A Weiss Manfréd konszerntől a Rákosi Mátyás Művekig: egy családi vagyon végnapjai

„Az SS erők hatalmába került Weiss Manfréd családtagok […] kénytelenek voltak az ellenük, illetve hozzátartozóik ellen alkalmazott, személyes szabadságukat és életüket közvetlenül veszélyeztető jogellenes fenyegetés hatása alatt, a Weiss Manfréd vállalatokat és minden egyéb ingó- és ingatlan vagyonukat az SS erők egy gazdasági csoportjának […] 25 évre kezelésbe átad. […]” Ennek ellenében az SS erők említett gazdasági csoportja ígéretet tett arra, hogy a Weiss Manfréd család tagjait semleges külföldre szállítja.”

F e l j e g y z é s

A magyar kormányhoz érkezett átirat szerint a Szovjetunió megbízottai arra alapítják a Weiss Manfréd acél- és fémművei r.t., valamint a konszernhez tartozó vállalatok átadására vonatkozó kívánságukat, hogy a németek 1944. március 19-ét követően saját rendelkezésük alá vonták a Weiss Manfréd vállalatokat.

Kétségtelen tény az, hogy 1944. május 7-én [elírás! a helyes dátum 17-e] a Weiss Manfréd család tagjai és a németek között a másolatban ide csatolt szerződés jött létre. A szerződésnek állítólagos "IV. része" hiányzik és a kapott információ szerint ezen részt a né-metek a családnak soha nem adták át. Ez a rész tartalmazta állítólag a család tagjainak kivitelére vonatkozó megállapodást és bizonyos anyagi térítéseket is /állítólag a család 170 ezer dollárt kapott, erre vonatkozóan azonban a kapott információ szerint semmiféle írásbeli megállapodás nincs./

Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a Szovjetunió a Weiss Manfréd vállalatok átengedésére vonatkozó kívánságát arra alapítja, hogy:

  • a németek a Dunai Repülőgépgyár r.t.-nak több mint 800 millió pengőt adtak és ezen összeget gyártási előleg fejében a Dunai Repülőgépgyár r.t. továbbadta a Weiss Manfréd acél- és fémművei r.t.-nak, viszont a Weiss Manfréd acél- és fémművei r.t. a Dunai Repülőgépgyár r.t.-nak 1944. március 19.-ig kb. mindössze 200 millió pengő értékben szállított, s így a Weiss Manfréd acél- és fémművei r.t.-nak a Dunai Repülőgépgyár r.t.-vel, vagyis végeredményben a németekkel szemben 600 millió pengő tartozása ál-lott fenn.
  • A Szovjetunió megbízottainak megállapítása szerint végeredményben a szerződés létrejöttét ezen fennálló tartozások tették indokolttá, bár ez az átiratból egészen nem tűnik ki, hanem feltétlenül erre lehet következtetni, ezzel szemben bizonyítható az, az ide csatolt szerződésmásolatból:

1./ hogy a szerződésben ezen gyártási előlegek nincsenek megemlítve, holott nyilvánvaló, hogy amennyiben a németek erre alapították volna a Weiss Manfréd konszern átengedésére vonatkozó igényüket, úgy a jogcímet a megállapodásba kifejezetten bele kellett volna foglalni, annál is inkább, mert nem vitás, hogy a szerződés készítésénél úgy magyar, mint német részről ügyvédek vettek részt.

2./ A megállapodás II. része többek között többek között a következőket tartalmazza:
"A Weiss, Chorin, Mauthner és Kornfeld családok árja és nemárja tagjai, akik egymással a legszorosabb rokoni és személyi kapcsolatban állanak, arra a meggyőződésre jutottak, hogy a velük szemben részben nemárja származásuk miatt német részről kényszerűképen táplált bizalmatlanság miatt, még a legjobb akarat mellett sem lesznek abban a helyzetben, hogy a fegyverkezési kapacitás emelésével kapcsolatban támasztott követelményeknek kielégítő módon eleget tegyenek."

  • A megállapodásnak ezen hivatkozott részéből, valamint azokból a közismert tényekből is, hogy a Weiss Manfréd család tagjai részben a Gestapo őrizetében voltak, rész-ben pedig zsidószármazásuk miatt bujkálni voltak kénytelenek, következik az, hogy a németek, kihasználva a család szorult helyzetét, hatalmukkal visszaélve kényszerítették őket a megállapodás megkötésére.
  • Felmerülhet a tárgyalások során az az ellenvetés is, hogy vajon a németeknek miért volt szükségük ezen megállapodás megkötésére akkor, amikor 1944. március 19-ét követően - Magyarország megszállása után - egyszerűen a Weiss Manfréd vállalatokat minden megállapodás nélkül önhatalmúlag birtokba vehették. Ezzel szemben áll az, hogy a Weiss Manfréd konszernhez tartozó vállalatok a magyar ipar kulcspozícióját jelentették és jelentik is, tehát az akkori magyar kormány intézkedéseivel mindent megtett abban az irányban, hogy zsidónak tekintendő személyektől minden vagyont elvegyen, ezt a németek tudták és nyilvánvalóan a magyar kormánynak ezt a szándékát kívánták megelőzni, mert saját hadiiparuk fokozása érdekében feltétlenül szükségük volt a konszernhez tartozó vállalatokra, annál is inkább, mert hiszen még a megszállást követően is féltek a magyar kormány /különösen a Lakatos kormány alatti/ szabotálási szándékától. Természetesen mindezek csak feltevések, ezekre positivumot szerezni képtelenség.
  • Az előadottakból nem vitás,

1./ hogy a Weiss Manfréd család tagjai a szerződést szabadságuktól megfosztva kényszerhelyzetben kötötték,

2./ Magyarországnak 1944. március 19.-én a németek által való megszállása jogellenes volt, márpedig ezért a németek által kötött mindennemű jogügyletet érvénytelennek minősítenek, ezért nemzetközi jogi szempontból a potsdami háromhatalmi egyezmény határozmányai jelen esetben sem alkalmazhatók.

Az irat található: Magyar Országos Levéltár, Weiss Manfréd konszern-vállalatok iratai; Labor Bizalmi Rt., 21. tétel

Ezen a napon történt február 26.

1945

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány közzétette az 528/1945. sz. rendele-tét, amelynek értelmében feloszlatta a fasiszta pártokat és egyesülete-...Tovább

1952

Elkészül Nagy-Britannia első atombombája.Tovább

1957

Az MSZMP IKB határozott a KISZ felállításáról. Földes László vezetésével bizottságot jelöltek ki, amelynek feladata a hasonló szovjet...Tovább

1993

– Terrorista bombamerénylet a New York-i Világkereskedelmi Központban (WTC): ezer sebesült és öt halálos áldozat.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő