Szovjet szakemberek a Sztálin Vasmű építésén

„A nemzetközi politikai helyzet és elsősorban a magyar–jugoszláv viszony alakulása arra késztette Rákosi elvtársat, hogy a szovjet szakértők figyelmét felhívja a korábban felmerült mohácsi megoldással kapcsolatos meggondolásokra. A szovjet szakértők [..] öt, korábbi kutatások alapján számba jövő helyet vizsgáltak meg. […] Végső következtetésük az, hogy bár […] építési többletkiadással jár és évenként 9 millió Ft termelési többletet fog okozni, bizonyos – főleg talajtani alakulásokkal kapcsolatos megoldások alapján – a kombinát építési helyéül Dunapentelét ajánlják.”


A

a kombinát Mohácson földrengésveszély lehetséges a jövőben. Ténylegesen azonban a korábban említett politikai indok lehet a háttérben, mi sem igazolja mindezt jobban, minthogy a korábbi felmérésekben szó sincs földrengésveszélyről. A párt döntését a Minisztertanács 1949. december 28-i keletű, 6957/1949. eln. /3. számú határozata emelte hivatalossá.

Az Iparterv 1950. január 12-re elkészített tervei alapján a Szovjetunió nagy tervezőcégei (Gipromez, Giprokoksz) megkezdték a kohászati kombinát vezértervének elkészítését, mely végül 1950 novemberére jutott el Magyarországra. A tervekből egy igen széles körű termelési profillal rendelkező vasmű képe bontakozott ki, melyben a hengerelt termékek gyártása mellett ércelőkészítő-, kokszoló-, tömörítő-, vegyi- és elektromos művet is létesítenének, kiegészítve egy gépgyártással is

Az előkészítő munkálatok ugyan már 1950. május 2-vel megkezdődtek, az egész országot megmozgató építkezés lényegi része azonban csak 1950 végén indult meg. Ez okból a Minisztertanács Elnöke 1950. december 18-án levelet intézett Sztálinhoz a magyar szakemberek Szovjetunióba, illetve a szovjetek Magyarországra való küldése ügyében (Lásd a 2. dokumentumot!). A magyar kormány és a pártvezetés az építkezés végét 1953-ban jelölte meg és elképzeléseik szerint 1954-ben már üzembe kívánták helyezni az első ütem által megvalósult épületeket és gépparkot. Az épülő vasmű a szovjet generalisszimusz tiszteletére a Sztálin Vasmű, a város pedig a   különböző kiegészítő egyezmények ellenére az építkezés mellett a szovjet szakemberek kiküldése is akadozott. Sebestyén János 1953-as jelentése szerint az eddig kért kilenc szakemberből eddig mindössze három érkezett meg. Ezen felül további 11 embert küldésére lenne szükség (Lásd a 3. dokumentumot!)..

A vasmű mechanikai üzeme a névfelvétel előtti napokban

(Forrás)

Ennek és a Moszkvában tárgyaló magyar delegáció tárgyalásainak eredményeként születhetett meg az 1953. március 25-én kötött újabb egyezmény, ezúttal már a Szovjet Vaskohászati Minisztérium és a Magyar Kohó- és Gépipari Minisztérium között nyolc szakértő küldéséről. Több eltérés tapasztalható azonban a korábbi szerződéshez képest. A magyar kormányzatnak nemcsak a küldöttek fizetését és ellátását kell fizetnie, hanem a Szovjetunió által „elszenvedett" kárt is, mely a távollétük miatt érte Moszkvát. Ennek következtében ténylegesen nem az ide küldött szakértőknek kellett sokat fizetni, hiszen ők a magyar szakemberekhez hasonló bérezésben részesültek (3252 forint/fő/hó), hanem az orosz államnak, mely személyenként havonta további 2-4000 rubelt (6-12000 forint) kapott értük. A fentiek tükrében a fizetés mikéntjében is változást figyelhetünk meg. Dollár helyett a

gyenlítették ki a bért, valamint nem a Magyar Nemzeti Bankon, hanem az orosz érdekeltségű Kereskedelmi- és Iparbankon keresztül történt az átutalás, mégpedig egy összegben. (Lásd a 4. dokumentumot!).

Az orosz szakemberek több intézményből érkezek Magyarországra. A tervező és kereskedelmi cégek mellett a Vaskohászati és az Építésügyi Minisztérium is küldött megbízottakat. 1953 februárjában pedig, a Szovjet Tudományos Akadémia alelnöke, egy bizonyos Bargyin utazott Magyarországra, hogy tanáccsal lássa el a

Emellett a szovjetek szakkönyveket is hoztak a hazai képzést elősegítendő. 1953-ban a Kohó- és Gépipari Minisztérium a szakértők tanácsainak minél eredményesebb hasznosítása érdekében utasítást adott ki (64/1953. sz. KGM utasítás), mely szerint minden olyan szerv/vállalat ahol orosz szakértők tevékenykednek, havonta jelentést készít a tanácsolt javaslatokról. (Lásd az 5. dokumentumot!). A Magyarországon tartózkodó orosz tanácsadók az állandó gyárbejárások, építkezések irányítása és az eszközök használatának betanítása mellett heti rendszerességgel operatív értekezletet tartottak a NEB és a beruházó cégek megbízottjaival. Mindezt a Szovjet Külkereskedelmi Kirendeltségen tartandó két hetenkénti ülések egészítették ki. (Lásd a 6. dokumentumot!) Az előírt irreális ötéves terv miatt az oroszok számos alkalommal kifejezték elégedetlenségüket. 1953. október 8-án például a raktározás-szállítás-összeszerelés szervezetlenségei miatt.

Az 1953-as politikai fordulat következtében az 1954 elején átadott I. nagyolvasztó ünnepsége után, a Nagy Imre miniszterelnök által fémjelzett politika jegyében jelentősen csökkentették a Sztálin Vasműre fordítandó összeget. Ennek ellenére bizonyos munkálatokhoz továbbra is szükség volt az orosz szakemberekre. Ezt bizonyítja a Dunai Vasmű igazgatójának, Borovszky Ambrusnak a levele, amelyben arra kéri

a Minisztertanács elnökhelyettesét, hogy a kemenceblokk építését ellenőrző Dachnovszkij és Koftun, a kokszolómű főmérnöke Magyarországon maradhasson, valamint újabb négy orosz szakember küldését (szénszárító, szénmosó, a gázkondenzációs és a kénüzem gépeinek felszerelésére) terjessze elő a 955 után az építkezés mellett már beindult a gyártás is. 1957 után kezdődött meg orosz tervek alapján a meleg- és hideghengermű építése, melyhez Hlebnyikov (Szovjetunió Tervhivatal vezetője) és további három fő kiküldetését kérte Moszkvától

 

fA Dunai Vasmű megnyitása

 A Dunai Vasmű megnyitása

(Forrás)

A még ma is működő Dunai Vasmű építésén, mint láthattuk számos igen jól fizetett szovjet mérnök dolgozott, és bár szakértelmüket az idő távlatából nehéz megítélni, ténykedésük, mégis jól szemlélteti a külső tartománynak számító Magyarország és a Szovjetunió közti kapcsolatot.

A dokumentumokat a Dunai Vasmű (MOL XXIX-F-2) és a Nehézipari Beruházási Nemzeti Vállalat (MOL XXIX-F-4) iratanyagából válogattam össze.

Az iratokat a mai helyesírási szabályoknak megfelelően közöljük, több esetben azonban megtartottuk a korszakban alkalmazott megfogalmazásokat (például: Technoexport-Tyehnoekszport, havonkint, Minisztérium-i, podgyász), továbbá az orosz nevek akkori írásmódját is.

Ezen a napon történt július 07.

1919

A Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadserege kivonul a Felvidékről; a Szlovák Tanácsköztársaság bukása.Tovább

1939

Kárpátalján megszűnik a katonai közigazgatás, hatályba lép a polgári közigazgatásra vonatkozó rendelet.Tovább

1951

Az első színes televízióadás az Egyesült Államokban.Tovább

1985

Taróczy Balázs (Heinz Günthardttal) első magyar győztesként megnyeri a férfi párost Wimbledonban.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Alakítók vagy elszenvedők? Személyek, családok, csoportok a huszadik századi történelemben

Tisztelt Olvasók!

A geológiától kölcsönzött szóval élve az ArchívNet idei második száma egyfajta „társadalmi szelvényt” kíván az olvasók elé tárni. A társadalom rétegei hasonlatosak bolygónk kőzettakarójához, amelyeket egyben, egyszerre nehéz áttekinteni, nem is beszélve arról – hogy akárcsak a geológia esetében – térben és időben is nagy eltérések mutatkozhatnak egy-egy országot mintául véve.
Jelen szám a tizenkilencedik-huszadik század magyar társadalmáról kíván egy szelvényt bemutatni, mind az alsó, közép és felső rétegekről. Olyan személyekről, csoportokról, akik között voltak, akik alakították az eseményeket, míg mások csak leginkább elszenvedték az idők változását, azonban erről – a mi, vagyis az utókor szerencséjére – írásban adtak számot.

Az időrendet követve az első Hlbocsányi Norbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára) az írása, aki cégbírósági iratok segítségével mutatja be egy jelentős kereskedőcsalád, a Kohnerek osztrák-monarchiabeli felemelkedését, majd 1920-30-as évekbeli gazdasági hatalmuk elsorvadását. Csunderlik Péter (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, tudományos munkatárs Politikatörténeti Intézet) a társadalom középső rétegéhez tartozó értelmiség egy részét mutatja be írásában. Az általa bemutatott dokumentum egy lista azokról a személyekről, akik a Galilei-kör tagjaként 1919-ben felajánlották szolgálataikat a Forradalmi Kormányzótanácsnak.

Szlávik Jánosné (helytörténész, Gödöllő) a második világháború magyarországi harcainak időszakába kalauzol el minket Bőti Imre csendőr főtörzsőrmester naplóján keresztül, aki személyes sorsának viszontagságos voltáról adott számot írásában. Magos Gergely (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) retrospektív egodokumentumokat prezentál és elemez publikációjában. Írásának fő célja nemcsak maguknak a szövegeknek a bemutatása, hanem hogy a főként az értelmiség soraiból származó szerzők a hosszú negyvenes évek folyamán miként alakították át önmagukról szóló írásaikban a korábbi életeseményeiket.

Az időrendi sort Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks) forrásismertetése zárja. Az ArchívNet hasábjain korábban Keresztes Csaba már foglalkozott az ún. 1988-as „metróbalhéval”, azonban Tóth Eszter Zsófia ezúttal az 1980-as évekbeli magyarországi skinhead-mozgalmat a tagok társadalmi háttere felől közelíti meg bírósági iratok alapján.

Egyúttal felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei harmadik számába továbbra is várjuk a forrásismertetéseket a huszadik századi gazdaság- és társadalomtörténetre, valamint külföldi konfliktusokra vonatkozóan.
  

Budapest, 2022. május 27.
Miklós Dániel
főszerkesztő