Hadifogolynapló 1945-ből

Csehország–Focşani–Nagykörü

"Végül odaértem a házunkhoz. Megnyitottam a kapunkat, és beléptem az udvarra. Esteledett már, délután öt óra elmúlt. Édesanyám az udvaron, az eperfa alatt egy kisszéken üldögélt. A kapunyitás zajára odafordult, meglátott, szólni sem tudott az örömteli meglepetéstől. Én odamentem hozzá, megöleltem, megcsókoltam, alig tudtam kimondani a köszöntő szavakat. „Hazajöttem Édesanyám!”

XL. fejezet

Amikor a forráspart irányába értünk, a gazda a tanyájukhoz vezető dűlőút mellett megállította a lovakat, és így szólt hozzánk: „Ne haragudjanak, én szívesen bevinném magukat a faluba is, de nekem még ma sok dolgom van, ezért nem mehetek tovább, haza kell mennem.” Mi ezt megértettük, sőt hálásan megköszöntük, hogy eddig is elhozott bennünket. Lekászálódtunk a kocsiról, fogtuk a hátizsákunkat, elköszöntünk a gazdától, és elindultunk gyalog hazafelé. Itt már ismerős tájakon jártunk. Hamarosan a homoki gyümölcsösökhöz érkeztünk. Egyre gyakrabban találkoztunk ismerősökkel is. Nem álltunk meg velük beszélgetni, mert nagyon siettünk már hazafelé, csak röviden válaszolgattunk a kérdéseikre. Közben egész úton egymás közt beszélgettünk, még mindig hihetetlennek tartottuk a szerencsénket. Egyesek szerint csoda történt velünk. A vallásosabbak szerint az isten segített meg minket, mert másként nem fordulhatott elő, hogy ekkora szerencsénk legyen, hogy már indulóban voltunk a munkatáborba, és egyszer csak visszafordítottak, hazaengedtek minket. Ezért nekünk mindannyiunknak hálát kell adnunk az istennek, javasolták: tegyünk fogadalmat, – hálából az isteni segítségért – holnap délelőtt menjünk el a templomba misére, megköszönni istennek a hazasegítésünket. Én ebben a segítésben akkor sem hittem, mint ahogy azóta sem, de nem szóltam ellene semmit, mert a javaslatot mindenki elfogadta. Így én sem akartam ünneprontó lenni.

Beszélgetés közben beérkeztünk a faluba. Minél beljebb értünk, annál többen köszöntek el a csoportunktól, amint a lakásuk közelébe érkeztünk. Végül utoljára már csak hárman maradtunk: F. Nádas János, Pintér Jerem, és Én. Ez a Nádas János csak a szegedi táborban csatlakozott a csoportunkhoz, de a lényeg az, hogy együtt jöttünk haza. Utoljára egyedül maradtam. Befordultam az Arany János utcába. Hevesen dobogott a szívem. Néhány utcabelivel találkoztam. Alig tudtam őket köszönteni. Végül odaértem a házunkhoz. Megnyitottam a kapunkat, és beléptem az udvarra. Esteledett már, délután öt óra elmúlt. Édesanyám az udvaron, az eperfa alatt egy kisszéken üldögélt. A kapunyitás zajára odafordult, meglátott, szólni sem tudott az örömteli meglepetéstől. Én odamentem hozzá, megöleltem, megcsókoltam, alig tudtam kimondani a köszöntő szavakat. „Hazajöttem Édesanyám!” – leírhatatlan volt a találkozásunk öröme. Előjöttek az öcsémék is, velük is köszöntöttük egymást. Csak ketten voltak itthon, az akkor 17 éves Emil és a 13 éves Lajos. Elmondták, hogy Konrád öcsém, aki 22 éves, tavaly bevonult a hadseregbe, azóta nem tudnak róla semmit, állítólag nyugati hadifogságban van. Sokáig beszélgettünk, kérdezgettük egymást. Most már együttesen örültünk a szabadulásomnak. Elterjedt gyorsan a híre a hazajövetelemnek, jöttek a szomszédok is egymás után köszönteni engem. Ők is örültek a hazatérésemnek.

Másnap délelőtt mindenki rendesen átöltözve, az ígéretét megtartva összetalálkoztunk a templomudvaron és bementünk, meghallgattuk a misét. Utána elköszöntünk egymástól, mindenki visszatért a családjához. Megkezdődtek az itthoni szorgos, dolgos hétköznapok. Volt munka bőven. Siralmas volt a gazdasági helyzet. Óriási károkat okozott a háború, kimerültek az élelmiszer tartalékok. Hozzá kellett tehát fogni a kemény helyreállítási munkához, leküzdeni a szegénységet. De ez már egy másik történet. Ennek elmesélésébe most nem fogok bele.

 

Ezen a napon történt január 20.

1945

Moszkvában aláírják a fegyverszüneti megállapodást a szövetséges hatalmak és a magyar Ideiglenes Nemzeti Kormány között.Tovább

1945

Moszkvában a magyar delegáció aláírta a fegyverszüneti szerződést. Ennek 15. pontja értelmében az ideiglenes nemzeti kormány 2529/1945. M....Tovább

1969

A Nemzeti Múzeum kertjében a 17 éves Bauer Sándor tanuló benzinnel lelocsolta magát és két kezében nemzeti zászlókat lengetve, élő...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

ArchívNet 2024/5-6.

Tisztelt Olvasók!

Az ArchívNet idén utoljára jelentkezik friss lapszámmal. Az idei utolsó, összevont lapszámunkban megjelent forrásismertetések országunk határain belülre és kívülre kalauzolják az olvasókat. A publikációk foglalkoznak az első világháború után évekig rendezetlenül maradt magyar-osztrák határkérdés utóéletével, a második világháború alatt Magyarország határaitól távol zajlott Don-kanyarbeli harcokkal, a Budapesten, azonban hivatalosan az Egyesült Államok területén tartózkodó Mindszenty József menedékével, valamint a kárpátaljai magyarság identitásának kérdésével.

Az idei harmadik számunkban jelent meg Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Vármegye Soproni Levéltára) forrásismertetése, amelyben a szerző a nyugat-magyarországi kérdés rendezésének az utóéletéről mutatott be egy dokumentumot. Az ismertetés időközben kétrészesre bővült: mostani számunkban egy újabb irat kerül bemutatásra, amely a magyar felkelők okozta károk megtérítésének az ügyéhez szolgáltat további információkat.

Egy másik ismertetés folytatása is friss számunkban kapott helyet. Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) Tuba László hadnagy harctéri naplóját adja közre. A második rész a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a Don menti tevékenységét mutatja be 1942. június 28-tól szeptember 12-ig. Az eddig publikálatlan napló a zászlóalj történetének egyedülálló forrása, mivel mindezidáig kevés korabeli kútfő volt ismert a csáktornyai egység doni működésére vonatkozóan.

Mindszenty József bíboros menedékének ügyét Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy sajátos szempontból világítja meg. A szerző az Associated Press korabeli tudósítója, Anthony Pearce cikkei, megnyilvánulásai – illetve a magyar állambiztonságnak adott jelentések – alapján elemzi, hogy az újságíró milyen módon kezelte, adott hírt a budapesti amerikai követségen tartózkodó Mindszenty helyzetéről.

Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) egy, a kárpátaljai magyarságra vonatkozó sajátos elképzelést, valamint annak utóéletét mutatja be. Balla László az 1970-es évek közepén publikált cikksorozatában fejtette ki álláspontját a „szovjet magyarok” fogalmáról, a „szovjet magyarság” mibenlétéről. Balla elgondolása nem okozott osztatlan sikert, és mint a bemutatott külügyi dokumentumok is bizonyítják: a magyar-szovjet viszonyra is kihatással volt.

Az idei utolsó számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kézirataikat. Köszönjük továbbá a 2024. évben, a korábbi számainkba ismertetéseket küldő szerzőinknek is a bizalmát, amiért megtisztelték szerkesztőségünket írásaikkal. A jövőbe tekintve: az ArchívNet 2025-ben is várja a forrásismertetéseket a 20. század gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténetére vonatkozóan.

 

Budapest, 2024. december 18.

Miklós Dániel
főszerkesztő