Archívum
II. János Pápa 1982. október 7-én fogadta a Lékai László esztergomi érsek vezetésével Rómába érkezett 22 tagú (teljes) magyar katolikus püspöki kart. Az esemény az 1945 utáni magyar vatikáni kapcsolatok csúcspontjának tekinthető. A vatikáni ad limina látogatás jól jellemzi a békés egymás mellett élés elvének egyházpolitikai megvalósulását. A főpapi delegáció hazaérkezését követően azonban az Állami Egyházügyi Hivatal megyei megbízottai felkeresték a püspököket, így Bánk József váci érsek-püspököt is, és beszámoltatták őket a látogatásról.
„Alapvető feladat a nyilvántartott személyek szűrése és közülük azoknak a személyeknek kiválasztása, akik állambiztonsági szempontból magatartásuk és tevékenységük alapján indokoltnak látszik, a folyamatos ellenőrzésük megszervezése. Kiválasztani azokat a személyeket, akik tömegbefolyással rendelkeznek és hajlamosak ellenséges tevékenység elkövetésére. Szükséges a vonaldossziéban szereplő személyek ellenőrzése abból a célból, hogy közéjük megfelelő ügynöki beszervezést eszközöljünk. Ez lehetőséget ad ismeret bővítésére, a személyek alapos és többoldalú megismerésére.”
„Ahogy bementek lakására, arról érdeklődtek, hogy kulák-e, a beszolgáltatásnak eleget tett-e, és az adója ki van-e fizetve, […] bementek a konyhába, ahol arról tanakodtak, hogy őtet elvigyék-e, de azt melyik áv. szds-nak mondta magát, azt mondotta, hogy most nem viszik el. Utána enni és innivalót követeltek. […] A két ismeretlen pedig evett, ivott, kb. 1 órai ott tartózkodás után eltávoztak, mindketten kerékpárral. Elmondja továbbá, hogy az egyik ismeretlen férfi személyében a sóstóhegyi újságárust ismerte fel, vagyis ahhoz hasonló férfi volt, a másik férfit nem tudja, hogy ki volt.”
Drahos Lajos, a Magyar Népköztársaság varsói nagykövete Fülig Jimmyt megszégyenítő hejesírással írta első jelentéseit, amit az alábbi részlet is bizonyít: „Jelentem hogy junius 25, ikén 1 orakor fogadott Bierut elnök, A protokol szabájoknak megfeleönek, zsaketben diszszázad elött, a protokol fönök vezetésével minden ceremonia hibátlanul lett végrehajtva, aprototokol fönök Bathol nagy mrgelégedésére és e elismerésére.”
A szocialista brigádok világát tükröző, sokszor megmosolyogtató brigádnaplók egy része komoly forrásértéket tükröz. Az alábbiakban közölt források egy 1979-ben készült szocialista brigádnaplóból származnak. Jól szemléltetik a brigádoknak a korszakban betöltött helyét. A politikai hatalom által létrehozott szabályokat természetesen tiszteletben kellett tartani. E kereteket azonban ki lehetett tölteni „öntevékeny” módon is. Az óvodák, bölcsődék patronálása, segítése valóban önkéntes és őszinte vállalás volt, éppúgy, mint a nyugdíjba vonult kolléga meglátogatása.
„Jelentem, hogy intézkedés történt a még várható kolorádóbogár elterjedésének megakadályozására, vagy esetleges közvetlen vonal kiépítésére 24-24 órai szigorú ügyeletes szolgálattal. Intézkedés történt a jelzőszolgálat felé, hogy fokozottabban figyeljék a légteret, nehogy a szelet kihasználva bogarakat, vagy gyújtólapokat kis léggömbökön bocsássanak be az ország területére.”
„Dolgozó parasztságunk a város területén az aratási munka elvégzése után igen kis mértékben fogott csak hozzá a gabonaneműeknek a behordásához a cséplőgéphez, ami gátolja a cséplőgépek munkáját. Ezért felhívjuk az elvtárs figyelmét, hogy még a ma este folyamán minden népnevelőt mozgósítson a területére, akik mozgósítsák a dolgozó parasztságot a learatott gabonának a cséplőgépekhez való behordására. Fel kell számolni azt a nézetet, hogy a búzának még a kepében kell érni, és azt is, hogy kemény a tarló és nem lehet szántani.”
A közölt dokumentumokban bemutatott eset meglehetősen „tyúkper” jellegű. Kevés a kozmetikai áru a Balaton parti boltokban, ezért a felettes hatóság intézkedik, hogy a nagykereskedelmi raktárakból töltsék fel a készleteket. A minisztériumi levél jól illusztrálja a hiánygazdaság működését, különösen, ha figyelembe vesszük azt is, hogy utal a kiskereskedelmi áruhiány okára, a merev, tervgazdálkodásos rendszerre, az ebből fakadó rugalmatlanságra is. Ennél azonban jóval érdekesebb információkat nyerhetünk, ha a sorok közötti jelentéstartalomra is figyelünk.
„1949. évben az F. M. 140 millió q. szervestrágya hiányt mutatott ki. Az 5 éves tervhez csatlakozóan ekkor írtam meg ’A csurgalék’ című munkámat, amelynek lényege, hogy ne engedjünk elveszni egy csepp istállótrágyalét, húgy anyagot. Ma országos átlagban az a helyzet, hogy az istállózott állat által elfogyasztott takarmány, megivott víz, alomszalma súlyát összeadom, levonom az állattest szaporodási súlyát, akkor azt látjuk, hogy 1/3 súly hiányzik. Ez az a rész, amely menthetetlenül elcsurog, elvész, s ez az az anyag, amelyet meg kell mentenünk... „
„Az osztály aktívan foglalkozik a volt cionistákkal is, valamint azon személyekkel, akik az izraeli követséggel tartanak fenn kapcsolatot. Az osztály rendelkezik olyan adatokkal, mely szerint Makó városában kb. 60 személy rendelkezik elővízummal Izraelbe való kivándorlás céljából. Ezen személyek közül beszervezést fogunk eszközölni annak érdekében, hogy az izraeli követségen keresztül majd kijuttassuk Izraelbe.
A Vatikán külföldi centrumának felderítése céljából tanulmányozás alá vonjuk „Keresztes” fedőnevű ügynökünket, aki hosszabb ideig Rómában tanult.”
Az ötvenes években elsősorban a tömegközlekedést fejlesztették a személygépkocsi forgalommal szemben. Az autóhasználat egyre inkább egy szűk elit, az állami és a pártfunkcionáriusok monopóliuma lett. Az autók szabadpiacának beszűkülésével, majd megszüntetésével magánhasználatra csak magas rangú funkcionáriusok, a pártelit tagjai, néhány esetben pedig tudósok, művészek tagjai kaphattak gépkocsit. Az autótulajdonosok körét alapvetően az állami javak elosztásának központi rendszere határozta meg. Ez a helyzet csak a ’60-as évek elejétől kezdett változni.
Deák Ferenc szobra mintegy fél évszázaddal ezelőtt komoly vita tárgyát képezte Zalaegerszeg vezető politikai köreiben. A vita azonban nem a pártbizottsági struktúra különböző szintjei és fórumai, s nem is a megyei és a városi tanács között zajlott, hanem az említett szervezetek, szervek és a Népművelési Minisztérium között. A haza bölcsére mindig jó szívvel emlékező hálás zalaiak Deák Ferenc szobrának eltávolítását tűzték ki hazafias célként. A politikai önmegvalósítást azonban az országos szervek nem nézték jó szemmel.
„Egy kommunista ország fővárosában hosszabb időt eltöltő nyugati megfigyelő, vagy az átutazók, mint például újságírók, szemében minden szerény változás, […], ami a körülmények javulására utal, szembetűnik, mint olyan jel, amely a jólét növekedését eredményezi. A politikai helyzet alakulására vonatkozóan megállapíthatjuk, hogy jelentős változás ment végbe a vezetők politikájában, ami a pártonkívüli értelmiségiek felé nagyobb mozgástér elviselését jelenti, és akik így talán, anélkül, hogy a párt tagjai lennének, szabadabban tudnak az ország életébe bekapcsolódni.”
„A magyar nép és így a mi dolgozóink is nem fogadhatja el a Kádár-féle kormányt, mert hiszen annak minden egyes tagja az előző bűnös rezsimnek hosszabb-rövidebb ideig kiszolgálója volt. Ezért szabad választásokkal kíván dolgozó népünk magának új kormányt választani, olyan kormányt, melyben meg van a bizalom ahhoz, hogy az ténylegesen a nép akaratára támaszkodva annak érdekében fog dolgozni és tényleg független, szabad, fasiszta mentes, demokratikus Magyarországot kíván felépíteni.”
„Pártunk és Kormányunk intézkedései nyomán most állapítják meg, hogy kik azok a középparasztok, akiket a múltban helytelenül kuláknak minősítettek. Azokban a községekben, ahol ez a felülvizsgálás már megtörtént, a fmsz [földművesszövetkezet] igazgatósága a helyi pártszervezet bevonásával állapítsa meg, hogy a kuláklistáról törölt és teljes elégtételt kapott középparasztok között vannak-e olyanok, akiket az elmúlt években, mint kulákokat a fmsz tagjai közül és a fmsz vezetőségéből kizártak.”
1940 közepétől egyre súlyosabb nyersanyag- és energiakorlátozást kellett bevezetni Magyarországon Korlátozott felhasználás, jegyrendszer érvényesült az üzemanyag-ellátás területén, ami a mentőautókra is vonatkozott. A Tolna megyei Szekszárdon, ebben az időben, mindkét szolgálatot teljesítő mentőautó üzemképtelen volt. A megyei tisztikar első embere szomorúan állapította meg, hogy: „ma már ott állunk, hogy a kórházi kezelésre szoruló szülőnőket sem lehet a kórházba beszállítani.” A tűrhetetlen állapotokat a törvényhatósági ülésen több képviselő is igen hevesen bírálta.
„Zászlóaljak parancsnokai területükön vételezzék szemre azon helyeket, ahol a személyi állomány szabadba való fürdetése biztosítható, és azt alegységekre vonatkoztatva pontosan a helység és a fürdő nevét meghatározva, parancsba rögzítve adják ki őrsökre.
Az egységeiken belül határozzák meg a fürdési időpontokat, valamint azon felelős személyek nevét, akik a fürdést ellenőrizni fogják.
Minden egyes fürdést csak csoportosan lehet eszközölni, és a szerencsétlenségek elkerülése végett mentőrészleget kell kijelölni, akik a fürdés befejezéséig állandóan készenlétben kell, hogy legyenek.”
„Vitéz nagybányai Horthy István, Magyarország Kormányzóhelyettese, budapesti /Királyi Várpalota/ lakos elhatároztam, hogy személyesen is részt veszek a harcban, amely magyar hazám és nemzeti létünk fennmaradását hivatott minden megsemmisítő idegen törekvéssel szemben biztosítani.
Mielőtt a harctérre indulnék, a mai napon, az alulírott helyen és időben, összes vagyonom felől, halálom esetére, – a következő végrendeletet teszem”
„kéréssel fordulok a Rajoni Néptanácshoz, mivel engem ez év augusztusában kizártak a kollektív gazdaságból, én erre soha semmi okot nem szolgáltam. A faluban soha senkinek ellenem panasza nem volt és ma sincsen. Mindenkit megbecsültem személyválogatás nélkül. A kollektív gazdaság megalakulásakor önként álltam be az elsők között a kollektív gazdaságba sőt másokat is arra buzdítottam, hogy ők is lépjenek be. Mindig jó lelkiismerettel dolgoztam, bármilyen munkát elvégeztem a családommal együtt.”
A második világháború harcai során a Dunába lőtt budapesti hidak felújítását létfontosságúnak tekintette az új vezetés. A legnagyobb figyelem a főváros legrégebbi hídjára, a Lánchídra irányult. E terv végrehajtása során 1949 augusztusában egy „komoly” – ideológiai indíttatású – probléma merült fel: a Lánchíd pillérein látható faragott koronás címerek ügye. A közlekedési tárca augusztus elején utasítást adott, hogy a koronás címereket azonnali hatállyal el kell távolítani és a helyükre az új népköztársasági címert kell elhelyezni.
Oldalak
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Ezen a napon történt július 08.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.
Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.
Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.
Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.
Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. június 29.
Miklós Dániel
főszerkesztő