„Színház az egész...”

Egy ál-ávós és a kulákok, az ÁVH tekintélye és a dolgozó parasztok nyugalma

„Ahogy bementek lakására, arról érdeklődtek, hogy kulák-e, a beszolgáltatásnak eleget tett-e, és az adója ki van-e fizetve, […] bementek a konyhába, ahol arról tanakodtak, hogy őtet elvigyék-e, de azt melyik áv. szds-nak mondta magát, azt mondotta, hogy most nem viszik el. Utána enni és innivalót követeltek. […] A két ismeretlen pedig evett, ivott, kb. 1 órai ott tartózkodás után eltávoztak, mindketten kerékpárral. Elmondja továbbá, hogy az egyik ismeretlen férfi személyében a sóstóhegyi újságárust ismerte fel, vagyis ahhoz hasonló férfi volt, a másik férfit nem tudja, hogy ki volt.”

 

Távmondat 2.

Távmondat.
ÁVH. Nyiregyháza.

A Sóstói rendőrőrs által elfogott V. I. örizetbevételét engedélyezem. Nevezett módszeres kihallgatását kezdje meg, melynek során felderitendő multja, jelenlegihez hasonló szélhámosságai, kapcsolatai. Vallomását ellenőrizze le. Az első kihallgatás eredményét távmondatban jelentse, amig majd a feljegyzéseket folyamatosan terjessze fel.

Hiv. sz.: 7003/1950

Budapest, 1950. december 4.

                                                        K. áV. alezr.

ÁSZTL V-32431 10. old. (állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 3.3 fond vizsgálati dossziék)

Kulcsszavak

Ezen a napon történt július 03.

1970

India és Pakisztán békeszerződést írnak alá.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.

Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.

Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.

Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.

Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.

Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban. 
 

Budapest, 2026. június 29.

Miklós Dániel
főszerkesztő