Archívum

Szabad Ifjúság, 1956. július 3. 

A Petőfi kör június végi, a tájékoztatás és a sajtó problémáiról rendezett vitájának felszólalásait a politikai hatalom párt- és rendszerellenes provokációként értékelte. A DISZ Központi Vezetőség Intéző Bizottságának határozata elítéli a Petőfi kör találkozóin megjelenő, a párt politikájával szemben álló nézeteket, valamint a párt vezetése elleni felszólalásokat. A határozat változtatásokat sürget a Petőfi kör vezetőségétől, hogy valóban csak alkotó szellemű, azaz a hivatalos propagandát követő előadások kapjanak teret ezeken a találkozókon.

„Szemeink előtt elvonul eredményes munkásságának képe s megremeg a szívünk, ha arra gondolunk, hogy nincs többé. [...] Minden tűzoltót, aki egyszer vele találkozott, örökre magához bilincselt Szinte elfeledtük, hogy a nagynevű magyar mágnás a török főúr, a hatalmas táborszernagy van velünk. [...] és az itt maradt generáció nem tehet mást, mint folytatja az építő munkát ott, ahol ő abbahagyta, abban az irányban, amint ő megkezdte és azzal a czélzattal, amivel ő akarta: naggyá tenni a tűzoltói munkával is édes hazánkat, Magyarországot."

A hatvanas évek a budapesti közlekedéspolitika történetében az egyik legmozgalmasabb időszak volt, noha a jelentősebb beruházások túlnyomó többsége a hetvenes-nyolcvanas években zajlott le. A jelentős közúti fejlesztéseknek köszönhetően harminc év alatt nem egy esetben számottevően alakult át a városi környezet. Ennek ellenére több olyan projekt nem valósult meg, melyek szintén a városkép markánsabb átalakulásával jártak volna. Így a Fővárosi Tanácsnak köszönhetően a Gellérthegyi viadukt tervei is az asztalfiókban maradtak.

Arról beszélgetve, hogy hogyan érezte magát az Egyesült Államokban, Jávor egy hasonlatot mondott, melyet azoknak szokott válaszolni, akik hasonló kérdést intéznek hozzá. Jávor hasonlata a következő volt: „Ha Budapesten felvinnék a legmagasabb épület tetejére (New York palota, vagy az OTI székház), és onnan ledobnák, nem érezné magát annyira megütve, mint amikor New Yorkban az utcán nekiütődik a könyöke egy amerikai állampolgárhoz."

„Az úri osztályban is, de leginkább paraszt és munkásosztályban a háború hosszú tartama miatt általános a zúgolódás [...] hallottam oly választ is, hogy szívesebben tűrné a nép a háborúval járó nélkülözést, ha nem látná azt a sok előnyt a zsidóknál - különösen a harctéri szolgálat alól való könnyű kibúvás, de más téren is" - írta jelentésében Fáy főhadnagy a nógrádi néphangulatról 1918 tavaszán. A honvédelmi miniszter bizottságot küldött ki a vármegyébe. Kiderül: a háború utolsó évére a társadalom alsó rétegeiben is felerősödött a zsidóellenesség, nemcsak a középosztályban.

„Délután megjött Piroska nagynéném és meghozta a hamis papírokat édesanyám, Sári nagynéném, meg az én részemre. Csak most tudta meg, hogy már hiába, néhány órával, egy nappal elkésett. Gyorsan összeszedtünk egy pár holmit, beraktuk a »riadós« hátizsákomba és elindultunk ki a gettóból. A gettó egyik kapuja a Wesselényi utca elején, a zsinagógánál volt. Itt várakozásunk ellenére aránylag simán kijutottunk. Úgy látszik, a papírjaink jó hamisítványnak bizonyultak. Út közben betanított, hogy hibátlanul tudjam a papírok szerinti adataimat. Ambrus Iván. Ez lett az új nevem."

 „46-ban egy mankóval bicegek a Margitszigeten. Egy lámpa alatt kosárban ül egy félkezű, katonaruhás honvéd, két lába tőből hiányzik. Ép kezében aprópénzzel teli sapkája. Én is beledobtam egy pénzdarabot, nem is mertem ránézni, valami nagyon összeszorította a szívem. Pár lépést tettem meg, amikor utánam kiáltott. „Főhadnagy úr!" Visszafordultam, és felismertem azt az öreg székely tartalékos katonát, akinek üres óráimban mesélni szoktam erdélyi túráimról. [...] Rám nézett és valami büszkeséggel mondta: „Lássa főhadnagy úr, nekem nagyobb szerencsém van, mint magának, mert én már meggyógyultam."

„Felhívtuk Horn elvtárs figyelmét, hogy a jövőben több szerénységgel nyúljon az élet megnyilvánulásaihoz, legyenek a jelentések szolidabbak, de jobban bizonyítson és érveljen. Ítéletei ne legyenek elhamarkodottak, túl kategorikusak, törekedjen a megfontolt, leellenőrzött állásfoglalás megtételére. Horn elvtárs hibáit, hosszas töprengés után, tulajdonképpen csak most kezdi felismerni. Szemléletében gyökeres változást tapasztalunk. Ezt bizonyítják decemberben elkészített jelentései."