A kubai rakétaválság

A világ egy nukleáris háború küszöbén

„A háborús félelem azonban főleg a nők között erős. Szentesen arról beszélnek, hogy 16-18 éves fiúkat behívják katonának, elviszik Szovjetunióba, ott kiképzik őket, és onnan viszik Kubába. A hatvani járásban elterjedt, hogy már sok fiatalt be is hívtak katonának. Elszórtan találkozni a munkafegyelem lazulásával. Csomós és Pusztaföldvár községekben a tsz-tagság mintegy fele nem dolgozott, mondván, háború lesz."

3.

Magyarországi hangulatjelentés a Kuba elleni amerikai intézkedésekről

1962. október 26.

MSZMP Központi Bizottság

Párt- és Tömegszervezetek Osztálya                                                            44 p[é]l[dány

 

Feljegyzés

A Kuba elleni amerikai provokáció visszhangjáról

 

A budapesti és megyei pártbizottságok a kapott instrukcióknak megfelelően üzemekben, hivatalokban, termelőszövetkezetekben és más területeken az elmúlt két nap folyamán röpgyűléseket szerveztek, és ezen túl minden értekezleten foglalkoznak a Kubát ért amerikai provokációval. Számos helyen nem vártak felső utasításokra, hanem a dolgozók kérésére a pártszervezetek maguk kezdeményeztek, szerveztek gyűléseket. A gyűléseken nagy számban jelentek meg a dolgozók. Például Szolnok megyében 370 kisgyűlésen több mint 30 000 ember jelent meg. Igen lelkes hangulatú nagygyűlést rendeztek a Veszprémi Műszaki Egyetem és a város fiataljai kb. 4000 fő - köztük több kubai fiatal részvételével. Gyűlésükön a kubai nép harcának támogatását demonstrálták.

A közhangulatra jellemző: mindenkit rendkívül érdekel a jelenlegi nemzetközi helyzet, nagy figyelemmel kísérik a rádió és a televízió híradásait. Az üzemekben több helyen kérték, hogy munka közben is hallgathassák a rádió híreit, az újságokat szétkapkodják. Megnövekedett a nyugati rádióadások hallgatóinak száma is.

A dolgozók gyűléseken és egyéni beszélgetések alkalmával nagy felháborodással beszélnek az amerikai provokációról, elítélik az Egyesült Államok kormányának és személyesen Kennedy intézkedéseit, Kubát szolidaritásukról biztosítják és tiltakoznak az amerikai provokáció miatt. A táviratok százait küldik kubai, a szovjet, amerikai követségekre, illetve a Külügyminisztériumba.

A dolgozók hangulatára jellemző, hogy bíznak a Szovjetunió erejében, megfontoltságában, mely elhárítja a háború veszélyét. A Szovjetunió korábbi határozott magatartásából, fellépéséből következtetve sokan elképzelhetetlennek tartják, hogy kirobbanjon a háború.

A kubai nép iránt nagy szimpátia, együttérzés nyilvánul meg, sok helyen hangsúlyozzák, hogy áldozatokat is készek vállalni a kubai nép megsegítése érdekében. Több helyen fiatalok jelentkeznek, hogy mint önkéntesek támogassák a kubai nép harcát.

Általános az a hang, hogy a Szovjetunió ne engedjen az amerikai nyomásnak, elhangzanak olyan túlzó vélemények is, hogy „elég volt már és oda kell verni az amerikai imperialistáknak."

Háborús pánik nincs. De különösen a nők körében erős félelem van a háborútól. Több olyan elkeseredett kijelentés hangzik el, hogy most már, amikor jól állunk, akkor jön a háború. Félnek, hogy gyereküket, férjüket elviszik katonának.

A közhangulatra nem jellemző, csak helyenként a Szabad Európa Rádió hatásának következtében vannak olyan megjegyzések, hogy „Érdemes-e Kubáért kockáztatni?", „A Szovjetunió mit keres Kubában?", „Miért szállít Szovjetunió Kubának fegyvert?", „Ha a Szovjetunió ezt nem tenné, nem került volna sor blokádra."

Helyenként elkeseredés, a „minden mindegy", a „mának élés" hangja is felvetődik. Az egyik váci üzemben néhány munkás arra a következtetésre jutott, hogy dolgozni sem érdemes. Győr megyében a lövői, illetve a hegyközi községi termelőszövetkezetben akadt egy-egy fő, aki a munkát is megtagadta azzal a kijelentéssel, hogy „már nem sokáig parancsoltok nekünk."

Bár még nem általánosítható, de megindult a felvásárlás is a fontosabb, tartósítható élelmiszercikkek tekintetében. Pillanatnyilag legerősebben Nógrád megyében jelentkezik, ahol járásonként 2-3 községben is tapasztalható a felvásárlás. Hugyagon pld. 3 óra hossza alatt felvásárolták a 14 napi lisztkészletet és fűszereket. Budapesten okt[óber] 24-én az előző hét azonos napjának felvásárlásával szemben 5,1 vagonnal több lisztet, 2,7 vagonnal több cukrot és 0,3 vagonnal több zsírt vásároltak fel.

A takarékbetét-állományban lényeges mozgás nincs. Országos viszonylatban a betétek és kivételek a szokottól még nem térnek el. Több helyütt még befizetések vannak, máshol stagnál. Kivétel Budapesten és Nógrád megyében tapasztalható, nem jelentős összegben.

 

B[uda]pest, 1962. X. 26.

 

Sándor József s. k.

 

Jelzet: MNL OL M-KS 288. f. 11. cs. 1962/1041. ő. e. 1962. - Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár. Másolat, gépelt példány.

Ezen a napon történt október 08.

1902

Átadják a Steindl Imre által tervezett Országházat.Tovább

1912

Az I. Balkán-háború kezdete: Montenegró hadba lép az Oszmán Birodalom ellen.Tovább

1939

II. világháború: a Német Birodalom bekebelezi Nyugat-Lengyelországot.Tovább

1940

Német csapatok vonulnak be Romániába.Tovább

1944

Molotov szovjet külügyminiszter – a nyugati nagyhatalmak egyetértésével – Moszkvában átadja az előzetes fegyverszüneti feltételeket a...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő