Hadifogolynapló 1945-ből

Csehország–Focşani–Nagykörü

"Végül odaértem a házunkhoz. Megnyitottam a kapunkat, és beléptem az udvarra. Esteledett már, délután öt óra elmúlt. Édesanyám az udvaron, az eperfa alatt egy kisszéken üldögélt. A kapunyitás zajára odafordult, meglátott, szólni sem tudott az örömteli meglepetéstől. Én odamentem hozzá, megöleltem, megcsókoltam, alig tudtam kimondani a köszöntő szavakat. „Hazajöttem Édesanyám!”

XXXIV. fejezet

Augusztus 2-án éjjel a foksányi állomáson várakoztunk. 3-án hajnalban az orosz őrség leszállított bennünket a szerelvényről, és bekísért a város melletti fogolytáborba. Egy elkülönített területre kerültünk, ahol orvosi vizsgálatokon kellett keresztül menni. 3-án ez a vizsgálat egész nap tartott, és még az éjszakába is áthúzódott. Megállapították, hogy van közöttünk két tífuszgyanús ember. Ezeket azonnal elvitték őket a kórházba. Minket pedig, akik ezen a szerelvényen utaztunk, zárlat alá helyeztek. Egy szöges dróttal körülzárt, erősen őrzött területre vittek minket. Kietlen, fátlan, puszta, sík vidéken vagyunk, kb. egy hektárnyi területen, a tábor többi részétől távolabb, elkülönítve. Így hát most karanténba vagyunk zárva, azt mondják az egészségügyisek, hogy egy hónapig kell ebben a karanténban lennünk megfigyelés alatt. Ebbe bele is törődnénk, csak az a baj, hogy az elhelyezés nem megfelelő. Épületek nincsenek ezen a területen, csupán az egészségügyi személyzet és a szakácsok részére egy fabarakk. Egy másik pedig az orvosi vizsgálatok és kulturális előadások tartása céljára, de ezek a barakkok is el vannak tőlünk különítve. Úgyszintén a konyha is, ahol a szakácsok dolgoznak. Drótkerítéssel vannak elválasztva tőlünk. A terület közepén van egy gémeskút, amely a konyhát látja el vízzel. Idejárnak a német fogoly szakácsok a konyháról vízért. A kút éjjel, nappal le van lakattal zárva, csak a konyhára lehet onnan vizet vinni. Épületek hiányában a puszta földön kell éjjel, nappal feküdni, aludni. Ez a körülmény sem sokkal jobb, mint a vagonokban való utazás volt. Éjszaka hűvös van, kevés az egy darab takaró, amit meghagytak a lefegyverezéskor. Ezt terítjük le a földre éjszakára, és a köpönyegünkkel takaródzunk, a fejünk alá pedig a hátizsákot helyezzük el. Nem valami komfortos helyzet. Szabadon lehet gyönyörködni a szép csillagos éjszakában. Mindenkinek a kijelölt helyen kell tartózkodni éjjel és nappal. Mi nagykörűiek összetartunk, egy csoportban, egymás mellett helyezkedtünk el. A nappalokból a reggel és az alkonyat tűrhető, mikor csökken a hőség, de amikor a nap a magasban jár iszonyú a meleg, és nincs előle menekvés, nem lehet előle sehová elhúzódni. Felváltva mérgelődünk, átkozzuk a szerencsétlen sorsunkat.

Az élelmezés itt gyengébb, mint a Rajec-i táborban volt. Egyébként a kiosztás rendszere ugyanaz. Sorakozó reggeliért, ebédért, vacsoráért, vízért, kenyérért, cigarettáért, cukorért, csak az a baj, hogy mindenből keveset kapunk és a minősége is gyenge. Legjobban mégis a vízhiánytól szenvedünk. Naponta egyszer kapunk ivóvizet hét dl-t személyenként, ami senki-nek sem elég, ebben a nagy forróságban. Nehezen tudjuk beosztani, állandóan gyötör a szomjúság.

Nappal unatkozunk, egymás között vitatkozunk. Én azért mérgelődök a legjobban, amiért az oroszok elvették tőlem a könyveimet, legalább olvasni tudnék. Átnézegetem a jegyzeteimet, felírom a fontosabb eseményeket. Ebédosztáskor a forróság miatt három ember elszédült, kidőlt a sorból.

Amikor a szerelvényen utaztunk, odaálltam az ablakhoz és feljegyeztem az állomások neveit, amelyek mellett elhaladtunk. Ezek voltak: Brünn, Zajace, Breszlova, Sasti,

, Jablonica [Jablánc, Jablonca], Biksard, , , Nagyszombat, Galánta, Tasnyáros, Vágsellye, Tardoskedd, , Érsekújvár, Udvard, Perbete, Köbölkút, Muzsla, Párkány, Esztergom, Szob, Zebegény, Nagymaros, Visegrád, Vác, Sződ, Sződliget, Felsőgöd, Dunakeszi, Alag, Újpest, Rákos-rendező, Budapest, Vecsés, Üllő, Monor, Pilis, Albertirsa, Cegléd, Abony, Szolnok, Szajol, Pusztapó, Mezőtúr, Mezőberény, Gyoma, , Békéscsaba, Lőkösháza, Kürtös, Arad, Chorina, Radnops, Déva, Piski, Gyulafehérvár, Segesvár, Brassó, Ploesti, Foksány.

Most már, hogy itt vagyunk ebben a táborban, van időm átgondolni az utazás élményeit, el lehet mondani, ahogy elhagytuk Csehország területét, és átjöttünk Szlovákiába és a visszacsatolt Csallóköz területén jött velünk a vonat, ahol sok magyar is lakik, a lakosság üdvözölt bennünket. Megtudták kik vagyunk, honnan jövünk, hová megyünk. Úgy láttuk, szimpatizálnak velünk. Sokan üdvözöltek minket, hoztak gyümölcsöt és kenyeret. Ezeket feladogatták nekünk a kocsiba, amikor megállt a vonatunk. Amikor Magyarország területére értünk, Rákosrendezőn várakozás közben sok civillel beszélgettünk. Odajött egy Gyenes András nevű fiatalember, azt mondta, hogy ő a szociáldemokrata pártnak a tagja, mondta, hogy meg fog változni a rendszer Magyarországon. Ezután itt is demokrácia lesz, szabad választások, földreform és sok változás. Mi ezeket örömmel hallgattuk, csak a saját jelenlegi helyzetünk aggasztott. Itt láttuk, hogy egyes látogatók keresték a hozzátartozóikat a szerelvényünkön. Kiabálták felfelé a neveket, az alakulat nevét, a hozzátartozó rendfokozatát. Legtöbbet nem ismertük, sohasem hallottunk róluk. De akadt olyan is, akinek szerencséje volt. Megtalálta, akit keresett. Ilyenkor leírhatatlan volt az öröm. Egymás szavába vágva beszéltek, kérdezgették egymást. Az volt a baj, hogy meg sem ölelhették egymást, mert az őrség nem nyitotta ki a vagonajtókat, hiszen akkor nem tudták volna fenntartani a rendet. Ezek a jelenetek lejátszódtak Magyarország egész területén, ahol áthaladás közben valamely állomáson megállt velünk a vonat. Mi Szolnokon reménykedtünk ismerősökkel való találkozásra, mivel itt is állt néhány órát velünk a vonat. Sajnos K. Molnár Pistán kívül senkit sem láttunk. Így nem maradt más lehetőségünk, csak a papírlapokra felírt üzenetek ledobálása. Én is összesen három papírra írt üzenetet dobtam ki az ablakon. Hátha legalább egyet valaki hazajuttat belőle.

Napok óta száraz meleg, forróság van. A nap perzselően süt. Nincs felhő, nincs árnyék sem. Ha néha fúj a szél, az is forró, nem enyhít semmit. Az élelmezés nem javult, ugyanolyan egyhangú, mint a csehországi táborban volt. Nappal unatkozunk, céltalanul járkálunk a tábor területén, amikor szabad időnk van. Gyakran nézegetünk nyugat felé, arra van Magyarország. De nem látunk el csak a Keleti Kárpátok vonulatáig, ami hozzánk légvonalban 70-80 km-re lehet. Ugyan mikor sikerül nekünk hazajutni, pedig milyen közel jöttünk el a szülőfalunk mellett!

Szinte naponta van orvosi vizsgálat, annak megállapítására, hogy van-e a csoportunkban újabb megbetegedés. Ideérkezésünk napján is orvosi vizsgálaton, tisztasági fürdőn és ruhafertőtlenítésen mentünk át.

Minden nap megjelenik a táborban egy propagandista. Odaszervezik a foglyokat, talpára állítanak egy üres benzines hordót, a szónok erre feláll és elkezd beszélni.

Az előadások, beszédek lényege a következő: „Magyarországot 25 évig az úri bitangok kormányozták. Kezdetben volt a fehérterror. Horthy Miklós a lovas tengerész lett a kormányzó. Betiltották a kommunista pártot. Korlátozták a szociáldemokrata pártot és a szakszervezeteket. Végsőkig kizsákmányolták a munkásosztályt és a szegény parasztságot. Elszabotálták a földreformot. Erőszakosan fenntartották a nyílt választási rendszert. Még így is korlátozták a választójogot. Felrobbantották a biatorbágyi viaduktot, és ráfogták a kommunistákra. Ezután bevezették a statáriumot. Elősegítették a nyilaskeresztes fasiszta párt megerősödését. Német-barát politikát folytatva belevezették az országot ebbe a vesztes háborúba. Több százezer magyar ember haláláért, sebesüléséért kell ezeket felelősségre vonni, és az ország háborús pusztulásáért, veszteségéért. Nem léptek ki idejében a háborúból, pedig a Szovjetunió és szövetségesei felkínálták a lehetőséget. Ehelyett átjátszották a hatalmat a fasiszta nyilasoknak, akik tovább folytatták a háborút, a vérengzést. A zsidók deportálása és elpusztítása is az ő bűnük.

Mindezekért most felelniük kell. A Szovjetunió és szövetségesei jogosan követelnek a nekik okozott vereségekért jóvátételt. Az egyszerű katonák csupán azért felelősök, amiért a háború utolsó napjáig kitartottak a hitleri hadsereg mellett. Ezért kell most kimenni a Szovjetunió területére, és meghatározott mértékű újjáépítési munkát végezni. Magyarországon is meg fog kezdődni az újjáépítés. Legfőbb feladat a háborús károk helyreállítása, a közélet átszervezése. Ez már el is kezdődött. Megalakult az Ideiglenes Kormány, megalakultak a politikai pártok és a különböző szervezetek, szakszervezetek. Végrehajtásra került a földreform. A magyar parasztság meg fogja kapni ezeréves jussát. A kizsákmányoló nagytőkéseket is korlátozni fogják. Ezután igazi demokrácia lesz Magyarországon!

Mi ezeket a beszédeket szívesen hallgattuk volna, ha nem lettünk volna állandóan éhesek és szomjasak és nem kellett volna folyton arra gondolnunk, hogy mi most nem hazafelé tartunk, hanem éppen ellenkező irányba, ki tudja, hol állapodunk meg, és mikor mehetünk haza. Amit a szónokok mondtak, azt igazságosnak tartottuk, örültünk is neki, de a jelenlegi helyzetünkben mégsem tudtunk ennek teljesen örülni. Azzal nem értettünk egyet, hogy a Horthy rendszer bűneiért minket is megbüntessenek.

 

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Megjelent a 25. évébe lépő ArchívNet idei első száma. A lapszámban négy forrásismertetés olvasható, amelyek a 20. századi magyar történelem eseményeit egyéni sorsokon keresztül mutatják be.

Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) a magángyűjteményként létező családi örökség egyes darabjait mutatja be két részes forrásismertetésében. Az írás különlegessége, hogy a szerző nagyapja a források főszereplője, akit – sok más erdélyi magyarhoz hasonlóan – felnőtt, katonakorú férfiként többszörösen is érintett a második bécsi döntés 1940-ben: előbb a román, majd a magyar hadsereg mundérjában töltött időt alig pár év leforgása alatt. Az ismertetés első részében a romániai katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.

Mindszenty József amerikai menedékéhez kapcsolódóan mutatja be Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy személy budapesti tevékenyégét. A forrásismertetés főszereplője azonban nem magyar, hanem egy külföldi diplomata: Josida Kenicsíró, aki követként kezdte meg budapesti küldetését, majd ő lett Japán első Magyarországra delegált nagykövete. A hercegprímás ügyében végzett tevékenysége feltűnő volt a magyar állambiztonság számára, amely több jelentést is készített a diplomatáról.

Tomek Vince, a piarista rend generálisaként töltött be fontos, nagy befolyással járó pozíciót a római katolikus egyházon belül. Számos egyházi vezetővel, intézménnyel állt kapcsolatban. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Tomek egy idős korában papírra vetett feljegyzését-visszaemlékezését ismerteti publikációjában, amelyben a kegyesrend nyugállományú vezetője idézte fel a kapcsolatát a Pápai Magyar Intézettel.

Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre. Idei első lapszámunkban a forrásközlés második része olvasható.

Az idei első számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idén is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
 

Budapest, 2026. március 13.

Miklós Dániel
főszerkesztő