Hegyi tanár úr motorja és a tatai piarista rendház 1950. évi felszámolása

1950 nyarán számos magyarországi kolostort szálltak meg az Államvédelmi Hatóság emberei, köztük június 18-ának éjszakáján a piaristák tatai rendházát is. Az elhurcolt szerzetesek ingóságainak jó része eltűnt, így Hegyi Ferenc piarista tanár NSU motorja is. A források azt a harcot mutatják be, amit Hegyi Ferenc motorja visszaszerzéséért, illetve a kártérítésért folytatott. A történet különlegességét az adja, hogy egy deportált és megvert szerzetes kártérítést kapjon az állami hatóságok által elherdált vagyonából, ami aligha esett mással az 1950-es években.

20.
Hegyi Ferenc levele a Komárom Megyei Tanács VB-nak
Budapest, 1956. február 2.

A Komárom Megyei Tanács VB [Végrehajtó Bizottsága] Titkárságának
Tatabánya-Újváros

Folyó év jan. 21-én kelt, T. 17-1/2/1956. sz. levelükben közölteket tudomásul veszem. Egyúttal közlöm, hogy azóta az Önök által rendelkezésemre átutalt kártérítési összeget,

 3825.-Ft 
levonva jutalék4.- Ft 
költség3.- Ft 
 3818.- Ft-ot azaz háromezernyolcszáztizennyolc forintot az Országos Takarékpénztár VIII. kerületi fiókja, Budapest nekem kifizette

Az összeg átvételét köszönettel nyugtázom. Kijelentem, hogy kártérítési igényemet kiegyenlítettnek, és ezzel a régen húzódó ügyet én is lezártnak tekintem.

Budapest, 1956. február 2.

Tisztelettel
Dr. Hegyi Ferenc
(Dr. Hegyi Ferenc)
gimnáziumi tanár
Budapest VIII. Mikszáth K. tér 1.

A-példány: KEMÖL, Komárom Megyei Tanács VB Titkárság iratai, T. 17-1/1956. Gépelt tisztázat Hegyi Fenc sajátkezű aláírásával. Hátoldalán a következő hivatali följegyzés: "Tudomásul szolgál. Irattárba. Tb. 1956. II. 6." - B-példány: MPRKL, Hegyi Ferenc hagyatéka, Iratok, 1. tétel. Géppel írott másodpéldány saját kezű aláírás nélkül. Mellette az Országos Takarékpénztár VIII. kerületi fiókjának 1956. jan. 28-án kelt értesítése az összeg Hegyi Ferenc számára történt rendelkezésre bocsátásáról.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt június 19.

1953

Az Amerikai Egyesült Államokban kémkedésért kivégzik Ethel és Julius Rosenberget.Tovább

1991

Elhagyja Magyarországot az utolsó megszálló szovjet katona is, Silov altábornagy személyében.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.

Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.

A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.

A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. május 30.

Miklós Dániel
főszerkesztő