"Szól a rádió"

Egy államvédelmi tiszt esete a szocialista törvényességgel

Hová szokott járni szórakozni Szakolyban?
Szórakozni nem szoktam elmenni, mivel 1943. december 16-án vettem egy 800 forintos rádiót és azt szoktam hallgatni.
Milyen híreket szokott hallgatni a rádióban?
A magyar rádió Kossuth és Petőfi adásaiban rendszeresen meghallgattam a híreket és színházi közvetítéseket.
Beismerem, hogy a magyar rádió híreinek meghallgatása után több esetben hallgattam a "Szabad Európa" és az "Amerika Hangja" magyar nyelvu híreit, ahol általában családom volt jelen.

   
Bevezetés 

1955. március 24-én a Szabolcs-Szatmár megyei államvédelmi szervek határozatot hoztak Csontos János szakolyi újgazda őrizetbe vételére, mert saját lakásán állítólag rendszeresen és folyamatosan, több személlyel együtt hallgatta a nyugati rádiók adásait, és ezek híreit terjesztette is a község lakói között. Március 28-án őrizetbe vették és házkutatást tartottak nála, melynek során többek között lefoglalták az Orion 325-ös típusú rádióját is. Március 31-én került előzetes letartóztatásba, április 2-ra pedig már le is zárult a vizsgálat, április 5-én elkészült a vádirat-tervezet [7. dokumentum], és Csontos ügyét átadták az ügyészségnek. Figyelemreméltó elem az üggyel kapcsolatban, hogy, mint az Németh József államvédelmis alhadnagy április 2-i jelentéséből [5. dokumentum] kitűnik, csupán két használható tanúvallomást sikerült produkálniuk [3. és 4. dokumentum], ám ezekből és Csontos János kihallgatási jegyzőkönyveiből [1. és 2. dokumentum] sem derül ki sokkal több, mint hogy néhány ember egyszer-kétszer meghallgatta a Szabad Európa és más nyugati adók magyar adásait.

Az ügy április 5-én átkerült az ügyészségre, ahová április 9-én beidézték a két tanút kihallgatásra. Az események azonban ezen a ponton némi fordulatot vettek: az egyik tanú visszavonta a korábbi vallomását, arra hivatkozva, hogy megijedt az ávótól, és csak azért vallotta az államvédelmi szerveknek, hogy hallgatta a Szabad Európa adásait. Németh József alhadnagy április 9-i jelentése [8. dokumentum] szerint a kihallgatást végző tiszt - és hozzátehetjük, hogy minden bizonnyal maga Németh is - alapvető hibákat vétett, így a szerv nem megfelelő munkája vezetett ehhez a malőrhöz. Az ügyészség és az államvédelem egymást okolta a hibáért, ezen kívül a törvényességet is eltérően értelmezték. Végső Gyula ügyész úgy látta, hogy nincs alap Csontos elítélésére, és szabadon kell majd engedni, Németh alhadnagy viszont a fő célt az osztályellenség eltiprásában látta: véleménye szerint a "törvény szigorával" kell a csendőrt büntetni, még akkor is, tehetjük hozzá, ha "a törvény" jelen esetben a csendőrt védi.

Németh alhadnagy nem is nyugodott bele a kudarcába, és pár napon belül két új tanút kerített, akik Csontos János fél évvel korábbi állítólagos tsz-ellenes kijelentéseit bizonyították. Szőllősi József, a BM megyei főosztályának alkalmazottja (!), a sógorától, Nyircsák János tsz-elnöktől hallotta, hogy Csontos a tsz földjére hajtotta tehenét, azt a tsz-elnök felszólítására sem akarta onnan elterelni, sőt az elnököt szidalmazta és rá is támadt. Az már csak mellékes körülményként szerepelt, hogy Csontos lakásán kulákok és volt csendőrök nyugati rádiók adásait hallgattak. [9. dokumentum.] Nyircsák János tsz-elnök vallomásából [10. dokumentum] azonban kiderült, hogy nem Csontos tehene tévedt a tsz kukoricásába, és ugyan szidta őt és a kollektivizálást, ám az már fel sem merült, hogy Csontos őt meg akarta verni. Mindenesetre a két új tanúvallomás elegendőnek látszott arra, hogy Csontos Jánost mégis perbe fogják népi demokratikus államrend elleni izgatás bűntette címén.

