Megnyitja kapuit a Fővárosi Operettszínház Budapesten.Tovább
termelőszövetkezet
További használat kulcsszavak
Miközben az ENSZ Biztonsági Tanácsának felszólítása ellenére 1950. június 25-én az észak-koreai csapatok támadást indítottak Dél-Korea ellen, Magyarországon a Békés megyei Tótkomlós község ligetében a helyi és szomszédos falvak gazdáit ünnepi nagygyűlésre terelték, hogy tanúi legyenek annak a versenyfelhívásnak, amelynek keretében a tótkomlósiak betakarítási és terménybegyűjtési versenyre hívják „az egész ország dolgozó parasztságát”. A tótkomlósi versenynek különös súlyt adott, hogy éppen egybeesett a koreai háború megindulásával, és az esemény dimenzióit tágítva, a propagandában még inkább hordozhatta az imperialisták elleni harc fontosságának üzenetét. Egyúttal lehetőséget teremtett arra is, hogy így még markánsabban ábrázolja a kötelezettségét teljesítő, és ezzel a „Béketábort” erősítő kis- és középparasztságot, illetve velük szemben az „aknamunkájukkal” a termelést hátráltató, és ezzel a „háborús gyújtogatókat szolgáló”, kuláknak bélyegzett gazdákat.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában fennmaradt egy doboznyi, jellemzően 1960 decembere és 1962 januárja között keletkezett, a termelőszövetkezetek szervezésével kapcsolatos rendőrségi jelentés. Annak ellenére, hogy e jelentéseket olvasva a tsz-szervezés utolsó hullámának záró szakasza nem tűnik túlságosan erőszakos folyamatnak, mégis megállapítható, hogy a termelőszövetkezetek megalakítása rendkívül fenyegető légkörben zajlott. Az alábbi írás vázlatos képet ad arról, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezésének időszakát.
A szakirodalom sok mindent feltárt arról, hogy a rendőrségnek milyen szerepe volt az ötvenes években zajló erőszakos tsz-szervezés során a parasztság napi szintű zaklatásában. A most közölt belügyi összefoglaló egyrészt azért érdemel figyelmet, mert bizonyítja, hogy már korábban megindult, és szervezett keretek között folyt a paraszti társadalom megfigyelése. Másrészt az a személy is érdekes, aki összeállította a kiválasztott jelentést. Dr. Szénási Géza saját kezű aláírását olvashatjuk az utolsó oldalon. A legtöbben őt a Kádár-rendszer nagyhatalmú legfőbb ügyészeként ismerik, de ekkor még a Belügyminisztérium ún. Kiértékelő csoportjában dolgozott rendőrőrnagyként.
„A lopás! Hiszen mindent a frontnak! jelszóval mindent el is vittek. Lopták zsebben a gabonát, itták a kifejt tejet. Enni kellett, gyerekek is voltak, férfiak meg csak nyomorékok! A tüdő és gyomorbajosok! Akiket semmire sem lehetett használni a fronton. De a földeken és bokrokban érvényesülni akartak. Volt is jelentkező bőven, hiszen iszonyatos volt a férfihiány! De nekik a legjobbak kellettek! Olyanok, mint Potapova! De ő végigvágott a tolakodón, megtanulták, hogy Liza nem eladó egy ölelésért. Kibírja a háború végéig! És kibírta.”
„A panaszos ismét nem írta alá a belépési nyilatkozatot, és kiment a folyosóra azzal a szándékkal, hogy haza megy. Az ajtónál utolérték, és vissza akarták hívni. Ő nem akart vissza menni, és ebből eredően dulakodás támadt, minek következtében a panaszos elesett. A panaszt tevő kijelentette, hogy nem úgy lökték el, hanem kicsúszott a lába, és ezért esett el. Majd két másik személy a bejáratig kisegítették, ahonnan egyedül ment haza. A panaszt tevő a személyek nevét megemlíteni nem tudja, mivel őket nem ismeri."
Kormányzatunk, de törvényeink is kimondják, hogy a termelőszövetkezetekbe történő belépéssel nincs kényszer, szabad akarat elhatározásából ki- és beléphet bárki. […] Három esetben kértem pártolótagságom megszüntetését eredménytelenül, mert bejelentéseimre még csak választ sem adott a Tsz Vezetősége. A közölt dokumentumok (a földművelésügyi miniszternek írt panaszos levél, a hatóság válaszlevelei) egy Zemplén megyei, súlyos beteg asszony kálváriáját mutatja be kikényszerített pártolótagságának a megszüntetéséért.
A városfejlesztés alapvető céljait már 1960-tól a tömeges lakásépítési követelmények határozták meg. Ez vezetett – szovjet példa nyomán – a házgyári technológia bevezetéséhez, a házgyárak megvásárlásához. Az első tizenöt éves lakásépítési terv 1961-től 1975-ig 175 000 lakás építését irányozta elő Budapesten. Ebben az időben három házgyárat vettek meg, és bevezették a házgyári paneles technológiát.
„Utasítom Ügyvezető Urat, hogy a küldött anyagot a Szabad Föld Téli Esték előadás anyagával párhuzamosan minél nagyobb vetítési eredmény elérésével használja ki, erről a havi jelentésben számoljon be.”
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Ezen a napon történt december 23.
A kormány elfogadta a DISZ vagyonának átadását a KISZ részére. A 8/1956. (XII. 13.) sz. kormányrendelet értelmében a területileg illetékes...Tovább
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
szerzőnk közül három is foglalkozik a korszakkal, igaz, különböző eseményeket vizsgáltak. Ugyanakkor másként is csoportosíthatók hatodik számunk írásai: három szerző esetében ugyanis az idő mint jelenség bír fontossággal. Két írás ugyanis retrospektív, míg a harmadik pedig egy olyan gazdaságpolitikai szabályozást-lehetőséget mutat be, amely igazán csak a forrásismertetésben szereplő évtizedet követő évtizedekben teljesedett ki – és ebben a formájában közismert napjainkban is.
Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) két irat segítségével mutatja be, hogyan jelent meg 1944 őszén a szovjet hadsereg Szatmárban, és mit tapasztaltak a helyiek az ottani harcok, a kezdeti megszállás során, illetve miként viselkedtek a szovjet csapatok a rekvirálás és a beszállásolás alkalmával."
Rendhagyó írást közlünk, amelyet Károlyi Mária (nyugalmazott régész, Savaria Múzeum) jegyez. Lapunk 2013. évi 5. számában Szécsényi András mutatta be Handler László munkaszolgálatos naplóját, amelyet korábban Károlyi Mária bocsátott a rendelkezésére. A napló ismertetése kapcsán, bő tíz évvel a megjelenés után, néhány személyes adalékot kívánt hozzáfűzni Károlyi Mária Handler László és családja történetéhez visszaemlékezés formájában.
A háztáji gazdálkodás említése sokak számára valószínűleg a Kádár-korszak gazdaságirányítását idézi fel. A Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) által ismertetett dokumentumok azonban azt mutatják be, hogy a Rákosi-korszakban miként próbálta az állami vezetés bevezetni és szabályozni a háztáji gazdálkodást.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre.
Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. december 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő




