„Színház az egész...”

Egy ál-ávós és a kulákok, az ÁVH tekintélye és a dolgozó parasztok nyugalma

„Ahogy bementek lakására, arról érdeklődtek, hogy kulák-e, a beszolgáltatásnak eleget tett-e, és az adója ki van-e fizetve, […] bementek a konyhába, ahol arról tanakodtak, hogy őtet elvigyék-e, de azt melyik áv. szds-nak mondta magát, azt mondotta, hogy most nem viszik el. Utána enni és innivalót követeltek. […] A két ismeretlen pedig evett, ivott, kb. 1 órai ott tartózkodás után eltávoztak, mindketten kerékpárral. Elmondja továbbá, hogy az egyik ismeretlen férfi személyében a sóstóhegyi újságárust ismerte fel, vagyis ahhoz hasonló férfi volt, a másik férfit nem tudja, hogy ki volt.”

Bevezetés

V. I. nyíregyházi gazda 1950. október 18-án este, magát ávós századosnak kiadva, több tanyára bement, ahol házkutatást tartott, s enni- és innivalót követelt. A nyomozás két nap múlva, az egyik sértett panaszbejelentését követően indult meg; V. I.-t december 3-án fogták el és tartóztatták le. A gyanúsított és a tanúk kihallgatására még abban a hónapban sor került, majd 1951 januárjában a vádirat is elkészült. A nyíregyházi járásbíróság 1951. február 3-án V. I.-t magánlaksértésben és zsarolásban találta bűnösnek, amiért 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte, valamint 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Az ÁVH működéséről, az elkövetett visszaélésekről nem folytattak le hivatalos vizsgálatokat, így a hatóság működésének mindennapjairól elsősorban visszaemlékezések és szépirodalmi feldolgozások tájékoztatnak, "hivatalos" dokumentumok már kevésbé. A V. I. ügyében keletkezett - és alább közölt - iratok, ha nem is egy "igazi" államvédelmis, hanemegy magát annak kiadó személy cselekedeteit dokumentálják, mégis bepillantást engednek az ÁVH működésének mindennapjaiba, a társadalommal való kapcsolatába, illetve társadalmi megítélésébe, különösen, ami a hatóságnak a gazdákhoz, kulákokhoz való viszonyát illeti. Ugyanis akkor, amikor V. I. magát ávós századosnak kiadta, viselkedésében minden bizonnyal létező, közismert, alighanem saját maga is tapasztalt mintákat követett. Valószínű, hogy nem a képzelete szülte a késő este ittas állapotban a háziakra rátörő, káromkodva, fenyegetőzve ingyen ételt, italt, sőt nőt is követelő ávós szerepét. Alakításának "hitelességét" jelzi, hogy a sértettek is államvédelmi tisztként kezelték, egyikük még a padlásra is felszaladt és elbújt az ál-államvédelmis elől. ám, még ha cselekménye kirívónak is tekinthető, a sértettek reagálása, az ál-ávóshoz való viszonyulásuk azt mégis jelzi, hogy mennyire rettegett volt az ÁVH: sokat sejtető ugyanis, hogy ávósként V. I. mit kívánt elérni, és mit tűrtek neki, mint ávósnak, az emberek.

Az ügy dokumentumai mindamellett az "igazi" államvédelem működéséről is képet adnak. így bemutatják, hogy az ÁVH helyi, megyei szerveinek az önállósága meglehetősen szűk volt, folyamatosan jelenteniük kellett az országos központba, ahonnan a konkrét ügyben is utasításokat, útmutatásokat kaptak. Az iratokban, mindenekelőtt V. I. egymást követő kihallgatásaiban végigkövethetjük, hogy a szerv miként aknázta ki a cselekményben rejlő lehetőségeket, hogyan alakult ki a koncepció: egy ittas állapotban elkövetett garázdaságból az ÁVH-t és a szovjet hadsereget lejárató tudatos, előre kitervelt bűncselekmény. Az sem véletlen, hogy az államügyészség és végül a bíróság is úgy ítélte meg, hogy V. I. ittas állapota nem volt olyan mértékű, hogy cselekedetei következményét ne tudta volna felismerni. (Ezek szerint V. igen jól bírta az italt, mivel vallomása szerint már Nyíregyházán különböző kocsmákban megközelítőleg 2,5 liter bort megivott, és ehhez jött a tanyákon elfogyasztott legkevesebb 2 liter bor.)

A koncepció alakulását mutatja egy másik tényező is. V. I. a legtöbb esetben nem magyarul, hanem szlovákul beszélt, melynek indítékaként a második kihallgatása alkalmával azt hozta elő, hogy magát orosznak kiadva próbált nagyobb félelmet gerjeszteni. Figyelemre méltó azonban, hogy senkit sem tudott megtéveszteni, mivel a tanúk valamennyien és egybehangzóan azt állították, hogy szlovákul beszélt. Csak a nyomozást végző ÁVH "hagyta magát" félrevezetni és súlyosbító tényezőként használta fel V. I. ellen. Az államügyészség szerint már egyértelmű, hogy V. I. orosznak próbálta magát kiadni. Az ítélet viszont felemásra sikeredett: a bíróság a tanúk és a vádlott előadásából először megállapítja, hogy V. több helyen szlovákul beszélt, majd a vádirat nyomán azt is, hogy oroszul! Mindenesetre V. I. - állítólagos - szándéka (ti. államvédelmi tisztnek és orosznak akarta magát kiadni), arra utal, hogy az emberek az ÁVH és a szovjet hadsereg szoros kapcsolatát, együttműködését érzékelték, és ezt csak megerősítették a vádiratban és az ítéletben megfogalmazottak. (Tudniillik az ÁVH, az államügyészség és a bíróság nem az "oroszul" beszélés tényét sérelmezte, hanem azt, hogy lejáratja az orosz hadsereget?)

Az ehhez hasonló iratfajták, így a közölt dokumentumok is, nemcsak a politika- és intézménytörténet, hanem más jellegű feldolgozások számára is kiváló forrásanyagul szolgálnak. A vallomások az ötvenes évek tanyai lakosságának eszközeiről, berendezési és használati tárgyairól, az általuk viselt ruhákról is beszámolnak, az evési és italozási szokásaikról nem is beszélve. A helytörténészek számára is értékes forrást jelentenek ezek a dokumentumok. így például megtudható belőlük, hogy a Nyíregyháza határában élő tirpák gazdák - és nem is csak az idősek - még a 20. század közepén is beszéltek szlovákul, s hogy ez mennyire nem volt ritka, azt jelzi, hogy a környező falvak magyar gazdái is azonnal felismerték ezt a nyelvet, és természetesnek vették a használatát. Kiolvasható belőlük a helymeghatározás, a névhasználat konzervativizmusa is: a kocsmát a volt tulajdonos után határozzák meg ("a volt Cseh András borpincéje"), és a helyiek számára a Dózsa György utca még mindig Vay ádám utca.

A dokumentumok az állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található V-32431 sz. dossziéban lelhetők fel (ÁSZTL 3.3. V-32431). A személyneveket minden esetben monogrammal helyettesítettük, egyébként az iratokat szöveghűen, az eredeti szöveg írásmódját megőrizve közöljük, csupán a nyilvánvaló elütéseket, tévesztéseket javítottuk. (A szöveg- és a szövegképhűség érdekében meghagytuk a rövid i és ü betűket is, noha valószínűleg az írógépeken is hiányoztak ezek hosszú megfelelői.) A szövegek ugyanis önmagukban is kordokumentumok, beszédesen illusztrálják a vidéki állam- és rendvédelem írásbeliségének állapotát: (nem is olyan) kis túlzással azt is mondhatjuk róluk, hogy korjelző prózák. Megmutatják az ÁVH, a rendőrség és általában kommunista államapparátus hivatali nyelvezetét, szóhasználatát, az irodalmi és a beszélt magyar nyelvtől egyaránt idegen, kicsavart fogalmazásmódját, komikus (vagy inkább tragikomikus) mondatszerkesztését. Különösen bántóak a nagy számú durva helyesírási hibák, amelyekből következtethetünk az ezeknél a szerveknél foglalkoztatott személyek nyelvi (& eacute;s általános) képzési színvonalára. Ráadásul a szövegközlésből nem derül ki, mert a neveket monogram helyettesíti, hogy a Magyar Népköztársaság szervének munkatársai saját polgárainak a nevét a legkülönbözőbb változatokban írták le, és csak a legritkább esetben tudták a helyes variánst eltalálni.

Az utóbbi években megnőtt az érdeklődés az államszocializmus speciális erőszakszerveinek története iránt. Számos visszaemlékezés látott napvilágot és irodalmi feldolgozások is születtek, főleg az ötvenes évekkel kapcsolatban. A témával kapcsolatos történettudományos kutatások is már több éve megkezdődtek, és több tanulmány is született, különösen az állambiztonsági szervek intézménytörténetére vonatkozóan. Remélhetőleg ez a forrásközlés is új adalékokkal járul hozzá - egy szokatlan epizódon keresztül - az ÁVH illetve a Rákosi-korszak történetének feltárásához, megismeréséhez.

V. I. nyíregyházi gazda 1950. október 18-án este, magát ávós századosnak kiadva, több tanyára bement, ahol házkutatást tartott, s enni- és innivalót követelt. A nyomozás két nap múlva, az egyik sértett panaszbejelentését követően indult meg; V. I.-t december 3-án fogták el és tartóztatták le. A gyanúsított és a tanúk kihallgatására még abban a hónapban sor került, majd 1951 januárjában a vádirat is elkészült. A nyíregyházi járásbíróság 1951. február 3-án V. I.-t magánlaksértésben és zsarolásban találta bűnösnek, amiért 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte, valamint 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Az ÁVH működéséről, az elkövetett visszaélésekről nem folytattak le hivatalos vizsgálatokat, így a hatóság működésének mindennapjairól elsősorban visszaemlékezések és szépirodalmi feldolgozások tájékoztatnak, "hivatalos" dokumentumok már kevésbé. A V. I. ügyében keletkezett - és alább közölt - iratok, ha nem is egy "igazi" államvédelmis, hanem egy magát annak kiadó személy cselekedeteit dokumentálják, mégis bepillantást engednek az ÁVH működésének mindennapjaiba, a társadalommal való kapcsolatába, illetve társadalmi megítélésébe, különösen, ami a hatóságnak a gazdákhoz, kulákokhoz való viszonyát illeti. Ugyanis akkor, amikor V. I. magát ávós századosnak kiadta, viselkedésében minden bizonnyal létező, közismert, alighanem saját maga is tapasztalt mintákat követett. Valószínű, hogy nem a képzelete szülte a késő este ittas állapotban a háziakra rátörő, káromkodva, fenyegetőzve ingyen ételt, italt, sőt nőt is követelő ávós szerepét. Alakításának "hitelességét" jelzi, hogy a sértettek is államvédelmi tisztként kezelték, egyikük még a padlásra is felszaladt és elbújt az ál-államvédelmis elől. ám, még ha cselekménye kirívónak is tekinthető, a sértettek reagálása, az ál-ávóshoz való viszonyulásuk azt mégis jelzi, hogy mennyire rettegett volt az ÁVH: sokat sejtető ugyanis, hogy ávósként V. I. mit kívánt elérni, és mit tűrtek neki, mint ávósnak, az emberek.

Az ügy dokumentumai mindamellett az "igazi" államvédelem működéséről is képet adnak. így bemutatják, hogy az ÁVH helyi, megyei szerveinek az önállósága meglehetősen szűk volt, folyamatosan jelenteniük kellett az országos központba, ahonnan a konkrét ügyben is utasításokat, útmutatásokat kaptak. Az iratokban, mindenekelőtt V. I. egymást követő kihallgatásaiban végigkövethetjük, hogy a szerv miként aknázta ki a cselekményben rejlő lehetőségeket, hogyan alakult ki a koncepció: egy ittas állapotban elkövetett garázdaságból az ÁVH-t és a szovjet hadsereget lejárató tudatos, előre kitervelt bűncselekmény. Az sem véletlen, hogy az államügyészség és végül a bíróság is úgy ítélte meg, hogy V. I. ittas állapota nem volt olyan mértékű, hogy cselekedetei következményét ne tudta volna felismerni. (Ezek szerint V. igen jól bírta az italt, mivel vallomása szerint már Nyíregyházán különböző kocsmákban megközelítőleg 2,5 liter bort megivott, és ehhez jött a tanyákon elfogyasztott legkevesebb 2 liter bor.)

A koncepció alakulását mutatja egy másik tényező is. V. I. a legtöbb esetben nem magyarul, hanem szlovákul beszélt, melynek indítékaként a második kihallgatása alkalmával azt hozta elő, hogy magát orosznak kiadva próbált nagyobb félelmet gerjeszteni. Figyelemre méltó azonban, hogy senkit sem tudott megtéveszteni, mivel a tanúk valamennyien és egybehangzóan azt állították, hogy szlovákul beszélt. Csak a nyomozást végző ÁVH "hagyta magát" félrevezetni és súlyosbító tényezőként használta fel V. I. ellen. Az államügyészség szerint már egyértelmű, hogy V. I. orosznak próbálta magát kiadni. Az ítélet viszont felemásra sikeredett: a bíróság a tanúk és a vádlott előadásából először megállapítja, hogy V. több helyen szlovákul beszélt, majd a vádirat nyomán azt is, hogy oroszul! Mindenesetre V. I. - állítólagos - szándéka (ti. államvédelmi tisztnek és orosznak akarta magát kiadni), arra utal, hogy az emberek az ÁVH és a szovjet hadsereg szoros kapcsolatát, együttműködését érzékelték, és ezt csak megerősítették a vádiratban és az ítéletben megfogalmazottak. (Tudniillik az ÁVH, az államügyészség és a bíróság nem az "oroszul" beszélés tényét sérelmezte, hanem azt, hogy lejáratja az orosz hadsereget?)

