Hogyan zajlottak a létszámcsökkentések 1946-ban?

A B-listázások hátteréről

„A közhivatalok megtisztítása: hadművelete a demokráciának. Ezt a hadműveletet tervszerűen, fegyelmezetten és a győzelem teljes elhatározottságával kell végrehajtanunk. A feladat nehéz. Csak a legmegbízhatóbb, megközelíthetetlen, értelmes és erélyes elvtársak alkalmasak eredményes ellátására. Aki tehát tisztogató bizottságba szóló megbízást kap, tekintse megbecsülésnek és érezze át a milliós munkásság sok évtizedes mozgalmával szemben a teljes felelősséget.”

A Szakszervezeti Tanács az akció irányítására egyfajta vezérkart hozott létre, amely országosan 610 bizottságba delegált tagokat, akik szakszervezeti titkárokból, bizalmiakból, üzemi bizottsági tagokból, szakszervezeti alkalmazottakból álló 1200-1300 fős testületet alkottak. Oroszlánrészt vállaltak a hivatalok, az államapparátus személyi adatainak felkutatásában, összegyűjtésében. Sok ezernyi

az alkalmazottakról.

A leépítő bizottságok háromtagúak voltak, akiket a miniszterelnök, az illetékes szakminiszter és a Szakszervezeti Tanács küldött ki. A bizottságban a miniszterelnök küldötte elnökölt. Az ülés kezdetekor kölcsönösen bemutatták egymásnak megbízólevelüket, majd esküt tettek: „Én, mint az 5000/1946. M. E. számú rendelet 4.§.-a értelmében alakított bizottság tagja (jegyzője), becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy tisztemben a minisztérium rendeletében foglaltaknak megfelelően pontosan és serényen járok el: a tudomásomra jutott hivatali titkot megőrzöm. Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az ellenem lefolytatott igazolási eljárás során, minden joghátrány nélkül igazoltak, és

."

A közigazgatási tisztogató bizottságok szakszervezeti tanácsi kiküldötteinek kötelességeit pontosan meghatározták feljebbvalóik. A vonatkozó irat szerint: feladatuk a

A közhivatalok „megtisztítását" hadműveletként fogták fel, és ebben a szellemben fanatizálták a leépítő bizottságokba delegált párttagokat. Minden szempontból pártszerű viselkedést követeltek meg a bizottsági tagoktól, amely természetesen a fegyelmi vétségekkel együtt kiterjedt a kiküldött tagokra is. Ha egy tagnak bármilyen véleménye, nézeteltérése adódott, azt jelentés útján kellett tisztáznia. Tilos volt lemondania tisztségéről, viszont leváltását zokszó nélkül el kellett fogadnia. Utasításokat kizárólag a Szakszervezeti Tanácstól fogadhatott el, (de az utasításokat feltétlenül követnie kellett) és csak ugyanoda volt jelentéstételi kötelezettsége. Szabályszegés esetén a legszigorúbb fegyelmi eljárás alá esett a bizottsági tag. Megszabták a viselkedésüket is. A követelmények összeállítói szerint ugyanis a delegált nemcsak saját személyét, hanem „Magyarország összes dolgozóját képviseli. Megjelenésében, viselkedésében önérzetet, magabiztosságot tanúsítson. A bizottság többi tagjaitól bizalmaskodást, kedélyeskedést ne tűrjön, ismeretlen személyekkel ne tegeződjék. Nyegleségekbe, könnyelműségekbe (együttes vacsorázás stb.) ne bocsátkozzék, általában őrizze meg a befolyásolhatatlan önállóságát." Megkövetelték ezeken kívül még természetesen a leépítő, valamint a bizottság működését szabályozó alapos ismeretét, továbbá ezeknek a szabályoknak a betartását. Elvárták, hogy a Szakszervezeti Tanács kiküldöttje legyen a legaktívabb tag. Felkészült, gyors, gyakori hozzászólásokat követeltek, és persze azt, hogy a hozzászólás vagy a javaslat olyan pontos és megcáfolhatatlan legyen, hogy az legyen a tárgyalási alap. Mindezek mellett a szorgalmat alapvető tulajdonságként tűzték a kiküldött elé. Az anyag feldolgozására az ülések előtt-alatt-után időt kellett fordítani. A másik két kiküldöttnél csak hivatalos iratok lehettek, ezeket neki joga és egyben kötelessége is áttekinteni. A Szakszervezeti Tanácstól kapott utasításokat azonban nem lehetett senki előtt feltárni! Mivel a bizottsági kiküldetés „munkásmozgalmi és demokratikus propagandára" is lehetőséget kínált, ezért a tagoktól elvárták, hogy az efféle munkát se hanyagolják el. Amikor lehetőség adódott rá, szót kellett intézni az „érdekeltekhez a munkásság jogos és az egész ország érdekével összhangban álló álláspontjáról a tisztogatás kérdésében". A döntés során a küldöttnek ügyelnie kellett arra, hogy nemcsak a régi politikai eltévelyedéseket kell figyelembe venni, hanem azt is, hogy a vizsgálat alá vont illető mennyiben felel meg a „demokratikus ország" és a munkásság kívánalmainak. Nem téveszthette szem elől, hogy a tisztogatásnak felülről kell kezdődnie. A további elbocsátásoknál az egy sor szempontot adtak meg a kiküldött számára, amelyek a pártállásra, a társadalmi helyzetre, múltbéli reakciósságra stb. vonatkoztak.

Az utasítás kiterjedt a viták során tanúsított magatartásra is. Vitázni érvelve kellett, amit röviden, de velősen kellett előadni, azért is, hogy a küldött határozottan kitarthasson álláspontja mellett. Ragaszkodnia kellett indítványához a legvégsőkig, ha mégsem tudta keresztülvinni javaslatát, akkor ragaszkodni kellett annak jegyzőkönyvbe vételéről. A jegyzőkönyvbe bele kellett vetetnie, hogy a másik két kiküldött szembehelyezkedett az álláspontjával, mivel ez bizonyíték lehet később, és így politikai fegyverré válhat. Egyébként is a jegyzőkönyv vezetésére különösen ügyelnie kellett. Lehetőleg a kiküldött diktálta az egyes részleteket a jegyzőkönyvvezetőnek. Nagyon fontos volt továbbá a jegyző munkájának figyelése, aki hamisíthatott, bizonyítékokat képes volt eltüntetni. Bármilyen megszerzett információt, haladéktalanul fel kellett jegyeznie és továbbítania a Szakszervezeti Tanácsnak, amellyel folyamatosan élénk kapcsolatot tartott.

Ezen a napon történt március 29.

1905

Rejtő Jenő („P. Howard”) magyar író (†1943)Tovább

1912

A Déli-sarkról visszatérő Robert Falcon Scott kapitány és bajtársai (Wilson, Bowes, Oates) életüket vesztik a hóviharban (Scott naplójába...Tovább

1919

A Forradalmi Kormányzótanács közzétette – többek között – XIV. számú rendeletét a nevelési és oktatási intézmények köztulajdonba vételéről...Tovább

1946

Megalakul a MASZOVLET (Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt), a mai MALÉV elődje.Tovább

1971

Kiss Manyi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő (*1911)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő