Archívum

„Fejti György nyilatkozata – miszerint a „politikai primadonnák” nagy fellépése várható a kongresszuson – helyeslésre talált. Vannak, akik úgy fogalmaznak, hogy néhány tucat „önmagát szervező” hangadó eltávolítása megállítatná a párt teljes széthullását.”

A hadirokkant „ott reszket hidegrázósan, roncs idegekkel az utcasarkon, világtalan szemmel, fehér botjára támaszkodva és ott ül a hídfőknél, villamos végállomásoknál, sétatereken, fél karral, fél lábbal vagy mind a két végtagja híjjával. […] Mindennapi útjainkon előttünk bicegnek, roskadoznak, mint a nemzet lelkiismeretének élő, tragikusan vonagló és vádoló jelképei. […] Vádolják […] a haladás, az emberiesség, a közjólét ellenségeit, e romlott képzeletű, rögeszmékbe zavarodott politikusokat, akik két világháborúba taszították a békés, munkás és emberi életet szomjazó népeket.”

„1974. május 05-én 23.30-kor a MOP főügyeletes útján Faludi Ervin, Bp. II. […] sz. alatti lakos bejelentést tett dr. Á. F. ellen. A bejelentő állítása szerint D-ben lévő telkén dr. Á. F. „lezsidózta”, majd tettlegesen bántalmazta, leütötte, minek következtében eszméletét vesztette. A mentők részesí-tették elsősegélyben.”

0000: Népbunda és úti csomag

„Az ösztöndíjasok ideérkezésükkor sajnálatos módon sem megfelelő téli öltözettel, sem készpénzzel nem voltak ellátva. A követségnek erre semmi utasítása nem volt, távollétemben Horváth ügyvivő és a követség minden tagja mindent megtett segítségükre: az ügyvivő úr a repülőtéri poggyász stb. kiadásoktól és beszállítástól és az első metrójegyektől kezdve a kisebb költségeket kifizette, hasonlóképpen meleg ruha dolgában is minden lehetőt megtett.”

0000: Ítéletek „fasiszta” könyvek miatt

A rendelet felhívta arra is a figyelmet, hogy „minden fasiszta szellemű, szovjetellenes és antide-mokratikus sajtóterméket, tekintet nélkül arra, hogy magyar vagy más nyelven jelent meg, szolgál-tassák be”. A beszolgáltatott könyvekről kimutatást kellett készíteni, és a beszolgáltatott könyvek-ből két-két példányt meg kellett őrizni. A rendelet felkérte a „nagyközönséget” is, hogy ebben a „tisztogatási folyamatában az ideiglenes nemzeti kormányt támogassák, s ilyen módon biztosítsák a teljes eredményességet”.

0000: Golyó Rákosi Mátyás szemébe – az iváni gépállomáson 1951-ben

„Előadni kívánom, hogy folyó hó 10-e táján a gépállomás konyhájában a délelőtti órákban bejött a konyhára Veszeless Ottó gépállomási alkalmazott (raktáros), akinél egy légpuska volt, és azt mondta, olyan célzó ked-vem van, és a puskát a konyha falán elhelyezett Rákosi képre fogta, és azt mondta, hogy kilövöm ennek a vén zsidónak a szemét, és erre a puskáját elsütötte, ami a képen Rákosi elvtárs szemét ki is szakította.”

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Ezen a napon történt szeptember 27.

1920

Megkezdi működését a Magyar Királyi Honvéd Hadiakadémia (ma Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem).Tovább

1939

Lengyelország 19 napos ellenállás után kapitulál az országba betört német inváziós haderő előtt.Tovább

1940

Magyarországon megalakul az egységes Nyilaskeresztes Párt, Szálasi Ferenc vezetésével.Tovább

1987

„A magyarság esélyei” címmel, több mint 180 résztvevővel rendezték meg a lakiteleki találkozót, amelynek politikatörténeti jelentősége...Tovább

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.

Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.

Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.

Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.

Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.

Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban. 
 

Budapest, 2026. június 29.

Miklós Dániel
főszerkesztő