Hogyan zajlottak a létszámcsökkentések 1946-ban?

A Szakszervezeti Tanács az akció irányítására egyfajta vezérkart hozott létre, amely országosan 610 bizottságba delegált tagokat, akik szakszervezeti titkárokból, bizalmiakból, üzemi bizottsági tagokból, szakszervezeti alkalmazottakból álló 1200-1300 fős testületet alkottak. Oroszlánrészt vállaltak a hivatalok, az államapparátus személyi adatainak felkutatásában, összegyűjtésében. Sok ezernyi

az alkalmazottakról.

A leépítő bizottságok háromtagúak voltak, akiket a miniszterelnök, az illetékes szakminiszter és a Szakszervezeti Tanács küldött ki. A bizottságban a miniszterelnök küldötte elnökölt. Az ülés kezdetekor kölcsönösen bemutatták egymásnak megbízólevelüket, majd esküt tettek: „Én, mint az 5000/1946. M. E. számú rendelet 4.§.-a értelmében alakított bizottság tagja (jegyzője), becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy tisztemben a minisztérium rendeletében foglaltaknak megfelelően pontosan és serényen járok el: a tudomásomra jutott hivatali titkot megőrzöm. Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az ellenem lefolytatott igazolási eljárás során, minden joghátrány nélkül igazoltak, és

."

A közigazgatási tisztogató bizottságok szakszervezeti tanácsi kiküldötteinek kötelességeit pontosan meghatározták feljebbvalóik. A vonatkozó irat szerint: feladatuk a

A közhivatalok „megtisztítását" hadműveletként fogták fel, és ebben a szellemben fanatizálták a leépítő bizottságokba delegált párttagokat. Minden szempontból pártszerű viselkedést követeltek meg a bizottsági tagoktól, amely természetesen a fegyelmi vétségekkel együtt kiterjedt a kiküldött tagokra is. Ha egy tagnak bármilyen véleménye, nézeteltérése adódott, azt jelentés útján kellett tisztáznia. Tilos volt lemondania tisztségéről, viszont leváltását zokszó nélkül el kellett fogadnia. Utasításokat kizárólag a Szakszervezeti Tanácstól fogadhatott el, (de az utasításokat feltétlenül követnie kellett) és csak ugyanoda volt jelentéstételi kötelezettsége. Szabályszegés esetén a legszigorúbb fegyelmi eljárás alá esett a bizottsági tag. Megszabták a viselkedésüket is. A követelmények összeállítói szerint ugyanis a delegált nemcsak saját személyét, hanem „Magyarország összes dolgozóját képviseli. Megjelenésében, viselkedésében önérzetet, magabiztosságot tanúsítson. A bizottság többi tagjaitól bizalmaskodást, kedélyeskedést ne tűrjön, ismeretlen személyekkel ne tegeződjék. Nyegleségekbe, könnyelműségekbe (együttes vacsorázás stb.) ne bocsátkozzék, általában őrizze meg a befolyásolhatatlan önállóságát." Megkövetelték ezeken kívül még természetesen a leépítő, valamint a bizottság működését szabályozó alapos ismeretét, továbbá ezeknek a szabályoknak a betartását. Elvárták, hogy a Szakszervezeti Tanács kiküldöttje legyen a legaktívabb tag. Felkészült, gyors, gyakori hozzászólásokat követeltek, és persze azt, hogy a hozzászólás vagy a javaslat olyan pontos és megcáfolhatatlan legyen, hogy az legyen a tárgyalási alap. Mindezek mellett a szorgalmat alapvető tulajdonságként tűzték a kiküldött elé. Az anyag feldolgozására az ülések előtt-alatt-után időt kellett fordítani. A másik két kiküldöttnél csak hivatalos iratok lehettek, ezeket neki joga és egyben kötelessége is áttekinteni. A Szakszervezeti Tanácstól kapott utasításokat azonban nem lehetett senki előtt feltárni! Mivel a bizottsági kiküldetés „munkásmozgalmi és demokratikus propagandára" is lehetőséget kínált, ezért a tagoktól elvárták, hogy az efféle munkát se hanyagolják el. Amikor lehetőség adódott rá, szót kellett intézni az „érdekeltekhez a munkásság jogos és az egész ország érdekével összhangban álló álláspontjáról a tisztogatás kérdésében". A döntés során a küldöttnek ügyelnie kellett arra, hogy nemcsak a régi politikai eltévelyedéseket kell figyelembe venni, hanem azt is, hogy a vizsgálat alá vont illető mennyiben felel meg a „demokratikus ország" és a munkásság kívánalmainak. Nem téveszthette szem elől, hogy a tisztogatásnak felülről kell kezdődnie. A további elbocsátásoknál az egy sor szempontot adtak meg a kiküldött számára, amelyek a pártállásra, a társadalmi helyzetre, múltbéli reakciósságra stb. vonatkoztak.

Az utasítás kiterjedt a viták során tanúsított magatartásra is. Vitázni érvelve kellett, amit röviden, de velősen kellett előadni, azért is, hogy a küldött határozottan kitarthasson álláspontja mellett. Ragaszkodnia kellett indítványához a legvégsőkig, ha mégsem tudta keresztülvinni javaslatát, akkor ragaszkodni kellett annak jegyzőkönyvbe vételéről. A jegyzőkönyvbe bele kellett vetetnie, hogy a másik két kiküldött szembehelyezkedett az álláspontjával, mivel ez bizonyíték lehet később, és így politikai fegyverré válhat. Egyébként is a jegyzőkönyv vezetésére különösen ügyelnie kellett. Lehetőleg a kiküldött diktálta az egyes részleteket a jegyzőkönyvvezetőnek. Nagyon fontos volt továbbá a jegyző munkájának figyelése, aki hamisíthatott, bizonyítékokat képes volt eltüntetni. Bármilyen megszerzett információt, haladéktalanul fel kellett jegyeznie és továbbítania a Szakszervezeti Tanácsnak, amellyel folyamatosan élénk kapcsolatot tartott.