Egy hétvégi affér a Dunakanyarban

„1974. május 05-én 23.30-kor a MOP főügyeletes útján Faludi Ervin, Bp. II. […] sz. alatti lakos bejelentést tett dr. Á. F. ellen. A bejelentő állítása szerint D-ben lévő telkén dr. Á. F. „lezsidózta”, majd tettlegesen bántalmazta, leütötte, minek következtében eszméletét vesztette. A mentők részesí-tették elsősegélyben.”

Bevezetés 

Az alábbi, 1974 májusában játszódó - mondhatni hétköznapi - történet lényegében két hétvégi szomszéd bármikor és bárhol előforduló összeütközése is lehetne, érdekessé azonban a két résztvevő személye teszi. Az egyik szereplő az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) hajdani hírhedt verőlegénye, míg a másik egy munkásőr alezredes. Az ÁVH megszüntetése óta ugyan évtizedek teltek el, a korábban e terrorszervezetnél dolgozó tisztek többsége azonban beépült - főként gazdaságirányítási területen - a 

 így a forrásban bemutatott ügy akár kétesélyes is lehetett volna. Közlésünk - úgy véljük - azt támasztja alá, hogy a hatalom centruma ekkor már az '56 után kiépített politikai szervezetek kezében volt, hiszen az antiszemitizmussal megvádolt munkásőr alezredessel szemben a volt ávós tiszt kénytelen volt visszavonni feljelentését.

Mielőtt történetünket elkezdjük, nem haszontalan tisztázni, ki volt korábban az a vállalati kereskedelmi vezető, aki feljelentett egy vezető munkásőr tisztet. Múltjára némi választ ad a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága (PB) 1956. augusztus 9-ei ülésére készített közel 100 oldalas, a nagyobb politikai ügyek vizsgálatában részt vett államvédelmi tisztek tevékenységéről szóló 

 Az ÁVH törvénysértő tevékenysége meglehetősen ismert, ezért itt csupán a bennünket érintő részekből idézünk. Eszerint a hatóságnál „általánossá vált a kihallgatók által való bántalmazás, de még külön verőcsoportot is hoztak létre. Különösen kiemelkedtek kegyetlenségben: Princz Gyula, Réti Alajos, Faludi Ervin, Moravecz László, Kajli József és Kovács István. A részletkérdések vizsgálatánál olyan brutalitások kerültek felszínre, hogy nehéz annak példázására szavakat találni, illetve annak minősítésére egyes példákat kiragadni." A Központi Ellenőrző Bizottság (KEB) jelentése kitért forrásunk egyik főszereplőjére, az 1927-ben született Faludi (Frank) Ervin ÁVH  is, aki leszerelése után, ill. a vizsgálat idején a Pest Megyei Állatforgalmi Vállalat igazgatója volt. A jelentés szerint: „jól értette, hogy az elítéltektől rábeszéléssel és 'pártérdekre' való hivatkozással hogyan lehet az igazságnak nem megfelelő vallomást kivenni. Ha valamelyik őrizetes tagadásban volt, vagy egy kérdésben 'beismerő' vallomását visszavonta, Faludi Ervinre bízták kihallgatását, aki legtöbb esetben 'eredményesen' zárta le az ügyet." Az összesítés több tanúvallomásból idézte, hogy Faludi milyen leleményes „módszerekkel" kínozta a kezébe  Ennek alapján a jelentés nem csupán beosztásából való leváltását, s pártvizsgálatot, hanem állami vonalon is felelősségre vonását javasolta. A KEB és a PB többször is tárgyalta még a forradalom előtt a volt államvédelmi tisztek ügyét, utoljára 1956. október 5-én Non György legfőbb ügyész tájékoztatta szóban a  Még aznap, a „szocialista törvényesség súlyos megsértéséért" a Legfőbb Ügyész utasítására előzetes letartóztatásba helyezték, Faludi Ervin, Szendi György Szántó György és Farkas Vladimir volt államvédelmi tiszteket, ill. 13-án utóbbi apját, Farkas Mihály korábbi honvédelmi minisztert, MDP KV titkárt.

Faludit végül is Farkas Vladimirrel együtt vádolták meg, és ítélték el egy kétszemélyes perben. Büntetését a Gyorskocsi utcai vizsgálati szakasz után a Gyűjtőfogház egyik elkülönített, kedvezményeket is biztosító blokkjában töltötte le Farkas Vladimirral és apjával, Farkas Mihállyal együtt. Viszonyuk meglehetősen ellentmondásos volt. Farkas Vladimir úgy emlékezett rá, mint akit nem lehetett semmilyen értelmes tevékenységre rávenni: „Ez az iszonyúan elhízott fiatalember a másfél esztendőt pipázva végigheverészte az ágyán. Még rendkívül kedves, bájos felesége sem tudta őt jobb belátásra bírni." Farkas Vladimir szerint az 1957 őszén szintén hozzájuk „csatlakozott" Péter Gábor, az ÁVH hajdani vezetője és Farkas Mihály előtt Faludi állandóan azt hajtogatta, „hogy ő bizony ma is végrehajtaná bármilyen parancsukat", amit az ifjabb Farkas „undorral" hallgatott. 1958 szeptemberében letelt Faludi Ervin kétéves börtönbüntetése. Mint Farkas Vladimir írja, „Az ő további életútját ÁVH-s múltja nem nagyon zavarta meg. Rövidesen egy jelentős ipari vállalat kereskedelmi vezetője lett, ahol kiváló üzleti képességeit sikeresen érvényesítette nyugat-európai üzleti tárgyalásain 

1957 nyarára Péter Gábor mellett már csak ők maradtak börtönben a volt ÁVH-s tisztek

 Vagyis Kádár megelégedett néhány „bűnössel", a „cég" többi emberét viszont futni hagyta, sőt, pl. az MDP PB dokumentumban is említett Rajnai (Reich) Sándor nem csupán a belügyben, hanem a '80-as években moszkvai nagykövetként futott be „fényes" karriert, a rendszerváltás után aztán izraeli segítséggel kivándorolt az Egyesült Államokba. Az ávósperek száma összességében is csekély volt, alig több mint tucat embert ítéltek el (a törvénysértő perekben való részvétel miatt), csak Farkas Vladimir kapott súlyosabb ítéletet (12 évet), ill. zárták el előle a civil karrier lehetőségét.

Az 1962 februárjában, a koncepciós ügyekről készített belügyminisztériumi összefoglaló jelentés Faludi Ervint is a „kiemelkedő, aktív vezető szerepet" játszó ávósok közé

 Az 1961. novemberben kiküldött ún. Biszku bizottság jelentése, amit az MSZMP PB 1962. augusztus 3-ai, majd a KB  tárgyalt, s név szerint felsorolta az összes volt ávóst, Faludival már nem foglalkozott megkülönböztetett figyelemmel. Neve mellett csupán annyi szerepelt, hogy „átvevő-átadó", s zavartalanul folytatta a civil életét.

Múltja azonban vélhetően negatívan hathatott Faludi Ervin életére, hiszen az alábbi történet arra is utal, hogy az 1974-ben még csak 47 éves volt ávós tiszt rendszeres gyógyszerszedő és alkoholfüggő volt, aki du-i faházában rendszeresen italozott, s szomszédai szerint sokszor megmagyarázhatatlanul viselkedett. Egyik ilyen zavaros állapotában ütközött össze dr. Á. F. munkásőr szakcsoportvezetővel, aki feleségével szintén rendszeresen kijárt a közelben fekvő hétvégi házukba. Mivel Faludit 1953 novembere - nyilván már az ÁVH-tól való eltávolítása utáni idő - óta ismerték, s ráadásul Á-né főnöke volt, így gyakran ők vitték haza személygépkocsijukkal Budapestre. 1974. május 5-én is úgy tervezték, hazaviszik a szomszédot. Mint említettük, Faludi gyakran iszogatott, s ekkor is „látszott rajta, hogy erősen ittas, szinte „bamba"-részeg állapotban van." Á. F. és felesége elindultak a távolabb lévő gépkocsihoz, eközben kénytelenek voltak a Faludi ház előtt hosszasan várakozni a ki-be rohangáló szomszédra. Ekkor mondta Á. Cs. a szintén velük tartó 

 feleségének és édesanyjának „nézzék, mászkál, mint zsidóban a fájdalom!", ami aztán a feljelentés tárgya lett.

Ezt követően otthagyták Faludit, és a kocsihoz mentek. A szomszéd nemsokára követte őket, ám az autónál váratlanul botjával meg akarta ütni Á-t, majd felszólította a hölgyeket, hogy „A férje politikai állásfoglalására tekintettel ne szálljanak be ebbe a gépkocsiba, mert ez egy fasiszta, engem lezsidózott, jöjjenek velem a busszal." A megszólítottak természetesen nem tartottak vele, hanem útra készülődtek, s beindították a motort. Faludi eközben hirtelen beugrott a kocsiba, ahonnan Á. F. két pofon segítségével sem tudta kirángatni. Mivel Á. és felesége 20 perces várakozás után sem voltak hajlandók elindulni, Faludi kiszállt az autóból, majd teátrálisan fetrengeni kezdett a földön. A többiek erre otthagyták, s hazautaztak.

Faludi még aznap este fél 12-kor feljelentette a dr. Á. F-t a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon, ill. Munkásőrség Országos Parancsnokságának ügyeletén. A vizsgálatot elrendelő levél hangneme arra utalt, hogy a bejelentés valóságtartalma vitatható volt: „A bejelentő állítása szerint D-ben lévő telkén dr. Á. F. 'lezsidózta', majd tettlegesen bántalmazta, leütötte, minek következtében eszméletét vesztette. A mentők részesítették elsősegélyben." Az antiszemitizmus - többségében hamis - vádja ekkor sorsokat tehetett tönkre, nem véletlen, hogy a bejelentés megalapozottságát kétségbe vonta az érintett vezető, s a vizsgálat sem törekedett „éles" megoldásra.

A megoldás erre utalt. Nem tudni, milyen „szűkkörű" beszélgetés keretében beszélték rá Faludit, hogy már május 8-án bejelentse a „dr. Á. F. alezredes elvtárs ellen tett feljelentés" visszavonását. Úgy tűnik, hogy a feljelentő kényszerült magyarázkodásra. „Döntően azt kívánom hangsúlyozni, hogy valóban lehetséges, sőt az elmondottak alapján nagyon valószínű, hogy az általam inkriminált kifejezés nem olyan módon hangzott el, ami jogilag kifogásolható lenne. Elfogadom, hogy Á. elvtársnak ez a kijelentése egy közmondásszerű volt. A bejelentésemnek azt a részét, amelyben azt kifogásoltam, hogy Á. megütött, magánügynek tekintem. Szükségesnek tartom elmondani, hogy rossz egészségi állapotom és általam szedett nagymennyiségű gyógyszer következtében nem voltam teljesen ura idegeimnek."

Tehát az ügy, melynek iratai a Magyar Országos Levéltár Munkásőrség fondjában, a rendkívüli események között találhatók, ezzel lezárult. Nyilvánvaló, hogy akkor semmilyen tanulságot nem lehetett levonni belőle, hiszen mindkét szereplő valamilyen szinten a hatalom részének tekinthette magát. Láthatóan a Munkásőrség eljáró vezetői sem kívánták a dolgot nagydobra verni, mert nem tudhatták, hogy Faludi Ervin nem tudja-e esetleg valamilyen régi kapcsolatát megmozdítani. Így hát elegendőnek bizonyult a „szelíd" rábeszélés a feljelentés visszavonására.

Ezen a napon történt március 29.

1905

Rejtő Jenő („P. Howard”) magyar író (†1943)Tovább

1912

A Déli-sarkról visszatérő Robert Falcon Scott kapitány és bajtársai (Wilson, Bowes, Oates) életüket vesztik a hóviharban (Scott naplójába...Tovább

1919

A Forradalmi Kormányzótanács közzétette – többek között – XIV. számú rendeletét a nevelési és oktatási intézmények köztulajdonba vételéről...Tovább

1946

Megalakul a MASZOVLET (Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt), a mai MALÉV elődje.Tovább

1971

Kiss Manyi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő (*1911)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő