Kereső

Találat: 899
2019: Az utolsó párbaj – Ferenc József és Kossuth Lajos gyászszertartása

Kossuth Lajos 1894. március 20-án hunyt el Torinóban. Az egykori kormányzó elnök határozottan, a végsőkig visszautasította, hogy elismerje önmagát a számára kizárólag osztrák császár alattvalójának. Temetése, amelyet a magyarok szerint jogszerűen csak 1867 óta uralkodó I. Ferenc József utasítására nem lehetett az államkassza költségére megszervezni, felrázta a magyar közvéleményt. Őfelsége kormánya tagjainak szigorúan meg volt tiltva, hogy részt vegyenek ezen a politikai gyászaktuson.

2019: Kiegyezés 150

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára az osztrák–magyar kiegyezés 150. évfordulójára a 2017-es év végéig látogatható kamarakiállítással emlékezik. A centenárium évében nemzetközi konferenciákon és tanulmánykötetekben vizsgálták a korszak államjogi berendezkedését, gazdasági fejlődését, társadalmának változásait és a nemzetiségi politikát. Idén – egy-egy emlékkonferencia, emlékülés, vagy épp interaktív múltidézés mellett – jóval kisebb mozgolódás, érdeklődés tapasztalható a történész- és levéltáros társadalomban. Az alábbiakban az említett kiállításon bemutatott iratokból és képi illusztrációkból közlünk válogatást.

2019: Zubovits Fedor kapitány és a függetlenedő Albánia

Az Osztrák–Magyar Monarchia külpolitikájában meghatározó volt a Balkán térsége az I. világháborúig. Ezen belül is Albánia területe kulcsfontosságú volt a „birodalom” számára, mivel nem tudta felvenni a gyarmatosítási versenyt a nagyhatalmakkal, így befolyását a Balkánra és az Adria keleti partjára próbálta kiterjeszteni.

 

2019: Népies modern – vidékies modern: válogatás az 1945–1960 közötti falutervezés levéltári dokumentumaiból

Az alábbiakban közölt és bemutatott tervrajzok a magyar vidéki településtervezés meghatározó korszakából származnak, mely korszak a múlt század negyvenes éveitől a hatvanas évekig terjedt. Ez a bő két évtized döntő társadalmi átalakulást hozott vidéken, amit röviden a parasztság felszámolásának időszakaként lehetne meghatározni. A vidék átalakulásának társadalomtörténeti aspektusai viszonylag ismertek, ugyanakkor kevesebb figyelmet kaptak mindeddig az átalakulás térbeli következményei. Mindenekelőtt a volt uradalmi puszták, majd a tanyák felszámolására és a helyükbe lépő új falvakra érdemes utalni. Az alábbi, főként levéltári forrásokból összeállított virtuális kiállítás a vidéki településtervezés korabeli törekvéseit mutatja be.

2019: „Felébredt a haladás igaz barátaiban az a vágy, hogy végre egy igazi, teljes, országos kiállitás rendeztessék” – Az 1885-ös Budapesti Országos Általános Kiállítás

1885-ben nagyszabású kiállítást rendeztek a Városliget területén, amely a 19. századot, s különösen az annak második felét jellemző kiállítások sokaságában, leginkább pedig a millenniumi kiállítás árnyékában háttérbe szorult, sőt feledésbe merült. Legtöbbször csupán az Ezredéves Kiállítás főpróbájaként szokták említeni, holott éppen ez volt nagy teljesítmény: úttörő munka a korábbi hazai előzményeket minden tekintetben többszörösen felülmúló kiállítás szervezése, valamint a városligeti területrendezés és építkezések terén.

 

2019: Az 1867-ig vezető út – Koronázás és kiegyezés Esztergom vármegyében

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverése után egy olyan dinasztia gyakorolt hatalmat Magyarország fölött, amelyet hivatalosan a harcok ideje alatt megfosztottak az ország felett való uralkodási jogától. A trónfosztás és a szabadságharc leverését követő megtorlás ellenére az ország és Esztergom vármegye nem egészen két évtized alatt eljutott a koronázásig és a kiegyezésig. Célom bemutatni ezt az utat Esztergom vármegye tekintetében, a közölt dokumentumok segítségével pedig korhűen illusztrálni a királykoronázás és a kiegyezés eseményeit.

2019: A sorsfordító 1918–1919-es évek Zichy Eleonóra naplójában

Az első világháború vége több szempontból is gyökeres változást hozott Magyarország számára. A területi veszteségek és az elvesztett háború nyomában járó pusztítás mellett a kortársaknak meg kellett birkózniuk a Monarchiától való elszakadás jelentette átalakulással is. Az államforma megváltozása korántsem tekinthető csupán formalitásnak: egy évszázadokon át fennálló (így öröknek hitt) világrend tűnt el akkor, amikor az arisztokrácia korábbi vezető politikai szerepét váratlanul elveszítette. A magyarországi új hatalmi struktúra kialakításának kezdeményezője maga is arisztokrata volt: gróf Károlyi Mihály, aki eszméinek megvalósítása során saját társadalmi körével is meghasonlott. Többek között ezt az ellentétet is nyomon követhetjük az első világháború viszontagságai, majd az azt követő események és az arisztokrácia jelentős presztízsvesztesége hatására egyre konzervatívabb nézeteket valló anyósának, ifj. Andrássy Gyuláné, született Zichy Eleonóra (1867–1945) máig kiadatlan naplójában.

2019: A szolnoki „merénylet” 1914 karácsonyán

Ha első világháború és merénylet, akkor természetesen 1914. június 28. Szarajevó, Gavrilo Princip és az osztrák–magyar trónörökös pár tragédiája. Ha első világháború és karácsony, akkor „fegyverszünet karácsonyra”, frontbarátkozás és a labdarúgás csodálatos világa. Ha első világháború, Szolnok és 1914 karácsonya, akkor „merénylet” a trónörökös ellen. Jelen írásunk arra vállalkozik, hogy bemutassa – már ha egyáltalán megtörténtnek kell tekintenünk – azt a hátországi eseményt, amelynek következményei „siker esetén a hadviselésre is végzetes folyással bírtak volna”.

Oldalak

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.

Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.

Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.

Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.

Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.

Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban. 
 

Budapest, 2026. június 29.

Miklós Dániel
főszerkesztő