A konfliktus kirobbanása és az egyeztetések

1962. július 2-án Raul Castro védelmi miniszter Moszkvába látogatott, ahol feltehetően már a szovjet rakéták Kubába történő szállításáról is tárgyalt. A találkozás eredményeképpen Kuba és a Szovjetunió kölcsönös védelmi szerződést kötött, amely jogi alapot teremtett a szovjet csapatok kubai állomásozására. A terv kidolgozásával és végrehajtásával Hruscsov Anatolij Gribkovot, második világháborús veterán tábornokot bízta meg, az akciót pedig egy orosz folyóról, az Anadirról

. A rakétatelepítést október közepéig annyira titkokban tartották a szovjetek, hogy még a washingtoni szovjet nagykövet sem rendelkezett konkrét és valós információkkal . A nukleáris rakétatelepítési akció konkrétumairól csak az 1962. október 14-én a kubai légtérbe küldött amerikai kémrepülőgép szolgáltatott megfelelő adatokkal. A szovjet kormány természetesen mindent elkövetett annak érdekében, hogy a Kubába irányuló rakétaszállításokat akképpen magyarázza, hogy azok mindössze a szigetország védelmét biztosítják, és nem a Szovjetunió Egyesült Államok elleni katonai készülődései jegyében történtek. A szovjet kormány azt is kiemelte, hogy a rakétatelepítés Kuba kérésére történt. Az 1962. október 13-ai és 16-ai, valamint október 18-ai , szovjet külügyminiszter által kiadott nyilatkozatok is igyekeztek megnyugtatni a Fehér Házat a szovjet kormány „békés" szándékairól. A légi felderítés felvételei 1962. október 16-án tették egyértelművé amerikai titkosszolgálatok számára a nukleáris rakéták kubai jelenlétét. A szovjet és az amerikai fél titkolódzásának és bizalmatlanságának egyértelmű jeleként értelmezhetjük, hogy ez az információ Kennedy elnök és Gromiko szovjet külügyminiszter október 18-ei találkozása alkalmával sem került szóba. Mindkét nagyhatalom tárgyalásokat kezdett, és elindult a két kormány közötti diplomáciai háttéregyeztetés és levelezés.

Fidel Castro beszédet mond a rakétaválság idején. (1962. október)

Kennedy elnök 1962. október 22-ei televíziós beszédében a szovjetek akcióját elhamarkodott és titkokban végrehajtott lépésnek nevezte, egyúttal tájékoztatta az amerikai közvéleményt a támadó fegyverekről készített bizonyítékokról, az USA kormányának álláspontjáról és válaszlépéseiről. Kennedy televíziós beszéde és Hruscsovnak küldött szintén október 22-ei levele lényegében a következőket tartalmazta:

1) az USA kormánya megtette a szükséges lépéseket, vagyis karantént vont Kuba köré a további fegyverszállítások megakadályozására;

2) folytatódnak a légi felderítések Kuba felett;

3) minden az Amerikai Egyesült Államok elleni szovjet támadást a kormány megfelelő katonai válaszlépéssel viszonoz;

4) harci készültséget rendeltek el a guantanamói amerikai támaszponton;

5) összehívták az Amerikai Államok Szövetségét, hogy a helyzetnek megfelelő lépéseket tegyenek;

6) kezdeményezték az ENSZ Biztonsági Tanácsának

.

Hruscsov október 23-ai válaszlevelében kifejtette Kennedynek, hogy az általa megtett intézkedésekkel nemcsak megsérti az ENSZ Alapokmányát és a nyílt tengereken való hajózás szabadságának nemzetközi normáit, hanem egyúttal beavatkozik Kuba, a Szovjetunió és más országok belügyeibe. Ma már egyértelműen bizonyított, hogy az október 22. és 28. között eltelt időszak számított a válság legforróbb periódusának. Ebben az időszakban ugyanis több olyan incidenssel lehetett számolni, amely akár nukleáris konfliktust is eredményezhetett volna. Az egyik ilyen incidens október 24-én - tehát az első levélváltást követően - történt, amikor Kuba fölött lelőttek egy pilótanélküli amerikai U-2-es kémrepülőgépet, amelynek során az Egyesült Államok és a Szovjetunió is egymást tette felelőssé. A másik konfliktus október 27-én történt immáron a szovjet légtérben egy szintén U-2-es kémrepülőgép miatt szovjet vadászrepülők kerültek tűzharcba az Alaszkából felszállt amerikai repülőgépekkel. Hruscsov október 24-ei levele is arról tanúskodik, hogy hasonlóan az amerikai kormányhoz, mindent megtesz jogai megvédése érdekében. A levélben Hruscsov arról is meg kívánta győzni Kennedyt, hogy a Kuba köré vont karantén teljes mértékben törvénytelen, valamint a Kubába telepített fegyverek védelmi célt

.

Kennedy aláírja a tengeri blokád felállításáról szóló nyilatkozatot.

A havannai magyar nagykövetség jelentéseit a válság legkritikusabb napjaiban különböző forrásokra alapozta. Beck János nagykövet november 29-én keletkezett jelentése (Lásd a 7. dokumentumot!) több mint egy hónappal később tekint vissza a konfliktus eseményeire. Információinak forrása nagyrészt a többi szocialista országok követségeitől, különböző beszélgetésekből és a rádióból származott. Mindezt támasztja alá a jelentés másik része, amelyben Beck János arról írt, hogy a megszerzett információk helyességét mind a havannai lengyel nagykövet, mind pedig saját maga nem tudták ellenőrizni, ahogy fogalmaz: „Sem én, sem pedig a Havannában dolgozó szocialista követek mindmáig nem tudtunk magunknak tiszta képet alkotni arról, hogy mi történt 1962. október 27-ének reggelétől 28-ának reggeléig." A válság legintenzívebb szakaszában hasonló volt az információs helyzet Budapesten is. Szarka Károly október 24-én kelt feljegyzéséből megtudhatjuk, hogy Pino Machadó budapesti kubai nagykövet látogatása alkalmával tájékoztatója a rádió- és sajtóhírek alapján a már ismert tényekre vonatkozott. Szarka Károly a tájékoztatást a rendelkezésére álló hasonló forrásokból megerősítette, illetve kiegészítette. (Lásd a 2. dokumentumot!) A kubai nagykövet Szarka Károlynak kifejezte köszönetét azért, amiért a Magyar Népköztársaság és a többi szocialista ország társadalmi és tömegszervezeti vonalon a tájékoztatási munka terén végzett. Mindezeken túl a Külügyminisztérium és a magyar illetékes szervek, szervezetek mindent megtettek annak érdekében, hogy a hazai közvéleményt - mindössze felszínesen - a legfontosabb történésekről tájékoztassák. Az MSZMP KB Párt- és Tömegszervezetek Osztálya (PTO) a kapott információk alapján készítette el tájékoztató jelentését a kubai rakétaválság első visszhangjáról, amely a Magyarországon tapasztalható és a krízissel kapcsolatos lakossági és üzemi hangulatváltozásokat követte nyomon. (Lásd az 1. dokumentumot!) A jelentés arról ad beszámolót, hogy Magyarországon ekkor a lakosságban erősödött az aggodalom egy esetleges nukleáris háború miatt. Feltehetően a többi szocialista országhoz hasonlóan - leszámítva az egyes megyékben, például Nógrádban az egyes alapvető élelmiszerekből történt felvásárlásokat, elszórtan munkamegtagadásokat - ez semmilyen más különös eseményben nem nyilvánult meg. (Lásd a 3. dokumentumot!) A pártbizottságok és „pártmunkások" a kapott instrukciók alapján a maguk területén tették a „dolgukat", röpgyűléseket szerveztek, agitáltak a Szovjetunió és Kuba mellett, azonban a hangulatjelentések itt is megállapították, hogy a félelem egy esetleges háborútól elsődlegesen a nők között volt jellemző. (Lásd a 4. dokumentumot!) Külön érdekesség, hogy az MSZMP KB PTO feljegyzése szerint ezekben a napokban megnőtt a nyugati rádióadások hallgatóinak száma. Az események iránti fokozott érdeklődést azonban feltételezhetően nem a Kuba iránti szolidaritás motiválta, hanem egy világháború kitörésétől való félelem. (Lásd a 3. dokumentumot!) A Washington Post 1962. október 26-ai száma arról tudósított, hogy Magyarországon ezekben a napokban Amerika-ellenes tüntetési hullám haladt végig, Kállai Gyula miniszterelnök-helyettes sportcsarnoki beszédében pedig azt hangsúlyozta, hogy Magyarország nem fogja tűrni a forradalmi Kubának az imperialisták általi

. Nem mellékes megemlítenünk, hogy a kubai eseményekkel kapcsolatos magyarországi tájékoztatásba a budapesti amerikai követség is bekapcsolódott. A forrás szerint a Külügyminisztériumot arról értesítették, hogy Kennedy beszédét, amelyben bejelentette Kuba tengeri blokád alá helyezését, az amerikai követség terjesztette. (Lásd az 5. dokumentumot!) Rácz Pál külügyminisztériumi főosztályvezető, aki fogadta Torbert amerikai ügyvivőt értetlenségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az amerikai követség Kennedy beszédét terjeszti, miközben a válság egy olyan periódusba érkezett, amelyben jelentős lépések történtek a felek között. Rácz ezt úgy hárította el, hogy kijelentette, Magyarországon mindenki tudott az amerikai lépésekről és annak okairól, a követség tájékoztató tevékenysége pedig nem magyarázható levelezési tevékenységükkel. Ennek kapcsán a vita mégis arról folyt, hogy a magyar közvélemény tájékozott volt-e az amerikai lépés indokairól.