Archívum

„A háború értelmetlen, nem ismer semmi kíméletet. Nemcsak itt, hanem otthon és az egész világon minden pusztul, és a legtöbb szenvedés annak az országnak jut, ahol a csaták dúlnak. Hányszor kellett például ennek a népnek átszenvednie a rajtuk átrohanó támadásokat, s hányszor kellett nekik vidám arcot erőszakolni magukra az oroszok, németek, magyarok előtt. Hát csoda, ha ez a nép nem hisz senkinek, s nem tud senki iránt felmelegedni, nem tudja, hogy elveivel, cselekedeteivel melyik mellé álljon?"

„A belső ellenség visszaszorítására […] tett intézkedések […] gyakoribbá váltak a belügyi szervek eljárásai politikai bűncselekmények elkövetőivel szemben. […] Megtévesztett, ellenséges befolyás alá került személyek esetében a leválasztás és bomlasztás módszerét alkalmazták. Fiatalok ellen általában szabadlábon hagyás mellett folytattak eljárást. A Politikai Bizottság határozata alapján eredményesen bomlasztottak öt illegális női és férfi egyházi rendet, amelyek gyakorlatilag beszüntették működésüket.”

Az 1944 őszén hatalomra jutó nyilas-kormányzat alapjaiban átalakította a munkaszolgálatot, így a túlélés esélyei drámaian lecsökkentek. Lassan azokra is sor került, akik addig el tudták kerülni a bevonulást. Így történt az alábbi napló szerzőjével, Lénárd Sándorral is, aki bő egyhónapnyi történést, köztük a sáncásás, a gyalogmenet és a szerencsés hazatérés, fiával együtt végigjárt állomásait rögzítette. Naplója a padláson zajló „l' art pour l' art" verések mellett a botozásokkal és „kézigránát-biztatásokkal" nehezített menetelés borzalmait egyaránt megörökíti.

„Mára virradó éjjel rendkívül erős tüzérségi becsapódások voltak. Sztalinorgona is lőtt. A házban rengeteg ablak betört. A mi ablakunk jól tartott, csak az üveg repedt meg. A p. németek felrobbantották a lakásom előtti ágyúkat. Az ablak keretestül kiesett, az ajtó zárja is tönkrement. Egy láda az utcára kiesett. Most már az utcáról be lehet lépni a lakásba. Sándor tegnap még átmentett egy pár dolgot egy ládában. A konyha, ahol lakunk a külső bejárati ajtónál sérült meg. Egy szilánk a falat átütötte, a ládák védtek meg. A csendőrök és a nyilasok az éjjel elmentek a Várba.”

A múzeumi intézmények a forradalmi események és a harcok középpontjába kerültek. A múzeumok épületei méretüknél fogva is, és azáltal, hogy többségükben a városok, illetve a főváros centrumában vagy forgalmasabb részein épültek alkalmasak voltak a fegyveres védelemre. A dokumentumválogatás magyarországi múzeumok 1956-os jelentéseiből azokat a részleteket gyűjtötte csokorba, amelyek a forradalom alatti eseményekkel, a múzeumokat ért károkkal foglalkoznak.

A két dokumentum jellegében és terjedelmében erősen eltér egymástól. Hogy mégis együtt közöljük őket, arra az a magyarázat, hogy mindkettő az 1956-os felkeléssel foglalkozik, és a magyar szociáldemokráciához kötődik. Az egyik, az emigráns MSZDP vezetői által összeállított, és 1957 elején kiküldött beszámoló, amely az 1956 októberétől terjedő mintegy félév történéseinek főbb mozzanatait foglalja össze. A másik Révész Andrásnak, az 1956. október 30-án létrejött MSZDP főtitkárhelyettesének november 5-i levele Peter Strassernek, az osztrák szociáldemokrata párt egyik vezetőjének.

1947. április 27-én a Gazdasági Rendőrség letartóztatta Dr. Debreczeni Sándort, a Magyar Bauxitbánya Rt. vezérigazgatóját, Dessewffy Aurél ügyvezető igazgatót, valamint Esztergály Ferenc gépészmérnököt. Az ellenük felhozott vád: a jóvátételi szállítások szabotázsa volt. Őrizetbe vételük hátterében – az itt közölt dokumentumokon keresztül – a magyar bauxitipar történetét ismerhetjük meg a háború utolsó éveitől az államosításig, és ezen belül is a Magyar Bauxitbánya Rt. jelentőségét a német hadigazdaság szempontjából, valamint a szovjet–magyar jóvátételi szerződések előkészítése kapcsán.

Az itt közölt, minisztertanács elé terjesztett kinevezési javaslat az 1945–1948 közötti koalíciós korszak állami személyzeti politikájának egy rendhagyó dokumentuma. A számos – elsősorban a politikai rátermettség szerint szelektáló – kinevezési javaslat között ritka az olyan előterjesztés, amelyben a kisgazdapárti miniszterek hangot mernek adni ellenvetésüknek a munkáspárti jelöltek szakmai hozzá nem értése miatt.

A Belügyminisztérium Budapesti Főosztálya alábbiakban közölt, 1955. május 30-án kelt, szigorúan titkos jelentése egy útvonal-biztosítási tervet tartalmaz az esetleges rendzavarások megakadályozására. A terv elkészítésekor felmérték egyes budapesti bel- és külvárosi kocsmák, vendéglők jellegét, törzsközönségét rendvédelmi szempontból. A dokumentum különlegesen fontos besorolását jelzi, hogy személyesen Piros László, akkori belügyminiszterhez szólt. Csak találgatni lehet, hogy kinek a védelmét kellett megszervezni, hiszen a rejtélyes látogatásról a korabeli sajtóban nem jelent meg semmiféle hír.