Hadifogolynapló 1945-ből

Csehország–Focşani–Nagykörü

"Végül odaértem a házunkhoz. Megnyitottam a kapunkat, és beléptem az udvarra. Esteledett már, délután öt óra elmúlt. Édesanyám az udvaron, az eperfa alatt egy kisszéken üldögélt. A kapunyitás zajára odafordult, meglátott, szólni sem tudott az örömteli meglepetéstől. Én odamentem hozzá, megöleltem, megcsókoltam, alig tudtam kimondani a köszöntő szavakat. „Hazajöttem Édesanyám!”

XXXIV. fejezet

Augusztus 2-án éjjel a foksányi állomáson várakoztunk. 3-án hajnalban az orosz őrség leszállított bennünket a szerelvényről, és bekísért a város melletti fogolytáborba. Egy elkülönített területre kerültünk, ahol orvosi vizsgálatokon kellett keresztül menni. 3-án ez a vizsgálat egész nap tartott, és még az éjszakába is áthúzódott. Megállapították, hogy van közöttünk két tífuszgyanús ember. Ezeket azonnal elvitték őket a kórházba. Minket pedig, akik ezen a szerelvényen utaztunk, zárlat alá helyeztek. Egy szöges dróttal körülzárt, erősen őrzött területre vittek minket. Kietlen, fátlan, puszta, sík vidéken vagyunk, kb. egy hektárnyi területen, a tábor többi részétől távolabb, elkülönítve. Így hát most karanténba vagyunk zárva, azt mondják az egészségügyisek, hogy egy hónapig kell ebben a karanténban lennünk megfigyelés alatt. Ebbe bele is törődnénk, csak az a baj, hogy az elhelyezés nem megfelelő. Épületek nincsenek ezen a területen, csupán az egészségügyi személyzet és a szakácsok részére egy fabarakk. Egy másik pedig az orvosi vizsgálatok és kulturális előadások tartása céljára, de ezek a barakkok is el vannak tőlünk különítve. Úgyszintén a konyha is, ahol a szakácsok dolgoznak. Drótkerítéssel vannak elválasztva tőlünk. A terület közepén van egy gémeskút, amely a konyhát látja el vízzel. Idejárnak a német fogoly szakácsok a konyháról vízért. A kút éjjel, nappal le van lakattal zárva, csak a konyhára lehet onnan vizet vinni. Épületek hiányában a puszta földön kell éjjel, nappal feküdni, aludni. Ez a körülmény sem sokkal jobb, mint a vagonokban való utazás volt. Éjszaka hűvös van, kevés az egy darab takaró, amit meghagytak a lefegyverezéskor. Ezt terítjük le a földre éjszakára, és a köpönyegünkkel takaródzunk, a fejünk alá pedig a hátizsákot helyezzük el. Nem valami komfortos helyzet. Szabadon lehet gyönyörködni a szép csillagos éjszakában. Mindenkinek a kijelölt helyen kell tartózkodni éjjel és nappal. Mi nagykörűiek összetartunk, egy csoportban, egymás mellett helyezkedtünk el. A nappalokból a reggel és az alkonyat tűrhető, mikor csökken a hőség, de amikor a nap a magasban jár iszonyú a meleg, és nincs előle menekvés, nem lehet előle sehová elhúzódni. Felváltva mérgelődünk, átkozzuk a szerencsétlen sorsunkat.

Az élelmezés itt gyengébb, mint a Rajec-i táborban volt. Egyébként a kiosztás rendszere ugyanaz. Sorakozó reggeliért, ebédért, vacsoráért, vízért, kenyérért, cigarettáért, cukorért, csak az a baj, hogy mindenből keveset kapunk és a minősége is gyenge. Legjobban mégis a vízhiánytól szenvedünk. Naponta egyszer kapunk ivóvizet hét dl-t személyenként, ami senki-nek sem elég, ebben a nagy forróságban. Nehezen tudjuk beosztani, állandóan gyötör a szomjúság.

Nappal unatkozunk, egymás között vitatkozunk. Én azért mérgelődök a legjobban, amiért az oroszok elvették tőlem a könyveimet, legalább olvasni tudnék. Átnézegetem a jegyzeteimet, felírom a fontosabb eseményeket. Ebédosztáskor a forróság miatt három ember elszédült, kidőlt a sorból.

Amikor a szerelvényen utaztunk, odaálltam az ablakhoz és feljegyeztem az állomások neveit, amelyek mellett elhaladtunk. Ezek voltak: Brünn, Zajace, Breszlova, Sasti,

, Jablonica [Jablánc, Jablonca], Biksard, , , Nagyszombat, Galánta, Tasnyáros, Vágsellye, Tardoskedd, , Érsekújvár, Udvard, Perbete, Köbölkút, Muzsla, Párkány, Esztergom, Szob, Zebegény, Nagymaros, Visegrád, Vác, Sződ, Sződliget, Felsőgöd, Dunakeszi, Alag, Újpest, Rákos-rendező, Budapest, Vecsés, Üllő, Monor, Pilis, Albertirsa, Cegléd, Abony, Szolnok, Szajol, Pusztapó, Mezőtúr, Mezőberény, Gyoma, , Békéscsaba, Lőkösháza, Kürtös, Arad, Chorina, Radnops, Déva, Piski, Gyulafehérvár, Segesvár, Brassó, Ploesti, Foksány.

Most már, hogy itt vagyunk ebben a táborban, van időm átgondolni az utazás élményeit, el lehet mondani, ahogy elhagytuk Csehország területét, és átjöttünk Szlovákiába és a visszacsatolt Csallóköz területén jött velünk a vonat, ahol sok magyar is lakik, a lakosság üdvözölt bennünket. Megtudták kik vagyunk, honnan jövünk, hová megyünk. Úgy láttuk, szimpatizálnak velünk. Sokan üdvözöltek minket, hoztak gyümölcsöt és kenyeret. Ezeket feladogatták nekünk a kocsiba, amikor megállt a vonatunk. Amikor Magyarország területére értünk, Rákosrendezőn várakozás közben sok civillel beszélgettünk. Odajött egy Gyenes András nevű fiatalember, azt mondta, hogy ő a szociáldemokrata pártnak a tagja, mondta, hogy meg fog változni a rendszer Magyarországon. Ezután itt is demokrácia lesz, szabad választások, földreform és sok változás. Mi ezeket örömmel hallgattuk, csak a saját jelenlegi helyzetünk aggasztott. Itt láttuk, hogy egyes látogatók keresték a hozzátartozóikat a szerelvényünkön. Kiabálták felfelé a neveket, az alakulat nevét, a hozzátartozó rendfokozatát. Legtöbbet nem ismertük, sohasem hallottunk róluk. De akadt olyan is, akinek szerencséje volt. Megtalálta, akit keresett. Ilyenkor leírhatatlan volt az öröm. Egymás szavába vágva beszéltek, kérdezgették egymást. Az volt a baj, hogy meg sem ölelhették egymást, mert az őrség nem nyitotta ki a vagonajtókat, hiszen akkor nem tudták volna fenntartani a rendet. Ezek a jelenetek lejátszódtak Magyarország egész területén, ahol áthaladás közben valamely állomáson megállt velünk a vonat. Mi Szolnokon reménykedtünk ismerősökkel való találkozásra, mivel itt is állt néhány órát velünk a vonat. Sajnos K. Molnár Pistán kívül senkit sem láttunk. Így nem maradt más lehetőségünk, csak a papírlapokra felírt üzenetek ledobálása. Én is összesen három papírra írt üzenetet dobtam ki az ablakon. Hátha legalább egyet valaki hazajuttat belőle.

Napok óta száraz meleg, forróság van. A nap perzselően süt. Nincs felhő, nincs árnyék sem. Ha néha fúj a szél, az is forró, nem enyhít semmit. Az élelmezés nem javult, ugyanolyan egyhangú, mint a csehországi táborban volt. Nappal unatkozunk, céltalanul járkálunk a tábor területén, amikor szabad időnk van. Gyakran nézegetünk nyugat felé, arra van Magyarország. De nem látunk el csak a Keleti Kárpátok vonulatáig, ami hozzánk légvonalban 70-80 km-re lehet. Ugyan mikor sikerül nekünk hazajutni, pedig milyen közel jöttünk el a szülőfalunk mellett!

Szinte naponta van orvosi vizsgálat, annak megállapítására, hogy van-e a csoportunkban újabb megbetegedés. Ideérkezésünk napján is orvosi vizsgálaton, tisztasági fürdőn és ruhafertőtlenítésen mentünk át.

Minden nap megjelenik a táborban egy propagandista. Odaszervezik a foglyokat, talpára állítanak egy üres benzines hordót, a szónok erre feláll és elkezd beszélni.

Az előadások, beszédek lényege a következő: „Magyarországot 25 évig az úri bitangok kormányozták. Kezdetben volt a fehérterror. Horthy Miklós a lovas tengerész lett a kormányzó. Betiltották a kommunista pártot. Korlátozták a szociáldemokrata pártot és a szakszervezeteket. Végsőkig kizsákmányolták a munkásosztályt és a szegény parasztságot. Elszabotálták a földreformot. Erőszakosan fenntartották a nyílt választási rendszert. Még így is korlátozták a választójogot. Felrobbantották a biatorbágyi viaduktot, és ráfogták a kommunistákra. Ezután bevezették a statáriumot. Elősegítették a nyilaskeresztes fasiszta párt megerősödését. Német-barát politikát folytatva belevezették az országot ebbe a vesztes háborúba. Több százezer magyar ember haláláért, sebesüléséért kell ezeket felelősségre vonni, és az ország háborús pusztulásáért, veszteségéért. Nem léptek ki idejében a háborúból, pedig a Szovjetunió és szövetségesei felkínálták a lehetőséget. Ehelyett átjátszották a hatalmat a fasiszta nyilasoknak, akik tovább folytatták a háborút, a vérengzést. A zsidók deportálása és elpusztítása is az ő bűnük.

Mindezekért most felelniük kell. A Szovjetunió és szövetségesei jogosan követelnek a nekik okozott vereségekért jóvátételt. Az egyszerű katonák csupán azért felelősök, amiért a háború utolsó napjáig kitartottak a hitleri hadsereg mellett. Ezért kell most kimenni a Szovjetunió területére, és meghatározott mértékű újjáépítési munkát végezni. Magyarországon is meg fog kezdődni az újjáépítés. Legfőbb feladat a háborús károk helyreállítása, a közélet átszervezése. Ez már el is kezdődött. Megalakult az Ideiglenes Kormány, megalakultak a politikai pártok és a különböző szervezetek, szakszervezetek. Végrehajtásra került a földreform. A magyar parasztság meg fogja kapni ezeréves jussát. A kizsákmányoló nagytőkéseket is korlátozni fogják. Ezután igazi demokrácia lesz Magyarországon!

Mi ezeket a beszédeket szívesen hallgattuk volna, ha nem lettünk volna állandóan éhesek és szomjasak és nem kellett volna folyton arra gondolnunk, hogy mi most nem hazafelé tartunk, hanem éppen ellenkező irányba, ki tudja, hol állapodunk meg, és mikor mehetünk haza. Amit a szónokok mondtak, azt igazságosnak tartottuk, örültünk is neki, de a jelenlegi helyzetünkben mégsem tudtunk ennek teljesen örülni. Azzal nem értettünk egyet, hogy a Horthy rendszer bűneiért minket is megbüntessenek.

 

Ezen a napon történt október 25.

1990

Az ún. taxisblokád napjai. Az átlagosan 65%-os üzemanyag áremelés miatt a fuvarozók országszerte eltorlaszolták az utakat. Az MSZP...Tovább

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban négy egymástól témájukban eltérő forrásismertetést tárunk Önök elé szerzőink tollából. A publikációk ugyanakkor abban megegyeznek, hogy fordulópontokhoz köthetők: legyen szó személyes sorsfordítókról vagy nagyobb huszadik századi eseményekről.

 

Az időrendet követve kívánkozik előre Kovács Péter (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) publikációja. A szerző elsősorban a helytörténet számára mutat be új forrásokat a komáromi városháza építésre vonatkozóan. A beruházás szükségessége azonban kötődik egy fordulóponthoz, mivel a trianoni békeszerződés értelmében Komárom városa kettészakadt: a történelmi központ a városházával Csehszlovákiához került, így a Duna jobb partján, Magyarországon maradt településen szükség volt egy új hivatali épület felhúzására.

 

Egy konkrét személyes fordulópontot mutat be forrásismertetésében lapunk korábbi főszerkesztője, L. Balogh Béni (tudományos munkatárs, Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kutatóközpont, Kisebbségkutató Intézet). A forrásszöveg egy 1929-ben Déván rendezett spiritiszta szeánsz jegyzőkönyve, amely nagy hatással volt Petru Grozára, Románia későbbi miniszterelnökére. A politikus kommunista fordulata ugyanis éppen ezekben az években zajlott, a „Kun Béla szellemével” való társalgás pedig mély benyomást tett rá, egyben kihatott Groza jövőbeli gondolkodására.

 

Bacsa Máté (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) a második világháború utáni kényszermigrációs időszak egyik, sokak életvitelében fordulópontot jelentő, kiemelt eseménysorára, a magyar-csehszlovák lakosságcserére vonatkozó dokumentumokat mutat be két részes forrásismertetésének első részében. A publikáció elsősorban az 1945 és 1950 között létező Nógrád-Hont vármegyében működő magyar összekötők működését mutatja be források segítségével.

 

Szintén két részes forrásismertetéssel jelentkezik Horváth Jákob (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem), amelynek első részében egy olyan esetet mutat be, amely konspirációs teóriaként igen nagy népszerűségnek örvendett a közelmúltban – egyben pedig egy „elmaradt fordulópontként” is lehet rá tekinteni. A Mikroelektronikai Vállalatot 1982-ben a magyar állam azzal a céllal hozta létre, hogy tartani tudja a lépést a hidegháború utolsó évtizedében egyre inkább felgyorsuló tudományos-technikai forradalomban. A MEV telepén 1986 tavaszán történt pusztító tűzeset azonban meghiúsította ezt az tervet. A forrásismertetésből az is kiderül, hogy a tűzeset kapcsán nem érdemes konteóról beszélni, azonban biztosítási csalásról már annál inkább.

 

Negyedik számunk szerzőinek köszönjük a kéziratokat, szerkesztőségünk pedig továbbra is várja következő lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. szeptember 30.

Miklós Dániel

főszerkesztő