Kétnapos szovjet-amerikai csúcstalálkozó Bécsben, Hruscsov és John F. Kennedy között.Tovább
Hadifogolynapló 1945-ből
"Végül odaértem a házunkhoz. Megnyitottam a kapunkat, és beléptem az udvarra. Esteledett már, délután öt óra elmúlt. Édesanyám az udvaron, az eperfa alatt egy kisszéken üldögélt. A kapunyitás zajára odafordult, meglátott, szólni sem tudott az örömteli meglepetéstől. Én odamentem hozzá, megöleltem, megcsókoltam, alig tudtam kimondani a köszöntő szavakat. „Hazajöttem Édesanyám!”
XXXV. fejezet
9-én átirányítottak minket egy másik szektorba. Itt már több a barakképület. Ezekben szállásoltak el minket. De csak éjszaka tartózkodhattunk benne, nappal kint kellett lenni a szabadban. Itt újabb körűi emberekkel is összetalálkoztunk. Ezek Göblyös, Donkó Lajos és Papp Gergely. 10-én, orvosi vizsgálaton négy beteget találtak közöttünk, ezeket elvitték a kórházba, közöttük volt Göblyös is.
Egy pár nap óta sokkal korábban van ébresztő, mint eddig. Az orosz őrök kiabálnak, hogy:
Az őrség gyakran szervez a részükre tábori színházi előadásokat is. Van egy, a többinél nagyobb barakk, ahol sok száz ember elfér, itt tartják az előadásokat. Az idegen nyelvű színészek szövegét nem értjük, csak a cselekményekről következtetünk a tartalomra. Vannak magyar színészek által tartott előadások, darabok is, ezeknél már a szöveget is értjük. A tolmácsoktól megtudtuk, hogy a színészek is és a propagandisták is a Szovjetunióból érkeznek ide. Ezek olyan emberek, akik a Magyar Tanácsköztársaság bukása és Hitler hatalomátvétele után, valamint Németországból menekültek ki a Szovjetunióba. Ott képezték tovább magukat és jelenleg is ott élnek. A színdarabok nagyobb része szintén propaganda jellegű.
13-án éjszaka egy kevés eső esett. Kissé felfrissítette a levegőt, de utána folytatódott a rettenetes meleg. Napközben, ha mással nem vagyunk elfoglalva, összeülünk földiek és elbeszélgetünk az otthoni élményekről. Összehasonlítjuk az otthoni életünket az itteni helyzetünkkel. Leggyakrabban az élelmezés kerül szóba. Senki sincs megelégedve az itteni koszttal. A közmondás szerint: „Az éhes disznó makkal álmodik!” Így azután szóba kerül a hazai koszt. Mindenki sorolja el, mi volt otthon a kedvenc étele. Volt, aki a túrós rétest, a másik a disznótoros káposztát töltelékkel, volt, aki a tepertős pogácsát és így sorban tovább mindenki. Én mosolyogva hallgattam őket. Végül Bakos Antal rámszólt: „Feri neked tán nincsen kedvenc ételed?” „Dehogy nincs” – mondom én. „Hát akkor mondjad, hadd halljuk.” Én felsoroltam a kapros túrós lepényt, a lekváros derelyét pirított prézlivel vastagon borítva, a mákos hajtott kalácsot és a lekváros palacsintát. Azt mondják erre a többiek, hogy te is tudod mi a finom falat. Kinevettük egymást, hogy milyen bolondok vagyunk, felsoroljuk a világ legjobb ételeit, itt meg kukoricalevest és lencsefőzeléket kapunk. Donkó Lajos eldicsekedett még azzal is, hogy őneki otthon Mezőtúron reggel a felesége az ágyba viszi a feketekávét, és kedveskedve mondja neki: „Ne kelljél még fel, pihend ki magad Apukám”. Mi pedig egymásra néztünk, nem hittük el ezt a mesét, ismertük Donkót. Olyan volt, mint Hári János a Garai János mesekölteményében.
A szárazság, a hőség tovább tartott, ezért a szomjúságtól szenvedtünk a legtöbbet. Kevés volt nagyon az a hét dl ivóvíz, amit naponta kaptunk. Kiszáradt torokkal, epekedve figyeltük, amikor a német hadifogoly szakács a konyha felől közeledik a kúthoz. A vállán egy vízhordó horog, két végén üres vödrök himbálódnak. A kezében egy jókora furkósbot volt, elrettenteni az esetleges szomjas tolakodó foglyokat. Amikor odaért a kúthoz, a vedreket letette a kút mellé ácsolt lócára, a furkósbotot odatámasztotta a kútkávához, és elővette a zsebéből a lakatkulcsot, amivel a vízhúzó veder le volt zárva. Ezzel kinyitotta a vedren lévő lakatot és elkezdte húzni a kútból a vizet. Amikor mind a két veder megtelt vízzel, újra lelakatolta a vedret, a kulcsot zsebre tette, a vedreket a horogra helyezve a vállára vette, a furkósbotot felemelte, az egyik kezében tartva visszaballagott a konyhára. Ezt az utat naponta többször megtette a konyha és a tábor között. Mi ezt sóvárogva figyeltük. Egyszer Német Jóska nem bírta magát türtőztetni tovább, mondta nekem: „Én odamegyek a némethez és kérek tőle egy ital vizet.” Meghallották ezt a többiek is és mondtuk neki: „Ne csinálj olyan hülyeséget, mert csak bajunk lehet belőle. Azért van a kút lelakatolva, mert kevés a víz, ez a konyhára kell. A német nem adhat neked vizet, mert ha egynek ad, a többi szomjas ember is vérszemet kap, odamennek hozzá és felborul a rend a táborban.” Német Jóska nem hallgatott ránk, mondta ő nem bírja tovább a szomjúságot. Elkérte tőlem a csajkát, mivel neki csak olyan fából faragott fatányérja volt. Én megsajnáltam, odaadtam neki. Ő pedig megvárta, amíg a német szakács odaért a kúthoz, lerakta a vödröket, a furkósbotot, kinyitotta a lakatot és elkezdte húzni felfelé a vizet. Erre Jóska a német háta mögé lopakodott, szorosan mögéje állt, és amikor a vizesvödör felért a felszínre, a német elkezdte volna kiönteni az üres vödörbe, Jóska az üres csajkával hirtelen a német elé hajolva telimerítette a csajkát vízzel, egy lépést hátralépve azonnal mohón elkezdte inni a vizet. A német erre nem számított, a meglepetéstől egy pillanatra megdermedt. De aztán hirtelen magához tért, a teli vödröt letette biztonságos helyre, megfordult, felkapta a furkósbotját és a vastagabb végével, elkezdte Jóska meztelen mellét ütögetni. Ő pedig erre sem hagyta abba a víz ivását, ezért a víz nagyobbik része kilötyögött a csajkából a mellére. A német szakács pedig ütlegelés közben kiabált, hogy Amikor a víz teljesen elfogyott és kilötyögött a csajkából, Jóska visszaballagott közénk. Mi nevetve néztük ezt a jelenetet. Később is többször felidéztük heccelve Jóskát. Ő azonban nem bánta, azt mondta neki megérte, mert ihatott vizet.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt június 03.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adjuk hírül, hogy megjelent az ArchívNet idei második száma. A mostani lapszám négy forrásismertetése a 20. század második felébe, azon belül a Kádár-rendszer időszakába kalauzolja el az olvasókat. A dokumentumok által bemutatott események különlegesnek mondhatók: megelevenedik előttünk az utolsó Magyarországon kivégzett nő bűnügye, betekinthetünk egy beszéd legépelt szövegén keresztül a Kádár-korszak nőpolitikájának átalakításába, valamint egy Ukrajnában fennmaradt beszámoló révén szó esik arról, hogy miként tudott egy alkalommal Grósz Károly sikert aratni a nemzetpolitika terén.
Az időrendet követve a sorban az első Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) forrásismertetésének második része, amelyben Zágon József Mindszenty Józsefnek szóló levelének a tervezetét mutatja be. Az elküldött levél még nem került elő, azonban elég valószínű, hogy azt az akkoriban az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén tartózkodó Mindszenty kézhez kapta. Az esztergomi érsek egy későbbi levelében ugyanis felfedezhető Zágon papírra vetett gondolatainak a nyoma.
Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola) korábban már bemutatta az ArchívNet hasábjain a Magyarországon utolsó előttiként kivégzett nő esetét. Ezúttal az utolsó kivégzett, a többszörösen büntetett előéletű Besze Imréné ügyét mutatja be bírósági iratok alapján, aki 1967 szeptemberében gyilkolta meg nyereségvágyból Kertész Lajosnét Gyöngyösön.
Besze Imréné büntetőügye még zajlott, amikor 1968 májusában Székesfehérvár adott otthont egy népességtudományi konferenciának, ahol az egyik előadó Ortutay Zsuzsa volt. Beszéde szövegét Svégel Fanni (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola) ismerteti, aki Ortutay Zsuzsa szavai alapján tárja az olvasók elé, hogy az 1960-as években milyen minőségi változás ment végbe a magyarországi nőpolitikában.
A Kádár-korszak legvégének egy mindössze félnapos eseményét mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár): Grósz Károly kárpátaljai villámlátogatását. Ugyan Grósz és Nicolae Ceausescu aradi találkozója katasztrofális következményekkel járt a magyar politikus hírnevére nézve, az 1989. április 3-án lezajlott kárpátaljai útját mégis egyfajta sikerként könyvelhette el. Terjedelmi korlátok miatt a forrásismertetés első részét adjuk közre mostani számunkban.
A második idei számunk számára forrásismertetéseket küldő és publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Felhívjuk továbbá leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége idén is várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. május 19.
Miklós Dániel
Főszerkesztő