Csontos János ügyében a megyei bíróság június 3-án hozott jogerős ítéletet, és Csontost bizonyítottság hiányában felmentette a vád alól. A bíróság előtt ugyanis Nyircsák János is visszavonta korábbi vallomását, így kiderült, hogy Csontos és Nyircsák között azért volt szóváltás, mert utóbbi a mezőn dolgozó emberek közelében lövöldözött madarakra, eközben azonban Csontos egyáltalán nem mondott izgató kifejezéseket. A rádióhallgatás kapcsán is csupán azt lehetett megállapítani, hogy Csontos felesége kapcsolt a nyugati adók magyar nyelvű adásaira, ám arra az ott lévő férfiak nem figyeltek, az elhangzottakat meg sem beszélték. Németh József áv. alhadnagy minden igyekezete dacára tehát a volt csendőrt mégis felmentették, és a rádióját is visszakapta.

Az ügy iratai elsősorban a "szocialista törvényesség" magyarországi érvényesülése szempontjából figyelemreméltóak. 1955-ben már (még?) kellően meg nem alapozott váddal nem ítéltek el egy kisgazdát, akit mellesleg meg sem próbáltak kuláknak beállítani. (Ez már azért is nehézségekbe ütközött volna, mert egy párholdas újgazdáról volt szó, igaz, az ÁVH-nak korábban nem voltak ilyen fenntartásai.) Az ügyből az tűnik ki, hogy a nyomozó szervek által formálisan kellően elő nem készített politikai ügyben érvényesültek a formális törvényi előírások. Ez illeszkedett a Nagy Imre által meghirdetett új politikához, ami többek között a társadalomra nehezedő nyomás csökkentésével kívánta növelni a rendszer stabilitását. Az is kiderül ezekből az iratokból, hogy a - BM Megyei Főosztályába besorolt - helyi államvédelmi szervek ezzel a politikával nem feltétlenül értettek egyet, és továbbra is fő feladatuknak tekintették a parasztság megregulázását, a falusi társadalom megfélemlítését. Ebben azonban, ha egyes formális feltételek hiányoztak, az igazságszolgáltatás intézményei már nem voltak feltétlenül partnerek. Az állambiztonsági szervek hozzáállását mutatja, hogy a felmentő ítélet ellenére Csontos Jánost nyilvántartásban vették, és még 1965-ben is az alapnyilvántartásba való további besorolását javasolták. (Igaz, ebben közrejátszott az is, hogy az 1956-os forradalom alatt szervezte a helyi nemzetőrséget, és annak helyettes parancsnoka lett, ezért azonban ellene eljárás nem indult.)

Csontos János ügy&eac ute;ben keletkezett iratok nemcsak a korabeli "igazságszolgáltatás" kulisszatitkaiba engednek bepillantást, hanem egy kis szabolcsi falu mindennapjairól is tudósítanak. Kiderül belőlük, hogy a parasztemberek is fontosnak tartották, hogy értesüljenek a világ eseményeiről, és viszonylag tájékozottak is voltak ezekkel kapcsolatban. Már önmagában az is figyelemre méltó, hogy egy nincstelen földműves fia 1943-ban rádiót vásárol, ami akkor is érdekes, ha csendőr szakaszvezető is az illető. A falusi társadalom életerejét, védekező képességét mutatja, hogy 1955-ben az igazságszolgáltatás előtt már szembe mertek szállni az államvédelem elnyomó hatalmi apparátusával.

(Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. A központi operatív nyilvántartást végző szervezeti egységek által kezelt dossziék Vizsgálati dossziék)

Kulcsszavak

Ezen a napon történt szeptember 22.

1980

Az Irán és Irak közötti határháború országos háborúvá fajul.Tovább

1992

Az ENSZ kizárja Jugoszláviát a boszniai eseményekben vállalt szerepe miatt.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő