Magyar orvosok Koreában (1950-1957)

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban a Rákosi Mátyásról elnevezett hadikórházban nyolc magyar orvos-csoport váltotta egymást a koreai háború éveiben és az újjáépítés időszakában. Az itt közölt dokumentumok bemutatják a magyar–koreai diplomáciai kapcsolatok keretében a Rákosi Mátyás Hadikórház, majd polgári kórház sorsát, az ottani egészségügyi és háborús körülményeket, miközben bepillantást engednek a kórház belső, magánéleti botrányoktól sem mentes életébe.

Hangulatjelentés a Koreába küldendő kórház-gyűjtésről
1950. július 21.

MDP KÖZPONTI VEZETŐSÉGE         SZIGORÚAN BIZALMAS!
AGITÁCIÓS ÉS PROPAGANDA           Készült 19 példányban
OSZTÁLY                                                 ÉV

Feljegyzés
a Koreába küldendő kórház-gyűjtéssel kapcsolatos hangulatról
/Készült 19 megye és Nagybudapest telefonjelentése alapján./

A gyűjtés szervezetten, országos viszonylatban szerda du. és csütörtök nap folyamán indult meg. Falusi viszonylatban azonban az ívek késése miatt nem volt ritka eset a pénteki indulás sem. Ennek következménye az, hogy meglehetősen nagy a lemaradás péntek estig a falusi vonalon.

Az eddigi jelentések azt bizonyítják, hogy mintegy 600-700 000 emberre tehető az eddigi adakozók száma. Az adakozók túlnyomó többsége - megállapításunk szerint - az üzemi dolgozók és a városok lakosaiból adódik. Az átlag-felajánlás személyenként 8-10 forint.

Az üzemi dolgozók lelkesedése tovább fokozódott. Ennél a kérdésnél eléggé öntevékenynek bizonyultak üzemi szervezeteink. A SZABAD NÉP közlése óta mindenütt röpgyűléseket tartottak, és több helyen külön műszak szervezését határozták el. A gyűjtés hatására kialakult jó hangulatot sikeresen kötötték össze a termelés kérdésével. A pénzbeli felajánlásokon túl egyéb felajánlások is történtek. A Magyar Acéldrótgyár dolgozói 30 drb tábori ágyat, a gyógyszerüzemek dolgozói gyógyszereket ajánlanak fel. A dolgozó nők aktivitása, harcos kiállása az ügy érdekében, kivétel nélkül az összes üzemekben megmutatkozott.

A megyei telefonjelentések a falun is megmutatkozó jó hangulatról számolnak be, azonban átfogó képük a gyűjtés állásáról ezen a vonalon még nincs, mivel a gyűjtés meglehetősen későn indult be. A példák tömege azonban azt mutatja, hogy nemcsak a t.sz.cs.-k, ÁMG-k, ÁG-k, hanem az egyénileg dolgozó parasztok körében is megértésre talált a kérdés. Számtalan példát sorolnak fel a jelentések, hogy a felajánlások átadása alkalmával a koreai szabadságharcosokkal való együttérzésüket fejezik ki dolgozó parasztjaink.

A szegényparasztok részéről mutatkozik meg leginkább a segíteni akarás. Mohács II. körzetében egy szegényparasztot elkerült a népnevelő a gyűjtőívvel, az utána ment a másik házba és sértődötten kérdezte, hogy miért kerüli el, hiszen ő is 10 Ft-ot akar adni. Legtöbb jelentés kihangsúlyozza a kulákok részéről tapasztalható ellenséges magatartást az üggyel kapcsolatban.

Hiányos a kép, hogy a t.sz.cs.-k, ÁMG-k, ÁG-k részéről milyen méretű a felajánlás. Csak egy-egy kiragadott kép áll a rendelkezésünkre, de eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy különösen gyenge a gyűjtés eredménye az ÁG-ban, és nem egyszer a reakciós megnyilvánulások példáját az ÁG-ból hozzák.

Egyes helyeken a papok is kiálltak a koreai harcosok támogatása mellett és maguk is tettek felajánlásokat. Azonban több helyen előfordult, hogy nemcsak megtagadták a felajánlást, hanem ellenséges kijelentéseket is tettek (Tatabánya V. körzet plébánián a pap azt mondta: „van elég rongyos magyar, akin segíteni kellene"), amit népnevelőink az agitáció során jól felhasználtak.

A békebizottságok aktivitása megnőtt, és több jelentés beszámol a békebizottságok kezdeményező, aktív, jó munkájáról. A tömegszervezetek munkája azonban megfelelő mértékben sehol sem tapasztalható.

Az eredmények mellett azonban meg kell állapítanunk, hogy szervezeteink kezdettől fogva nem tartják megfelelően kézben a kérdést. A tömegek lelkes aktivitása mögött kullogott nem egyszer a pártszervezetek munkája. Még ma is, több megye csak gyenge részeredményeket tudott közölni, és az ellenség tevékenységéről, támadásáról semmiféle értesülésük nem volt /Heves, Fejér, Bács/.

Az ellenség rémhírekkel próbálkozik a jó hangulatot megrontani, zavart kelteni. A jobboldali szociáldemokraták hangja is hallatszik egy-egy üzemben, amikor az örökös gyűjtésről beszélnek, vagy mint pl. a Salgótarjáni Acél-ban az egyik jobboldali szociáldemokrata 50 fillért akart adni. A Magyaróvári Fémfeldolgozó ceruza-üzemében az a rémhír terjedt el, hogy a tegnap esti rádióadás azért szakadt meg, mert Budapestet bombázták és elrendelték az elsötétítést. /A dolgozók maguk kérték a rémhírterjesztő elbocsátását./ Miskolcon a tejért sorban állók között apácák voltak, akik arról beszéltek, hogy „most, a pénz után majd erőszakkal viszik az embereket Koreába, és egy orvos ettől való félelmében agyonlőtte magát". Zala megyében - főleg a határszélen - az a rémhír, hogy ez a pénz nem a koreaiaknak megy, hanem hadikölcsön, háborúra akarják fordítani. Pest megyében a reakció arról beszél, hogy most már minden hónapban más és más adakozások lesznek, jövő hónapban békebélyegek lesznek kibocsátva. Az ellenség munkája, hogy vidéken és itt, különösen Budapesten a IX. kerületben, nagy számban keresik fel a Szabadságharcos Szövetséget, hogy hallották, hogy partizánokat toboroznak. Komárom megyében valósággal lázba hozta a fiatalokat, mivel egyesek már plakátot is véltek látni, hogy aki jelentkezik, 40 000 Ft-ot kap.

Budapest, 1950. július 21.

MOL M-KS 276. f. 65. cs. 209. ő. e.-1950. (Magyar Országos Levéltár MDP Központi vezető szervei Rákosi Mátyás titkári iratai.) Eredeti, géppel írt tisztázat.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt szeptember 22.

1980

Az Irán és Irak közötti határháború országos háborúvá fajul.Tovább

1992

Az ENSZ kizárja Jugoszláviát a boszniai eseményekben vállalt szerepe miatt.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő