A Német Birodalom hadat üzen az Orosz Birodalomnak.Tovább
Pesthidegkút lovai és a szovjet Vörös Hadsereg
„Az orosz megszállást megelőzően (kettő) 2 drb lovam volt [...]. Az orosz katonaság mind a kettő lovamat elvette és elvitte. Községházán annak idején azt a felvilágosítást kaptam, hogy menjek el a lómészároshoz, és ott válasszak magamnak lovat - ha egyáltalán van olyan, amelyet érdemes gyógyítani. Kettő heti utánjárás után a Bő[h]le András mészárosnál találtam ezt a lovat. Éppen le akarták vágni. Kértem az ott lévőket [...] adják nekem ezt a lovat. Bő[h]le mészárosnál jelen lévő segédek örömmel adták oda, s a következőket mondották, vigye csak ezt a gennyes gamot."
Bevezető
Dokumentum-válogatásunk Pesthidegkút község sorsdöntő hónapjait öleli fel, amikor a második világháború befejeződésekor, a szovjet csapatok kivonulása után az élet újra kezdése, indítása, a megmaradás volt a tét.
A budai hegyektől körülölelt Pesthidegkút 1944 karácsonyáig nem szenvedett közvetlenül a háborús pusztítástól, a bombázások okozta károktól. A Vörös Hadsereg csapatai 1944. december 25-én vonultak be a faluba, s ettől kezdve a civil lakosság életét a Budapest ostromára készülő szovjet hadsereg érdekei alá
. A faluban állomásozó csapatok parancsnoka egyik első rendelkezésével a helyi gazdák lovait Lesántult, beteg, kimerült állatait egyszerűen lecseréltette az egészséges állatokkal. Az ostrom után pedig az a gyakorlat alakult ki, hogy a lovakat szabályosan kiállított járlat-levéllel hosszabb időre kiadták a gazdáknak munkára. A saját lovuktól (lovaiktól) megfosztott helyiek kénytelen voltak élni a lehetőséggel, de előbb meg kellett gyógyítaniuk, fel kellett táplálniuk, majd pihentetniük kellett az állatokat. Eladni, mint a szovjet hadsereg tulajdonát, nem volt szabad, jóllehet a dokumentumok tanúsága szerint a Vörös Hadsereg nemcsak orosz, hanem magyar lovakat is hozott magával. Előfordult, hogy amikor az állat munkára alkalmassá vált, a helyi parancsnok egyszerűen visszavette vagy másnak adta tovább az addigra már |
Pesthidegkút legrégebbi utcája a '40-es évek elején |
A lóra pedig egyre inkább szükség volt az élet minden területén, s ezért, meg a tisztázandó tulajdonjogok végett, a Nemzeti Bizottság május közepén megtiltotta a faluból a lókivitelt. (Lásd a 6/b. dokumentumot!). A szántás, a betakarítási munka, a helyi fuvarozás mellett a bizottság hidegkúti gazdákat indított vidékre, hogy a fenyegető éhínség elé néző lakosság számára élelmiszert szerezzenek (Lásd a 6/c. dokumentumot!). A szomszédos Nagykovácsi nemzeti bizottságától is - sikertelenül - megpróbált segítséget kérni, hogy terményeiket szállítani tudják. Szükség volt a lovakra akkor is, amikor a falut elhagyó szovjet csapatok parancsnoka fuvarozásra - leginkább sebesültek szállítására - rendelte ki a község férfi lakosságának egy részét. Napokig, hetekig voltak távol otthonuktól, majd megérkeztek ló és szekér nélkül, mert útközben elvették, elkobozták tőlük, hiába kaptak megfelelő - orosz nyelvre lefordított - kísérő iratokat. (Lásd az 1/a., b., c., d. dokumentumot!)
A szovjet csapatok kivonulása után az élet visszatérni látszott a normális kerékvágásba, ekkor azonban jelentkeztek igényeikkel a különböző fővárosi hivatalok, minisztériumok, társadalmi szervek, pártok (Lásd a 3/a., b., c., d. dokumentumot!). Lovat és kocsit kértek saját, jól megindokolt szükségletükre. Az igényeket a Nemzeti Bizottság ekkor már a helyi volksbundistáktól elkobzott lovakkal
, bár a pénzügyminisztérium ilyen értelmű, kifejezetten az „ország érdekeit veszélyeztető nemzetellenes magatartást" tanúsítottak lovaira vonatkozó megkeresését elutasította a helyi testület. (Lásd a 2/a. és b. dokumentumot!) Berán Antal, a Nemzeti Bizottság elnöke, kínosan ügyelt arra, hogy a pártok közötti ló-elosztás „paritásos" legyen, hogy minden pártnak jusson egy-egy ló. Ki kellett elégíteni a helyi lakosok igényét is: az orvosét (Lásd a 4/a. dokumentumot!), a mészárosét (Lásd a 4/d. dokumentumot!), a temetkezési vállalkozóét (Lásd a 4/e. dokumentumot!), a kútmesterét (Lásd a 4/f. dokumentumot!), de más lakosokét is (Lásd a 4/c. dokumentumot!), A lóhiány miatt azonban többségük kérvényét elutasították. A források e csoportján belül különösen megrázó özvegy Stach Józsefné fuvaros kérvénye, akinek mindkét lovát elvették az oroszok, majd nagy nehezen szerzett a mészárostól egy levágásra ítélt beteg lovat. Miután meggyógyította, a községnek dolgozott vele, ekkor azonban a helyi rendőrparancsnok elvette, és átadta egy solymári személynek, aki magának követelte a lovat. A forrásokból sajnos nem deríthető ki, hogy kérelme alapján sikerült-e az állatot visszaszereznie. (Lásd a 4/b. dokumentumot!) |
Pesthidegkúti utcarészlet az '50-es években |
A források külön csoportját képezik a helyi Közellátási Hivatal ügyei. A hivatalnak ugyan voltak lovai, de az első időszakban nem kaptak szekeret hozzájuk, így a szállítás meglehetősen nehézkes volt. (Lásd az 5/b. dokumentumot!) Mindezt tetézték a lovak betegségei, ezért egyiküket, amelyik „inkább táncol és rúg és fél szemére vak, fazonja gebe benyomását kelti", bikára vagy tehénre kívánták kicserélni. (Lásd az 5/c. dokumentumot!) A források azt sejtetik, hogy a hivatal sem kapta meg mindig a neki járó lovakat, s Pesthidegkúti Nemzeti Bizottságnak is segíteni kellett abban, hogy két lovát a szekérrel együtt visszakapja a rendőrségtől. (Lásd az 5/a. és d. dokumentumot!)
A juttatott állatok számos esetben okoztak további bonyodalmakat, amelyek elsimítása, megoldása nem kis erőfeszítésébe került a Pesthidegkúti Nemzeti Bizottságnak. Előfordult a juttatott állat elkobzása is, amennyiben nem bántak vele megfelelően, azaz a gazda nem vigyázott a „nemzeti vagyon"-ra. (Lásd az 5/a. dokumentumot!) A „lóhiány" Pesthidegkúton csak 1946-ban, a kitelepítés után mérséklődött, midőn a kitelepítettek elkobzott állatállománya is a Nemzeti Bizottság rendelkezésére állt.
 |
Pesthidegkúti utcarészlet az általános iskolával az '50-es évek elején |
Az iratok lelőhelye:
Budapest Főváros Levéltára. V. Megyei városok és községek. 708. c. Pesthidegkút nagyközség iratai. Általános közigazgatási iratok. 1875-1949.
Budapest Főváros Levéltára. XVII. 38. Néphatalmi és különleges feladatokra alakult bizottságok. Pesthidegkúti Nemzeti Bizottság iratai 1945-1949
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt augusztus 01.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő