Magyar orvosok Koreában (1950-1957)

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban a Rákosi Mátyásról elnevezett hadikórházban nyolc magyar orvos-csoport váltotta egymást a koreai háború éveiben és az újjáépítés időszakában. Az itt közölt dokumentumok bemutatják a magyar–koreai diplomáciai kapcsolatok keretében a Rákosi Mátyás Hadikórház, majd polgári kórház sorsát, az ottani egészségügyi és háborús körülményeket, miközben bepillantást engednek a kórház belső, magánéleti botrányoktól sem mentes életébe.

Pásztor Károly koreai követ román orvos-csoportról szóló jelentése (részlet)
1952. március 28.

„Az első román orvos-csoport koreai tevékenysége kétségtelen messze elmaradt a mi orvosaink munkájától, azonban túlzás lenne azt állítani, még ha saját maguk is mondták, hogy nagyon kevés tevékenységet fejtettek ki.

Igaz, hogy nem egy különálló román kórházban, hanem beolvadva egy koreai kórházban fejtették ki tevékenységüket, de ahol időközönként 1000 létszámot is túlhaladó beteget kezeltek, mellyel feltétlenül volt elég tennivalójuk is. Az utolsó két hónapban pedig nem kaptak beteget.

Az, hogy munkájuk nem volt teljesen eredményes, annak tudható be, hogy elhelyezésük közel a határnál történt, és a nagy távolság miatt el voltak szakadva a koreai kormánytól, mint saját követségüktől is.

Azt lehet mondani, hogy a legkevesebb támogatást sem kapták meg semmilyen oldalról, még hazájuktól sem. A nagy távolság miatt a mi orvosaink sem tudták őket meglátogatni, éppen az új kórházunk létrehozása idején.

Mindössze egy esetben, orvosaink költözködése idején keresték fel a román orvosokat. [...]

Akadályozta munkájukat az is, hogy az orvos-csoport szakmai vezetője és a politikai megbízott között [...] nem volt meg az egyetértés.

Mindezen hiányosságok, bajok magva abban áll, hogy a román orvos-csoportot nem a Párt indította útba, hanem a Román Vöröskereszt. [...]

[...] A második csoporttal nem is küldtek ki politikai megbízottat.

Amikor én ezt a kérdést megpróbáltam felvetni óvatosan, a mi orvos-csoportunkra utalva, hogy mennyire összekovácsolja és neveli a politikai tiszt jó munkájával a kollektívát, a román nagykövet azonnal másról kezdett beszélni, én ezután nem forszíroztam.

Egyébként ők is húszan vannak. [...]

A román orvos elvtársak a velem való beszélgetésnél mondották a kórházunkban, hogy szeretnek ide jönni, mert sok tapasztalatot szereznek, rengeteget tanulnak orvosainktól.

Meg kell említsek ezzel kapcsolatban egy érdekes jelenséget.

Mivel az új román egészségügyi csoport nagy része, kb. kétharmada erdélyi magyarokból áll (a vezetőjük is magyar), a román egészségügyi csoport magyar tagjai tartózkodtak a magyar orvos-csoporttal való közelebbi megbarátkozástól, mert [...] nem akarják még csak a látszatát sem kelteni a román elvtársak előtt annak, hogy a magyarokhoz jobban húznának és elhanyagolnák a román elvtársakat.

Ez helyes, mondottuk, hogy vigyáznunk kell, nehogy ilyen érzést keltsünk a román elvtársakban, és elítéltük nyomban azt a helytelen nézetet is, mely kiderítetlen maradt ugyan, hogy honnan, kitől eredt, mely szerint azt kezdték mondogatni, hogy két magyar orvos-csoport van Koreában, de ugyanakkor rámutattunk arra is, hogy helytelen lenne a két csoportnak elzárkózni egymástól, amit nyomban meg is értettek, és ma már a két egészségügyi csoport között a legjobb megértés, jó baráti viszony alakult ki.

A román elvtársaknak nincsenek semmi, legalább is nem látszanak semmi mellékes gondolataik, és ma már nem lehet hallani a két magyar orvos-csoport hangoztatását sem."

MOL XIX-J-14-a-40/Szig. Biz.-1952. (Magyar Országos Levéltár Külügyminisztérium Phenjani követség TÜK iratok.) Eredeti, géppel írt tisztázat.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt május 02.

1915

A gorlicei áttörés az első világháborúban: Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregeinek sikeres támadása az oroszok ellen.Tovább

1989

A magyar–osztrák határon megkezdődik a műszaki zárrendszer, a „vasfüggöny” felszedése.Tovább

1990

Göncz Árpádot az Országgyűlés a Magyar Köztársaság elnökévé választja.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Megjelent a 25. évébe lépő ArchívNet idei első száma. A lapszámban négy forrásismertetés olvasható, amelyek a 20. századi magyar történelem eseményeit egyéni sorsokon keresztül mutatják be.

Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) a magángyűjteményként létező családi örökség egyes darabjait mutatja be két részes forrásismertetésében. Az írás különlegessége, hogy a szerző nagyapja a források főszereplője, akit – sok más erdélyi magyarhoz hasonlóan – felnőtt, katonakorú férfiként többszörösen is érintett a második bécsi döntés 1940-ben: előbb a román, majd a magyar hadsereg mundérjában töltött időt alig pár év leforgása alatt. Az ismertetés első részében a romániai katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.

Mindszenty József amerikai menedékéhez kapcsolódóan mutatja be Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy személy budapesti tevékenyégét. A forrásismertetés főszereplője azonban nem magyar, hanem egy külföldi diplomata: Josida Kenicsíró, aki követként kezdte meg budapesti küldetését, majd ő lett Japán első Magyarországra delegált nagykövete. A hercegprímás ügyében végzett tevékenysége feltűnő volt a magyar állambiztonság számára, amely több jelentést is készített a diplomatáról.

Tomek Vince, a piarista rend generálisaként töltött be fontos, nagy befolyással járó pozíciót a római katolikus egyházon belül. Számos egyházi vezetővel, intézménnyel állt kapcsolatban. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Tomek egy idős korában papírra vetett feljegyzését-visszaemlékezését ismerteti publikációjában, amelyben a kegyesrend nyugállományú vezetője idézte fel a kapcsolatát a Pápai Magyar Intézettel.

Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre. Idei első lapszámunkban a forrásközlés második része olvasható.

Az idei első számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idén is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
 

Budapest, 2026. március 13.

Miklós Dániel
főszerkesztő