"Szól a rádió"

Egy államvédelmi tiszt esete a szocialista törvényességgel

Hová szokott járni szórakozni Szakolyban?
Szórakozni nem szoktam elmenni, mivel 1943. december 16-án vettem egy 800 forintos rádiót és azt szoktam hallgatni.
Milyen híreket szokott hallgatni a rádióban?
A magyar rádió Kossuth és Petőfi adásaiban rendszeresen meghallgattam a híreket és színházi közvetítéseket.
Beismerem, hogy a magyar rádió híreinek meghallgatása után több esetben hallgattam a "Szabad Európa" és az "Amerika Hangja" magyar nyelvu híreit, ahol általában családom volt jelen.

Jegyzőkönyv Csontos János kihallgatásáról 2.

Nyíregyháza, 1955. március 31-én

(...)

1955. március 30-i kihallgatása során tagadta, hogy Bíró János, Irinyi József, Soós János, Kohári Ferenc, Palócz István szakolyi lakosok két eseten kívül hallgatták volna a "Szabad Európa" magyar nyelvu híreit!

Fenntartja még ezen vallomását?
Vallomásomat csak annyiban tartom fenn, hogy Bíró János kivételével a fent megnevezett személyek 2 eseten kívül nem voltak rádiót hallgatni lakásomon.
Beismerem azonban azt, hogy Bíró János mindennapos volt lakásomon, s ilyen eseteken közösen hallgattuk a "Szabad Európa" magyar nyelvu adásait. O több esetben - minden kérés nélkül - bekapcsolta rádiómat és hallgatta a "Szabad Európa" hangját [!].
Emlékezetem szerint ez évben családommal távol voltam lakásomtól, amikor Bíró egyedül maradt lakásomon és hallgatta az idegen állomások magyar nyelvu adásait, mely rágalmazta a népi demokráciát. Bíró erről nekem személyesen tett említést, hogy a "Szabad Európát" hallgatta.
Ilyen és hasonló esetekben, amikor a fenti személyek is jelen voltak, meghallgatták a "Szabad Európa" és amerikai rádió hangjának [!] magyar adásait, mely Nyugat-Németország felfegyverzésének szükségességéről beszélt. Egyéb hírekre nem emlékszem vissza.

Kik terjesztették a "Szabad Európa" adásait a községben?
Részemről senkivel nem közöltem a "Szabad Európa" híreit. Azt azonban nem tudom, hogy az ott lévő személyek közül kik terjesztették a híreket.

Milyen előzetes megbeszélések történtek a lakásán való csoportosulásra?
Senkit nem tájékoztattam arról, hogy lakásomon mikor és milyen csoportosulás lesz. Én maga sem tudtam, hogy 2 esetben miért csoportosultak lakásomon a fenti személyek. Erről csak akkor szereztem tudomást, amikor azt mondták, hogy kapcsoljam be rádiómat a "Szabad Európa hangjára [!], s majd meghallgattuk a híreket.

A jegyzőkönyvet átolvastam és a benne foglaltak megfelelnek a valóságnak.

Felvette:

Németh József
áv. alhdgy. 

               

Csontos János
gyanúsított 

Készítette: NJ/KM.
Nyt, sz. 46-2/3.

(ÁBTL 3.1.9. V-127550 16-17. old.)

Kulcsszavak

Ezen a napon történt december 26.

1942

Budapesten megkezdődik a villamosközlekedés a Horthy Miklós körtér (ma: Móricz Zsigmond körtér) és a Déli pályaudvar közöttTovább

1944

A németek fölrobbantják az Esztergomot és Párkányt összekötő Mária Valéria hidat.Tovább

1991

Felbomlik a világ legnagyobb területű állama, a kommunista Szovjetunió, megalakul a Független Államok KözösségeTovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

szerzőnk közül három is foglalkozik a korszakkal, igaz, különböző eseményeket vizsgáltak. Ugyanakkor másként is csoportosíthatók hatodik számunk írásai: három szerző esetében ugyanis az idő mint jelenség bír fontossággal. Két írás ugyanis retrospektív, míg a harmadik pedig egy olyan gazdaságpolitikai szabályozást-lehetőséget mutat be, amely igazán csak a forrásismertetésben szereplő évtizedet követő évtizedekben teljesedett ki – és ebben a formájában közismert napjainkban is.

Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) két irat segítségével mutatja be, hogyan jelent meg 1944 őszén a szovjet hadsereg Szatmárban, és mit tapasztaltak a helyiek az ottani harcok, a kezdeti megszállás során, illetve miként viselkedtek a szovjet csapatok a rekvirálás és a beszállásolás alkalmával."

Rendhagyó írást közlünk, amelyet Károlyi Mária (nyugalmazott régész, Savaria Múzeum) jegyez. Lapunk 2013. évi 5. számában Szécsényi András mutatta be Handler László munkaszolgálatos naplóját, amelyet korábban Károlyi Mária bocsátott a rendelkezésére. A napló ismertetése kapcsán, bő tíz évvel a megjelenés után, néhány személyes adalékot kívánt hozzáfűzni Károlyi Mária Handler László és családja történetéhez visszaemlékezés formájában.

A háztáji gazdálkodás említése sokak számára valószínűleg a Kádár-korszak gazdaságirányítását idézi fel. A Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) által ismertetett dokumentumok azonban azt mutatják be, hogy a Rákosi-korszakban miként próbálta az állami vezetés bevezetni és szabályozni a háztáji gazdálkodást.

Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2025. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő