Hadifogolynapló 1945-ből

Csehország–Focşani–Nagykörü

"Végül odaértem a házunkhoz. Megnyitottam a kapunkat, és beléptem az udvarra. Esteledett már, délután öt óra elmúlt. Édesanyám az udvaron, az eperfa alatt egy kisszéken üldögélt. A kapunyitás zajára odafordult, meglátott, szólni sem tudott az örömteli meglepetéstől. Én odamentem hozzá, megöleltem, megcsókoltam, alig tudtam kimondani a köszöntő szavakat. „Hazajöttem Édesanyám!”

XL. fejezet

Amikor a forráspart irányába értünk, a gazda a tanyájukhoz vezető dűlőút mellett megállította a lovakat, és így szólt hozzánk: „Ne haragudjanak, én szívesen bevinném magukat a faluba is, de nekem még ma sok dolgom van, ezért nem mehetek tovább, haza kell mennem.” Mi ezt megértettük, sőt hálásan megköszöntük, hogy eddig is elhozott bennünket. Lekászálódtunk a kocsiról, fogtuk a hátizsákunkat, elköszöntünk a gazdától, és elindultunk gyalog hazafelé. Itt már ismerős tájakon jártunk. Hamarosan a homoki gyümölcsösökhöz érkeztünk. Egyre gyakrabban találkoztunk ismerősökkel is. Nem álltunk meg velük beszélgetni, mert nagyon siettünk már hazafelé, csak röviden válaszolgattunk a kérdéseikre. Közben egész úton egymás közt beszélgettünk, még mindig hihetetlennek tartottuk a szerencsénket. Egyesek szerint csoda történt velünk. A vallásosabbak szerint az isten segített meg minket, mert másként nem fordulhatott elő, hogy ekkora szerencsénk legyen, hogy már indulóban voltunk a munkatáborba, és egyszer csak visszafordítottak, hazaengedtek minket. Ezért nekünk mindannyiunknak hálát kell adnunk az istennek, javasolták: tegyünk fogadalmat, – hálából az isteni segítségért – holnap délelőtt menjünk el a templomba misére, megköszönni istennek a hazasegítésünket. Én ebben a segítésben akkor sem hittem, mint ahogy azóta sem, de nem szóltam ellene semmit, mert a javaslatot mindenki elfogadta. Így én sem akartam ünneprontó lenni.

Beszélgetés közben beérkeztünk a faluba. Minél beljebb értünk, annál többen köszöntek el a csoportunktól, amint a lakásuk közelébe érkeztünk. Végül utoljára már csak hárman maradtunk: F. Nádas János, Pintér Jerem, és Én. Ez a Nádas János csak a szegedi táborban csatlakozott a csoportunkhoz, de a lényeg az, hogy együtt jöttünk haza. Utoljára egyedül maradtam. Befordultam az Arany János utcába. Hevesen dobogott a szívem. Néhány utcabelivel találkoztam. Alig tudtam őket köszönteni. Végül odaértem a házunkhoz. Megnyitottam a kapunkat, és beléptem az udvarra. Esteledett már, délután öt óra elmúlt. Édesanyám az udvaron, az eperfa alatt egy kisszéken üldögélt. A kapunyitás zajára odafordult, meglátott, szólni sem tudott az örömteli meglepetéstől. Én odamentem hozzá, megöleltem, megcsókoltam, alig tudtam kimondani a köszöntő szavakat. „Hazajöttem Édesanyám!” – leírhatatlan volt a találkozásunk öröme. Előjöttek az öcsémék is, velük is köszöntöttük egymást. Csak ketten voltak itthon, az akkor 17 éves Emil és a 13 éves Lajos. Elmondták, hogy Konrád öcsém, aki 22 éves, tavaly bevonult a hadseregbe, azóta nem tudnak róla semmit, állítólag nyugati hadifogságban van. Sokáig beszélgettünk, kérdezgettük egymást. Most már együttesen örültünk a szabadulásomnak. Elterjedt gyorsan a híre a hazajövetelemnek, jöttek a szomszédok is egymás után köszönteni engem. Ők is örültek a hazatérésemnek.

Másnap délelőtt mindenki rendesen átöltözve, az ígéretét megtartva összetalálkoztunk a templomudvaron és bementünk, meghallgattuk a misét. Utána elköszöntünk egymástól, mindenki visszatért a családjához. Megkezdődtek az itthoni szorgos, dolgos hétköznapok. Volt munka bőven. Siralmas volt a gazdasági helyzet. Óriási károkat okozott a háború, kimerültek az élelmiszer tartalékok. Hozzá kellett tehát fogni a kemény helyreállítási munkához, leküzdeni a szegénységet. De ez már egy másik történet. Ennek elmesélésébe most nem fogok bele.

 

Ezen a napon történt július 01.

1903

Elindul az első Tour de France.Tovább

1904

Megkezdődnek a III. nyári olimpiai játékok St. Louisban.Tovább

1933

Építeni kezdik a lakihegyi adótornyot.Tovább

1990

Az NDK és az NSZK vám – és valutaunióra lép.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.

Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.

A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.

A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. május 30.

Miklós Dániel
főszerkesztő