Az ehhez hasonló iratfajták, így a közölt dokumentumok is, nemcsak a politika- és intézménytörténet, hanem más jellegű feldolgozások számára is kiváló forrásanyagul szolgálnak. A vallomások az ötvenes évek tanyai lakosságának eszközeiről, berendezési és használati tárgyairól, az általuk viselt ruhákról is beszámolnak, az evési és italozási szokásaikról nem is beszélve. A helytörténészek számára is értékes forrást jelentenek ezek a dokumentumok. így például megtudható belőlük, hogy a Nyíregyháza határában élő tirpák gazdák - és nem is csak az idősek - még a 20. század közepén is beszéltek szlovákul, s hogy ez mennyire nem volt ritka, azt jelzi, hogy a környező falvak magyar gazdái is azonnal felismerték ezt a nyelvet, és természetesnek vették a használatát. Kiolvasható belőlük a helymeghatározás, a névhasználat konzervativizmusa is: a kocsmát a volt tulajdonos után határozzák meg ("a volt Cseh András borpincéje"), és a helyiek számára a Dózsa György utca még mindig Vay ádám utca.

A dokumentumok az állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található V-32431 sz. dossziéban lelhetők fel (ÁSZTL 3.3. V-32431). A személyneveket minden esetben monogrammal helyettesítettük, egyébként az iratokat szöveghűen, az eredeti szöveg írásmódját megőrizve közöljük, csupán a nyilvánvaló elütéseket, tévesztéseket javítottuk. (A szöveg- és a szövegképhűség érdekében meghagytuk a rövid i és ü betűket is, noha valószínűleg az írógépeken is hiányoztak ezek hosszú megfelelői.) A szövegek ugyanis önmagukban is kordokumentumok, beszédesen illusztrálják a vidéki állam- és rendvédelem írásbeliségének állapotát: (nem is olyan) kis túlzással azt is mondhatjuk róluk, hogy korjelző prózák. Megmutatják az ÁVH, a rendőrség és általában kommunista államapparátus hivatali nyelvezetét, szóhasználatát, az irodalmi és a beszélt magyar nyelvtől egyaránt idegen, kicsavart fogalmazásmódját, komikus (vagy inkább tragikomikus) mondatszerkesztését. Különösen bántóak a nagy számú durva helyesírási hibák, amelyekből következtethetünk az ezeknél a szerveknél foglalkoztatott személyek nyelvi (& eacute;s általános) képzési színvonalára. Ráadásul a szövegközlésből nem derül ki, mert a neveket monogram helyettesíti, hogy a Magyar Népköztársaság szervének munkatársai saját polgárainak a nevét a legkülönbözőbb változatokban írták le, és csak a legritkább esetben tudták a helyes variánst eltalálni.

Az utóbbi években megnőtt az érdeklődés az államszocializmus speciális erőszakszerveinek története iránt. Számos visszaemlékezés látott napvilágot és irodalmi feldolgozások is születtek, főleg az ötvenes évekkel kapcsolatban. A témával kapcsolatos történettudományos kutatások is már több éve megkezdődtek, és több tanulmány is született, különösen az állambiztonsági szervek intézménytörténetére vonatkozóan. Remélhetőleg ez a forrásközlés is új adalékokkal járul hozzá - egy szokatlan epizódon keresztül - az ÁVH illetve a Rákosi-korszak történetének feltárásához, megismeréséhez.

Kulcsszavak

Ezen a napon történt június 20.

1919

Az Újvárosháza Váci utcai épületének tanácstermében összeült a KIMSZ első kongresszusa, amelyen szervezeti szabályzatot és prog-ramot...Tovább

1928

Puniša Račić merényletet hajt végre a belgrádi parlamentben Stjepan Radić és más HSS-vezető ellen.Tovább

1940

Olaszország megkezdi a Franciaország elleni sikertelen megszállási kísérletet.Tovább

1963

A Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok megállapodása a Kreml és a Fehér Ház közti forró drótról (állandó közvetlen telefonkapcsolat...Tovább

1976

A Jugoszláviában megrendezett V. labdarúgó Európa-bajnokságot Csehszlovákia nyeri, Panenka 11-esből szerzett góljával.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő