Föld körüli pályára indul a Vosztok–6 űrhajó, fedélzetén Valentyina Tyereskovával, a világ első női űrhajósával.Tovább
Hadifogolynapló 1945-ből
"Végül odaértem a házunkhoz. Megnyitottam a kapunkat, és beléptem az udvarra. Esteledett már, délután öt óra elmúlt. Édesanyám az udvaron, az eperfa alatt egy kisszéken üldögélt. A kapunyitás zajára odafordult, meglátott, szólni sem tudott az örömteli meglepetéstől. Én odamentem hozzá, megöleltem, megcsókoltam, alig tudtam kimondani a köszöntő szavakat. „Hazajöttem Édesanyám!”
XXXI. fejezet
Június 29-én az oroszok elhatározták, hogy a tábort felszámolják, kiürítik. Az első menetoszlopot már útba is indították gyalogmenetben a vasútállomás felé. A többiek részére tovább folytatódott a szokásos tábori élet. Tábori színházlátogatások, az erdőbe tűzifáért kimenni. A csapatcsendőrök és a tisztek állandóan terjesztik a rémhíreket. Én a szabadidőmben olvasgatok a megmaradt két könyvemből, közben Németh Jóska is állandóan zaklat, hogy menjek sakkozni. Mondtam neki, én jobban szeretek olvasni. Tanítsd meg sakkozni Nagy Gyulát, vagy Bakos Antalt, vagy Nagy Sanyit és játsszál velük. Azt mondta, hogy ezeket nem érdekli a sakkjáték. Mondtam én meg már meguntam, jobban szeretek olvasni. Nehezen törődött bele, de ezután békén hagyott.
29-én, az orvosi vizsgálaton találtak négy tífuszgyanús embert, ezért az orosz táborparancsnokság leállította a további menetoszlopok útba indítását. Ezután még szigorúbb orvosi vizsgálatok következtek, szinte mindennapossá váltak, még urológiai vizsgálatok is voltak. Teljesen ruhátlanul kellett az orvosok elé járulni. A borbélyok lenyírták a hajunkat és az összes szőrzetet is rólunk. Újra kellett menni a ruházat fertőtlenítésére és a tisztasági fürdőbe.
Július 1-én megemlékeztem a 25-ik születésnapomról. Nem csináltam ebből feltűnést, csak úgy magamban elgondolkodtam, hogy ennél szomorúbb születésnapom az életemben még nem volt, pedig még az eddigiek sem voltak valami vidámak. De hát ilyen az élet, nem én tehetek róla, hogy ilyen helyzetbe kerültem, hanem az úri bitangság. Nem önként jöttünk mi szegény emberek ebbe a háborúba, hanem belekényszerítettek minket, és most nekünk kell megfizetni érte. Így gondolkodtam ezen a napon magamban, és eléggé kilátástalannak láttam a jövőmet is. De láttam azt is, hogy a többiek is eléggé gondterheltek, különösen az idősebbek, akik már feleséget és gyermekeket is hagytak otthon. Ezeket még néha én is igyekeztem vigasztalni. Nem sok eredménnyel.
Az emberek szórakoztatására minden nap szerveztek színházi előadásokat. Én gyakran részt vettem ezeken az előadásokon. Szerintem elég jók voltak, még a szolnoki színházi előadásokhoz képest is, amelyeket még otthon tartózkodásom idején látogattam, ha volt rá pénzem a kevés zsoldomból. Ezen kívül tábori istentiszteletekre is kellett volna járni, de én ezeket rendszerint kihagytam, mivel a részvétel nem volt kötelező. Újra menni kellett az erdőbe tűzifáért a konyhára. Ide szerettem menni, önként is jelentkeztem. Jó volt a friss mozgás és nem volt megerőltető munka egy kb. 15-20 kg-os fadarabot vállon behozni a táborba. A hangulat elrontásáról a táborban a csapatcsendőrök gondoskodtak. Szerintem nekik volt is mitől félniük, hiszen mindenki tudott róla, mennyi gaztettet követtek el kint a front mögötti területeken.
Így zajlott az élet a Rajec-i táboron belül. Nagyon vártuk már, mi fog történni velünk. Vártuk a továbbindulást. Szerettünk volna már repülni hazafelé. Hiszen már két hónapja vége a háborúnak, legalább az egyszerű katonákat elengedhetnék, akik nem tehetnek arról, ami történt. Legalábbis így gondoltuk mi egymás között egyszerű emberek. Csakhogy ez nem ránk van bízva.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt június 16.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.
Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.
Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.
A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.
A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. május 30.
Miklós Dániel
főszerkesztő