A „nagy testvér

A néprádió és a vezetékes rádió az ötvenes években

„Nagy jelentőségű előnye a vezetékes rádiónak, hogy megakadályozza az ellenséges propaganda adások hallgatását, szemben a rádióvevő készülék tulajdonosokkal, akik rádiójukkal szabadon vehetnek minden tetszés szerinti állomást. A vezetékes rádió ezen kívül tömegmozgósítás céljára is felhasználható anélkül, hogy a rajta leadott műsoranyagot az éterbe is kellene sugározni.”

A vezetékes rádió, mint a zavarhatatlan rádió ideája

Ez a „felismerés" is hozzájárult ahhoz, hogy a pártvezetés a vezetékes, azaz a zárt rendszerű rádióhálózat kiépítését helyezte előtérbe. A vezetékes rádió a korábban a néprádió kapcsán említett 1948 nyári rádióbizottsági ülésen is felmerült, de „miután meghallgatta Szilágyi Pál elvtárs referátumát, úgy határozott, hogy a rádiósításnak ezt a módszerét elveti, mert túlságosan költséges és

Szilágyi Pál a rádió akkori vezérigazgatójaként júniusban tanulmányúton járt Lengyelországban, s ottani tapasztalatai alapján javasolta a A Szervező Bizottság 1948. augusztus 17-i írásos határozata nem említi a vezetékes rádió ügyét, de a hozzászólók többsége a vitán ellene foglalt állást. Vásárhelyi Miklós egy levelében arra is utalt, hogy Rákosi Mátyás pártfőtitkár szintén egyetértett az ülésen

szintén ezt az elutasító felfogást erősítette. Nyilvánvalóan ez is hozzájárult ahhoz, hogy az 1948. novemberi GPB és APB ülések nem foglalkoztak a vezetékes rádióval, hiszen az nem jelenthetett megoldást az éter hullámain sugárzott nyugati vélemények ellen, sőt a rendszer kiépítése és fenntartása olyan horribilis összeget jelentett, amire szakértők szerint az ország gazdasága nem volt képes. Ezekre a problémákra az 1949. március 30-i titkársági ülésen tárgyalt anyag is felhívta a figyelmet: „a) A vezetékes rendszer technikájától függően egyszerűbb, vagy bonyolultabb eszközökkel, de fennáll az ellenséges zavarás lehetősége. Ennek módja lehet az, hogy a körzeti vevőállomás hullámhosszán adják le az ellenséges adást, vagy az, hogy az összekötő vonalakba közvetlenül bekapcsolódnak. Technikai eszközökkel a zavarási veszély nagysága csökkenthető, de lehetősége nem küszöbölhető ki. Viszonylag egyszerű módon valósítható meg a vezetékes rádió rongálása, elvágása is, kivéve, ha földalatti kábelvezetéket használnak, amelyek azonban az alább ismertetett beruházási költségek jelentős emelését okozzák.

b) A vezetékes rádiórendszer kiépítése jelentős beruházásokkal jár. Előfizetőnként átlag 300 Ft beruházási költséggel lehet számolni, ami azt jelenti, hogy az egész ország behálózása évenként 250 000 új rádióelőfizetővel számolva 5 év alatt kb. 375 milliós beruházást jelentene. A beruházások hatalmas és nehezen megoldható importigényt (elsősorban réz, ólomkábel) is magukban foglalnak. A szükséges beruházások elvégzésére 7-8000 emberre van szükség, amely létszámnak kb. 1/3-át a rendszer fenntartására és lassú továbbépítésére kell felhasználni. A karbantartás viszonylag költséges, előfizetőnként havi 3 Ft, a hálózat 70-75%-os telítettség esetén 4 forint, ami vagy az előfizetési díjak megfelelő emelését tenné szükségessé, vagy az ötödik évben a megadott előfizetői létszámmal számolva 35-40 millió állami többletkiadást jelentene. A ritkán lakott és nem villamosított területeken a beruházási és karbantartási költségek még magasabbak. Jó minőségű vétel megvalósítása az amúgy is jelentős beruházásokat tovább növelné."

Az ülésen egyelőre levették a napirendről a vezetékes rádió bevezetésének kérdését azzal, hogy az „Iparügyi Minisztérium kutatási tervében irányozzon elő megfelelő összeget a vezetékes rádióval kapcsolatos

A vezetékes rádió hálózatának kiépítése ezt követően több mint másfél évig nem került az MDP vezető szerveinek egyik ülése elé sem, de 1950 novemberében - valószínűsíthetően - ismét felmelegítették az ügyet.

Ezt követően azonban csak elvétve fordult elő, hogy az MDP valamely vezetőszervi ülésén foglalkoztak volna a vezetékes rádióval vagy a néprádióval. A rádió műsorpolitikáját, műszaki helyzetét, a sugárzás minőségét fontosabbnak tartották. A pártközpont illetékes osztályait és titkárait azonban folyamatosan tájékoztatták az állami szervek megbízott vezetői. A Titkárság tehát 1950. november 22-én a rendszer kiépítése mellett döntött. A későbbi források mindig erre a határozatra utaltak. Ami szintén érdekes, hogy az ideológiai okokra való hivatkozás fokozatosan elhalkult, s nem esett szó pl. a világvevő rádiók korlátozásáról sem. A néprádiókat ugyan nagy mennyiségben gyártották, és az előállítási ár alatt árusították, a vezetékes rádió hálózatát pedig elkezdték nagyobb ütemben építeni, de a hangsúlyt egyre inkább nem a korlátozásra, hanem a saját propaganda minél szélesebb körű terjesztésére helyezték.

Már az első időszakban igyekeztek a hálózat népnevelő hatását előtérbe helyezni. Mint egy 1951. márciusi tájékoztató írja: „A vezetékes rádió már eddig is, ha még szűk korlátok között is, jól töltötte be hivatását." Az állítást pedig néhány „munkásvéleménnyel" támasztották alá, majd néhány a korszakra jellemző lelkes mondattal egészítettek ki. „A vezetékes rádió tájékoztatja a dolgozókat a hazai és nagyvilági eseményekről. Ahová eddig a vezetékes rádiót elvittük, mindenütt örömmel fogadtak. A nők különösen szívesen veszik. Az a véleményük, hogy munkájuk nyugodt végzése közben mindenről tájékozódnak, szórakozva tanulnak, s így a fejlődésben nem maradnak el férjeiktől. A vezetékes rádió így is növeli a béke harcos seregét. Mindezek mellett mosolyt, derűt és élvezetes szórakozást visz minden családba. A vezetékes rádió egyik fegyverünk a háborús

Ezen a napon történt március 29.

1905

Rejtő Jenő („P. Howard”) magyar író (†1943)Tovább

1912

A Déli-sarkról visszatérő Robert Falcon Scott kapitány és bajtársai (Wilson, Bowes, Oates) életüket vesztik a hóviharban (Scott naplójába...Tovább

1919

A Forradalmi Kormányzótanács közzétette – többek között – XIV. számú rendeletét a nevelési és oktatási intézmények köztulajdonba vételéről...Tovább

1946

Megalakul a MASZOVLET (Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt), a mai MALÉV elődje.Tovább

1971

Kiss Manyi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő (*1911)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő