A kubai rakétaválság

A világ egy nukleáris háború küszöbén

„A háborús félelem azonban főleg a nők között erős. Szentesen arról beszélnek, hogy 16-18 éves fiúkat behívják katonának, elviszik Szovjetunióba, ott kiképzik őket, és onnan viszik Kubába. A hatvani járásban elterjedt, hogy már sok fiatalt be is hívtak katonának. Elszórtan találkozni a munkafegyelem lazulásával. Csomós és Pusztaföldvár községekben a tsz-tagság mintegy fele nem dolgozott, mondván, háború lesz."

A kubai eseményekkel kapcsolatos tájékoztatásban és az információáramlásban a magyar külügyi vezetés október végén és a novemberi napokban sem rendelkezett biztos igazodási pontokkal. Erre a korábban már említett és Péter János egy feljegyzésében is elejtett mondatból

: „Arról természetesen nincsenek információink, hogy a New York-ban szovjet-amerikai viszonylatban, a Havannában szovjet-kubai viszonylatban folyó, s a Havannában korábban folytatott tárgyalásoknak mi volt a konkrét tartalma és mi az eddigi eredménye." Természetesen a magyar külügynek volt sejtése a háttérben zajló egyeztetésekről, szovjetek azonban rendkívül ügyeltek arra, hogy a titkos egyeztetések tartalmát ne minden esetben és ne a megfelelő időben fedjék fel a szocialista országok képviselői előtt. Péter János, Pino Machadóval folytatott beszélgetésében - amelyet a nagykövet sürgős, bizalmas kérésére teljesített - vázolta a magyar kormány hivatalos álláspontját, amely továbbra is azt tartalmazta, hogy a Magyar Népköztársaság teljes mértékben támogatja Kubának a függetlenségért és sérthetetlenségért vívott harcát. Péter János személyes megjegyzését is megemlítette a budapesti kubai nagykövetnek: meglátása szerint a kubai kormány és a Szovjetunió eddigi magatartása és eljárása elérte, hogy ne induljon invázió Kuba ellen. A válság tetőpontján azonban a szovjetek egy kompromisszumos javaslattal álltak elő. 1962. október 26-án Hruscsov azt ajánlotta az amerikaiaknak, hogy leállítják a Kubába induló fegyverszállításokat, majd ezt követően kivonják Kubából a már leszállított és telepített rakétaállomásokat annak fejében, hogy az Egyesült Államok lemond a szigetország elleni invázióról. A Szovjetunió mindezeken felül kérte a Törökországban állomásozó amerikai Jupiter rakéták visszarendelését is. Október 27-én megérkezett Kennedy ígérete arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Államok kormánya szavatolni fogja, hogy nem indít inváziót Kuba ellen, amelyre válaszul Hruscsov garantálta a Kubába telepített rakéták visszavonását, ha leépítik a törökországi amerikai rakétaállomásokat is. Beck János nagykövet, Hruscsov híres leveléről a budapesti központnak küldött jelentésében kijelentette, hogy „Mindnyájunk előtt is Havannában ismert tény, hogy Hruscsov elvtársnak erről a leveléről sem a kubai kormány, sem az itteni szovjet nagykövet, Alekszejev elvtárs nem értesült előre, hanem mindnyájan a sajtóból, illetve a rádióból szereztünk arról tudomást." (Lásd a 7. dokumentumot!) A levélben foglaltak előzményéhez tartozik, hogy 1962. október 27-én Dobrinyin washingtoni szovjet nagykövet tájékoztatta Hruscsovot a folytatott megbeszéléseiről, amelyben az USA azt a kérését terjesztette elő, hogy a Törökországban elhelyezett amerikai rakéták kivonása nyilvánosan azért lenne problematikus, mert a rakéták törökországi állomásoztatása a NATO Tanács határozatán alapult. Az amerikaiak mindezek ellenére döntöttek a „csere" feltételeiről, de nem kívánták, hogy a rakétatámaszpont felszámolásának írásos nyoma maradjon. A szovjetek végül 1962. október 28-án nyilvánosan is elfogadták a nukleáris rakétafegyverek elszállítását Kubából. A havannai magyar nagykövet - immáron biztos forrásokra hivatkozva - jelentést tett a Kennedy és Hruscsov közötti egyezség kubai fogadtatásáról: a hír hallatán Che Guevara egy katonai egység szemléje alatt dühösen a földhöz csapta sapkáját, és szinte magánkívül ismételte, hogy a Szovjetunió ezzel a lépéssel lényegében hitszegést követett el.

Az U2 kémreplülő felvételei a kubai telepítésű szovjet rakéták helyéről  

1962. november 2-án Kennedy amerikai elnök rádió- és televíziós nyilatkozatot olvasott fel, amelyben közzétette, hogy a Szovjetunió teljesíteni fogja a kubai kérdés rendezése érdekében vállalt kötelezettségét, azaz a szovjet rakétarendszereket leszereli, és elszállítja

. A bejelentést követően Moszkvában az elért eredményeket diplomáciai körökben a legáltalánosabban úgy értékelték, hogy a világháborúval fenyegető fegyveres konfliktus veszélyét sikerült elkerülni. A moszkvai ideiglenes magyar ügyvivő jelentése ehhez még hozzátette, hogy hasonló állásponton voltak a semleges és némely kapitalista országok diplomatái is. A válság talán legforróbb hetét követően is folytatódtak Hruscsov és Kennedy között a folyamatos levélváltások és diplomáciai tárgyalások a részletekről. A tárgyalások színhelyei Washingtonban és New York-ban voltak. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a válságot egy hosszabb tárgyalássorozat zárta le, amit az Egyesült Nemzetek Szervezete felügyelete mellett folytattak. A kubai rakétaválság rendezésének következményeként 1962. november 20-án Kennedy amerikai elnök - látva a szovjetek ígéreteinek betartását - feloldotta a Kuba köré vont karantént. Ezt követően került sor Mikojan négynapos washingtoni látogatására 1962. november 29. és december 1. között, amit a washingtoni magyar követség is úgy magyarázott, hogy azt csakis Hruscsov és Kennedy levélváltása, Kennedy sajtóértekezlete és a karantén megszüntetése tette politikailag . A látogatás és a közvetlen találkozás hozzájárultak ahhoz, hogy a két szuperhatalom képviselői a kölcsönös bizalmatlanság után nyugodtabb légkörben tárgyaljanak egymással a részletekről.

A feltevések azt mutatják, hogy a szovjetek a konfliktus kirobbantásában szándékosan provokálták az amerikaiakat. Ezt támasztja alá a szovjetek politika törekvéseiről és kihatásairól keletkezett NATO-dokumentum, amely elismerte, hogy rendkívül nehéz volt meghatározni azokat az indítékokat, amelyek a szovjet vezetőket a kubai kaland elindítására ösztönözték. A jelentés a lehetséges verziók között tartotta számon azt, hogy a vállalkozás sikere esetén egy esetleges szovjet támadás alkalmával az USA nukleáris válaszcsapási képességei érezhető módon csökkentek volna, amelynek következtében gyengült volna az Egyesült Államok nukleáris elrettentő

. A kubai akciónak egy másik sikertelen száláról szintén említést kell tennünk, amit a közölt levéltári források is alátámasztanak, ez pedig éppen az érintett kubaiak statisztaszerepe. (Lásd a 7. dokumentumot!) Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a kubai rakétaválságot követő hónapokban a szovjet-kubai kapcsolatok visszafejlődéséről és a kubai hangulat romlásáról beszélhetünk. A havannai magyar nagykövetségi jelentések is arról tanúskodnak, hogy Kubában az esemény végkimenetelét úgy ítélték meg, hogy abban a Szovjetunió a folyamatos amerikai fenyegetés közepette magára hagyta Kubát. A szovjetek végül a kapcsolatok normalizálására Mikojant küldték Havannába, akinek legfőbb célja a szovjetek tekintélyének újraépítése volt. A krízis lényegében mindkét fél részsikerével ért véget, azonban a konfrontáció könnyen nukleáris háborúhoz vezethetett volna.

Fotók: index.hu (Hulton Archive / Europress / Getty / AFP), Wikipedia 

Ezen a napon történt október 05.

1919

Harry Hill Bandholtz amerikai tábornok megakadályozza a budapesti Nemzeti Múzeumnak a megszálló román hadsereg általi szervezett...Tovább

1922

A cionista mozgalom fellendítése céljából megalakult a Makkabea Ros Szövetség, zömmel egykori Makkabea tagokból. Első vacsorájukat október...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő