Roald Amundsen csapata először éri el a Déli-sarkot.Tovább
Hadifogolynapló 1945-ből
"Végül odaértem a házunkhoz. Megnyitottam a kapunkat, és beléptem az udvarra. Esteledett már, délután öt óra elmúlt. Édesanyám az udvaron, az eperfa alatt egy kisszéken üldögélt. A kapunyitás zajára odafordult, meglátott, szólni sem tudott az örömteli meglepetéstől. Én odamentem hozzá, megöleltem, megcsókoltam, alig tudtam kimondani a köszöntő szavakat. „Hazajöttem Édesanyám!”
XXXVII. fejezet
22-én délelőtt kihirdették a táborban Sztálin parancsát. Az volt a marsall parancsának a lényege, hogy minden magyar hadifoglyot, aki még nem tartózkodik a Szovjetunió területén, haza kell vinni, hogy otthon rész tudjon venni a háborús károk helyreállításában. Aki már kinn van a Szovjetunióban azok egyelőre, kinn maradnak. Őket majd később
23-án délelőtt megkezdődött az orosz tisztek által végzett kihallgatásunk és az adatok összeírása. Ez a munka egész nap folytatódott. Még a vízosztásról is megfeledkeztek. Ezt nem bántuk most, csak minél előbb mehessünk hazafelé. Mondták az oroszok, mi utazunk haza az első szerelvénnyel. Először Szegedre megyünk, ott kapunk igazolványt, ezzel aztán mindenki hazamehet a saját falujába. Estefelé névsorolvasás volt, utána összepakolás, este már búcsút is mondtunk a tábornak. De szépen hangzott mostan a búcsúztató zene a tábor kapujában. Kiértünk az állomásra, már várt ránk az elkészített szerelvény, azonnal felszálltunk rá. Elhelyezkedtünk, ahogyan tudtunk, és vártuk az indulást.
24-én reggel elindultunk hazafelé. Ezt nem hittük volna el, ha valaki mondta volna, hogy így lesz. A vonatunk nagyon lassan kódorog, sokszor megáll, különösen Ploesti állomáson várakozott sokat. Persze mi repülni szeretnénk hazafelé. Most van időnk tanakodni a szerencsénken, amiért valami oknál fogva nem indítottak útba minket az oroszok 16-án a Szovjetunió felé, az előző napi egészségügyi zárlat feloldása után. Tegnap nagy eső volt. Nekünk már ez sem árt. Utazunk haza. 26-án átléptük az ezeréves határt. Erdélybe érkeztünk, estig Ágostonfalváig értünk.
A foksányi fogolytáborból elindulva hazafelé ugyanazon az útvonalon haladtunk, mint kifelé menet, egészen Ceglédig, mivel a Tiszán keresztül csak a szolnoki vasúti hídon lehetett közlekedni, attól délre nem, a háborús pusztítás miatt.
27-én reggelre befutottunk Medgyesre. Nem győztünk hálát adni a sorsunknak, hogy így alakult. Milyen más most a szabadság felé tartva utazni, mint kifelé a rabságba. Az orosz kísérő őrség most már nem zárja ránk a vagon ajtaját, mint kifelé menetkor. Nem nagyon foglalkoznak velünk. Mi ezt ki is használjuk, ha megáll velünk a vonat, leugrálunk a szerelvényről és beszélgetünk a civilekkel. Nem tartózkodtunk bent a vagonokban, legfeljebb éjszaka alváskor. Nappal felmentünk a vagonok tetejére, ott utaztunk, mert itt jobb volt a levegő és szebb volt a kilátás a gyönyörű erdélyi vidéken keresztül.
28-án délelőtt 8 órakor érkeztünk Aradra. Eddig végig a kanyargós Maros folyó mellett haladtunk. 29-én reggel Ceglédre érkeztünk. Szatymazon a vöröskeresztes aktivisták jól megvendégeltek bennünket. Estére Szegedre értünk.
30-án a Rókus állomásról átmentünk a szegedi gyűjtőtáborba. Az éjszakát a szegedi paprikamalom emeleti helyiségében töltöttük. Délután még egy fertőtlenítésen kellett átmenni. Még egy ellenőrzésen is túl kellett jutni mielőtt hazaengednek, 31-én egész nap türelmetlenül vártunk erre.
Szeptember 1-én átjutottunk az utolsó ellenőrzésen. Feltartott karokkal, félmeztelenül kellett áthaladni egy orvosi bizottság előtt. SS-katonákat
most is találtak két embert, akiket félreállítottak, nem engedtek tovább, az oroszok visszavitték őket a táborba. Az ellenőrzésen való átjutás után visszamentünk a paprikamalomban való szállásunkra. Nyugtalanok voltunk. Szerettünk volna már repülni hazafelé. Az emeleti ablakokból leselkedtünk kifelé a városra. Megláttuk, hogy tőlünk 15 méternyi távolságra egy hatalmas bombatölcsér van. A felső része 6 vagy 7 méter átmérőjű, a mélysége legalább 4 méter. A környéke gazzal volt benőve, a fenekén víz csillogott. Mondtuk egymás között, hogy a paprikamalom is hadicélpont volt. Ezen kívül megtárgyaltuk várakozás közben az utazásunkat hazafelé.A foksányi fogolytáborból elindulva, ugyanazon az útvonalon jöttünk visszafelé, mint amelyiken kimentünk. A különbség viszont az volt, hogy kifelé menet alig láttunk valamit a szépséges Erdélyből, mert be voltunk zárva a vagonokba. Most hazafelé pedig éjjel, nappal nyitott ajtókkal utaztunk, sőt aki csak felfért a vagonok tetején ülve, állva, vagy fekve utazott. Élveztük a változást, a szabadulás kezdetét. A szépséges Erdélyi vidéket, a hegyeket, a völgyeket, a fenyves erdőket, a zúgó hegyi patakokat, a falvakat, a városokat, az érdekes öltözetű embereket. Nekünk alföldi embereknek ez hatalmas élmény volt, hasonló a Kárpátaljai vidékhez. Sok-sok kilométeren keresztül a kanyargó Maros folyó mellett haladt el a vonatunk. A lassúság mégis elkeserített minket, mert az élelmezés nem javult semmit. Az egész úton csak burizst főztek a szakácsok, estére pedig sárgaborsó levest kaptunk. Azzal vigasztaltuk egymást, hogy ez már nem tarthat sokáig. Nemsokára otthon leszünk. Én az eddigi gyakorlat szerint figyeltem az egyes állomások neveit és feljegyeztem a naplómba. Tehát Foksány, Gugestil, Plomonica, Srat, Zoita, Bobogy, Ploesti, ezt követően vagy hat állomás kimaradt, elaludtam a fáradtságtól. Sinaia, Busteni, Predeál, Timisul de Sus, Dursta, Brassó, , ,Ágostonfalva, Segesvár, Medgyes, Balázsfalva, Gyulafehérvár, , , , Piski, Déva, Máriaradna, Arad, Kürtös, Magyar határ! Lőkösháza, Gyoma, Mezőtúr, Szolnok, Ceg léd, Nagykőrös, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Pálosszentkút, Csengele, Kistelek, Vilmaszállás, Szatymaz, Jánosszállás, Kiskundorozsma, Szeged.
A magyar határon, Lőkösházán hatalmas ünneplő tömeg fogadta a szerelvényünket. Énekeltek, kiabálva üdvözöltek, zeneszóval fogadtak, meg is vendégeltek bennünket jó hazai koszttal. Úgy láttuk, hogy ez már elő volt készítve, vártak minket. Ez nekünk kimondhatatlanul jólesett, végre hazai földön járunk, és ezek a fogadások a következő állomásokon is folytatódtak egészen Szegedig. Láthatólag ezek a fogadások meg voltak szervezve. Már úgy el voltunk látva hazai koszttal, hogy nem is mentünk a burizsért, amit az orosz szakácsok főztek nekünk.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt december 14.
Népszavazás kezdődik Sopron hovatartozásáról. A szavazók 65%-a Magyarországot választja, a város ezért megkapja a „Civitas...Tovább
Adolf Hitler utasítja a Wehrmacht főparancsnokságát, hogy kezdje meg a Norvégia elleni invázió előzetes tervezését (Weserübung hadművelet...Tovább
Magyarországgal együtt Albánia, Ausztria, Bulgária, Finnország, Írország, Jordánia, Kambodzsa, Laosz, Líbia, Nepál, Olaszország,...Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
ArchívNet 2024/4
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.
Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.
Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.
A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.
Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.
Az idei negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztősége egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. november 22.
Miklós Dániel
főszerkesztő