Kereső
„Kedves sportesemény előtt áll Zebegény közönsége. Háromszáz fiú és leányka részvételével sportünnepet rendez a Virág Egylet [...]. Az ünnepet olimpiai felvonulás nyitja meg és fáklyás staféta fejezi be. Az olimpiai tüzet a Virágnyaralókból kiindulva a Zebegényt körülvevő hegyek szerpentinjein át hozzák vissza a staféták a játszótérre. A rendező egyesület elnöke, Károlyi Lászlóné grófné meghívta a »gyermekolimpiászra« a magyar olimpiai bajnokokat, akik megjelenésükkel felejthetetlen emlékről gondoskodnak az ünnepre nagy lelkesedéssel készülődő gyermeksereg részére.” – hívta fel a figyelmet a jeles eseményre a Budapesti Hírlap 1936. augusztus 27-i száma.
Kárpátalja 1944-ben sorozatos változásokat élt meg. Az év első hónapjaiban még a béke szigetének számított a terület, majd fokozatosan elérte a háború. Az ország német megszállása véget vetett az addig megszokott nyugodt közhangulatnak, amin csak rontott a gyakorta sarcolásokat végző német katonák megjelenése. Áprilisban kettős, katonai és polgári közigazgatást vezettek be, amely végrehajtotta a zsidó lakosság összegyűjtését és deportálását, valamint vagyonuk elkobzását. A vagyonuk – már amit nem hordott szét korábban a lakosság – állami felügyelet alá került, amelynek jelentős részét a zajló háború szolgálatába állította a magyar politikai vezetés. Ilyen volt a zsidók termőföldje is, amelynek szétosztása a háború és közellátás céljait egyaránt szolgálta.
1900. április 29-én, Komárom északi városrészében lévő Városháza nagytermében alakult meg a Komáromi Football Club. 1905-ig a dél-komáromi katonai gyakorlótéren voltak a mérkőzései, ekkor azonban felépült hivatalos pályája az északi városrészben lévő Víztorony tövében. A trianoni békeszerződés után megszűnt a labdarúgás a déli városrészben és csak 1924 tavaszán alakult meg újra itt a KFC. 1931-ben felmerült egy új, minden igényt kielégítő sporttelep építésének a gondolata, amelyet 1933 szeptemberében adtak át, és amely 1944. október 7-én megsemmisült egy pusztító bombázás következtében. A város labdarúgóélete – a nehézségek ellenére – újra indult 1945 után.
„Segítsetek! Ne vesszünk el a Hajdú-Bihari-pusztába!” Fájdalmas és kétségbeesett kiáltást keltezett a bihari szél 1959. július 24-én. A segélykiáltás – levél formájában – Debrecenből tartott a fővárosba, s azon belül is a József körútra, a Ruhaipari Tervező Vállalat postaládájába. A kézírás címzettje Nádor Vera, az akkori Magyarország elismert divattervezője, s a hazai divatélet egyik legképzettebb, legnagyobb tekintéllyel bíró alakja volt. Mi késztethette rá a levél szerzőjét, hogy ilyen hangvételű levelet írjon? Hiszen a hazai divat- és női lapok tanúsága szerint két éve már, hogy a divatkövetés terén markáns változás állt be az államszocialista Magyarországon, amely a mennyiség, s kiváltképp a minőség terén jelentett nagyobb ugrást a korábbi időszakhoz képest.
1914. július 28-án az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, amely nem fogadta el a korábban küldött ultimátumot. A tervek szerint a szerbeket az 5. 6. és 2. osztrák-magyar hadsereg gyűrte volna le, de idő közben az orosz hadüzenet miatt a 2. hadsereg az északi hadszíntérre lett átszállítva. A császári és királyi csapatoknak 1914. december 1-re sikerült elfoglalni Belgrádot, azonban a szerb ellentámadás nyomán december 16-án ismét szerb zászló lengett a Kalemegdán-erődön. Ezt követően Szerbia legyőzése csak külső segítséggel valósulhatott meg 1915 októberében. A megszállt területekre detektívfelügyelőket, hírszerző tiszteket küldtek, hogy a gyanús elemeket kiszűrjék. Egy, az újvidéki m. kir. állami határszéli rendőrkapitánysághoz beosztott határrendőrtanácsos 1915 októberében Belgrádban tartózkodott, ahol lefoglalt egy nyomtatványt. Erről 1915. október 25-én értesítette a belügyet, négy nappal később pedig már a fordítás is a rendelkezésre állt.
A Mindszenty-szakirodalom gondosan számontartja, hány esetben nyílt elvileg esély Mindszenty bíboros menedéke kérdésének a megoldására. Az alábbiakban egy 1957-ben lezajlott eseménysorra szeretnénk felhívni a figyelmet. A végül sikertelennek bizonyult csapdát a magyar elhárítás állította Mindszenty számára 1957 januárjában, bő két hónappal az amerikai diplomáciai menedék kezdetét követően.
A nyugat-magyarországi kérdés rendezése tárgyában 1921. október 13-án aláírt velencei jegyzőkönyv jelentősége abban rejlik, hogy azzal – a mindkét oldalon megmaradt rossz érzések dacára – sikerült tartósan ártalmatlanítani az első világháború utáni Európa lőporos hordóját. Van azonban a protokollnak egy olyan tartalmi eleme, amelyről kevésbé szokás megemlékezni.
1916. július 13-án a Fiumei Kereskedelmi Bank sürgető hangvételű levélben fordult a Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához Pankl Jenő segédlevéltáros katonai szolgálat alóli felmentése érdekében. A fenti történet kapcsán néhány kérdés óhatatlanul felmerül. Először is az, hogy milyen szerepet töltött be egy egyszerű segédlevéltáros a bank életében, miért volt nélkülözhetetlen és megóvandó a tényleges fegyveres katonai szolgálat elől? Másodszor, vajon mi köze volt a Kamarának a pénzintézet személyzeti nehézségeihez, de még inkább a katonai ügyek elintézéséhez? A bank tájékozatlanságáról és tévedéséről, esetleg a Kamara túlfűtött ügybuzgalmáról, hatásköri terjeszkedésről lehetett szó, vagy talán teljesen más okok húzódhattak a háttérben?
Az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) 1963 és 1988 között rendszeresen folytatott tárgyalásokat a Vatikánnal Budapesten, illetve Rómában. Az 1986-os és 1987-es tárgyalásokról készült beszámolók, jelentések az Agitációs és Propaganda Osztály iratanyagai között, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában találhatóak meg. A tárgyalásokon szóba kerültek érseki és püspöki kinevezések is. A dokumentumok bemutatják a pártállam és a Vatikán közötti tárgyalásokat, illetve az ÁEH működését, továbbá bepillantást nyerhetünk abba, hogy milyen formában folytak az egyeztetések Magyarország és a Vatikán között, valamint abba is, hogy minderről az ÁEH vezetője hogyan jelentett az Agitációs és Propaganda Osztálynak.
1944. augusztus 26-tól kezdve közel 8 hónapig folytak Magyarország területén szárazföldi harcok. Miközben a frontátvonulás időszaka a magyar lakosság meghatározó élményévé vált, rendkívül kevés egykorú forrással rendelkezünk erről az időszakról. Kétrészes tanulmányomban azt vizsgálom meg, hogy a Magyarországon harcoló tengelyhatalmi erők, valamint a nyilas kormányzat, milyen módon dokumentálta az itt elkövetett atrocitásokat, milyen információkkal bírt a szovjet uralom alá került területek helyzetéről.
Oldalak
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.
Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.
Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.
Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.
Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. június 29.
Miklós Dániel
főszerkesztő