X. főosztály

Feljegyzés

A X. főosztály egyik előadója, dr. Madarász László Csehszlovákiának magyarlakta vidékein járt. Mint szem- és fültanú adta elő a következőket:

Arról a törvénycikkről, amelyet a prágai Parlament a csehszlovákiai magyarság egyenjogúsítása tárgyában hozott, s amely a magyarok részére állampolgárságot biztosít, a csehszlovákiai magyarságot semmilyen formában nem értesítették. Igaz, hogy a szűkszavú híradásokban megjelent a szlovák és cseh nyelvű sajtóban, de ezeket a magyar lakosság igen kis számban olvassa és igen nagy számban nem érti meg. Így a csehszlovákiai magyarok teljesen tájékozatlanok és minden olyan intézkedésben, amely ezzel a törvénycikkel, illetőleg annak végrehajtásával összefügg, csapdát sejtenek, a múlt eseményeiből következtetve.

Példaképpen Madarász dr. a következőket hozta fel:

Egy gömörmegyei [!] községben megjelent a tanfelügyelő megbízottja. Összehívta a színmagyar lakosságú falu tanköteles gyermekeinek szüleit. Azzal kezdte az ülést, hogy kijelentette: „Aki reszlovakizált, az elmehet." Mikor megkérdezték, hogy miért, kifejtette, hogy a magyar tanítási nyelvű iskoláról lesz szó, a reszlovakizáltak pedig nem járathatják magyar iskolába a gyermeküket. Az érdekelt szülők hiába tiltakoztak, hogy ők annak idején csak rábeszélésre és kényszerítésre írták alá a reszlovakizáló nyilatkozatot, a tiltakozás hiábavaló volt. Mikor a nem reszlovakizált szülők egyedül maradtak, a tanfelügyelő képviselője elhagyta a termet s ez alatt az idő alatt a jelen lévő községi biztos (komisar [komisszár]) megfenyegette a lakosságot, hogy: „jól gondolják meg emberek, mert egy hónap múlva Magyarországról nézik a községet." A lakosság ennek ellenére is magyar tanítási nyelvű iskolába íratta gyermekét és az iskolát kérő ívet valamennyien aláírták. A színmagyar községben lakó tanköteles gyermekek száma kb. [körülbelül] 80, ebből nem reszlovakizált szülők gyermeke kb. 35. Az iskola megnyitásának mégis nehézségei lesznek, egyrészt, mert a hatóságok nem hajlandóak az egyetlen iskolaépületben lévő két nagy tanteremből a magyar iskola részére egyet sem rendelkezésre bocsátani, másrészt mert a felső osztályokba jelentkezetteknek a körzeti polgári iskolába kellene beiratkozniok [!] s ha ezt számba vesszük, akkor a jelzett 35-ös szám, kb. 15-re csökken. A különben szintén magyar nemzetiségű 45 reszlovakizált gyermek részére fogják fenn tartani a régi ref[ormátus] iskola két tantermét, a magyar tanítási nyelvű iskolát kért gyermekek pedig legfeljebb a kultúrháztermében kaphatnak magyar tanítást minden iskolai felszerelés nélkül.

Egy csallóközi községben hasonlóan folyt le a beíratás a magyar tanítási nyelvű iskolába. Ott a tanfelügyelőség kiküldöttje előadta a magyar tanítási nyelvű iskola felállításának lehetőségét, mire a jelenlévő szülők közül egyesek megkérdezték: „hogyha aláírjuk az ívet, vajjon [!] nem lesz-e ebből újabb kellemetlenségünk?" A kiküldött erre azt válaszolta, hogy: „azt már én nem tudom." Így a szülők nem írták alá a magyar iskola megnyitását kérő ívet.

Madarász dr. tapasztalatai szerint igen nagy nehézséget fog okozni a tanító utánpótlás is. Az állampolgársági jog megadására való hivatkozással Gömör megyében a Magyar Áttelepítési Megbízotti Hivatal vezetője összeírta a környéken maradt magyar tanítókat (10-12 főt), akik ellen politikai kifogás semmilyen tekintetben nem merült fel, állampolgárságukat a törvény szerint megkapták, és oklevelüket Csehszlovákiában a pozsonyi magyar tanítási nyelvű tanítóképzőben nyerték. E tanítók jegyzékét hivatalosan felterjesztette a pozsonyi iskolaügyi megbízottságra, s azt a megbízotti hivatal képviselői személyesen nyújtották át

Pozsonyban szerzett értesülés szerint a visszaállítani szándékozott magyar iskolákba Magyarországból Csehszlovákiába települt tanítókat és tanárokat szándékoznak alkalmazni vagy magyar nyelvek beszélő szlovák nemzetiségű tanítókat.

