejelentését követően indult meg; V. I.-t december 3-án fogták el és tartóztatták le. A gyanúsított és a tanúk kihallgatására még abban a hónapban sor került, majd 1951 januárjában a vádirat is elkészült. A nyíregyházi járásbíróság 1951. február 3-án V. I.-t magánlaksértésben és zsarolásban találta bűnösnek, amiért 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte, valamint 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Az ÁVH működéséről, az elkövetett visszaélésekről nem folytattak le hivatalos vizsgálatokat, így a hatóság működésének mindennapjairól elsősorban visszaemlékezések és szépirodalmi feldolgozások tájékoztatnak, "hivatalos" dokumentumok már kevésbé. A V. I. ügyében keletkezett - és alább közölt - iratok, ha nem is egy "igazi" államvédelmis, hanem egy magát annak kiadó személy cselekedeteit dokumentálják, mégis bepillantást engednek az ÁVH működésének mindennapjaiba, a társadalommal való kapcsolatába, illetve társadalmi megítélésébe, különösen, ami a hatóságnak a gazdákhoz, kulákokhoz való viszonyát illeti. Ugyanis akkor, amikor V. I. magát ávós századosnak kiadta, viselkedésében minden bizonnyal létező, közismert, alighanem saját maga is tapasztalt mintákat követett. Valószínű, hogy nem a képzelete szülte a késő este ittas állapotban a háziakra rátörő, káromkodva, fenyegetőzve ingyen ételt, italt, sőt nőt is követelő ávós szerepét. Alakításának "hitelességét" jelzi, hogy a sértettek is államvédelmi tisztként kezelték, egyikük még a padlásra is felszaladt és elbújt az ál-államvédelmis elől. ám, még ha cselekménye kirívónak is tekinthető, a sértettek reagálása, az ál-ávóshoz való viszonyulásuk azt mégis jelzi, hogy mennyire rettegett volt az ÁVH: sokat sejtető ugyanis, hogy ávósként V. I. mit kívánt elérni, és mit tűrtek neki, mint ávósnak, az emberek.

Az ügy dokumentumai mindamellett az "igazi" államvédelem működéséről is képet adnak. így bemutatják, hogy az ÁVH helyi, megyei szerveinek az önállósága meglehetősen szűk volt, folyamatosan jelenteniük kellett az országos központba, ahonnan a konkrét ügyben is utasításokat, útmutatásokat kaptak. Az iratokban, mindenekelőtt V. I. egymást követő kihallgatásaiban végigkövethetjük, hogy a szerv miként aknázta ki a cselekményben rejlő lehetőségeket, hogyan alakult ki a koncepció: egy ittas állapotban elkövetett garázdaságból az ÁVH-t és a szovjet hadsereget lejárató tudatos, előre kitervelt bűncselekmény. Az sem véletlen, hogy az államügyészség és végül a bíróság is úgy ítélte meg, hogy V. I. ittas állapota nem volt olyan mértékű, hogy cselekedetei következményét ne tudta volna felismerni. (Ezek szerint V. igen jól bírta az italt, mivel vallomása szerint már Nyíregyházán különböző kocsmákban megközelítőleg 2,5 liter bort megivott, és ehhez jött a tanyákon elfogyasztott legkevesebb 2 liter bor.)

A koncepció alakulását mutatja egy másik tényező is. V. I. a legtöbb esetben nem magyarul, hanem szlovákul beszélt, melynek indítékaként a második kihallgatása alkalmával azt hozta elő, hogy magát orosznak kiadva próbált nagyobb félelmet gerjeszteni. Figyelemre méltó azonban, hogy senkit sem tudott megtéveszteni, mivel a tanúk valamennyien és egybehangzóan azt állították, hogy szlovákul beszélt. Csak a nyomozást végző ÁVH "hagyta magát" félrevezetni és súlyosbító tényezőként használta fel V. I. ellen. Az államügyészség szerint már egyértelmű, hogy V. I. orosznak próbálta magát kiadni. Az ítélet viszont felemásra sikeredett: a bíróság a tanúk és a vádlott előadásából először megállapítja, hogy V. több helyen szlovákul beszélt, majd a vádirat nyomán azt is, hogy oroszul! Mindenesetre V. I. - állítólagos - szándéka (ti. államvédelmi tisztnek és orosznak akarta magát kiadni), arra utal, hogy az emberek az ÁVH és a szovjet hadsereg szoros kapcsolatát, együttműködését érzékelték, és ezt csak megerősítették a vádiratban és az ítéletben megfogalmazottak. (Tudniillik az ÁVH, az államügyészség és a bíróság nem az "oroszul" beszélés tényét sérelmezte, hanem azt, hogy lejáratja az orosz hadsereget?)

Az ehhez hasonló iratfajták, így a közölt dokumentumok is, nemcsak a politika- és intézménytörténet, hanem más jellegű feldolgozások számára is kiváló forrásanyagul szolgálnak. A vallomások az ötvenes évek tanyai lakosságának eszközeiről, berendezési és használati tárgyairól, az általuk viselt ruhákról is beszámolnak, az evési és italozási szokásaikról nem is beszélve. A helytörténészek számára is értékes forrást jelentenek ezek a dokumentumok. így például megtudható belőlük, hogy a Nyíregyháza határában élő tirpák gazdák - és nem is csak az idősek - még a 20. század közepén is beszéltek szlovákul, s hogy ez mennyire nem volt ritka, azt jelzi, hogy a környező falvak magyar gazdái is azonnal felismerték ezt a nyelvet, és természetesnek vették a használatát. Kiolvasható belőlük a helymeghatározás, a névhasználat konzervativizmusa is: a kocsmát a volt tulajdonos után határozzák meg ("a volt Cseh András borpincéje"), és a helyiek számára a Dózsa György utca még mindig Vay ádám utca.

A dokumentumok az állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található V-32431 sz. dossziéban lelhetők fel (ÁSZTL 3.3. V-32431). A személyneveket minden esetben monogrammal helyettesítettük, egyébként az iratokat szöveghűen, az eredeti szöveg írásmódját megőrizve közöljük, csupán a nyilvánvaló elütéseket, tévesztéseket javítottuk. (A szöveg- és a szövegképhűség érdekében meghagytuk a rövid i és ü betűket is, noha valószínűleg az írógépeken is hiányoztak ezek hosszú megfelelői.) A szövegek ugyanis önmagukban is kordokumentumok, beszédesen illusztrálják a vidéki állam- és rendvédelem írásbeliségének állapotát: (nem is olyan) kis túlzással azt is mondhatjuk róluk, hogy korjelző prózák. Megmutatják az ÁVH, a rendőrség és általában kommunista államapparátus hivatali nyelvezetét, szóhasználatát, az irodalmi és a beszélt magyar nyelvtől egyaránt idegen, kicsavart fogalmazásmódját, komikus (vagy inkább tragikomikus) mondatszerkesztését. Különösen bántóak a nagy számú durva helyesírási hibák, amelyekből következtethetünk az ezeknél a szerveknél foglalkoztatott személyek nyelvi (& eacute;s általános) képzési színvonalára. Ráadásul a szövegközlésből nem derül ki, mert a neveket monogram helyettesíti, hogy a Magyar Népköztársaság szervének munkatársai saját polgárainak a nevét a legkülönbözőbb változatokban írták le, és csak a legritkább esetben tudták a helyes variánst eltalálni.

Az utóbbi években megnőtt az érdeklődés az államszocializmus speciális erőszakszerveinek története iránt. Számos visszaemlékezés látott napvilágot és irodalmi feldolgozások is születtek, főleg az ötvenes évekkel kapcsolatban. A témával kapcsolatos történettudományos kutatások is már több éve megkezdődtek, és több tanulmány is született, különösen az állambiztonsági szervek intézménytörténetére vonatkozóan. Remélhetőleg ez a forrásközlés is új adalékokkal járul hozzá - egy szokatlan epizódon keresztül - az ÁVH illetve a Rákosi-korszak történetének feltárásához, megismeréséhez.

Kulcsszavak

Ezen a napon történt december 05.

1917

Breszt-Litovszk-ban Szovjet-Oroszország fegyverszüneti szerződést köt a központi hatalmakkal (Németországgal és az Osztrák–Magyar...Tovább

1933

Az Egyesült Államokban véget ér az alkoholtilalom.Tovább

1941

A szovjet ellentámadás megindulásának napja Moszkvai csata, a német hadsereg első veresége a II. Világháborúban.Tovább

1952

Londonban a sajátos időjárási viszonyok és a levegő szennyezettsége miatt létrejövő szmog körülbelül 12000 ember halálát okozza.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Lapunk idei negyedik száma ismét négy forrásismertetést publikál. Az írások ezúttal nemcsak konkrét személyek sorsának alakulását, hanem egy konkrét intézmény számára mérföldkőnek nevezhető eseménysort mutatnak be. A publikációk időrendjét tekintve egy kapcsolódik az Osztrák-Magyar Monarchiához, egy a Horthy-korszakhoz, egy a kommunista hatalomátvétel éveihez, egy pedig a kiépült Kádár-rendszerhez. Mind a négy írásnak van ugyanakkor kihatása a későbbi időszakokra nézve.

A kronologikus rendet tartva Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) forrásismertetése az első, aki az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületének történetéhez szolgáltat eddig kevésbé ismert adalékokat. Szerzőnk írásában bemutatja, hogy milyen módon zajlott az akkor még csak papíron létező levéltári palota építéséhez a kivitelezők pályáztatása – a bő száz évvel ezelőtt történt kiválasztásnak pedig máig ható következménye az épület külső-belső kinézete. Mint kiderül: a pályáztatás lineáris folyamatnak tűnik, azonban a gyakorlat mást mutatott több esetben is.

Kunné Tornóczky Andrea (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára) Sárdy János operaénekes életének azon szakaszát helyezi reflektorfénybe, amikor még kántortanítóként dolgozott Dunaföldváron. Írásából kiderül, hogy miként került pályázat útján a tolnai városba, és hogy mivel foglalkozott a tanítás mellett (amelynek későbbi énekesi karrierjéhez is köze volt).

Az 1945 utáni magyarországi keresztényellene politikai lépéseket átélő Mihalovics Zsigmond beszámolóit ismerteti Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság), aki a Vatikáni Államtitkárság Levéltárában végzett kutatásai során bukkant rá Katolikus Akció korabeli vezetőjének a feljegyzéseire, amelyeknek XII. Piusz pápa volt a címzettje. A bőséges, nemcsak a magyarországi egyház-, hanem politikatörténet számára is értékes forrást jelentő írásokat két részletben közöljük terjedelmi okok miatt.

Szabó Imréné Simon Teréz brutális bűncselekményét, bírósági ügyét, majd kivégzését mutatja be részletesen levéltári dokumentumok alapján Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola). A két kisgyermek meggyilkolását tervező takarítónő esete abból a szempontból kuriózum, hogy hazánkban ő volt az utolsó előtti kivégzett nő, valamint, hogy a kegyelmi kérvényének elutasításához nagyban hozzájárult a közvélemény haragja.

Negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei ötödik és hatodik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest 2022. október 20.

Miklós Dániel
főszerkesztő