Albert Einstein publikálja „A mozgó testek elektrodinamikájáról” című dolgozatát, melyben bevezeti a speciális relativitáselméletet.Tovább
Iratmegsemmisítés a Munkásőrség felszámolása idején
"A felszámoló bizottság vezetőjének döntése alapján égetéssel kell megsemmisíteni a kitöltetlen személyi kartonokat, nyomtatványokat, munkásőr igazolványokat, továbbá az évközben átjelentkezett, leszerelt, elhunyt munkásőrök igazolványait. Ugyancsak égetéssel semmisítsék meg a számítógépes adatszolgáltatással összefüggő kimutatásokat, állománymérlegeket stb."
Bevezető
1989 tavaszától a Munkásőrséget (MŐR) folyamatos támadások érték. Az ellenzéki pártok kétségbe vonták létének szükségességét, s ezt a felfogást az MSZMP reformköreiben, de a politikai vezetők között is mind többen elfogadták. A Munkásőrség vezetése ugyanakkor még szeptemberben is úgy vélte, hogy megváltozott formában, s csökkentett létszámmal, a Honvédség, illetőleg a Honvédelmi Minisztérium (HM) alárendeltségében fennmaradhat a fegyveres testület. Elképzeléseik szerint a generális átalakulásra 1990. január elsejétől kerülhetett volna sor.
A politikai nyomás ellenére a Munkásőrség szeptember 29-én, a Fegyveres Erők Napján és 30-án is mintegy 300 településen haditechnikai bemutatókat tartott. A szervezet egyes objektumai előtt - egyébként viszonylag kisszámú tüntetőt mozgató - megmozdulásokra került sor, amelyekre a Munkásőrség nem adott „harcos" választ. Borbély Sándor országos parancsnok a Munkásőrség Országos Parancsnokságának (MOP) október 2-ai ülésén lényegében csak tényeket állapított meg, bár állásfoglalása
az alapvető célt is: „A legfontosabb, hogy a Munkásőrséget át tudjuk menteni, egy új, baloldali felállású vezetés legitim szervezeteként a baloldali erők segítésére és támogatására."Az 1989. október 6-án megnyílt kongresszuson a - megszűnő MSZMP helyett létrejött - Magyar Szocialista Párt (MSZP) egyértelműen a Munkásőrség jogutód nélküli megszüntetését fogadta el. Az október 4-ei minisztertanácsi
Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter javasolta, hogy „ebben a hónapban elvi döntés szülessék a Munkásőrségről." A kijelentés lényege az volt, hogy „minden olyan tevékenysége szűnjék meg, amit eddig végzett," s fegyverzetét a hadseregnek kell átadni. Egy kiskaput azonban meg kívánt hagyni: az átalakulás lehetőségét Nemzetőrséggé, mint önkéntes védelmi testületté. Más szóval „új fegyveres testület ne jöjjön létre, de önkéntes védelmi testületnek van létjogosultsága," ami „rendőrségi feladatok kiegészítésében játszhat szerepet." A Minisztertanács (MT) Németh Miklós miniszterelnök javaslatára vita nélkül tudomásul vette az elhangzottakat azzal, hogy még a hónap folyamán előterjesztést kell benyújtani a MT elé. Borbély Sándor országos parancsnokot szintén ezen az ülésen helyezték október 31-ei hatállyal . A Munkásőrség október 12-ei 041. számú parancsnokhelyettesi intézkedése az említettek ismeretében született, amelyben az éberség, a biztonság fenntartására hívott fel, és a hétvégi szolgálat ellátásával a hivatásos állományt bízta .A HM köreiben elfogadott felfogás az önkéntes véderőről azonban nem állt erős lábakon a kormányon belül, s főként Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter lépett fel ellene. A HM az október 16-ai ülésen benyújtotta ugyan az erre vonatkozó előterjesztést „Javaslat az önkéntes területi véderő létrehozására"
, de a kormány csak a megszüntetésről, illetve a honvédelmi törvény ennek megfelelő módosításáról döntött.Ugyanezen az ülésen a Minisztertanács elfogadta a Munkásőrség jogutód nélküli megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot. Utasította a pénzügyminisztert a Munkásőrség vagyonának zárolására, a honvédelmi minisztert pedig technikai, fegyverzeti eszközeinek átvételére, megüresedő ingatlanainak „hasznosításig történő" őrzésére. Ezt követően a kormány kinevezte a Minisztertanács Védelmi Irodájának vezetőjét, Markovics Ferencet kormánybiztosnak, Gruber Nándor ezredest miniszteri biztosnak a Pénzügyminisztérium részéről. Mellettük azonban a kormánybiztosságot nem vállaló Dósa István vezérőrnagy, addigi első parancsnokhelyettes irányította a megyei biztosok szervezetét. Dósa István a kormánybiztos által jóváhagyott „Intézkedési Terv" értelmében létrehozott Felszámoló Bizottság vezetője
.1989. október 20-án az országgyűlés Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter előterjesztésére elfogadta a Munkásőrség jogutód nélküli megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot (1989. évi XXX. törvény). A törvény, illetve a törvény kapcsán készült - Markovics Ferencet kormánybiztosnak kinevező és feladatait felsoroló - 107/1989. (X. 29.) MT. számú rendelet értelmében 1989. december 31-ig végre kellett hajtani a Munkásőrség hivatásos és polgári állománya helyzetének rendezését, haditechnikai eszközeinek átadását a HM részére, egyéb vagyona hasznosítását, továbbá a Munkásőrségre háruló területvédelmi feladatokat a Magyar Néphadseregre bízták. Ennek első lépéseként zárolták a Munkásőrség vagyonát és 23-án a honvédség kijelölt alakulatai átvették/megszállták a Munkásőrség több mint 500 objektumát. A gyorsaság nem volt véletlen, hiszen az október 23-án várható ellenzéki megmozdulások (esetleges támadások) miatt is biztosítani akarták az épületeket, amelyek egy részében nagyszámú fegyver és lőszer volt.
Október 23-án Dósa István már az új feladat - a Munkásőrség megszüntetése - jegyében rendelte másnap 14 órára a MOP központba a megyei parancsnokokat és
. Közülük jelölték a megyei megbízottakat, akik hamarosan megkezdték munkájukat. A megbízottak folyamatosan jelentettek a felszámolás végrehajtásának állásáról, a fegyverzet, a felszerelések és ingatlanok átadásáról a HM és a PM részére.Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt június 30.
A „Hosszú kések éjszakáján” (június 30-ára virradó éjszaka) Hitler leszámol a náci párton belüli ellenzékével, és feloszlatja az SA-t. (...Tovább
Az utolsó magyar hadifoglyot is elengedték nyugati szövetséges hatalmak.Tovább
Lezárul a Marshall-terv segélyezési programja.Tovább
A svájci labdarúgó világbajnokságon a magyar aranycsapat 4:2-re megveri a kétszeres világbajnok Uruguayt.Tovább
- 1 / 2
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.
Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.
Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.
Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.
Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. június 29.
Miklós Dániel
főszerkesztő