[A] szabadművelődés terén megállapítható, hogy eddig Csehszlovákia területén egyetlen helyen sem engedélyeztek magyar nemzetiségűek részére összejövetelt, előadást, tanfolyamot, sem kulturális, sem vallásos, sem szórakoztató jelleggel. Magyar lakosságú községekben csak úgy engedélyeznek a hatóságok karácsonyi- vagy szilveszteri mulatságot, ha szlovák nyelvű szavalatokat és színdarabokat tanulnak és adnak elő.

A Bene? elnök által kiadott jogfosztó dekrétumokat nem helyezték hatályon kívül. Egyes szlovák vezető embereknek ugyan az a véleményük, hogy a később alkotott törvény, ha nem is intézkedik [az] előző ellenkező intézkedéseket tartalmazó rendeletek megszüntetéséről, tartalmánál fogva hatálytalanítja az előbbit. Viszont a gyakorlatban a Bene?-féle rendeletek mindaddig élnek, amíg újabb elnöki dekrétummal azokat nem törlik el, vagy a csehszlovák országgyűlés nem minősíti őket semmisnek. Ezt bizonyítja a csehszlovák hatóságok taktikázó magatartása, amellyel a Csehországból a deportált magyarokat eddig hivatalosan nem engedték el. Akik hazatértek, azok önhatalmúan távoztak el munkahelyükről az őszi mezőgazdasági munkálatok befejezésével. Ezek nagy részének ingóságai Csehországban maradtak, és sem engedélyt, sem lehetőséget nem kaptak hazaszállításukra. Ha egyesek mégis hazavitték dolgaikat, akkor a szállítási költségeket a tulajdonosok fizették, a Csehszlovák állam soha. A hazakerülteket nem helyezték vissza otthonukba, ingatlanaikat nem bocsátották rendelkezésükre. A Bene?-féle határozatra való hivatkozással már az állampolgársági törvény megadása után számtalan esetben adtak ki magyarok elleni vagyonelkobzási végzéseket, különösen azokban az esetekben, ha Csehországból hazatértek ingatlanukat kérték vissza.

Bizalmas értesülés szerint a pozsonyi belügyi megbízottság utasítást adott a járási hivatalok vezetőinek, hogy a Csehországból hazaszivárgó magyarok nem saját otthonaikban, hanem más üres lakásokban kell elhelyezni és nem saját ingatlanaik megművelésénél, hanem az adódó munkaalkalmaknál kell felhasználni.

A szlovákiai magyar iskolák nyelvtankönyveinek elkészítésére dr. Orbán Gábor pozsonyi nyug[almazott] tanár kapott megbízást; e tankönyvek közül kettőnek a kézirata már elkészült. Szakvélemény szerint magasabb színvonalú könyvről van szó, mint általában a szlovákiai iskolák könyvei, ahol nagyrészt még a volt Hlinka uralom könyveit használják.

Dr. Sziklay László berendelt állami középiskolai tanár jelenti, hogy felesége miután szabályszerű magyar útlevelet váltott, csehszlovák vízum iránti kérvényét benyújtotta a budapesti csehszlovák követségen azzal az indoklással, hogy 79 éves édesapját szeretné meglátogatni. Kérését a követségen indoklás nélkül elutasították. Mikor az elutasítás után érdeklődött, erre nem kapott választ, hanem a külképviselet egyik hivatalnoka azt mondotta [!] neki: ha hoz igazolást arról, hogy szlovák anyanyelvű, azonnal megkapja vízumát.

Ettől a konkrét esettől eltekintve: magánértesülésből tudjuk, hogy a Csehszlovákiából áttelepült és menekült magyarok között elterjesztették a hírt: aki belép a Magyarországi Szlávok Demokratikus Szövetségének tagjai közé, annak a csehszlovák vízumot minden különösebb késlekedés nélkül azonnal megadják. Nevezett Szövetség ezen az úton nagyszámú tagot nyert, tagjainak száma több mint 300 000-re szökött fel ezzel a módszerrel. Az [olvashatatlan szó] hetilap, mikor a csehszlovákiai magyarok és a magyarországi szlovákok kulturális jogainak számszerű arányosítását követelte, s azt állította, hogy ma már több a szlovák Magyarországon, mint a magyar Szlovákiában, valószínűleg erre az adatra támaszkodott.

Budapest, 1948. évi december hó 2-án

Jelzet: MOL XIX-I-1-v-10. tétel-85-1948. (Magyar Országos Levéltár, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, Ortutay Gyula miniszter). Eredeti, gépelt és saját kezűleg aláírt tisztázat.