Iratmegsemmisítés a Munkásőrség felszámolása idején

Egy „félreértett" parancs Fóton

"A felszámoló bizottság vezetőjének döntése alapján égetéssel kell megsemmisíteni a kitöltetlen személyi kartonokat, nyomtatványokat, munkásőr igazolványokat, továbbá az évközben átjelentkezett, leszerelt, elhunyt munkásőrök igazolványait. Ugyancsak égetéssel semmisítsék meg a számítógépes adatszolgáltatással összefüggő kimutatásokat, állománymérlegeket stb."

A fóti iratok megsemmisítéséről folytatott vizsgálat ideje alatt már elkészültek azok az utasítások, melyek meghatározták a Munkásőrség papíranyagainak sorsát. Ebben valószínűsíthetően a Párttörténeti Intézet főigazgatója is fontos szerepet játszott, aki az iratok megmentése mellett persze a Munkásőrség Országos Parancsnokságának iratanyagát is meg szerette volna szerezni a pártlevéltár számára. A kormánybiztoshoz november 1-jén intézett levelében arra hivatkozva, hogy az 1972. évi 19. tvr. értelmében a Munkásőrség iratait a központi és a területi pártarchívumok vették át megőrzésre, ezért - függetlenül attól, hogy a május 8-ai MSZMP KB ülés határozata után a szervezet a Minisztertanács irányítása alá került - az addig át nem adott munkásőrségi iratokat selejtezés nélkül pártarchívumi megőrzésbe kérte. (Lásd a 3/a. számú forrást!) Levelében hivatkozott az Új Magyar Központi Levéltár megbízott főigazgatójának a véleményére, aki egyetértett a Munkásőrség Országos Parancsnoksága iratainak Párttörténeti intézetbe (PTI)

. Eltekintve attól, hogy az iratok őrzésének szabályozása néhány éven belül alapvetően megváltozott, a PTI főigazgatójának szándéka az iratok megmentése és együtt tartása érdekében szintén pozitív irányba vitte az iratszabályozás ügyét. Markovics Ferenc udvarias válasza lényegében ezt bizonyítja, s egyúttal jelzi az Intézetnek a korabeli politikai struktúrában ekkor még elfoglalt helyét: „Utasításomra a Munkásőrség felszámolását végző bizottság - kérésének megfelelően - a levelében foglalt szempontok szerint végzi munkáját." (Lásd a 3/b. számú forrást!)

Dósa István november 8-án parancsot adott bizonyos iratok, elsősorban kitöltetlen személyi kartonok, nyomtatványok, munkásőr igazolványok elégetésére. A november 8-ai - Borzák Lajos aláírásával szétküldött - körlevél szerint égetéssel kellett megsemmisíteni a kitöltetlen személyi kartonokat, nyomtatványokat, munkásőr igazolványokat, továbbá az évközben átjelentkezett, leszerelt, elhunyt munkásőrök igazolványait. Érdekes, hogy a számítógépes adatszolgáltatással összefüggő kimutatásokat és állománymérlegeket szintén megsemmisítésre ítélte. (Lásd a 4/a. számú forrást!) A körlevél tartalma egyúttal azt is jelzi, hogy a PTI kapcsolat ekkor még kevéssé működött.

A körlevél ugyanakkor a társadalmi állományú munkásőrök személyi anyagának sorsáról nem adott határozott választ, hanem csak annyi utalást tett, hogy arról „a közeli napokban történik intézkedés."

Hírek persze jöttek arról is, hogy a volt munkásőrök között nagy a nyugtalanság, mi lesz, ha személyi adataik nyilvánosságra kerülnek? A Bács-Kiskun megyei megbízott ezzel kapcsolatban már másnap - november 9-én - telexen

Dósa Istvánnak, hogy a „volt munkásőrök ez ellen tiltakoznak, mindenképpen ragaszkodnak ahhoz, hogy soha semmilyen formában ne kerülhessen anyaguk illetéktelenek kezébe. Kérik, hogy helyszínen kerüljenek az anyagok megsemmisítésre." (Lásd a 4/b. számú forrást!)

Az október végi égetés folytatódását is megakadályozandó született meg a döntés a személyi iratokról, s a november 16-án keltezett újabb körlevél szerint „a felszámoló bizottság vezetője döntése alapján a volt társadalmi állományú munkásőrök személyi anyagait (munkásőr személyi nyilvántartó és törzsadat lap, munkásőreskü, kérdőjegy, kitüntetési javaslat, stb.)" a Magyar Néphadsereg Hadtörténelmi Intézet Levéltárába kell leadni. A körlevélben arra kérték a megyei megbízottakat, „nyugtassák meg a munkásőröket arról, hogy a levéltári törvény alapján 50 évig védettek a személyi anyagok. Ez idő alatt a levéltár csak a volt munkásőrök, illetve közvetlen hozzátartozóik kérésére ad ki igazolást - például a szolgálati viszonyról, kitüntetésekről stb. - az ott tárolt személyi anyag alapján." (Lásd a 4/c. számú forrást!)

A megyei megbízottak november végén, december elején eljuttatták a személyi kartonokat a Hadtörténelmi Intézet levéltárába. Az ügy még a Bács-Kiskun megyei kartonok esetében is nyugvópontra került, hiszen november 30-án a megyei munkásőr parancsnokság volt személyügyi nyilvántartója jegyzőkönyvileg átadta a Hadtörténelmi Levéltár igazgatóhelyettesének a személyi nyilvántartó és törzsadat lapokat. Az átadott 1654 darab nyilvántartó karton - ismerve a Munkásőrség több mint 50 ezres aktív létszámát -

. December 7-én azonban pótlólag megküldték az elmaradt bajai és kalocsai kartonokat is. Újabb csavart jelentett az ügyben, hogy a kormánybiztos 601/89. számú hivatkozva a megyei megbízott a kinevezett és szerződéses polgári alkalmazottak személy anyagának megsemmisítése mellett döntött. 1989. december 4-én - a munkaviszonnyal kapcsolatos okmányok kivételével - égetéssel az érintettek jelenlétében megsemmisítették kilenc fő (nyolc nő, egy férfi) komplett személyi anyag gyűjtőjét, amiről szabályos „megsemmisítési jegyzőkönyv készült". A hivatkozott telex értelmében a megyei megbízott maga dönthette el, hogy a személyi kartonokat visszaadja a polgári alkalmazottaknak, vagy jelenlétükben megsemmisíti, s arról jegyzőkönyvet készít. A gyakorlatban a többség az utóbbi utat választotta.

A Balogh Sándornak küldött válaszlevélnek megfelelően, illetve a helyzet súlyossága miatt több más utasítás kiadására is sor került. Annak ellenére, hogy október 20-án a parlament elfogadta a Munkásőrség felszámolását, az ellenzék követelésére kikényszerített ún. négyigenes népszavazás egyik kérdése továbbra is a szervezet megszüntetésére szólított fel, s ez a felszámolók munkájára is hatott. A szétküldött körlevelek érdekes módon a Balogh Sándor és Markovics Ferenc közötti levélváltással közös ügyiratszám alatt találhatók meg, ami, ha közvetve is, de a fenti levélváltás súlyát támasztja alá. (Lásd az 5/a-c. számú forrásokat!)

November 20-án az anyagi-pénzügyi bizonylatok kezelésének rendjéről adott ki a Felszámoló Bizottság intézkedést, amelyben az irattárban történő megőrzésről, illetve a selejtezésről tájékoztatták a megbízottakat. Ennek értelmében öt évnél korábban született irat nem volt selejtezhető, illetve azokat a megfelelő pártarchívumnak kellett átadni. (Lásd az 5/a. számú forrást!)

Két nappal később, annak érdekében, hogy a munkásőrségi ingatlanokat átadni, illetve értékesíteni tudják, a munkásőrségi beruházások során készített iratanyagok minősítésének megszüntetéséről adott ki a Felszámoló Bizottság utasítást. Mivel ezek a beruházás idején titkos vagy szigorúan titkos minősítést kaptak, így a törlés után megőrzésük is elengedhetetlen volt. (Lásd az 5/b. számú forrást!)

Az előző kettőnél azonban sokkal fontosabb volt a kormánybiztos nevében 27-én kiadott, a személyi anyagokhoz kapcsolható - már említett - 601/89. számú telexutasítás. Az intézkedés szerint a hivatásos állomány tagjaival egyeztetni kellett ezeknek a „b" iratoknak a sorsáról, s ezt követően el kellett juttatni hozzájuk. A polgári állomány „b" irataiból ki kellett emelni a munkaviszonnyal kapcsolatosakat, azokat el kellett juttatni az érintetteknek, s a visszamaradt anyagok esetében a megyei megbízott hatáskörébe utalták, hogy megsemmisítik vagy sem ezeket a dokumentumokat. Az égetésről pedig jegyzőkönyv készítését rendelték el. Mint láttuk, többségüket megsemmisítették.

A körlevélben a polgári mellett a hivatásos állomány személyi anyagairól is intézkedett az aláíró Dósa István. (Lásd az 5/c. számú forrást!)

A személyi kartonok elhelyezése tehát nem képezte vita tárgyát, azok a HM Hadtörténelmi Intézet Levéltárába kerültek, s nemsokára követték őket az ideiglenesen a Párttörténeti Intézetbe beszállított MOP iratok is, hogy aztán a társadalmi állomány személyi anyagaival együtt 2005-ben az Országos Levéltár őrizetébe kerüljenek.

Mint látható, a Felszámoló Bizottság több hetes késéssel döntött az iratok sorsáról, úgy tűnik, Markovics kormánybiztos átengedte a terepet a volt munkásőr parancsnokokból álló testületnek, akik sokszor ellenérdekeltek voltak az iratok megőrzésében. A kormánybiztosi egyeztető értekezleten folytatott viták is arról tanúskodnak, hogy nem volt egységes a gondolkodás a Munkásőrség iratainak különböző papíralapú dokumentumairól. Miközben az egyes egységeknél utasítás híján folyt a megsemmisítés, addig a bizottság is folyamatosan selejteztetett iratanyagot. Nyilván ennek is köszönhető, hogy a MŐR központi iratanyaga is meglehetősen hiányosan maradt fenn.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt szeptember 20.

1929

Budapesten levetítik az első hangosfilmet („Az éneklő bolond”).Tovább

1956

Kétnapos tartózkodásra Budapestre érkezett Luther Evans, az UNESCO főigazgatója. A látogatás eredményeképpen Magyarország fokozatosan...Tovább

1990

Ratifikálják a két Németország újraegyesítését.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő