Magyar orvosok Koreában (1950-1957)

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban a Rákosi Mátyásról elnevezett hadikórházban nyolc magyar orvos-csoport váltotta egymást a koreai háború éveiben és az újjáépítés időszakában. Az itt közölt dokumentumok bemutatják a magyar–koreai diplomáciai kapcsolatok keretében a Rákosi Mátyás Hadikórház, majd polgári kórház sorsát, az ottani egészségügyi és háborús körülményeket, miközben bepillantást engednek a kórház belső, magánéleti botrányoktól sem mentes életébe.

Pásztor Károly követ jelentése a magyar orvos-csoport munkájáról és helyzetéről
1952. szeptember 23.

[A jelentés részletesen taglalja az országos katonai konferencia eseményeit, amelyen harminc előadás hangzott el, ebből tizenöt előadást a népi demokratikus országok Koreában tartózkodó orvosai, köztük hét előadást a magyar orvosok tartottak.]

„Orvosaink előadásai és magabiztos fellépésük a konferencia résztvevői részéről nagy tetszést és megelégedést nyújtott. Az elvtársaink elbeszélése szerint [...] feltűnően nagy volt az érdeklődés a magyar orvosok előadásai iránt, amelyre alapos dokumentációs anyaggal készültek fel. Amikor egy magyar orvos tartott előadást, kivétel nélkül minden résztvevő a folyosókról igyekezve bement a terembe, és a jegyzetfüzetek előszedésének zaját lehetett hallani a teremben. A résztvevők nagy figyelemmel hallgatták végig az előadásokat és jegyzeteltek.

A konferencián történt egy nem kívánatos jelenség is, amely utána mindjárt tisztázva is lett.

Ugyanis Adorján orvos elvtárs által tartott előadáshoz, amelyet a sebészetben sikeresen használt idegen testek alkalmazásáról tartott, egyik bolgár orvos elvtárs hozzászólásában azt fejtegette, hogy az idegen testek alkalmazása nem a haladott sebészet, a szovjet sebészet módszere, hanem elavult, a nem bevált nyugati sebészetnek a módszere.

Teljesen nem ismeretes még, hogy a bolgár orvost milyen szándék vagy cél vezette, amikor szembehelyezkedett ezzel a gyakorlati munkában is jól bevált módszerrel, de tény az, hogy a konferencia eddigi sima menetét eléggé megzavarta. A bolgár orvos felszólalására a konferencia résztvevői egyenesen fel voltak háborodva. Már Adorján elvtárs is a válaszában meggyőzte a bolgár orvos elvtársat, és utána az egész konferencia a magyar orvos-csoport, vagyis Adorján elvtárs álláspontját képviselte, és a bolgár orvos, mint helytelen meghatározását elvetette.

A konferencia befejező részében a résztvevő szovjet tanácsadó elvtárs is foglalkozott a kérdéssel, aki a következőket mondotta: a Szovjetunióban már régebbi időktől foglalkoznak a sebészetben idegen testek alkalmazásával. Ez annyiból került a háttérbe, hogy volt idő, amikor az ehhez szükséges megfelelő anyagnak az előállítása nehézségekbe ütközött, vagyis nem tudtak erre a célra olyan megbízható anyagot előállítani, ami teljesen megfelelt volna. Most azonban, hogy ilyen anyagoknak az előállítására van lehetőség, és rendelkeznek is ilyen anyaggal, a Szovjetunióban a sebészetben mind szélesebb körben alkalmazzák. Ez nem elavult módszer - mondotta -, és a sebészet állandó továbbfejlesztésében igen nagy gondot fordítanak erre.

Már a konferencia menetében is több felszólaló a magyar orvosok álláspontját helyeselte, még a bolgár orvosok is felszólalásukban elítélték a felszólalt orvosuk helytelen álláspontját. Az említett bolgár orvos a konferencia további menetében fel sem szólalt többé.

A konferencián részt vett bolgár orvosok bocsánatot kértek orvosainktól, és több ízben elnézésüket kérték orvosuk helytelen álláspontja miatt. A katonai egészségügyi főparancsnok elvtárs is hasonló célból fordult orvosainkhoz még ott a konferencián. A konferencia után találkoztam a bolgár orvos-csoport vezetőjével, aki mindjárt felhozta a történteket, és ő is elnézést kért. Azt mondotta, hogy nagyon sajnálja, hogy nem vehetett részt a konferencián, mert ha ő ott van, ez nem fordult volna elő. Én megnyugtattam őt, hogy minket nem ért sérelem, mert ez nem más, mint egy vita a szakmán belül.

A bolgár orvosok most azzal a kéréssel fordultak orvosainkhoz, hogy egy orvosukat szeretnék 1-2 hétre a Rákosi kórházba küldeni tanulmányútra. Orvos-csoportunk vezetői már meg is beszélték a bolgár orvosokkal ennek lehetőségét és lebonyolítását. A bolgár orvos kórházunk szervezési és sebészeti munkáját fogja tanulmányozni.

Az a meglátásom, hogy ennek az incidensnek látszó kényes jelenségnek nem lett semmi hatása, ami a két egészségügyi csoport jó viszonyát rossz irányba befolyásolná. Azóta már orvosaink is találkoztak a bolgár orvosokkal Phenjanban és hosszasan, barátságosan elbeszélgettek egymással. [...]

Dacára az utóbbi idők nagy bombázásainak, a kollektíva egészében jól megállja a helyét. Van néhány orvos, akik jobban félnek, mint azelőtt, de a munkájukat ők is elvégzik. Nagy megnyugvást jelent számukra az, hogy az operációt most már egy teljesen veszélymentes óvóhelyen végezhetik. Itt végzik a legtöbb operációt. Az operációt áttehették most már nappalra, és így az esti órákban szabadok, többet pihenhetnek. Az idegeik azonban mind jobban észrevehetően megviseltek. Kórházunk területére, bár elszórtan, néhányszor dobtak bombát, eddig egyedül F[...] orvost érte közelebbről támadás, de mivel a településeken teljes óvóhely nélküli nyílt községekben dolgoznak az elvtársak, és a kórház közvetlen közelségében is nagy bombázások voltak, megviselték őket, nagyon fontos, hogy itt a váltás ideje. F[...] orvost légnyomás érte, ő volt a legfélősebb, még a félős orvosok közül is. Ezért is következett be nála, ahogy látszik, a teljes idegösszeomlás. Már a gépek puszta megjelenése is, kétségbeejtően félelmetes volt számára. A bomba robbanási helye és a kis földbunker között - amelyben ők voltak - kb. 10 m a távolság. A két hely között van egy másfél méteres meredek partoldal, ami nagyrészt megvédte őket a nagyobb bajtól. Ez a meredek part nagyrészt felfogta a légnyomást, és őket kevésbé érte. A földbunkerben tartózkodott az igazgató elvtárs, helyettese és még néhány koreai elvtárs, de ők néhány nap alatt nagyobb részt kiheverték a kisebb légnyomás okozta szervezeti zavarokat. F[...] orvosra főleg a bomba közeli robbanása és a bunkeromlás volt nagy hatással. Úgy megijedt, hogy össze-vissza kiabált, mint aki nincs észnél. Majd ő megmutatja, hogy hazamegy, hogy mi meg akarjuk őt öletni stb. kiabálta. Már a bombázás előtti magatartása sem volt valami jó. Figyelmeztetni kellett őt a koreai beosztottakkal szemben tanúsított durvasága miatt is. Nem élt teljesen bele a kollektívába. Rossz természete és helytelen megnyilvánulásai miatt, az elvtársaink sem szerették. Amikor baj érte, mindent elkövettek, hogy a legjobb gondozásban részesüljön. Az egyik elvtársnő állandóan mellé volt rendelve, gondozta, de a többiek is gyakran felkeresték őt, mégis azt hajtogatta, hogy ő vele senki sem törődik. Betegsége, úgy látszik, hogy elég komoly, de el is túlozta. Belső vérzést nem észleltek nála, de mutatott fájdalmaiban annyira jajgatott, hogy orvosaink ezután nemcsak benne, de saját magukban is kételkedtek, hogy esetleg mégis lehet valami súlyosabb baja is, amit nem vettek észre.

Ezért is határoztak úgy, hogy mielőbb javasolják a hazaszállítását. Oly annyira nyugtalanul és gyerekesen viselkedett, sőt károsan is, hogy a többi elvtársak nem is tudták sajnálni, és később nem is vették egészen komolyan, mert gyakran észrevehetően meglátszott nála az, hogy amikor gondolta, hogy más nem látja vagy nem hallja, teljesen magánál volt, mintha nem is történt volna vele semmi baj.

Hazaküldése a betegségén túl azért is vált szükségessé, mert magatartásával teljesen károsan befolyásolta volna a kollektíva többi tagját. A kollektíva ezért is megnyugodott, másrészt azért, hogy bajba került társukat azonnal elszállítottuk és biztonságba helyeztük. [...]

Múltkori jelentésemben beszámoltam arról, hogy kórházunk területén mind gyakrabban fordulnak elő olyan jelenségek, amelyek nyugtalanságra adnak okot. Nyilvánvaló volt, hogy ott egy olyan személynek vagy csoportnak kell lenni, akik irányítják a sorozatos provokációkat. Amikor konkrét adat volt a kezünkben, felhívtuk rá az illetékesek figyelmét, akik másnap vizsgálatot tettek kórházunkban, és megállapították, hogy a volt koreai politikai vezető és egy koreai orvos azok, akik szítják a tüzet, és mindjárt nyilvánvalóvá vált az ellenséges magatartásuk is. A kórházból el lettek bocsátva, és azóta megszűntek a mindennapos provokációk, fényjeladások, lopás stb. Ebben az időben, ez a volt politikai vezető már fennhéjázva arról beszélt, hogy ő lesz a kórház igazgatója. Meg kellett tenni a kellő intézkedéseket, hogy ezt megakadályozzuk, mert úgy a magatartásából, mint munkájából annyi sok rossz tapasztalatra tettünk szert, hogy ha meg nem gátoljuk itteni pályafutását, kórházunkat a teljes csődbe vihette volna. A vizsgálat folyamán kiderült, hogy már régebben elkövetett bűnei is vannak, és az említett orvossal együtt távozott kórházunkból. [...]"

MOL XIX-J-14-a-319/Biz.-1952. 14. doboz. (Magyar Országos Levéltár Külügyminisztérium Phenjani követség TÜK iratok.) Gépelt, eredeti tisztázat.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt augusztus 05.

1914

Az Osztrák–Magyar Monarchia hadat üzen Oroszországnak.Tovább

1914

a német hadsereg megtámadja Liège városát, illetve a város körül felállított megerősített pozíciókat.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők