Norvégia függetlenné válik Svédországtól.Tovább
Hadifogolynapló 1945-ből
"Végül odaértem a házunkhoz. Megnyitottam a kapunkat, és beléptem az udvarra. Esteledett már, délután öt óra elmúlt. Édesanyám az udvaron, az eperfa alatt egy kisszéken üldögélt. A kapunyitás zajára odafordult, meglátott, szólni sem tudott az örömteli meglepetéstől. Én odamentem hozzá, megöleltem, megcsókoltam, alig tudtam kimondani a köszöntő szavakat. „Hazajöttem Édesanyám!”
XXXVIII. fejezet
2-án délelőtt 8 órakor megkaptuk az igazolványokat. Most már ennek a tulajdonában, mint szabad civil polgárok úgy viselkedhettünk. A táborparancsnokság kijelentette: szabad emberek vagyunk, mindenki hazamehet szabadon a családjához. Azonban sem pénzt, sem élelmet nem tudnak nekünk az útra adni. Mi ezt nem is bántuk, csak mehessünk már hazafelé. El is indultunk azonnal. Kiléptünk a szegedi gyűjtőtábor kapuján, és elindultunk a vasútállomás felé. Mi körűiek most is együtt haladtunk. Délután már fel is szálltunk egy ott várakozó szerelvényre, aki csak felfért az felkapaszkodott. Utána a vonat elindult velünk. Estére Kiskunfélegyházára érkeztünk. Olyan sokan feltolakodtunk egy-egy kocsiba, hogy alig tudtunk egymástól mozdulni. Nem akart senki lemaradni. A vonat olyan lassan vánszorgott velünk, hogy többen már nem bírták idegekkel, leugráltak, és futottak a szerelvény mellett. Kiskunfélegyházán sokáig álltunk. Ezért mindenki szétszéledt másik vonatot keresni. Éjszaka volt, már elmúlt éjfél, én elaludtam. Mikor felébredtem még akkor is állt a vonat. Egyedül maradtam, mindenki elment, engem otthagytak, elfelejtettek felkölteni. Gyorsan leugrottam a vonatról elmentem megkeresni a többieket. Nagy sokára megtaláltam őket az éjszakában egy másik szerelvényre felkapaszkodva. Mondták, azért jöttek el, mert megtudták, hogy az a vonat, amelyikről eljöttek nem megy tovább. Azt nem is vették észre, hogy én alszok és nem tartok velük. Én ezt meghallgattam, mégis megbíráltam őket, amiért nem költöttek fel engem.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt október 26.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban négy egymástól témájukban eltérő forrásismertetést tárunk Önök elé szerzőink tollából. A publikációk ugyanakkor abban megegyeznek, hogy fordulópontokhoz köthetők: legyen szó személyes sorsfordítókról vagy nagyobb huszadik századi eseményekről.
Az időrendet követve kívánkozik előre Kovács Péter (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) publikációja. A szerző elsősorban a helytörténet számára mutat be új forrásokat a komáromi városháza építésre vonatkozóan. A beruházás szükségessége azonban kötődik egy fordulóponthoz, mivel a trianoni békeszerződés értelmében Komárom városa kettészakadt: a történelmi központ a városházával Csehszlovákiához került, így a Duna jobb partján, Magyarországon maradt településen szükség volt egy új hivatali épület felhúzására.
Egy konkrét személyes fordulópontot mutat be forrásismertetésében lapunk korábbi főszerkesztője, L. Balogh Béni (tudományos munkatárs, Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kutatóközpont, Kisebbségkutató Intézet). A forrásszöveg egy 1929-ben Déván rendezett spiritiszta szeánsz jegyzőkönyve, amely nagy hatással volt Petru Grozára, Románia későbbi miniszterelnökére. A politikus kommunista fordulata ugyanis éppen ezekben az években zajlott, a „Kun Béla szellemével” való társalgás pedig mély benyomást tett rá, egyben kihatott Groza jövőbeli gondolkodására.
Bacsa Máté (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) a második világháború utáni kényszermigrációs időszak egyik, sokak életvitelében fordulópontot jelentő, kiemelt eseménysorára, a magyar-csehszlovák lakosságcserére vonatkozó dokumentumokat mutat be két részes forrásismertetésének első részében. A publikáció elsősorban az 1945 és 1950 között létező Nógrád-Hont vármegyében működő magyar összekötők működését mutatja be források segítségével.
Szintén két részes forrásismertetéssel jelentkezik Horváth Jákob (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem), amelynek első részében egy olyan esetet mutat be, amely konspirációs teóriaként igen nagy népszerűségnek örvendett a közelmúltban – egyben pedig egy „elmaradt fordulópontként” is lehet rá tekinteni. A Mikroelektronikai Vállalatot 1982-ben a magyar állam azzal a céllal hozta létre, hogy tartani tudja a lépést a hidegháború utolsó évtizedében egyre inkább felgyorsuló tudományos-technikai forradalomban. A MEV telepén 1986 tavaszán történt pusztító tűzeset azonban meghiúsította ezt az tervet. A forrásismertetésből az is kiderül, hogy a tűzeset kapcsán nem érdemes konteóról beszélni, azonban biztosítási csalásról már annál inkább.
Negyedik számunk szerzőinek köszönjük a kéziratokat, szerkesztőségünk pedig továbbra is várja következő lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. szeptember 30.
Miklós Dániel
főszerkesztő
