A kubai rakétaválság

A kubai eseményekkel kapcsolatos tájékoztatásban és az információáramlásban a magyar külügyi vezetés október végén és a novemberi napokban sem rendelkezett biztos igazodási pontokkal. Erre a korábban már említett és Péter János egy feljegyzésében is elejtett mondatból

: „Arról természetesen nincsenek információink, hogy a New York-ban szovjet-amerikai viszonylatban, a Havannában szovjet-kubai viszonylatban folyó, s a Havannában korábban

U Thant-tal

	[X] Péter János feljegyzése Pino Machadó budapesti kubai nagykövet látogatásáról. 1962. november 8. (MNL OL XIX–J–1–j–Kuba (1945–64) 5. d. 11/f. 008072/1/1962).

folytatott tárgyalásoknak mi volt a konkrét tartalma és mi az eddigi eredménye." Természetesen a magyar külügynek volt sejtése a háttérben zajló egyeztetésekről, szovjetek azonban rendkívül ügyeltek arra, hogy a titkos egyeztetések tartalmát ne minden esetben és ne a megfelelő időben fedjék fel a szocialista országok képviselői előtt. Péter János, Pino Machadóval folytatott beszélgetésében - amelyet a nagykövet sürgős, bizalmas kérésére teljesített - vázolta a magyar kormány hivatalos álláspontját, amely továbbra is azt tartalmazta, hogy a Magyar Népköztársaság teljes mértékben támogatja Kubának a függetlenségért és sérthetetlenségért vívott harcát. Péter János személyes megjegyzését is megemlítette a budapesti kubai nagykövetnek: meglátása szerint a kubai kormány és a Szovjetunió eddigi magatartása és eljárása elérte, hogy ne induljon invázió Kuba ellen. A válság tetőpontján azonban a szovjetek egy kompromisszumos javaslattal álltak elő. 1962. október 26-án Hruscsov azt ajánlotta az amerikaiaknak, hogy leállítják a Kubába induló fegyverszállításokat, majd ezt követően kivonják Kubából a már leszállított és telepített rakétaállomásokat annak fejében, hogy az Egyesült Államok lemond a szigetország elleni invázióról. A Szovjetunió mindezeken felül kérte a Törökországban állomásozó amerikai Jupiter rakéták visszarendelését is. Október 27-én megérkezett Kennedy ígérete arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Államok kormánya szavatolni fogja, hogy nem indít inváziót Kuba ellen, amelyre válaszul Hruscsov garantálta a Kubába telepített rakéták visszavonását, ha leépítik a törökországi amerikai rakétaállomásokat is. Beck János nagykövet, Hruscsov híres leveléről a budapesti központnak küldött jelentésében kijelentette, hogy „Mindnyájunk előtt is Havannában ismert tény, hogy Hruscsov elvtársnak erről a leveléről sem a kubai kormány, sem az itteni szovjet nagykövet, Alekszejev elvtárs nem értesült előre, hanem mindnyájan a sajtóból, illetve a rádióból szereztünk arról tudomást." (Lásd a 7. dokumentumot!) A levélben foglaltak előzményéhez tartozik, hogy 1962. október 27-én Dobrinyin washingtoni szovjet nagykövet tájékoztatta Hruscsovot a folytatott megbeszéléseiről, amelyben az USA azt a kérését terjesztette elő, hogy a Törökországban elhelyezett amerikai rakéták kivonása nyilvánosan azért lenne problematikus, mert a rakéták törökországi állomásoztatása a NATO Tanács határozatán alapult. Az amerikaiak mindezek ellenére döntöttek a „csere" feltételeiről, de nem kívánták, hogy a rakétatámaszpont felszámolásának írásos nyoma maradjon. A szovjetek végül 1962. október 28-án nyilvánosan is elfogadták a nukleáris rakétafegyverek elszállítását Kubából. A havannai magyar nagykövet - immáron biztos forrásokra hivatkozva - jelentést tett a Kennedy és Hruscsov közötti egyezség kubai fogadtatásáról: a hír hallatán Che Guevara egy katonai egység szemléje alatt dühösen a földhöz csapta sapkáját, és szinte magánkívül ismételte, hogy a Szovjetunió ezzel a lépéssel lényegében hitszegést követett el.

Az U2 kémreplülő felvételei a kubai telepítésű szovjet rakéták helyéről

1962. november 2-án Kennedy amerikai elnök rádió- és televíziós nyilatkozatot olvasott fel, amelyben közzétette, hogy a Szovjetunió teljesíteni fogja a kubai kérdés rendezése érdekében vállalt kötelezettségét, azaz a szovjet rakétarendszereket leszereli, és elszállítja

. A bejelentést követően Moszkvában az elért eredményeket diplomáciai körökben a legáltalánosabban úgy értékelték, hogy a világháborúval fenyegető fegyveres konfliktus veszélyét sikerült elkerülni. A moszkvai ideiglenes magyar ügyvivő jelentése ehhez még hozzátette, hogy hasonló állásponton voltak a semleges és némely kapitalista országok diplomatái is. A válság talán legforróbb hetét követően is folytatódtak Hruscsov és Kennedy között a folyamatos levélváltások és diplomáciai tárgyalások a részletekről. A tárgyalások színhelyei Washingtonban és New York-ban voltak. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a válságot egy hosszabb tárgyalássorozat zárta le, amit az Egyesült Nemzetek Szervezete felügyelete mellett folytattak. A kubai rakétaválság rendezésének következményeként 1962. november 20-án Kennedy amerikai elnök - látva a szovjetek ígéreteinek betartását - feloldotta a Kuba köré vont karantént. Ezt követően került sor Mikojan négynapos washingtoni látogatására 1962. november 29. és december 1. között, amit a washingtoni magyar követség is úgy magyarázott, hogy azt csakis Hruscsov és Kennedy levélváltása, Kennedy sajtóértekezlete és a karantén megszüntetése tette politikailag . A látogatás és a közvetlen találkozás hozzájárultak ahhoz, hogy a két szuperhatalom képviselői a kölcsönös bizalmatlanság után nyugodtabb légkörben tárgyaljanak egymással a részletekről.

A feltevések azt mutatják, hogy a szovjetek a konfliktus kirobbantásában szándékosan provokálták az amerikaiakat. Ezt támasztja alá a szovjetek politika törekvéseiről és kihatásairól keletkezett NATO-dokumentum, amely elismerte, hogy rendkívül nehéz volt meghatározni azokat az indítékokat, amelyek a szovjet vezetőket a kubai kaland elindítására ösztönözték. A jelentés a lehetséges verziók között tartotta számon azt, hogy a vállalkozás sikere esetén egy esetleges szovjet támadás alkalmával az USA nukleáris válaszcsapási képességei érezhető módon csökkentek volna, amelynek következtében gyengült volna az Egyesült Államok nukleáris elrettentő

. A kubai akciónak egy másik sikertelen száláról szintén említést kell tennünk, amit a közölt levéltári források is alátámasztanak, ez pedig éppen az érintett kubaiak statisztaszerepe. (Lásd a 7. dokumentumot!) Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a kubai rakétaválságot követő hónapokban a szovjet-kubai kapcsolatok visszafejlődéséről és a kubai hangulat romlásáról beszélhetünk. A havannai magyar nagykövetségi jelentések is arról tanúskodnak, hogy Kubában az esemény végkimenetelét úgy ítélték meg, hogy abban a Szovjetunió a folyamatos amerikai fenyegetés közepette magára hagyta Kubát. A szovjetek végül a kapcsolatok normalizálására Mikojant küldték Havannába, akinek legfőbb célja a szovjetek tekintélyének újraépítése volt. A krízis lényegében mindkét fél részsikerével ért véget, azonban a konfrontáció könnyen nukleáris háborúhoz vezethetett volna.

Fotók: index.hu (Hulton Archive / Europress / Getty / AFP), Wikipedia