Iratmegsemmisítés a Munkásőrség felszámolása idején

Egy „félreértett" parancs Fóton

"A felszámoló bizottság vezetőjének döntése alapján égetéssel kell megsemmisíteni a kitöltetlen személyi kartonokat, nyomtatványokat, munkásőr igazolványokat, továbbá az évközben átjelentkezett, leszerelt, elhunyt munkásőrök igazolványait. Ugyancsak égetéssel semmisítsék meg a számítógépes adatszolgáltatással összefüggő kimutatásokat, állománymérlegeket stb."

Forrásközlésünk egyik fontos elemét a Készletező Ellátó Parancsnokság fóti költségvetési üzeménél történt iratmegsemmisítésről szóló irategyüttes képezi, ahol az igazgató „félreértésből" minden irat megsemmisítését rendelte el. Ez az október végi tömeges iratmegsemmisítés arra indította a felszámolást irányítókat, hogy a szóbeli eligazításon túlmenően írásbeli utasításban is pontosítsák azokat a kereteket, amelyek között végre lehetett hajtani az iratselejtezéseket.

A fóti iratmegsemmisítések után, az igazgató Markovics Kálmánnak szóló 1989. november 15-ei nyilatkozatában kénytelen volt kijelenteni, „hogy az 1989. július 1. előtti okmányok és bizonylatok megsemmisítésre kerültek."

A dokumentum tanúsága szerint még

a Felszámolási bizottság ügykezelési albizottsága értekezletet tartott, melyen eligazították az ügykezelőket, hogy a volt Munkásőrség működése alatt keletkezett iratok irattározását, selejtezését, illetve átadásuk előkészítését milyen módon kell végrehajtani. Érdekes, hogy a fóti költségvetési üzem részéről az üzem igazgatójának titkárnője vett részt, mivel a központi ügykezelő ebben az időszakban nem tartózkodott a munkahelyén. Szabó Attila igazgató így tőle kapott tájékoztatást - írásos utasítást nem adtak ki - az értekezleten elhangzottakról. E szóbeli tájékoztató alapján Szabó Attila kiadta a 7. számú igazgatói intézkedést.

Az elrendelt vizsgálat nem tudott egyértelmű álláspontot kialakítani, mert az igazgató állítása szerint a titkárnő úgy tájékoztatta őt, hogy a felszámolási bizottság valamennyi irat megsemmisítésére adott utasítást. A titkárnő szerint főnöke félreérthette az általa elmondottakat, mert ő csak a jelentéktelen iratok megsemmisítéséről beszélt.

A vizsgáló bizottság végül azt a következtetést vonta le, hogy az igazgató gondatlanul járt el, amikor kiadta a 7. számú intézkedést - mivel meg kellett volna győződnie arról, hogy valóban elhangzott-e utasítás minden irat megsemmisítéséről, ugyanis az utasítás ellentétes volt az érvényben lévő jogszabályokkal. Ráadásul - mint azt az érintett titkárnő kijelentette - az sem volt egyértelmű, hogy az intézkedés alapján mit kell iratnak tekinteni, s mi történjék az okmányokkal, pénzügyi bizonylatokkal, stb. Feltételezhetjük azt is, hogy az igazgató maga sem volt tisztában irattári szempontból a végrehajtandó intézkedéssel.

A bizottság megállapítása szerint a központi értekezleten nem hangzott el, hogy az 1989. július 1. előtt keletkezett iratokat meg kell semmisíteni. Mivel Fóton sem volt közös eligazítás, ahol mód nyílt volna a vitatott kérdések tisztázására, az ügykezelők nem egyformán értelmezték az intézkedés szövegét, és ennek megfelelően azt többen nem az intézkedésben foglaltak szerint hajtották végre. Így az iratanyag több mint 90%-ára becsülték a megmaradt iratokat. Érezhető a jelentésből, hogy a bizottság igyekezett elbagatellizálni az ügyet, hiszen a „megsemmisítésre került anyagok jelentős része sem volt olyan jellegű, mely nehezítené az esetleges pénzügyi vagy más hatósági vizsgálatot". Ugyancsak jellemzi az eljárásrend lazaságát, hogy szinte megbocsátó elnézéssel vették tudomásul, hogy a „megsemmisítésre került anyagokról nem vettek fel jegyzőkönyvet."

A vizsgálat tehát nem tudta pontosan felmérni, mennyi és milyen jellegű iratot semmisítettek meg. Két területen viszont a teljes iratanyagot megsemmisítették, amelyek meghatározóan fontos dokumentumokat tartalmazhattak Fóton, a Központi Ellátó Parancsnokság (KEP) iratai között, s ehhez képest, senkinek nem esett bántódása: „A központi ügykezelésben az 1984-től 1989. június végéig keletkezett teljes anyagot megsemmisítették, valamint A[...]né által kezelt és a fegyverek mozgását követő és igazoló okmánygyűjtőkbe rendezett okmányok egy része került elégetésre." (Az elégetést az objektum udvarán hajtották végre, ún. vaskosarakban, öntöttvas rácsos nyílt tűzi alkalmatosságokban. Más szóval, az ott dolgozók többsége láthatta a „műveletet.")

E tények megállapítása után a bizottság jelentése ismét igyekezett enyhíteni az ügy súlyát. Eszerint a „központi ügykezelésben megsemmisített iratok száma és fajtája azt iktatókönyvekből megállapítható. A fegyverrel kapcsolatos utalványok megsemmisítése esetleg pótolható, mivel ezek 3 példányban készültek, és megtalálhatók állítólag a nyilvántartónál, valamint, mivel kapujegyként is szolgáltak, ott is 1 példányt irattároztak. A[...]né elmondása szerint az okmányok, illetve utalványok megsemmisítése egyébként sem okoz gondot, mivel a fegyverszám nyilvántartást megőrizték és a fegyverek nyilvántartó lapokon is szerepelnek, ami mutatja az utalványokon is szereplő mozgást is." Eszerint „utólagos egyeztetés alapján" tisztázhatók az eltérések, mivel „a legfontosabb alapokmányok rendelkezésre állnak."

A vizsgálat hét pontban összefoglalva megállapította, hogy a felszámoló bizottság nem adott ki olyan rendelkezést, hogy a Munkásőrség iratait meg kell semmisíteni, ezért az igazgatói intézkedés minden alapot nélkülözött. Az ügykezelők eligazításán a 1989. július 1-ben megjelölt dátum nem hangzott el, Szabó Attila a fenti időpontot saját elhatározásából írta be az intézkedésbe. Az iratkezelésre vonatkozó jogszabályok ismeretében az igazgatónak tudnia kellett, hogy a jogelőd szervezet (KEP) iratanyagait meg kell őrizni, illetve összegyűjtve át kell adni a volt MOP központi irattárának. A vizsgálóbizottság egyedüli felelősnek az igazgatót jelölte meg, a központi tájékoztatón elhangzott esetleges félreérthető kijelentések fel sem merültek, amihez az is hozzájárulhatott, hogy az októberi központi tájékoztatót tartó ügykezelési albizottság vezetője is tagja volt a vizsgálóbizottságnak.

Az utolsó pontban lényegében azt állapították meg, hogy a megsemmisített iratok pontos felmérése többheti munkát igényelne, és akkor is csak az iratok iktatókönyv szerinti számát és tárgyát lehetne kimutatni.

Markovics Kálmán titkársága az ügyet ismeretlen tettes elleni feljelentéssel előkészítette a katonai ügyészség felé. A kormánybiztos azonban lezárta az ügyet, s nem került sor bűnvádi eljárásra. (Lásd a 2. számú forrást!)

Valószínűsíthetően a fóti iratmegsemmisítéshez is köthető Borsits László altábornagy részben már idézett hozzászólása a november 15-ei értekezleten, hogy Munkásőrség fegyver, lőszer és robbanóanyag átvételénél eltértek az okmányok adatai, azaz a nyilvántartásokkal gond volt. Ez pedig más területen is problémákat okozott. Úgy vélte, hogy a - karhatalmi felszereléseknél, a híradó eszközöknél - az együttműködés nem volt korrekt. „Sajnos itt is az a jellemző, hogy a nyilvántartások hiányoznak. Itt is arra való irányú törekvés volt megfigyelhető, hogy a nyilvántartások megsemmisítésre kerültek. Valamilyen belső intézkedés alapján." Mivel a híradó anyagok átvételét csak november 6-án kezdték el, így Borsits állításai megfelelhettek a valóságnak. Hasonló volt a vegyvédelmi eszközök átvételénél is, ahol: „Sok helyen itt is az a jellemző, hogy a meglévő nyilvántartásokat parancsra megsemmisítették. Nem tudjuk, hogy ezt a parancsot ki adta ki."

Az értekezleten Gruber Nándor pénzügyminiszteri biztos kitért a Munkásőrség nyilvántartási rendszerére, amely állítása szerint nem felelt meg sem a jogszabályoknak, sem az iratkezelési előírásoknak, s jelezte, hogy a munkásőrségi ingatlanok jogi helyzetének tisztázása, értékbecslése körül is gondok lesznek a nyilvántartások hiánya, illetve megsemmisítése miatt.

A megállapításokra először Szilasi Imre, a Felszámoló Bizottság anyagi-technikai, pénzügyi albizottság vezetője válaszolt, és a nyilvántartási gondokat a múltban vélte megtalálni azzal, hogy 1979-ben hatályon kívül helyezték a régi anyaggazdálkodási szabályokat, s 1980. január 1-től megszűnt a központi nyilvántartás, így átadáskor az nem volt naprakész, csak a megyék, illetve az egységparancsnokságok saját anyagai voltak pontosak. Véleménye szerint „készletnyilvántartó lapokat és az anyaggazdálkodás okmányait sehol nem semmisítették meg, éppen ezért kérném, hogy ha információjuk van arról, hogy azt megsemmisítették, akkor azt konkrétan majd jelezzék hozzám." Lényegében az évközi változásokkal magyarázta a pontatlanságokat. A szintén jelen lévő Ungvár Gyula honvéd vezérőrnagy jelezte, hogy nem szeretnék, hogy kijelentéseik vádaskodásnak tűnjenek, de az tény, hogy ezres nagyságrendű eltérés van a fegyverek számában. „Van plusz és van mínusz." Tolna megyében viszont a kulturális anyagokból volt hiány. Nem volt sem TV, sem más készülék. „Nem tudtak nyilvántartást, semmit adni. Azt mondták, hogy megsemmisítésre került." Látható tehát, hogy a felszámolással megbízott, s a társ fegyveres testületéknél szolgáló vagy polgári munkahelyen dolgozó tagok sokszor éltek a gyanúperrel, hogy el akartak takarni előlük eszközöket, tárgyakat, iratokat. Tény az, hogy jónéhány nap eltelt, mire az iratok sorsáról is egyértelmű intézkedéseket hoztak a felszámolók.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt május 26.

1980

Farkas Bertalan hajózó százados és Valerij Kubászov űrhajós ezredes a Szojuz–36 fedélzetén elhagyta a földet. (A program korábbi technikai...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő