A Monacói Hercegségben elfogadják az alkotmányt, a törpe ország államformája: alkotmányos monarchiaTovább
Magyarország és Nyugat-Németország kapcsolatai 1945 és 1958 között
Az alábbi dokumentum a magyar–nyugatnémet kapcsolatok 1945-től 1958-ig terjedő időszakát foglalja össze, vázlatosan ismerteti a diplomáciai „puhatolózások” első lépéseit és sikertelenségének okait.
Noha az egész dokumentumot áthatja a kor szelleme, politikai frazeológiája, végső kicsengésében mégis azt sugallja, hogy Magyarország érdeke a Német Szövetségi Köztársasággal ápolt kapcsolatok teljes körű rendezése.
Az ellenforradalom leverése utáni helyzet
A korábbi nyugatnémet ismerőseink nagy része az ellenforradalom után hosszabb ideig elzárkózott a kapcsolatok újra felvételétől. 1957 közepétől kezdve azonban berlini nagykövetségünkön keresztül és a magyar-nyugatnémet külkereskedelmi tárgyalások során felelevenítettük a kapcsolatokat.
Nyerges János elvtárs [ekkor a Külkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője] beszélt több ízben Arnold CDU [kereszténydemokrata] alelnökkel, a volt Észak-Rajna-westfáliai miniszterelnökkel (időközben meghalt), Kurt Georg Keisinger CDU képviselővel, a parlament külügyi bizottságának elnökével [Kiesingerről, az NSZK későbbi, 1966-1969 közötti, náci múltú kancellárjáról van szó]és Serres CDU képviselővel, a parlament külkereskedelmi bizottságának elnökével. Fodor Zoltán elvtárs [ekkor a berlini (NDK) nagykövetség munkatársa] folytatott megbeszélést Berlinben Wehner SPD [szociáldemokrata] képviselővel, a párt alelnökével, Fritz Erler képviselővel, az SPD parlamenti frakciója alelnökével, Helmut Schmidt SPD képviselővel, Rademacher és Bücher FDP képviselőkkel. Kurtán Sándor elvtárs folytatott a külkereskedelmi tárgyalások során beszélgetést Erler, Schmidt SPD képviselőkkel, Helmut Kalbitzer SPD képviselővel, a parlament külkereskedelmi bizottsága akkori szocdem tagjával, Rademacher, Bucher, Döring, Scheel, Dahlmann FDP képviselővel, az FDP Ruhr-vidéki vezetőségével, a CDU sajtóosztályának vezetőjével.
Az ellenforradalom után az FDP képviselők és a szociáldemokraták némelyike késznek mutatkozott magyarországi utazásra. Közülük eddig Rademacher járt nálunk félig üzleti ügyben, s félig hivatalosan (1958 novemberében) Herzog nehézipari miniszterhelyettes (tulajdonképpen a KÜM) vendégeként. Látogatásáról tájékoztattuk a szovjet és NDK-s elvtársakat. A szocdemek részéről Kalbitzer képviselő levélben bejelentette, hogy 1959 tavaszán szívesen elutazna hozzánk. Meghívást tartalmazó levelünkre azonban mindeddig nem válaszolt.
1957. november elején az MTI egyezményt kötött a DPA nyugatnémet sajtóügynökséggel híranyag és tudósító cserére. Tudósítót eddig egyik fél sem küldött.
1958 első felében kapcsolatok jöttek létre légügyi kérdésekben. A franciákon keresztül lebonyolított jegyzékváltás formájában kölcsönösségi alapon biztosítottuk államaink felségterületének átrepülését. Majd a MALÉV felvette a kapcsolatot a nyugatnémet Lufthansával. Ez nélkülözhetetlen volt a brüsszeli és amszterdami légi járatok biztosítására. Államközi légügyi egyezmény kötésére persze nem voltak hajlandók, csupán kereskedelmi jellegű légügyi kapcsolatok létesítésére.
1958 második felében több ízben és több oldalról észleltünk nyugatnémet puhatolózást diplomáciai jelleg nélküli kereskedelmi képviseletek létrehozására. A baráti országokkal (Szovjetunió, Lengyel Népköztársaság) folytatott konzultálás eredményeként e kísérletekre nem reagáltunk.
A jelenlegi helyzetet vizsgálva semmi sem szól amellett, hogy további kísérleteket tegyünk a magyar-nyugatnémet államközi kapcsolatok rendezésére. A nyugatnémeteken van a sor. A jelenlegi helyzetet - különösen a berlini kérdés és a békeszerződés problémáját - figyelembe véve az NSZK és a szocialista országok közötti diplomáciai kapcsolatok ügye szinte elválaszthatatlanul összefügg az NDK elismerésével. Ha csak valamilyen más jellegű változás be nem következik, akkor a diplomáciai kapcsolatok rendezésére a két német állam közötti kapcsolatok felvétele után, vagy azzal egyidejűleg kerülhet sor. A magyar-nyugatnémet kapcsolatok rendezésének útját jelenleg a legjobban a békeszerződés ügyének támogatásával, az NDK tekintélyének növelésével és elismertetésével szolgálhatjuk. Ebből a szempontból talán célszerű lenne propagandánkban rátérni a nyugatnémet ún. „kizárólagossági igény" leleplezésére, másrészt az NDK tekintélyének további növelésére. Ezzel kapcsolatban - továbbra is elismerve a két német állam létét és fenntartva készségünket az NSZK-val való kapcsolatok rendezésére - hangsúlyoznunk kellene, hogy egész sor országban, így a Magyar Népköztársaságban is az NDK képviseli az egész német népet. Ezeknek az országoknak összes lakossága 800 millió a föld lakosságának 1/3-a. A nyugatnémet kizárólagossági elv gyakorlata tehát az emberiség 1/3-nál fonákjára sült el, s nem hogy csökkentette volna, hanem emelte az NDK tekintélyét. A nyugati tőkés országok többségét is csak fenyegetéssel tudja a nyugatnémet imperializmus visszatartani az NDK elismerésétől.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt január 05.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
szerzőnk közül három is foglalkozik a korszakkal, igaz, különböző eseményeket vizsgáltak. Ugyanakkor másként is csoportosíthatók hatodik számunk írásai: három szerző esetében ugyanis az idő mint jelenség bír fontossággal. Két írás ugyanis retrospektív, míg a harmadik pedig egy olyan gazdaságpolitikai szabályozást-lehetőséget mutat be, amely igazán csak a forrásismertetésben szereplő évtizedet követő évtizedekben teljesedett ki – és ebben a formájában közismert napjainkban is.
Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) két irat segítségével mutatja be, hogyan jelent meg 1944 őszén a szovjet hadsereg Szatmárban, és mit tapasztaltak a helyiek az ottani harcok, a kezdeti megszállás során, illetve miként viselkedtek a szovjet csapatok a rekvirálás és a beszállásolás alkalmával."
Rendhagyó írást közlünk, amelyet Károlyi Mária (nyugalmazott régész, Savaria Múzeum) jegyez. Lapunk 2013. évi 5. számában Szécsényi András mutatta be Handler László munkaszolgálatos naplóját, amelyet korábban Károlyi Mária bocsátott a rendelkezésére. A napló ismertetése kapcsán, bő tíz évvel a megjelenés után, néhány személyes adalékot kívánt hozzáfűzni Károlyi Mária Handler László és családja történetéhez visszaemlékezés formájában.
A háztáji gazdálkodás említése sokak számára valószínűleg a Kádár-korszak gazdaságirányítását idézi fel. A Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) által ismertetett dokumentumok azonban azt mutatják be, hogy a Rákosi-korszakban miként próbálta az állami vezetés bevezetni és szabályozni a háztáji gazdálkodást.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre.
Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. december 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő