A „nagy testvér

A néprádió és a vezetékes rádió az ötvenes években

„Nagy jelentőségű előnye a vezetékes rádiónak, hogy megakadályozza az ellenséges propaganda adások hallgatását, szemben a rádióvevő készülék tulajdonosokkal, akik rádiójukkal szabadon vehetnek minden tetszés szerinti állomást. A vezetékes rádió ezen kívül tömegmozgósítás céljára is felhasználható anélkül, hogy a rajta leadott műsoranyagot az éterbe is kellene sugározni.”

Történelmi elődök  

Puskás Tivadar 1892-ben jelentette be az Osztrák-Magyar Monarchia Szabadalmi Hivatalában legújabb találmányát, a vezetékes rádió ősének tekinthető telefonhírmondót. A sikert azonban nem tudta élvezni, mert a szolgálat beindítása (1893. február 15.) után egy hónappal szívrohamban elhunyt. A maga idejében korszakos jelentőségű fejlesztésről, amely a hallgatót addig elképzelhetetlen mennyiségű információval látta el, akkor még senki sem gondolta, hogy egykor a hatalom kezében a hírek, a tudás, az ismeretek korlátozásának eszközévé válhat. Önmagában a vezetékes rádió természetesen a tájékoztatás és szórakoztatás eszköze volt, amit az is bizonyít, hogy a 20. század '30-as éveiben Németországban, de Svájcban, Angliában, Belgiumban és Hollandiában egyaránt hódított.

Érdekes módon a náci Németországban nem a vezetékes - azaz a zárt rendszerű - rádió vált a tömegpropaganda elsődleges eszközévé, ami nyilván összefüggött a rádiótechnika fejlődésével, és költséghatékonyságával. Ugyanakkor arról is érdemes szót ejteni, hogy amikor Adolf Hitler közelebbről megismerkedett a Szovjetunión belüli viszonyokkal, többek között a vezetékes rádiót szintén olyan zseniális találmánynak tartotta, amit működtetni kell. „Az egész germán birodalomban ez lesz a modell." - jelentette ki.

Eltérően kommunista országok vezetőinek felfogásától, akik a határon meg akarták állítani a rádió-hullámokat, a goebbelsi propaganda sokkal offenzívabb módon hatott a hallgatókra. Josef Goebbels, a hitleri Németország propaganda miniszterének véleménye szerint „a rádiót saját szolgálatunkba állítjuk. A rádiót a legmodernebb és leghatékonyabb propagandaeszköznek tartom." Ennek érdekében meghirdette a „rádiót minden háztartásba" programot, hogy „a Führer szavai a német nyelvterület minden eldugott zugába eljussanak". 1933-tól nagy mennyiségben hozták forgalomba az egyszerű és olcsó, közép és hosszú hullámon sugárzó VE 301 típusú néprádiót, aminek sikere csak a Volkswagenéhoz volt hasonlítható a második világháború után. A háború alatt különösen fontos volt a nácik számára a sikeres propaganda, amihez nagymértékben hozzájárult a néprádió-program.

Magyarországon a harmincas években a nagy rádiógyártó cégek kartellje miatt nagyon magasak voltak a rádió árak, és ezért felmerült egy olcsó néprádió kifejlesztése, amit a Posta Kísérleti Intézet készített el. 1939-ben a kereskedelemügyi minisztérium szerződést kötött négy céggel (Orion, Philips, Telefunken, Standard), amelyek teljesen azonos külsőben és szerkezettel gyártották készülékeiket. (A készülék képét mellékeljük.) Mintegy 45 ezer rádió készült el, amelyeknek önköltségi ára magasabb volt az eladásinál (48 pengő), ezért a különbözetet a posta magára vállalta. Látható tehát, a propaganda itt is fontos tényező volt. A problémákat azonban az olcsó rádió nem oldotta meg, hiszen a falvak nagy százalékában nem volt elektromos áram. A pusztítások miatt a háború után létrejövő új rendszernek sokkal súlyosabb gondokkal kellett szembenéznie, ezért a néprádió program rövid időre lekerült a napirendről.

Ezen a napon történt március 29.

1905

Rejtő Jenő („P. Howard”) magyar író (†1943)Tovább

1912

A Déli-sarkról visszatérő Robert Falcon Scott kapitány és bajtársai (Wilson, Bowes, Oates) életüket vesztik a hóviharban (Scott naplójába...Tovább

1919

A Forradalmi Kormányzótanács közzétette – többek között – XIV. számú rendeletét a nevelési és oktatási intézmények köztulajdonba vételéről...Tovább

1946

Megalakul a MASZOVLET (Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt), a mai MALÉV elődje.Tovább

1971

Kiss Manyi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő (*1911)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő