Iratmegsemmisítés a Munkásőrség felszámolása idején

Egy „félreértett" parancs Fóton

"A felszámoló bizottság vezetőjének döntése alapján égetéssel kell megsemmisíteni a kitöltetlen személyi kartonokat, nyomtatványokat, munkásőr igazolványokat, továbbá az évközben átjelentkezett, leszerelt, elhunyt munkásőrök igazolványait. Ugyancsak égetéssel semmisítsék meg a számítógépes adatszolgáltatással összefüggő kimutatásokat, állománymérlegeket stb."

Ezeknek a hónapoknak kedvelt sajtótémája volt az iratok megsemmisítéséről felszálló valós és valótlan hírek áradata. Éppúgy lehetett olvasni a Párttörténeti Intézet egyik harmadik emeleti - egyébként üres - szobájában lévő iratok sorsáról, mint a Köztársaság téri pártház nem bizonyított iratdarálójáról vagy a BM papírmegsemmisítő „gyáráról." Nem kívánunk ezeknek a sajtócikkeknek a valóságtartalmával foglalkozni, de az tény, hogy a Munkásőrséget sem kerülte el a félelemmel is összefüggő iratpusztítás.

Október 24-én délelőtt, a felszámolásban résztvevő minisztériumok, intézmények vezetői kormánybiztosi egyeztető ülésen vitatták meg az elkövetkező hónapok

. Markovics Ferenc kormánybiztos áttekintő bevezetőjében kitért a MŐR iratok sorsára is. Láthatóan ekkor még nem volt végleges koncepció, s csupán azt kérte, készüljön javaslat arról, hogy mit semmisítsenek meg, s mi kerüljön levéltárba. Az ülésen Dósa István bejelentette a Felszámoló Bizottságon belül az egyes területek felelőseit, azaz az albizottsági vezetőket, eszerint „Kahulits [Lászlóné]elvtársnő az okmányainkat fogja rendezni. Selejtezés, archiválás stb.)" A kijelentésből kiérezni, hogy nem ezt a területet tartotta a Felszámoló Bizottság vezetője a legfontosabbnak.

A Felszámoló Bizottság október 27-ei

Borzák Lajos vetette fel, hogy kérdésként hangzott el, mi legyen az állomány személyi kartonjaival „Elégetni? Megsemmisíteni?" Borzák nem javasolta ezt a megoldást, hanem „Tegye el minden elvtárs dokumentumként." A jogi kérdésekkel foglalkozó albizottság vezetője Perényi György nem értett egyet a szétosztással, hanem archiválásukat támogatta, hiszen a „munkásőr meg fogja kapni a szolgálati igazolványát emlékül." Kahulits Lászlóné ezzel kapcsolatban jelezte, hogy a Párttörténeti Intézettől is megkeresték - név szerint említve - a felelőst (a pártarchívum vezetőjét) az iratanyagokkal kapcsolatban: „Mindent tisztázunk, hogy mi a teendőnk ezekkel az iratokkal." Egyúttal kijelentette, anélkül, hogy pontosabban utalt volna rá, „az iratanyagokat folyamatosan veszik át" a különböző munkásőr szervektől.

Fehér Béla, a bizottság helyettes vezetője, szintén a személyi kartonok archiválása mellett állt ki. Ferenczy Ferenc utalva arra, ami egyébként a bizottság tagjai előtt is ismert volt, hogy a káderanyagok két - „a" és „b" - példányban készültek, ezért a megyéknél levő „b" anyagokat meg lehetne semmisíteni, de az „a" példányt meg kell őrizni. Dósa István végül ez utóbbi megoldás mellett döntött, míg a szolgálati igazolványok maradhattak a munkásőröknél.

A felszámolást végzők érzékelhetően napokon keresztül haboztak, nem született döntés, aminek „eredményeként" a társadalmi állomány papíralapú személyi anyagait Budapesten, Nógrád, Győr-Sopron és Vas megyékben „volt elöljáróik önkényesen megsemmisítették" még októberben, így azok nem kerültek

. (Lásd az 1/a. számú forrást!) Az állítás alátámasztására közöljük az október végén készített kapuvári és a csornai megsemmisítési jegyzőkönyvet, aminek a szövege is arra utal, hogy a központ lemaradt, hiszen ekkor még semmilyen írásos irányelvet nem adtak ki. (Lásd az 1/b-c. számú forrást!)

Dósa István fenti állásfoglalása a személyi anyagok területén is csak részleges volt, ugyanakkor a Bizottság közvetlen területén is működött a papírmegsemmisítés, amit az október 30-ai értekezleten Kahulitsné rövid közbeszólása bizonyított: „igen nagy mennyiségű 'M' irat van. Ennek rendezéséhez, mint eddig, kérem,

[Károly] elvtársék segítségét. November 8-án az Újpesti Papírgyárba lehet menni selejtezni. Egy gépkocsi kell reggel 6 órára" E kijelentés egyúttal azt is jelenti, hogy a különböző zászlóaljaknál lévő harckészültségi, riadóterv stb. iratok egy részét megsemmisítették, anélkül, hogy a HM megfelelő őrzőhelyeire vitték volna, s azt követően került volna a megfelelő eljárásrend szerinti selejtezésre. Vélhetően a hozzászóló nem a központi anyagokról beszélt, mert a november 15-ei kormánybiztosi egyeztető ülésen Borsits László vezérkari főnök-helyettes arról számolt be, hogy „a Munkásőrség által készített harckészültségi és mozgósítási okmányok bevonása szintén végrehajtva." Más szóval a Munkásőrség 'M', azaz háborús készültség esetére készített alkalmazási terve a Magyar Néphadsereg őrzésébe került. „Tehát nálunk vannak. Az 'M' lebiztosítás meghagyás, megszüntetését végrehajtottuk, a behívó és előállító parancsokat kiutaló határozatokat ."

Visszatérve november elejére, a 2-ai felszámolási

még egyértelműen azt igazolta, hogy a hónap elején folyamatos volt a papírmegsemmisítés. Az egyik résztvevő gépkocsit igényelt, amivel zúzdába lehet vinni az anyagokat. Közben persze kijelentette, hogy „az ügykezelés munkája rendben, folyamatosan zajlik, de a gond a szállítás körül van. Ez az elszállítandó mennyiség több tonnát tesz ki." Kahulits Lászlóné ugyancsak arra utalt, hogy a papírmennyiség nagyon sok, s segítséget kért a munka elvégzésére. Sajnos az nem állapítható meg, hogy milyen jellegű iratokról volt szó. Bíráló kijelentése arról a „negatív jelenségről," hogy „egyes helyeken, a pártbizottságokkal egy helyen működő egységeknél a pártbizottságok munkatársai egyszerűen kidobják a munkásőrség anyagait," azt sejteti, hogy a megsemmisítésre ítélt papírmennyiség nagyobb része üres blankettákat, kitöltetlen íveket jelentett.

Az ülésen ugyanakkor elhangzott a felszámolás egészére vonatkoztatva, hogy „nagyon kell vigyázni a szakszerűségre és törvényességre." A hozzászóló Ferenczy Ferenc emellett hangsúlyozta, hogy a személyi anyagok „b" példányai „hiánytalanul pontosak legyenek," ami jelezte, hogy változott a korábbi álláspont, és a személyi kartonok megyéknél lévő példányait is meg kívánták őrizni. Ekkorra azonban több helyütt - mint fentebb írtuk - már megtörtént az iratok elégetése.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt szeptember 20.

1929

Budapesten levetítik az első hangosfilmet („Az éneklő bolond”).Tovább

1956

Kétnapos tartózkodásra Budapestre érkezett Luther Evans, az UNESCO főigazgatója. A látogatás eredményeképpen Magyarország fokozatosan...Tovább

1990

Ratifikálják a két Németország újraegyesítését.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő