Magyar orvosok Koreában (1950-1957)

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban a Rákosi Mátyásról elnevezett hadikórházban nyolc magyar orvos-csoport váltotta egymást a koreai háború éveiben és az újjáépítés időszakában. Az itt közölt dokumentumok bemutatják a magyar–koreai diplomáciai kapcsolatok keretében a Rákosi Mátyás Hadikórház, majd polgári kórház sorsát, az ottani egészségügyi és háborús körülményeket, miközben bepillantást engednek a kórház belső, magánéleti botrányoktól sem mentes életébe.

Az 1956-os forradalom hatása  

a)  

Práth Károly Magyarország 1956. június 18-án kinevezett koreai nagykövetének a jelentése az 1956. október 23-ai események miatt a kórházban tapasztalt ideges hangulatról

„[...] Magamat és a követség munkatársait igen nagy feladat elé állított az október 23-i események után bekövetkezett állapot. Egyik fő kérdésnek azt tekintettem, hogy a Koreában tartózkodó magyar kollektívát a lehetőség szerint együtt tartsam, és megóvjam olyan lépéstől, amely esetleg károsan befolyásolhatta volna országunk helyzetét. Törvényszerű az, hogy minden politikai-, gazdasági- és kulturális változás az emberek gondolkozását, cselekedeteit nagymértékben befolyásolja, egyeseket megingat, másokat megszilárdít. Általában tisztító vízként szoktak hatni, hogy az emberek szavai és tettei között politikai meggyőződésükben milyen változás állt be. Most mutatkozott meg, hogy a párt milyen hibát követett el, hogy olyan embereket vett sorai közé, akik közül igen sokan a pártot egy emelőnek, ugródeszkának tartották érvényesülésük érdekében. Meg kívánom jegyezni, hogy Dr. V[...] és Dr. L[...] nem elszigetelt jelenség. Rajtuk kívül a disszidálásnak fő hangadója Dr. H[...] L[...] bőrgyógyász orvos, aki az események alatt több táviratot kapott hazulról, hogy a család elhagyja, majd azt, hogy el is hagyta Magyarországot. Tudomása volt a kollektívának arról, hogy Dr. H[...] Panmindzsonon keresztül akarta elhagyni Koreát, amelyet a koreai szervek ébersége akadályozott meg azzal, hogy Keszontól nem engedte tovább. Nem szégyelli elmondani, hogy tizenkét éves párttag létére „fasiszta volt és fasiszta maradt", és hogy ő meg fogja találni a külföldre való elmenetel módját. [...]

November 3-án, ami utólag jutott tudomásomra, a két orvosnak volt egy olyan javaslata, „a legjobb az lenne, ha az egész kollektíva egy emberként bejönne hozzám a követségre, kikérné az útlevelet, áttenné székhelyét Kínába, és ott felajánlaná magát a Vöröskeresztnek és védelem alá helyezné magát". Ez ellen Dr. Szederkényi, a kórház igazgatója tiltakozott. November 5-én kora reggel Dr. L[...] bejelentette az igazgatónak, hogy a jelenlegi helyzetben azt látja a legjobbnak, ha elmegy. Utána Dr. V[...] kifejtette a fentieken kívül, hogy most megragadja sorsának irányítását, mivel ezt eddig mások csinálták. Bejelentette azt is, hogy a többi orvossal megbeszélte, ha ő biztos helyre kerül, ott felveszi a kapcsolatot az illetékesekkel, felajánlja szolgálatait és értesíteni fogja őket, hogy hogyan tudnak a többiek is oda eljutni.

Az igazgató megijedt és azt mondotta, hogy még csak az kellene, hogy valamennyi külföldi rádió azt híresztelné, hogy a magyar kórház orvosai disszidálnak.

Ezen a napon tizenkét órakor érkeztem Szorivonba, és akkor ismertem meg azt a tény, hogy három orvos összecsomagolt, nem is jelentették be távozásukat azokon az osztályokon, ahol dolgoznak, és így a koreai orvosok és személyzet között már szóbeszéd lett, hogy valami baj van a magyar orvosokkal.

Összehívtam az orvos-kollektívát, ismertettem azt az örvendetes hírt, hogy megalakult a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, kértem őket, hogy most már legyenek türelemmel, rövidesen a rend otthon helyreáll, védjék meg a magyar orvosok becsületét, amelyet több év fáradságos munkájával szereztek meg itt Koreában. Az értekezleten kérték, hogy H[...]ot lehetőleg beszéljem le, hogy elmenjen a két orvossal, mivel ezek disszidálni akarnak. Itt elhangzott az is, hogy elég, ha a két orvosnak a követség csak Andungig veszi meg a jegyet. Erre N[...] L[...] tiltakozott, hogy ezzel elősegítenénk ténylegesen a disszidálást, és ekkor döbbentem rá, hogy lényegében milyen kombinációk merültek fel, amit az elvtársak nekem részleteiben el is mondottak. Dr. H[...]gal külön beszélgettem, így ő visszamaradt. A másik két orvosról utána a kórház vezetősége és kollektívája már hallani sem akart, és azt mondták, hogy a követség adja ki részükre az útlevelet, mivel nem hajlandók egy fedél alatt lenni tovább velük.  Az írásos kérelem megkapása után [...] a követség a két orvosnak az útlevelét odaadta, vasútjegyüket közvetlen csatlakozással Budapestig váltotta meg, valamint gondoskodott ezen útvonaluk feltétlen betartásáról."

MOL XIX-J-1-j-Korea-48/12/Szig.Titk.-13g-1956. I/3. 9. doboz. (Magyar Országos Levéltár Külügyminisztérium TÜK iratok Korea.) Eredeti, gépelt tisztázat.

b)  

Részletek Práth Károly nagykövet 1956. november 14-ei beszámolójából  

[1956. október 14-én magyar egészségügyi delegáció érkezett Phenjanba, amelynek vezetője Dr. Simonovits István egészségügyi miniszterhelyettes, tagjai Dr. Métneki János főelőadó, Szederkényi János, a koreai magyar kórház igazgató főorvosa, a nagykövetségről pedig Karsai Lajos attasé és Práth Károly Korea nagykövete volt. 1956. október 21-én írták alá a Simonovits István egészségügyi miniszterhelyettes és Li Pjon Nam egészségügyi miniszter között lefolyt tárgyalások eredményéről szóló jegyzőkönyvet. A jelentés a magyar delegáció phenjani tartózkodásáról, programjáról ad számot]

„[...] A koreai egészségügyi szervek és általában a koreai szervek nem voltak megelégedve a delegáció összetételével. Li Pjon Nam eü. miniszter a varsói egészségügyi konferencián annak idején az egészségügyi minisztert hívta meg a KNDK-ba, aki el is fogadta a meghívást. Meglepetést okozott a koreaiak számára az, amikor bejelentettük, hogy nem az eü. miniszter, hanem a helyettese jön ki. A koreaiaknál általában igen nagy szerepet játszik a delegáció összetétele, nagysága és színvonala. Ugyancsak furcsán hatott az a tény, hogy a delegáció tagja, Métneki elvtárs, mint félhivatalos küldött jött ki, és 22-én csak Simonovits elvtárs utazott egyedül haza. Véleményem szerint otthoni szerveink nem készítették elő kellő alapossággal a delegáció koreai útját, amit az is bizonyított, hogy nem voltak felkészülve az itteni tárgyalásokra. Helytelennek tartottam azt, hogy Simonovits elvtárs három napra Pekingbe utazott, ahelyett, hogy alaposan tanulmányozta volta a szorivoni magyar kórház működését. Simonovits elvtárs, aki kijelentette, hogy neki november 1-re feltétlenül odahaza kell lennie, félve attól, hogy a koreai szervek nem veszik meg részére a visszautazáshoz szükséges repülőjegyet, állandóan ostromolt bennünket a repülőjegy megvételére. Követségünk Pekingig megváltotta részére a repülőjegyet, közöltük továbbá vele azt is, hogy Pekingből való továbbutazása igen költséges a magyar állam számára. Dr. Métneki elvtárs, aki itt maradt, hogy a kórház munkáját felülvizsgálja, véleményem szerint nem kielégítő munkát végez, mivel ideje nagy részét kínai utazással tölti el.

Mint a munkaértekezleti jegyzőkönyvből is kitűnik, otthoni szerveink meg akarják valósítani a kórház önálló gazdasági elszámolását, nagyobb mértékben kívánják biztosítani a kórház önállóságát. Véleményem szerint az új helyzet megköveteli azt, hogy a kórház vezetését olyan igazgatóra bízzuk, aki ismeri a koreai egészségügyi helyzetet, gazdasági lehetőségeket, és önállóan tudja irányítani a kórház munkáját. Helyesnek tartanám, ha Dr. Szederkényi elvtárs koreai kint tartózkodását még egy évvel meghosszabbítanánk. Ezt szükségessé teszik a fent említettek, valamint az is, hogy a VIII/b csoport összetételét tekintve eléggé gyenge, és egy új kórházigazgató kiküldésével esetleges zavarok állnának be.

A kollektíva gyengeségét mutatja az is, hogy a magyarországi események kapcsán több ember elveszítette a fejét, demagóg magatartásukkal, helytelen kijelentéseikkel szinte lehetetlenné tették a vezetést, bomlasztották a kollektíva nyugalmát stb. A legsajnálatosabb esemény volt az, hogy három orvos, amikor meghallotta, hogy megalakult a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, követelték a követségtől útleveleiket azon a címen, hogy hazautaznak. Időközben tudomásunkra jutott - munkatársaik állítása szerint -, hogy nem akarnak visszatérni Magyarországra, hanem a svájci Vöröskereszt védelmét kérik az egész magyar orvos-csoport nevében. A három közül Herczog dr.-t sikerült meggyőznünk arról, hogy számára az lesz a legjobb megoldás, ha becsülettel végzi továbbra is munkáját a szorivoni kórházban.

Mellékelten felterjesztem a szorivoni magyar kórház orvosainak és egészségügyi dolgozóinak hozzám intézett levelét, melyben a kollektíva nevében kérik, hogy dr. Vajda Dezső és Lukács W. Ferenc orvosokat az utóbbi hónapokban, és a legutóbbi napokban tanúsított helytelen és a kollektívát bomlasztó magatartásuk miatt küldjem haza. A levelet a kollektíva minden tagja aláírta. A két nevezett orvossal beszélgettünk, akik letagadták azt, hogy külföldre akarnak menni. Jóváhagytam a kórház dolgozóinak kérését és nevezetteket f. hó 8-án vonattal hazaküldtem, hogy ezzel elejét vegyem a kollektíva további bomlasztásának. [...] felterjesztem másolatban a kórház igazgatójának a magyar Eü. Minisztériumhoz intézett levelét, amelyben a fenti két orvos magatartásával foglalkozik. - Helytelennek tartom, hogy a levélben nem írta meg az igazgató a két orvos disszidálási szándékát."

MOL XIX-J-1-j-Korea-48/11/szig.titk.-13/g.-1956. I/3. 9. doboz. (Magyar Országos Levéltár Külügyminisztérium TÜK iratok Korea.) Eredeti, gépelt tisztázat.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt január 27.

1944

A szovjet Vörös Hadsereg áttöri Leningrád több mint 2 éve tartó német blokádját.Tovább

1945

A szovjet Vörös Hadsereg felszabadítja a birkenaui és auschwitzi koncentrációs táborokat.Tovább

1967

Több mint 60 ország képviselője aláírja az Atomcsend-EgyezménytTovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő