Német csapatok jelennek meg Luxemburgban, válaszul Franciaország mozgósítja haderejét.Tovább
Hadifogolynapló 1945-ből
Csehország–Focşani–Nagykörü
"Végül odaértem a házunkhoz. Megnyitottam a kapunkat, és beléptem az udvarra. Esteledett már, délután öt óra elmúlt. Édesanyám az udvaron, az eperfa alatt egy kisszéken üldögélt. A kapunyitás zajára odafordult, meglátott, szólni sem tudott az örömteli meglepetéstől. Én odamentem hozzá, megöleltem, megcsókoltam, alig tudtam kimondani a köszöntő szavakat. „Hazajöttem Édesanyám!”
XXXVII. fejezet
22-én délelőtt kihirdették a táborban Sztálin parancsát. Az volt a marsall parancsának a lényege, hogy minden magyar hadifoglyot, aki még nem tartózkodik a Szovjetunió területén, haza kell vinni, hogy otthon rész tudjon venni a háborús károk helyreállításában. Aki már kinn van a Szovjetunióban azok egyelőre, kinn maradnak. Őket majd később
23-án délelőtt megkezdődött az orosz tisztek által végzett kihallgatásunk és az adatok összeírása. Ez a munka egész nap folytatódott. Még a vízosztásról is megfeledkeztek. Ezt nem bántuk most, csak minél előbb mehessünk hazafelé. Mondták az oroszok, mi utazunk haza az első szerelvénnyel. Először Szegedre megyünk, ott kapunk igazolványt, ezzel aztán mindenki hazamehet a saját falujába. Estefelé névsorolvasás volt, utána összepakolás, este már búcsút is mondtunk a tábornak. De szépen hangzott mostan a búcsúztató zene a tábor kapujában. Kiértünk az állomásra, már várt ránk az elkészített szerelvény, azonnal felszálltunk rá. Elhelyezkedtünk, ahogyan tudtunk, és vártuk az indulást.
24-én reggel elindultunk hazafelé. Ezt nem hittük volna el, ha valaki mondta volna, hogy így lesz. A vonatunk nagyon lassan kódorog, sokszor megáll, különösen Ploesti állomáson várakozott sokat. Persze mi repülni szeretnénk hazafelé. Most van időnk tanakodni a szerencsénken, amiért valami oknál fogva nem indítottak útba minket az oroszok 16-án a Szovjetunió felé, az előző napi egészségügyi zárlat feloldása után. Tegnap nagy eső volt. Nekünk már ez sem árt. Utazunk haza. 26-án átléptük az ezeréves határt. Erdélybe érkeztünk, estig Ágostonfalváig értünk.
A foksányi fogolytáborból elindulva hazafelé ugyanazon az útvonalon haladtunk, mint kifelé menet, egészen Ceglédig, mivel a Tiszán keresztül csak a szolnoki vasúti hídon lehetett közlekedni, attól délre nem, a háborús pusztítás miatt.
27-én reggelre befutottunk Medgyesre. Nem győztünk hálát adni a sorsunknak, hogy így alakult. Milyen más most a szabadság felé tartva utazni, mint kifelé a rabságba. Az orosz kísérő őrség most már nem zárja ránk a vagon ajtaját, mint kifelé menetkor. Nem nagyon foglalkoznak velünk. Mi ezt ki is használjuk, ha megáll velünk a vonat, leugrálunk a szerelvényről és beszélgetünk a civilekkel. Nem tartózkodtunk bent a vagonokban, legfeljebb éjszaka alváskor. Nappal felmentünk a vagonok tetejére, ott utaztunk, mert itt jobb volt a levegő és szebb volt a kilátás a gyönyörű erdélyi vidéken keresztül.
28-án délelőtt 8 órakor érkeztünk Aradra. Eddig végig a kanyargós Maros folyó mellett haladtunk. 29-én reggel Ceglédre érkeztünk. Szatymazon a vöröskeresztes aktivisták jól megvendégeltek bennünket. Estére Szegedre értünk.
30-án a Rókus állomásról átmentünk a szegedi gyűjtőtáborba. Az éjszakát a szegedi paprikamalom emeleti helyiségében töltöttük. Délután még egy fertőtlenítésen kellett átmenni. Még egy ellenőrzésen is túl kellett jutni mielőtt hazaengednek, 31-én egész nap türelmetlenül vártunk erre.
Szeptember 1-én átjutottunk az utolsó ellenőrzésen. Feltartott karokkal, félmeztelenül kellett áthaladni egy orvosi bizottság előtt. SS-katonákat
most is találtak két embert, akiket félreállítottak, nem engedtek tovább, az oroszok visszavitték őket a táborba. Az ellenőrzésen való átjutás után visszamentünk a paprikamalomban való szállásunkra. Nyugtalanok voltunk. Szerettünk volna már repülni hazafelé. Az emeleti ablakokból leselkedtünk kifelé a városra. Megláttuk, hogy tőlünk 15 méternyi távolságra egy hatalmas bombatölcsér van. A felső része 6 vagy 7 méter átmérőjű, a mélysége legalább 4 méter. A környéke gazzal volt benőve, a fenekén víz csillogott. Mondtuk egymás között, hogy a paprikamalom is hadicélpont volt. Ezen kívül megtárgyaltuk várakozás közben az utazásunkat hazafelé.A foksányi fogolytáborból elindulva, ugyanazon az útvonalon jöttünk visszafelé, mint amelyiken kimentünk. A különbség viszont az volt, hogy kifelé menet alig láttunk valamit a szépséges Erdélyből, mert be voltunk zárva a vagonokba. Most hazafelé pedig éjjel, nappal nyitott ajtókkal utaztunk, sőt aki csak felfért a vagonok tetején ülve, állva, vagy fekve utazott. Élveztük a változást, a szabadulás kezdetét. A szépséges Erdélyi vidéket, a hegyeket, a völgyeket, a fenyves erdőket, a zúgó hegyi patakokat, a falvakat, a városokat, az érdekes öltözetű embereket. Nekünk alföldi embereknek ez hatalmas élmény volt, hasonló a Kárpátaljai vidékhez. Sok-sok kilométeren keresztül a kanyargó Maros folyó mellett haladt el a vonatunk. A lassúság mégis elkeserített minket, mert az élelmezés nem javult semmit. Az egész úton csak burizst főztek a szakácsok, estére pedig sárgaborsó levest kaptunk. Azzal vigasztaltuk egymást, hogy ez már nem tarthat sokáig. Nemsokára otthon leszünk. Én az eddigi gyakorlat szerint figyeltem az egyes állomások neveit és feljegyeztem a naplómba. Tehát Foksány, Gugestil, Plomonica, Srat, Zoita, Bobogy, Ploesti, ezt követően vagy hat állomás kimaradt, elaludtam a fáradtságtól. Sinaia, Busteni, Predeál, Timisul de Sus, Dursta, Brassó, , ,Ágostonfalva, Segesvár, Medgyes, Balázsfalva, Gyulafehérvár, , , , Piski, Déva, Máriaradna, Arad, Kürtös, Magyar határ! Lőkösháza, Gyoma, Mezőtúr, Szolnok, Ceg léd, Nagykőrös, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Pálosszentkút, Csengele, Kistelek, Vilmaszállás, Szatymaz, Jánosszállás, Kiskundorozsma, Szeged.
A magyar határon, Lőkösházán hatalmas ünneplő tömeg fogadta a szerelvényünket. Énekeltek, kiabálva üdvözöltek, zeneszóval fogadtak, meg is vendégeltek bennünket jó hazai koszttal. Úgy láttuk, hogy ez már elő volt készítve, vártak minket. Ez nekünk kimondhatatlanul jólesett, végre hazai földön járunk, és ezek a fogadások a következő állomásokon is folytatódtak egészen Szegedig. Láthatólag ezek a fogadások meg voltak szervezve. Már úgy el voltunk látva hazai koszttal, hogy nem is mentünk a burizsért, amit az orosz szakácsok főztek nekünk.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt augusztus 02.
1914
1934
Hindenburg német elnök halála után Adolf Hitler megszerzi az elnöki és a kancellári hatalmat is (vezér és nemzeti kancellár lesz).Tovább
1945
Véget ér a potsdami konferencia, többek közt megállapodás születik a mai lengyel-német határról (Odera-Neisse határvonal) és Berlin négy...Tovább
1945
A Beneš-dekrétumok megfosztják állampolgárságuktól a szlovákiai magyarokat.Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő