Hadifogolynapló 1945-ből

Csehország–Focşani–Nagykörü

"Végül odaértem a házunkhoz. Megnyitottam a kapunkat, és beléptem az udvarra. Esteledett már, délután öt óra elmúlt. Édesanyám az udvaron, az eperfa alatt egy kisszéken üldögélt. A kapunyitás zajára odafordult, meglátott, szólni sem tudott az örömteli meglepetéstől. Én odamentem hozzá, megöleltem, megcsókoltam, alig tudtam kimondani a köszöntő szavakat. „Hazajöttem Édesanyám!”

XXXV. fejezet

9-én átirányítottak minket egy másik szektorba. Itt már több a barakképület. Ezekben szállásoltak el minket. De csak éjszaka tartózkodhattunk benne, nappal kint kellett lenni a szabadban. Itt újabb körűi emberekkel is összetalálkoztunk. Ezek Göblyös, Donkó Lajos és Papp Gergely. 10-én, orvosi vizsgálaton négy beteget találtak közöttünk, ezeket elvitték a kórházba, közöttük volt Göblyös is.

Egy pár nap óta sokkal korábban van ébresztő, mint eddig. Az orosz őrök kiabálnak, hogy:

(sorakozó reggeliért). Ezt elfogyasztva még tovább lehet aludni reggelig. Erről a helyről, ahol most vagyunk, jobban be lehet látni a tábor egész területét, különösen a bejárati főkaput. Egész nap megfigyelhetjük az érkező és a kimenő csoportokat. Mind az érkező, mind a távozó csoportokat a kapuban katonai zenekar üdvözli és búcsúztatja. A tábor jelenlegi létszáma 40 ezer fő. Ez a körülményektől függően változik.

Az őrség gyakran szervez a részükre tábori színházi előadásokat is. Van egy, a többinél nagyobb barakk, ahol sok száz ember elfér, itt tartják az előadásokat. Az idegen nyelvű színészek szövegét nem értjük, csak a cselekményekről következtetünk a tartalomra. Vannak magyar színészek által tartott előadások, darabok is, ezeknél már a szöveget is értjük. A tolmácsoktól megtudtuk, hogy a színészek is és a propagandisták is a Szovjetunióból érkeznek ide. Ezek olyan emberek, akik a Magyar Tanácsköztársaság bukása és Hitler hatalomátvétele után, valamint Németországból menekültek ki a Szovjetunióba. Ott képezték tovább magukat és jelenleg is ott élnek. A színdarabok nagyobb része szintén propaganda jellegű.

13-án éjszaka egy kevés eső esett. Kissé felfrissítette a levegőt, de utána folytatódott a rettenetes meleg. Napközben, ha mással nem vagyunk elfoglalva, összeülünk földiek és elbeszélgetünk az otthoni élményekről. Összehasonlítjuk az otthoni életünket az itteni helyzetünkkel. Leggyakrabban az élelmezés kerül szóba. Senki sincs megelégedve az itteni koszttal. A közmondás szerint: „Az éhes disznó makkal álmodik!” Így azután szóba kerül a hazai koszt. Mindenki sorolja el, mi volt otthon a kedvenc étele. Volt, aki a túrós rétest, a másik a disznótoros káposztát töltelékkel, volt, aki a tepertős pogácsát és így sorban tovább mindenki. Én mosolyogva hallgattam őket. Végül Bakos Antal rámszólt: „Feri neked tán nincsen kedvenc ételed?” „Dehogy nincs” – mondom én. „Hát akkor mondjad, hadd halljuk.” Én felsoroltam a kapros túrós lepényt, a lekváros derelyét pirított prézlivel vastagon borítva, a mákos hajtott kalácsot és a lekváros palacsintát. Azt mondják erre a többiek, hogy te is tudod mi a finom falat. Kinevettük egymást, hogy milyen bolondok vagyunk, felsoroljuk a világ legjobb ételeit, itt meg kukoricalevest és lencsefőzeléket kapunk. Donkó Lajos eldicsekedett még azzal is, hogy őneki otthon Mezőtúron reggel a felesége az ágyba viszi a feketekávét, és kedveskedve mondja neki: „Ne kelljél még fel, pihend ki magad Apukám”. Mi pedig egymásra néztünk, nem hittük el ezt a mesét, ismertük Donkót. Olyan volt, mint Hári János a Garai János mesekölteményében.

A szárazság, a hőség tovább tartott, ezért a szomjúságtól szenvedtünk a legtöbbet. Kevés volt nagyon az a hét dl ivóvíz, amit naponta kaptunk. Kiszáradt torokkal, epekedve figyeltük, amikor a német hadifogoly szakács a konyha felől közeledik a kúthoz. A vállán egy vízhordó horog, két végén üres vödrök himbálódnak. A kezében egy jókora furkósbot volt, elrettenteni az esetleges szomjas tolakodó foglyokat. Amikor odaért a kúthoz, a vedreket letette a kút mellé ácsolt lócára, a furkósbotot odatámasztotta a kútkávához, és elővette a zsebéből a lakatkulcsot, amivel a vízhúzó veder le volt zárva. Ezzel kinyitotta a vedren lévő lakatot és elkezdte húzni a kútból a vizet. Amikor mind a két veder megtelt vízzel, újra lelakatolta a vedret, a kulcsot zsebre tette, a vedreket a horogra helyezve a vállára vette, a furkósbotot felemelte, az egyik kezében tartva visszaballagott a konyhára. Ezt az utat naponta többször megtette a konyha és a tábor között. Mi ezt sóvárogva figyeltük. Egyszer Német Jóska nem bírta magát türtőztetni tovább, mondta nekem: „Én odamegyek a némethez és kérek tőle egy ital vizet.” Meghallották ezt a többiek is és mondtuk neki: „Ne csinálj olyan hülyeséget, mert csak bajunk lehet belőle. Azért van a kút lelakatolva, mert kevés a víz, ez a konyhára kell. A német nem adhat neked vizet, mert ha egynek ad, a többi szomjas ember is vérszemet kap, odamennek hozzá és felborul a rend a táborban.” Német Jóska nem hallgatott ránk, mondta ő nem bírja tovább a szomjúságot. Elkérte tőlem a csajkát, mivel neki csak olyan fából faragott fatányérja volt. Én megsajnáltam, odaadtam neki. Ő pedig megvárta, amíg a német szakács odaért a kúthoz, lerakta a vödröket, a furkósbotot, kinyitotta a lakatot és elkezdte húzni felfelé a vizet. Erre Jóska a német háta mögé lopakodott, szorosan mögéje állt, és amikor a vizesvödör felért a felszínre, a német elkezdte volna kiönteni az üres vödörbe, Jóska az üres csajkával hirtelen a német elé hajolva telimerítette a csajkát vízzel, egy lépést hátralépve azonnal mohón elkezdte inni a vizet. A német erre nem számított, a meglepetéstől egy pillanatra megdermedt. De aztán hirtelen magához tért, a teli vödröt letette biztonságos helyre, megfordult, felkapta a furkósbotját és a vastagabb végével, elkezdte Jóska meztelen mellét ütögetni. Ő pedig erre sem hagyta abba a víz ivását, ezért a víz nagyobbik része kilötyögött a csajkából a mellére. A német szakács pedig ütlegelés közben kiabált, hogy Amikor a víz teljesen elfogyott és kilötyögött a csajkából, Jóska visszaballagott közénk. Mi nevetve néztük ezt a jelenetet. Később is többször felidéztük heccelve Jóskát. Ő azonban nem bánta, azt mondta neki megérte, mert ihatott vizet.

 

Ezen a napon történt július 01.

1903

Elindul az első Tour de France.Tovább

1904

Megkezdődnek a III. nyári olimpiai játékok St. Louisban.Tovább

1933

Építeni kezdik a lakihegyi adótornyot.Tovább

1990

Az NDK és az NSZK vám – és valutaunióra lép.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.

Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.

A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.

A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. május 30.

Miklós Dániel
főszerkesztő