Kereső

Találat: 895

1979. július 7.

1979. február 11-én Iránban elűzték az Amerika-barát shah-ot, és az USA-ellenes Khomeni Ajatollah vette át a hatalmat. Az események hatására az országban zavargások törtek ki, amely az USA-ba irányuló olajszállítás gyakorlatilag teljes megszűnéséhez vezetett. Az 1973-as válságra emlékeztető helyzetben az akkor 15 dollár körüli olajár elkezdett megint felfelé mászni. 1980-ra egy hordó olaj ára 250 %-os emelkedéssel az addig hihetetlen 40 dolláros határ közelébe ugrott. Az intézkedések hatására a 80-as évekre az energiahordozó ára újra 10 dollár alá esett vissza.

1979. július 7.

Magyarország és Algéria között a hatvanas évek elejétől komoly együttműködés alakult ki, a magyar vállalatok részt vettek az algériai ipari fejlesztésekben, ennek politikai-diplomáciai jelentősége is volt, mivel a korábbi gyarmattartó hátterében lehetett piaci pozíciót szerezni, ami találkozott az algériai kormány törekvéseivel.

1979. július 7.

Magyarország számára a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején egyre nagyobb gondot jelentett a szerkezetátalakítás, a gazdaság modernizációja, amit hátráltatott a tőkehiány. A cikk meglehetősen nyíltan foglalkozik az eladósodás kérdésével, annak hatásaival.

1979. július 14.

A több évszázados múltra visszanyúló magyar-iráni kapcsolatok az iráni forradalom után megélénkültek. Az amerikai hegemónia aló megszabadulni igyekvő irániak számára a Keleti Blokk országai ideális partnert jelentettek, ami a magyar vállalatok számára is piaci lehetőséget jelentett.

1979. július 14.

A Keleti Blokk országai igyekeztek összehangolni az informatikai rendszerüket, ezáltal is erősítve az integrációjukat. Ebben a politikában Magyarországnak kiemelt szerep jutott. A cikk részletesen ismerteti a kelet-európai szocialista országok informatikai törekvéseit, a nehézségeket és elképzeléseket.

1979. július 14.

A cikk a magyar-indiai kereskedelmi kapcsolatok jelentőségére, az indiai piacra történő bejutás lehetőségeit és buktatóit tárgyalja, felhívván a figyelmet arra, hogy a versenyben a magyarok fokozatosan háttérbe szorulnak.

1979. július 21.

A magyar-szovjet együttműködés területén a gyártásszakosodás jelentette azt a területet, ahol a két fél a kapcsolatok hosszú távú továbbfejlesztését és mélyítését tervezte. A cikk összefoglalja és ismerteti a két ország elképzeléseit. Láthatjuk, hogy ezen a területen mindkét részről a lehető legszélesebb kapcsolatépítésre törekedtek.

1979. július 21.

Az ENSZ 3. tengerjogi konferenciája 1973-1982 között ülésezett, a cikk a nemzetközi kapcsolatok magyar szempontból viszonylag periférikusan kezelt, de valójában rendkívül fontos területére hívja fel a figyelmet, és jól mutatja, hogy az érintett országok, a nagyhatalmak és a multinacionális vállalatok érdekellentétei ezen a területen is szembefeszültek (szembefeszülnek) egymással. A tengerjogi egyezmény végül 1994-ben lép hatályba.

1979. július 28.

A hetvenes évek végére Magyarországot is elérte a gazdasági világválság, ami a fogyasztói árak emelkedésében, a megváltozott cserearányokban már közvetlenül érintette a szocialista viszonylatban nyitott magyar gazdaságot. Az új magyar nyugati nyitási politika 1977-1979 között a nehézségek ellensúlyozását, a gazdasági-kereskedelmi lehetőségek bővítését célozta.

1979. július 28.

Hajdú János elemzése jól érzékelteti azt a bizonytalanságot, amely a hetvenes és a nyolcvanas évek fordulóján a világgazdaságot jellemezte. A magyar politika „enyhülés érzékenysége” a szocialista blokkon belül kiemelkedő volt, a gazdasági protekcionizmus illetve a hidegháborús feszültség erősödése a magyar érdekek ellen hatott, miközben „Helsinki szellemét” a népi demokráciák csak korlátozott mértékben kívánták megvalósítani, vagyis a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésére koncentráltak, és a nyugaton egyre inkább előtérbe kerülő embe

Oldalak

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Megjelent a 25. évébe lépő ArchívNet idei első száma. A lapszámban négy forrásismertetés olvasható, amelyek a 20. századi magyar történelem eseményeit egyéni sorsokon keresztül mutatják be.

Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) a magángyűjteményként létező családi örökség egyes darabjait mutatja be két részes forrásismertetésében. Az írás különlegessége, hogy a szerző nagyapja a források főszereplője, akit – sok más erdélyi magyarhoz hasonlóan – felnőtt, katonakorú férfiként többszörösen is érintett a második bécsi döntés 1940-ben: előbb a román, majd a magyar hadsereg mundérjában töltött időt alig pár év leforgása alatt. Az ismertetés első részében a romániai katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.

Mindszenty József amerikai menedékéhez kapcsolódóan mutatja be Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy személy budapesti tevékenyégét. A forrásismertetés főszereplője azonban nem magyar, hanem egy külföldi diplomata: Josida Kenicsíró, aki követként kezdte meg budapesti küldetését, majd ő lett Japán első Magyarországra delegált nagykövete. A hercegprímás ügyében végzett tevékenysége feltűnő volt a magyar állambiztonság számára, amely több jelentést is készített a diplomatáról.

Tomek Vince, a piarista rend generálisaként töltött be fontos, nagy befolyással járó pozíciót a római katolikus egyházon belül. Számos egyházi vezetővel, intézménnyel állt kapcsolatban. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Tomek egy idős korában papírra vetett feljegyzését-visszaemlékezését ismerteti publikációjában, amelyben a kegyesrend nyugállományú vezetője idézte fel a kapcsolatát a Pápai Magyar Intézettel.

Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre. Idei első lapszámunkban a forrásközlés második része olvasható.

Az idei első számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idén is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
 

Budapest, 2026. március 13.

Miklós Dániel
főszerkesztő