Magyar orvosok Koreában (1950-1957)

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban a Rákosi Mátyásról elnevezett hadikórházban nyolc magyar orvos-csoport váltotta egymást a koreai háború éveiben és az újjáépítés időszakában. Az itt közölt dokumentumok bemutatják a magyar–koreai diplomáciai kapcsolatok keretében a Rákosi Mátyás Hadikórház, majd polgári kórház sorsát, az ottani egészségügyi és háborús körülményeket, miközben bepillantást engednek a kórház belső, magánéleti botrányoktól sem mentes életébe.

Az 1956-os forradalom hatása  

a)  

Práth Károly Magyarország 1956. június 18-án kinevezett koreai nagykövetének a jelentése az 1956. október 23-ai események miatt a kórházban tapasztalt ideges hangulatról

„[...] Magamat és a követség munkatársait igen nagy feladat elé állított az október 23-i események után bekövetkezett állapot. Egyik fő kérdésnek azt tekintettem, hogy a Koreában tartózkodó magyar kollektívát a lehetőség szerint együtt tartsam, és megóvjam olyan lépéstől, amely esetleg károsan befolyásolhatta volna országunk helyzetét. Törvényszerű az, hogy minden politikai-, gazdasági- és kulturális változás az emberek gondolkozását, cselekedeteit nagymértékben befolyásolja, egyeseket megingat, másokat megszilárdít. Általában tisztító vízként szoktak hatni, hogy az emberek szavai és tettei között politikai meggyőződésükben milyen változás állt be. Most mutatkozott meg, hogy a párt milyen hibát követett el, hogy olyan embereket vett sorai közé, akik közül igen sokan a pártot egy emelőnek, ugródeszkának tartották érvényesülésük érdekében. Meg kívánom jegyezni, hogy Dr. V[...] és Dr. L[...] nem elszigetelt jelenség. Rajtuk kívül a disszidálásnak fő hangadója Dr. H[...] L[...] bőrgyógyász orvos, aki az események alatt több táviratot kapott hazulról, hogy a család elhagyja, majd azt, hogy el is hagyta Magyarországot. Tudomása volt a kollektívának arról, hogy Dr. H[...] Panmindzsonon keresztül akarta elhagyni Koreát, amelyet a koreai szervek ébersége akadályozott meg azzal, hogy Keszontól nem engedte tovább. Nem szégyelli elmondani, hogy tizenkét éves párttag létére „fasiszta volt és fasiszta maradt", és hogy ő meg fogja találni a külföldre való elmenetel módját. [...]

November 3-án, ami utólag jutott tudomásomra, a két orvosnak volt egy olyan javaslata, „a legjobb az lenne, ha az egész kollektíva egy emberként bejönne hozzám a követségre, kikérné az útlevelet, áttenné székhelyét Kínába, és ott felajánlaná magát a Vöröskeresztnek és védelem alá helyezné magát". Ez ellen Dr. Szederkényi, a kórház igazgatója tiltakozott. November 5-én kora reggel Dr. L[...] bejelentette az igazgatónak, hogy a jelenlegi helyzetben azt látja a legjobbnak, ha elmegy. Utána Dr. V[...] kifejtette a fentieken kívül, hogy most megragadja sorsának irányítását, mivel ezt eddig mások csinálták. Bejelentette azt is, hogy a többi orvossal megbeszélte, ha ő biztos helyre kerül, ott felveszi a kapcsolatot az illetékesekkel, felajánlja szolgálatait és értesíteni fogja őket, hogy hogyan tudnak a többiek is oda eljutni.

Az igazgató megijedt és azt mondotta, hogy még csak az kellene, hogy valamennyi külföldi rádió azt híresztelné, hogy a magyar kórház orvosai disszidálnak.

Ezen a napon tizenkét órakor érkeztem Szorivonba, és akkor ismertem meg azt a tény, hogy három orvos összecsomagolt, nem is jelentették be távozásukat azokon az osztályokon, ahol dolgoznak, és így a koreai orvosok és személyzet között már szóbeszéd lett, hogy valami baj van a magyar orvosokkal.

Összehívtam az orvos-kollektívát, ismertettem azt az örvendetes hírt, hogy megalakult a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, kértem őket, hogy most már legyenek türelemmel, rövidesen a rend otthon helyreáll, védjék meg a magyar orvosok becsületét, amelyet több év fáradságos munkájával szereztek meg itt Koreában. Az értekezleten kérték, hogy H[...]ot lehetőleg beszéljem le, hogy elmenjen a két orvossal, mivel ezek disszidálni akarnak. Itt elhangzott az is, hogy elég, ha a két orvosnak a követség csak Andungig veszi meg a jegyet. Erre N[...] L[...] tiltakozott, hogy ezzel elősegítenénk ténylegesen a disszidálást, és ekkor döbbentem rá, hogy lényegében milyen kombinációk merültek fel, amit az elvtársak nekem részleteiben el is mondottak. Dr. H[...]gal külön beszélgettem, így ő visszamaradt. A másik két orvosról utána a kórház vezetősége és kollektívája már hallani sem akart, és azt mondták, hogy a követség adja ki részükre az útlevelet, mivel nem hajlandók egy fedél alatt lenni tovább velük.  Az írásos kérelem megkapása után [...] a követség a két orvosnak az útlevelét odaadta, vasútjegyüket közvetlen csatlakozással Budapestig váltotta meg, valamint gondoskodott ezen útvonaluk feltétlen betartásáról."

MOL XIX-J-1-j-Korea-48/12/Szig.Titk.-13g-1956. I/3. 9. doboz. (Magyar Országos Levéltár Külügyminisztérium TÜK iratok Korea.) Eredeti, gépelt tisztázat.

b)  

Részletek Práth Károly nagykövet 1956. november 14-ei beszámolójából  

[1956. október 14-én magyar egészségügyi delegáció érkezett Phenjanba, amelynek vezetője Dr. Simonovits István egészségügyi miniszterhelyettes, tagjai Dr. Métneki János főelőadó, Szederkényi János, a koreai magyar kórház igazgató főorvosa, a nagykövetségről pedig Karsai Lajos attasé és Práth Károly Korea nagykövete volt. 1956. október 21-én írták alá a Simonovits István egészségügyi miniszterhelyettes és Li Pjon Nam egészségügyi miniszter között lefolyt tárgyalások eredményéről szóló jegyzőkönyvet. A jelentés a magyar delegáció phenjani tartózkodásáról, programjáról ad számot]

„[...] A koreai egészségügyi szervek és általában a koreai szervek nem voltak megelégedve a delegáció összetételével. Li Pjon Nam eü. miniszter a varsói egészségügyi konferencián annak idején az egészségügyi minisztert hívta meg a KNDK-ba, aki el is fogadta a meghívást. Meglepetést okozott a koreaiak számára az, amikor bejelentettük, hogy nem az eü. miniszter, hanem a helyettese jön ki. A koreaiaknál általában igen nagy szerepet játszik a delegáció összetétele, nagysága és színvonala. Ugyancsak furcsán hatott az a tény, hogy a delegáció tagja, Métneki elvtárs, mint félhivatalos küldött jött ki, és 22-én csak Simonovits elvtárs utazott egyedül haza. Véleményem szerint otthoni szerveink nem készítették elő kellő alapossággal a delegáció koreai útját, amit az is bizonyított, hogy nem voltak felkészülve az itteni tárgyalásokra. Helytelennek tartottam azt, hogy Simonovits elvtárs három napra Pekingbe utazott, ahelyett, hogy alaposan tanulmányozta volta a szorivoni magyar kórház működését. Simonovits elvtárs, aki kijelentette, hogy neki november 1-re feltétlenül odahaza kell lennie, félve attól, hogy a koreai szervek nem veszik meg részére a visszautazáshoz szükséges repülőjegyet, állandóan ostromolt bennünket a repülőjegy megvételére. Követségünk Pekingig megváltotta részére a repülőjegyet, közöltük továbbá vele azt is, hogy Pekingből való továbbutazása igen költséges a magyar állam számára. Dr. Métneki elvtárs, aki itt maradt, hogy a kórház munkáját felülvizsgálja, véleményem szerint nem kielégítő munkát végez, mivel ideje nagy részét kínai utazással tölti el.

Mint a munkaértekezleti jegyzőkönyvből is kitűnik, otthoni szerveink meg akarják valósítani a kórház önálló gazdasági elszámolását, nagyobb mértékben kívánják biztosítani a kórház önállóságát. Véleményem szerint az új helyzet megköveteli azt, hogy a kórház vezetését olyan igazgatóra bízzuk, aki ismeri a koreai egészségügyi helyzetet, gazdasági lehetőségeket, és önállóan tudja irányítani a kórház munkáját. Helyesnek tartanám, ha Dr. Szederkényi elvtárs koreai kint tartózkodását még egy évvel meghosszabbítanánk. Ezt szükségessé teszik a fent említettek, valamint az is, hogy a VIII/b csoport összetételét tekintve eléggé gyenge, és egy új kórházigazgató kiküldésével esetleges zavarok állnának be.

A kollektíva gyengeségét mutatja az is, hogy a magyarországi események kapcsán több ember elveszítette a fejét, demagóg magatartásukkal, helytelen kijelentéseikkel szinte lehetetlenné tették a vezetést, bomlasztották a kollektíva nyugalmát stb. A legsajnálatosabb esemény volt az, hogy három orvos, amikor meghallotta, hogy megalakult a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, követelték a követségtől útleveleiket azon a címen, hogy hazautaznak. Időközben tudomásunkra jutott - munkatársaik állítása szerint -, hogy nem akarnak visszatérni Magyarországra, hanem a svájci Vöröskereszt védelmét kérik az egész magyar orvos-csoport nevében. A három közül Herczog dr.-t sikerült meggyőznünk arról, hogy számára az lesz a legjobb megoldás, ha becsülettel végzi továbbra is munkáját a szorivoni kórházban.

Mellékelten felterjesztem a szorivoni magyar kórház orvosainak és egészségügyi dolgozóinak hozzám intézett levelét, melyben a kollektíva nevében kérik, hogy dr. Vajda Dezső és Lukács W. Ferenc orvosokat az utóbbi hónapokban, és a legutóbbi napokban tanúsított helytelen és a kollektívát bomlasztó magatartásuk miatt küldjem haza. A levelet a kollektíva minden tagja aláírta. A két nevezett orvossal beszélgettünk, akik letagadták azt, hogy külföldre akarnak menni. Jóváhagytam a kórház dolgozóinak kérését és nevezetteket f. hó 8-án vonattal hazaküldtem, hogy ezzel elejét vegyem a kollektíva további bomlasztásának. [...] felterjesztem másolatban a kórház igazgatójának a magyar Eü. Minisztériumhoz intézett levelét, amelyben a fenti két orvos magatartásával foglalkozik. - Helytelennek tartom, hogy a levélben nem írta meg az igazgató a két orvos disszidálási szándékát."

MOL XIX-J-1-j-Korea-48/11/szig.titk.-13/g.-1956. I/3. 9. doboz. (Magyar Országos Levéltár Külügyminisztérium TÜK iratok Korea.) Eredeti, gépelt tisztázat.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt június 13.

1917

London németek általi bombázása. 162 halott, 432 sebesült.Tovább

1919

Clemenceau- jegyzék átadása a kormánynak.Tovább

1940

Német csapatok elfoglalják Párizst.Tovább

2000

A Magyar Köztársaság Országgyűlése elrendeli a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja középfokú oktatási intézményekben való évenkénti...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők