Kereső
„A két rendőr jelentkezett a követnél és közölte, hogy Münnich autóbuszt és ZISZ személygépkocsit küldött Nagyért és társaiért. Radzjanovic megállapította, hogy a sofőrök szovjetek voltak. A jugoszláv követ, Naggyal közösen biztosítékot kért a rendőrségtől, hogy a jelen lévő szovjet katonák nem avatkoznak be az akcióba. Miután a garanciát megkapták, mindannyian beszálltak az autóbuszba. Erre a szovjetek állítólag az autóbuszra vetették magukat. Nagyék ki akartak szállni. A szovjetek ebben megakadályozták őket.”
„Prostitúció alatt értendő az, amikor a nő minden szemérmet félretéve, minden erkölcsi gátlás nélkül, kizárólag pénzszerzés céljából bocsátja áruba a testét. Nem tekinthető tehát prostitúciónak, habár anyagi érdekből, mégis állandóság jellegével, de csak egy férfivel folytat viszonyt. Nem változtat az a körülmény, hogy rövidebb-hosszabb idő után a férfi személyében változás történik.”
A Határainkat védve földjeinket védjük, Mi is harcolunk határaink épségéért, Békét akarunk nem revíziót „feliratok alatt menetelő falusiak között kalotaszegi ünnepi viseletbe öltözött leányok és magyar legények is voltak, akiket azonban erre a szerepre karhatalommal kényszerítettek. Ennek a legények igen eredeti alakban kifejezést is adtak,” ugyanis „fáradtságot színlelve hol a jobb, hol pedig a bal kezüket emelték fel, s így a végén kezükkel össze-vissza hadonászva vonultak el az emelvény előtt.”
„A pártaktívában azok a vélemények vannak túlsúlyban, amelyek szerint Gomułka elvtárs álláspontja mind Jugoszlávia ügyében, mind az ítélet ügyében helyes. Mindazonáltal tájékozatlanság tapasztalható Rapacki elvtárs kijelentésével kapcsolatban, miszerint »ha küldöttségünk tudta volna, hogy a magyar elvtársak így fognak eljárni, nem tettünk volna náluk látogatást«. Vannak olyan kommentárok, hogy a pártvezetésben megoszlanak a vélemények, mind Jugoszlávia kérdésében, mind az ítélet ügyében.”
„Október 25-26-án, amikor a kerületi PB-nél tüntetés volt [...] felvetődött a dekorációk leszedése. (Zászlók, címer, vörös csillag stb.) Ezeket a vezetők kérésére, közreműködésére ő leszedte több helyről. Később a hátsó kapuhoz került őrségbe, és ott is felvetődött a kultúrterem dekorációjának leszedése, melyet V. elvtárssal együtt csináltak, és az lett mondva, hogy a nagy párt és címer emblémát törjék össze, mert eldugni nem lehet. Felróják még azt is, hogy nem segítette szervezni a KISZ megalakulását - bár segített, de ő nem lépett be - ezért elbocsátották.”
A „gyanúsítottnak nem volt több hízott sertése, azonban volt olyan sertése, ami ha hízlalásra került volna, meghaladta volna a követelményeknek megfelelő súlyt. Azt is megállapította az őrs járőre, hogy a községi tanács is szabálytalanul járt el, mert a gyanúsított a tanács előtt bevallotta, hogy a levágásra kerülő sertés súlya 110 kg, és ennek ellenére a vágási engedélyt kiadta. A levágott sertés húsát és zsírját az őrs járőre őrizetbe nem vette, mert a gyanúsított több hízott sertéssel nem rendelkezik, és így a levágott sertés húsára és zsírjára a családjának szüksége van.”
„Összességében a tárgyalás laza és nyitott keretek között zajlott, […] és őszinte is volt az első titkár részéről, akinek a kommunista meggyőződése mély és teljes mértékben ortodox, de viszonylag realista. A beszélgetés mentes volt a propagandától, a Német Szövetségi Köztársaság alig lett megemlítve. Ugyanakkor annak ellenére, hogy őszinte figyelem mutatkozott Kádár úr részéről az általunk az együttélés eredeti feladataira vonatkozó felvetésre, nem mutatta semmilyen jelét annak, hogy Magyarország képes lenne vagy szeretne egy függetlenebb politikát vinni a nemzetközi színtéren.”
„A játékosok rendkívüli szabadságára és munkaidő kedvezményére vonatkozó kormányhatározatot a legtöbb helyen nem tartják be. Számos helyen az edzők, játékosok egy része jövedelmező lehetőségekhez, (gebin), mellékálláshoz jutott. Ezáltal a sportteljesítmény után kapott juttatás a jövedelemnek csak kisebb része, amely nem ösztönöz fegyelmezettebb munkára, nagyobb erőkifejtésre, a sportszerű életre.”
„Major elvtárs a felszabadulás óta igazgatója a Nemzeti Színháznak. Az utóbbi években munkájában jelentős fogyatékosságok voltak. Major elvtárs a színházban elsősorban mint rendező és színész működött, és az igazgatás tennivalóit az ismételt bírálatok ellenére is elhanyagolta. A gyenge igazgatás közben a színházban rossz légkör alakult ki, a művészek elégedetlenek voltak a tervszerűtlen, kapkodó és erősen szubjektivista vezetéssel, és a színház egész munkáját károsan befolyásolta.”
„A kiküldetési rendeletre dr. Cser János min. tanácsos vezetésével eljáró bizottságban a hatvani Deutsch-kastélyt megvizsgáltam abból a szempontból, hogy hadirokkant otthon részére alkalmas-e. Hatvan 17 000 lakosú megyei város, Budapesttől autóval 1 óra alatt érhető el. Jelenleg 6 vonatpár közlekedik Budapest és Hatvan között. Több szempontból kívánatos, hogy a hadirokkantotthonok vidéken, kisebb városokban, Budapestet jól megközelíthető helyen helyeztessenek el, ezért Hatvan megyei város különösen alkalmas arra, hogy ott hadirokkantotthon létesüljön.”
Oldalak
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.
Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.
Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.
Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.
Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. június 29.
Miklós Dániel
főszerkesztő

