Magyar orvosok Koreában (1950-1957)

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban a Rákosi Mátyásról elnevezett hadikórházban nyolc magyar orvos-csoport váltotta egymást a koreai háború éveiben és az újjáépítés időszakában. Az itt közölt dokumentumok bemutatják a magyar–koreai diplomáciai kapcsolatok keretében a Rákosi Mátyás Hadikórház, majd polgári kórház sorsát, az ottani egészségügyi és háborús körülményeket, miközben bepillantást engednek a kórház belső, magánéleti botrányoktól sem mentes életébe.

Pásztor Károly követ jelentése a magyar orvos-csoport munkájáról és helyzetéről
1952. szeptember 23.

[A jelentés részletesen taglalja az országos katonai konferencia eseményeit, amelyen harminc előadás hangzott el, ebből tizenöt előadást a népi demokratikus országok Koreában tartózkodó orvosai, köztük hét előadást a magyar orvosok tartottak.]

„Orvosaink előadásai és magabiztos fellépésük a konferencia résztvevői részéről nagy tetszést és megelégedést nyújtott. Az elvtársaink elbeszélése szerint [...] feltűnően nagy volt az érdeklődés a magyar orvosok előadásai iránt, amelyre alapos dokumentációs anyaggal készültek fel. Amikor egy magyar orvos tartott előadást, kivétel nélkül minden résztvevő a folyosókról igyekezve bement a terembe, és a jegyzetfüzetek előszedésének zaját lehetett hallani a teremben. A résztvevők nagy figyelemmel hallgatták végig az előadásokat és jegyzeteltek.

A konferencián történt egy nem kívánatos jelenség is, amely utána mindjárt tisztázva is lett.

Ugyanis Adorján orvos elvtárs által tartott előadáshoz, amelyet a sebészetben sikeresen használt idegen testek alkalmazásáról tartott, egyik bolgár orvos elvtárs hozzászólásában azt fejtegette, hogy az idegen testek alkalmazása nem a haladott sebészet, a szovjet sebészet módszere, hanem elavult, a nem bevált nyugati sebészetnek a módszere.

Teljesen nem ismeretes még, hogy a bolgár orvost milyen szándék vagy cél vezette, amikor szembehelyezkedett ezzel a gyakorlati munkában is jól bevált módszerrel, de tény az, hogy a konferencia eddigi sima menetét eléggé megzavarta. A bolgár orvos felszólalására a konferencia résztvevői egyenesen fel voltak háborodva. Már Adorján elvtárs is a válaszában meggyőzte a bolgár orvos elvtársat, és utána az egész konferencia a magyar orvos-csoport, vagyis Adorján elvtárs álláspontját képviselte, és a bolgár orvos, mint helytelen meghatározását elvetette.

A konferencia befejező részében a résztvevő szovjet tanácsadó elvtárs is foglalkozott a kérdéssel, aki a következőket mondotta: a Szovjetunióban már régebbi időktől foglalkoznak a sebészetben idegen testek alkalmazásával. Ez annyiból került a háttérbe, hogy volt idő, amikor az ehhez szükséges megfelelő anyagnak az előállítása nehézségekbe ütközött, vagyis nem tudtak erre a célra olyan megbízható anyagot előállítani, ami teljesen megfelelt volna. Most azonban, hogy ilyen anyagoknak az előállítására van lehetőség, és rendelkeznek is ilyen anyaggal, a Szovjetunióban a sebészetben mind szélesebb körben alkalmazzák. Ez nem elavult módszer - mondotta -, és a sebészet állandó továbbfejlesztésében igen nagy gondot fordítanak erre.

Már a konferencia menetében is több felszólaló a magyar orvosok álláspontját helyeselte, még a bolgár orvosok is felszólalásukban elítélték a felszólalt orvosuk helytelen álláspontját. Az említett bolgár orvos a konferencia további menetében fel sem szólalt többé.

A konferencián részt vett bolgár orvosok bocsánatot kértek orvosainktól, és több ízben elnézésüket kérték orvosuk helytelen álláspontja miatt. A katonai egészségügyi főparancsnok elvtárs is hasonló célból fordult orvosainkhoz még ott a konferencián. A konferencia után találkoztam a bolgár orvos-csoport vezetőjével, aki mindjárt felhozta a történteket, és ő is elnézést kért. Azt mondotta, hogy nagyon sajnálja, hogy nem vehetett részt a konferencián, mert ha ő ott van, ez nem fordult volna elő. Én megnyugtattam őt, hogy minket nem ért sérelem, mert ez nem más, mint egy vita a szakmán belül.

A bolgár orvosok most azzal a kéréssel fordultak orvosainkhoz, hogy egy orvosukat szeretnék 1-2 hétre a Rákosi kórházba küldeni tanulmányútra. Orvos-csoportunk vezetői már meg is beszélték a bolgár orvosokkal ennek lehetőségét és lebonyolítását. A bolgár orvos kórházunk szervezési és sebészeti munkáját fogja tanulmányozni.

Az a meglátásom, hogy ennek az incidensnek látszó kényes jelenségnek nem lett semmi hatása, ami a két egészségügyi csoport jó viszonyát rossz irányba befolyásolná. Azóta már orvosaink is találkoztak a bolgár orvosokkal Phenjanban és hosszasan, barátságosan elbeszélgettek egymással. [...]

Dacára az utóbbi idők nagy bombázásainak, a kollektíva egészében jól megállja a helyét. Van néhány orvos, akik jobban félnek, mint azelőtt, de a munkájukat ők is elvégzik. Nagy megnyugvást jelent számukra az, hogy az operációt most már egy teljesen veszélymentes óvóhelyen végezhetik. Itt végzik a legtöbb operációt. Az operációt áttehették most már nappalra, és így az esti órákban szabadok, többet pihenhetnek. Az idegeik azonban mind jobban észrevehetően megviseltek. Kórházunk területére, bár elszórtan, néhányszor dobtak bombát, eddig egyedül F[...] orvost érte közelebbről támadás, de mivel a településeken teljes óvóhely nélküli nyílt községekben dolgoznak az elvtársak, és a kórház közvetlen közelségében is nagy bombázások voltak, megviselték őket, nagyon fontos, hogy itt a váltás ideje. F[...] orvost légnyomás érte, ő volt a legfélősebb, még a félős orvosok közül is. Ezért is következett be nála, ahogy látszik, a teljes idegösszeomlás. Már a gépek puszta megjelenése is, kétségbeejtően félelmetes volt számára. A bomba robbanási helye és a kis földbunker között - amelyben ők voltak - kb. 10 m a távolság. A két hely között van egy másfél méteres meredek partoldal, ami nagyrészt megvédte őket a nagyobb bajtól. Ez a meredek part nagyrészt felfogta a légnyomást, és őket kevésbé érte. A földbunkerben tartózkodott az igazgató elvtárs, helyettese és még néhány koreai elvtárs, de ők néhány nap alatt nagyobb részt kiheverték a kisebb légnyomás okozta szervezeti zavarokat. F[...] orvosra főleg a bomba közeli robbanása és a bunkeromlás volt nagy hatással. Úgy megijedt, hogy össze-vissza kiabált, mint aki nincs észnél. Majd ő megmutatja, hogy hazamegy, hogy mi meg akarjuk őt öletni stb. kiabálta. Már a bombázás előtti magatartása sem volt valami jó. Figyelmeztetni kellett őt a koreai beosztottakkal szemben tanúsított durvasága miatt is. Nem élt teljesen bele a kollektívába. Rossz természete és helytelen megnyilvánulásai miatt, az elvtársaink sem szerették. Amikor baj érte, mindent elkövettek, hogy a legjobb gondozásban részesüljön. Az egyik elvtársnő állandóan mellé volt rendelve, gondozta, de a többiek is gyakran felkeresték őt, mégis azt hajtogatta, hogy ő vele senki sem törődik. Betegsége, úgy látszik, hogy elég komoly, de el is túlozta. Belső vérzést nem észleltek nála, de mutatott fájdalmaiban annyira jajgatott, hogy orvosaink ezután nemcsak benne, de saját magukban is kételkedtek, hogy esetleg mégis lehet valami súlyosabb baja is, amit nem vettek észre.

Ezért is határoztak úgy, hogy mielőbb javasolják a hazaszállítását. Oly annyira nyugtalanul és gyerekesen viselkedett, sőt károsan is, hogy a többi elvtársak nem is tudták sajnálni, és később nem is vették egészen komolyan, mert gyakran észrevehetően meglátszott nála az, hogy amikor gondolta, hogy más nem látja vagy nem hallja, teljesen magánál volt, mintha nem is történt volna vele semmi baj.

Hazaküldése a betegségén túl azért is vált szükségessé, mert magatartásával teljesen károsan befolyásolta volna a kollektíva többi tagját. A kollektíva ezért is megnyugodott, másrészt azért, hogy bajba került társukat azonnal elszállítottuk és biztonságba helyeztük. [...]

Múltkori jelentésemben beszámoltam arról, hogy kórházunk területén mind gyakrabban fordulnak elő olyan jelenségek, amelyek nyugtalanságra adnak okot. Nyilvánvaló volt, hogy ott egy olyan személynek vagy csoportnak kell lenni, akik irányítják a sorozatos provokációkat. Amikor konkrét adat volt a kezünkben, felhívtuk rá az illetékesek figyelmét, akik másnap vizsgálatot tettek kórházunkban, és megállapították, hogy a volt koreai politikai vezető és egy koreai orvos azok, akik szítják a tüzet, és mindjárt nyilvánvalóvá vált az ellenséges magatartásuk is. A kórházból el lettek bocsátva, és azóta megszűntek a mindennapos provokációk, fényjeladások, lopás stb. Ebben az időben, ez a volt politikai vezető már fennhéjázva arról beszélt, hogy ő lesz a kórház igazgatója. Meg kellett tenni a kellő intézkedéseket, hogy ezt megakadályozzuk, mert úgy a magatartásából, mint munkájából annyi sok rossz tapasztalatra tettünk szert, hogy ha meg nem gátoljuk itteni pályafutását, kórházunkat a teljes csődbe vihette volna. A vizsgálat folyamán kiderült, hogy már régebben elkövetett bűnei is vannak, és az említett orvossal együtt távozott kórházunkból. [...]"

MOL XIX-J-14-a-319/Biz.-1952. 14. doboz. (Magyar Országos Levéltár Külügyminisztérium Phenjani követség TÜK iratok.) Gépelt, eredeti tisztázat.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt január 27.

1944

A szovjet Vörös Hadsereg áttöri Leningrád több mint 2 éve tartó német blokádját.Tovább

1945

A szovjet Vörös Hadsereg felszabadítja a birkenaui és auschwitzi koncentrációs táborokat.Tovább

1967

Több mint 60 ország képviselője aláírja az Atomcsend-EgyezménytTovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő