Iratmegsemmisítés a Munkásőrség felszámolása idején

Egy „félreértett" parancs Fóton

"A felszámoló bizottság vezetőjének döntése alapján égetéssel kell megsemmisíteni a kitöltetlen személyi kartonokat, nyomtatványokat, munkásőr igazolványokat, továbbá az évközben átjelentkezett, leszerelt, elhunyt munkásőrök igazolványait. Ugyancsak égetéssel semmisítsék meg a számítógépes adatszolgáltatással összefüggő kimutatásokat, állománymérlegeket stb."

Ezeknek a hónapoknak kedvelt sajtótémája volt az iratok megsemmisítéséről felszálló valós és valótlan hírek áradata. Éppúgy lehetett olvasni a Párttörténeti Intézet egyik harmadik emeleti - egyébként üres - szobájában lévő iratok sorsáról, mint a Köztársaság téri pártház nem bizonyított iratdarálójáról vagy a BM papírmegsemmisítő „gyáráról." Nem kívánunk ezeknek a sajtócikkeknek a valóságtartalmával foglalkozni, de az tény, hogy a Munkásőrséget sem kerülte el a félelemmel is összefüggő iratpusztítás.

Október 24-én délelőtt, a felszámolásban résztvevő minisztériumok, intézmények vezetői kormánybiztosi egyeztető ülésen vitatták meg az elkövetkező hónapok

. Markovics Ferenc kormánybiztos áttekintő bevezetőjében kitért a MŐR iratok sorsára is. Láthatóan ekkor még nem volt végleges koncepció, s csupán azt kérte, készüljön javaslat arról, hogy mit semmisítsenek meg, s mi kerüljön levéltárba. Az ülésen Dósa István bejelentette a Felszámoló Bizottságon belül az egyes területek felelőseit, azaz az albizottsági vezetőket, eszerint „Kahulits [Lászlóné]elvtársnő az okmányainkat fogja rendezni. Selejtezés, archiválás stb.)" A kijelentésből kiérezni, hogy nem ezt a területet tartotta a Felszámoló Bizottság vezetője a legfontosabbnak.

A Felszámoló Bizottság október 27-ei

Borzák Lajos vetette fel, hogy kérdésként hangzott el, mi legyen az állomány személyi kartonjaival „Elégetni? Megsemmisíteni?" Borzák nem javasolta ezt a megoldást, hanem „Tegye el minden elvtárs dokumentumként." A jogi kérdésekkel foglalkozó albizottság vezetője Perényi György nem értett egyet a szétosztással, hanem archiválásukat támogatta, hiszen a „munkásőr meg fogja kapni a szolgálati igazolványát emlékül." Kahulits Lászlóné ezzel kapcsolatban jelezte, hogy a Párttörténeti Intézettől is megkeresték - név szerint említve - a felelőst (a pártarchívum vezetőjét) az iratanyagokkal kapcsolatban: „Mindent tisztázunk, hogy mi a teendőnk ezekkel az iratokkal." Egyúttal kijelentette, anélkül, hogy pontosabban utalt volna rá, „az iratanyagokat folyamatosan veszik át" a különböző munkásőr szervektől.

Fehér Béla, a bizottság helyettes vezetője, szintén a személyi kartonok archiválása mellett állt ki. Ferenczy Ferenc utalva arra, ami egyébként a bizottság tagjai előtt is ismert volt, hogy a káderanyagok két - „a" és „b" - példányban készültek, ezért a megyéknél levő „b" anyagokat meg lehetne semmisíteni, de az „a" példányt meg kell őrizni. Dósa István végül ez utóbbi megoldás mellett döntött, míg a szolgálati igazolványok maradhattak a munkásőröknél.

A felszámolást végzők érzékelhetően napokon keresztül haboztak, nem született döntés, aminek „eredményeként" a társadalmi állomány papíralapú személyi anyagait Budapesten, Nógrád, Győr-Sopron és Vas megyékben „volt elöljáróik önkényesen megsemmisítették" még októberben, így azok nem kerültek

. (Lásd az 1/a. számú forrást!) Az állítás alátámasztására közöljük az október végén készített kapuvári és a csornai megsemmisítési jegyzőkönyvet, aminek a szövege is arra utal, hogy a központ lemaradt, hiszen ekkor még semmilyen írásos irányelvet nem adtak ki. (Lásd az 1/b-c. számú forrást!)

Dósa István fenti állásfoglalása a személyi anyagok területén is csak részleges volt, ugyanakkor a Bizottság közvetlen területén is működött a papírmegsemmisítés, amit az október 30-ai értekezleten Kahulitsné rövid közbeszólása bizonyított: „igen nagy mennyiségű 'M' irat van. Ennek rendezéséhez, mint eddig, kérem,

[Károly] elvtársék segítségét. November 8-án az Újpesti Papírgyárba lehet menni selejtezni. Egy gépkocsi kell reggel 6 órára" E kijelentés egyúttal azt is jelenti, hogy a különböző zászlóaljaknál lévő harckészültségi, riadóterv stb. iratok egy részét megsemmisítették, anélkül, hogy a HM megfelelő őrzőhelyeire vitték volna, s azt követően került volna a megfelelő eljárásrend szerinti selejtezésre. Vélhetően a hozzászóló nem a központi anyagokról beszélt, mert a november 15-ei kormánybiztosi egyeztető ülésen Borsits László vezérkari főnök-helyettes arról számolt be, hogy „a Munkásőrség által készített harckészültségi és mozgósítási okmányok bevonása szintén végrehajtva." Más szóval a Munkásőrség 'M', azaz háborús készültség esetére készített alkalmazási terve a Magyar Néphadsereg őrzésébe került. „Tehát nálunk vannak. Az 'M' lebiztosítás meghagyás, megszüntetését végrehajtottuk, a behívó és előállító parancsokat kiutaló határozatokat ."

Visszatérve november elejére, a 2-ai felszámolási

még egyértelműen azt igazolta, hogy a hónap elején folyamatos volt a papírmegsemmisítés. Az egyik résztvevő gépkocsit igényelt, amivel zúzdába lehet vinni az anyagokat. Közben persze kijelentette, hogy „az ügykezelés munkája rendben, folyamatosan zajlik, de a gond a szállítás körül van. Ez az elszállítandó mennyiség több tonnát tesz ki." Kahulits Lászlóné ugyancsak arra utalt, hogy a papírmennyiség nagyon sok, s segítséget kért a munka elvégzésére. Sajnos az nem állapítható meg, hogy milyen jellegű iratokról volt szó. Bíráló kijelentése arról a „negatív jelenségről," hogy „egyes helyeken, a pártbizottságokkal egy helyen működő egységeknél a pártbizottságok munkatársai egyszerűen kidobják a munkásőrség anyagait," azt sejteti, hogy a megsemmisítésre ítélt papírmennyiség nagyobb része üres blankettákat, kitöltetlen íveket jelentett.

Az ülésen ugyanakkor elhangzott a felszámolás egészére vonatkoztatva, hogy „nagyon kell vigyázni a szakszerűségre és törvényességre." A hozzászóló Ferenczy Ferenc emellett hangsúlyozta, hogy a személyi anyagok „b" példányai „hiánytalanul pontosak legyenek," ami jelezte, hogy változott a korábbi álláspont, és a személyi kartonok megyéknél lévő példányait is meg kívánták őrizni. Ekkorra azonban több helyütt - mint fentebb írtuk - már megtörtént az iratok elégetése.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt november 29.

1903

Megnyítják a Nyomorék Gyermekek Otthonát Budapesten.Tovább

1923

Franciaország és a Szovjetunió megnemtámadási és semlegességi szerződést köt.Tovább

1945

Kikiáltják a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságot.Tovább

1947

Az ENSZ közgyűlésén döntenek arról, hogy az angol mandátumterületet, Palesztinát egy arab és egy zsidó államra osztják ketté.Tovább

1970

Befejeződik az MSZMP X. kongresszusa.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Lapunk idei negyedik száma ismét négy forrásismertetést publikál. Az írások ezúttal nemcsak konkrét személyek sorsának alakulását, hanem egy konkrét intézmény számára mérföldkőnek nevezhető eseménysort mutatnak be. A publikációk időrendjét tekintve egy kapcsolódik az Osztrák-Magyar Monarchiához, egy a Horthy-korszakhoz, egy a kommunista hatalomátvétel éveihez, egy pedig a kiépült Kádár-rendszerhez. Mind a négy írásnak van ugyanakkor kihatása a későbbi időszakokra nézve.

A kronologikus rendet tartva Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) forrásismertetése az első, aki az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületének történetéhez szolgáltat eddig kevésbé ismert adalékokat. Szerzőnk írásában bemutatja, hogy milyen módon zajlott az akkor még csak papíron létező levéltári palota építéséhez a kivitelezők pályáztatása – a bő száz évvel ezelőtt történt kiválasztásnak pedig máig ható következménye az épület külső-belső kinézete. Mint kiderül: a pályáztatás lineáris folyamatnak tűnik, azonban a gyakorlat mást mutatott több esetben is.

Kunné Tornóczky Andrea (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára) Sárdy János operaénekes életének azon szakaszát helyezi reflektorfénybe, amikor még kántortanítóként dolgozott Dunaföldváron. Írásából kiderül, hogy miként került pályázat útján a tolnai városba, és hogy mivel foglalkozott a tanítás mellett (amelynek későbbi énekesi karrierjéhez is köze volt).

Az 1945 utáni magyarországi keresztényellene politikai lépéseket átélő Mihalovics Zsigmond beszámolóit ismerteti Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság), aki a Vatikáni Államtitkárság Levéltárában végzett kutatásai során bukkant rá Katolikus Akció korabeli vezetőjének a feljegyzéseire, amelyeknek XII. Piusz pápa volt a címzettje. A bőséges, nemcsak a magyarországi egyház-, hanem politikatörténet számára is értékes forrást jelentő írásokat két részletben közöljük terjedelmi okok miatt.

Szabó Imréné Simon Teréz brutális bűncselekményét, bírósági ügyét, majd kivégzését mutatja be részletesen levéltári dokumentumok alapján Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola). A két kisgyermek meggyilkolását tervező takarítónő esete abból a szempontból kuriózum, hogy hazánkban ő volt az utolsó előtti kivégzett nő, valamint, hogy a kegyelmi kérvényének elutasításához nagyban hozzájárult a közvélemény haragja.

Negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei ötödik és hatodik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest 2022. október 20.

Miklós Dániel
főszerkesztő